Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-29 / 295. szám
1993. október 29., péntek A mai nap új Dunántúli napló 5 Agrárpályázati felhívás kivitelre és behozatalra Értékelték az őszi pályázatokat Komlón Vállalkozásfejlesztési alapítvány a lakosságért Takarmánykukorica és takarmánykeverék exportálására, továbbá takarmánygabona importálására hirdetett pályázatot a földművelésügyi miniszter - tájékoztatta az Agrárrendtartási Hivatal csütörtökön az MTI-t. A felhívás szerint: a termékekből 400 ezer tonna exportjára, illetve 400 ezer tonna importjára, november 5-én délután 16 óráig nyújtható be pályázat. Kérelmezőnként, mindkét esetben, maximum 40 ezer tonna pályázható, tonnánként 100 forintos - készpénzzel, vagy bankgaranciával leróható - letéti díj befizetésével. A keveréktakarmány exportkérelméhez tonnánként csak 70 forint letéti díjat kell fizetni. A letéti díjat a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Termékek Exportjának Lefölözési Számlájára - MNB 232-90185-0213 - kell befizetni, illetve a banki garanciát e megnevezésű számlára kell kiállítani. A befizetésről és a bankgaranciáról szóló eredeti okmányt csatolni kell a pályázati kérelemhez és együttesen az FM Agrárrendtartási Hivatalához kell benyújtani. Ezt követően kell az engedélykérelmeket a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának Engedélyezési Főosztályára eljuttatni. A keveréktakarmány exportkérelméhez tartozó letéti díj nagysága tonnánként 70 forint. Két évvel ezelőtt, 1991 októberében 600 000 forintos alaptőkével vállalkozásfejlesztési alapítványt hozott létre a Komlói Önkormányzat a közérdeket szolgáló helyi vállalkozások támogatására. Kaposvárról, Dombóvárról, Mezőtúrról is érdeklődőket csalogatott Komlóra a működését tekintve ritka alapítványi forma, amelynek a gondjait a polgármesteri hivatal dolgozói vállalták fel társadalmi munkában, és hét fős kuratóriumának élén Tóth József polgármester áll. Az alapítványnak főfoglalkozású alkalmazottja nincs. A Komlói Vállalkozásfejlesztési Alapítvány hazánkban az elsők között valósult meg, célja szerint főfoglalkoztatású munkahelyek megteremtéséhez, fenntartásához és a szakmunkástanulók gyakorlati foglalkoztatásához nyújt vissza nem térítendő pénzügyi támogatást Eddig három alkalommal hirdettek pályázatot az említett célnak megfelelően, így a múlt év őszén 33, ez év tavaszán pedig már 56 pályázat került a kuratórium elé. Tavaly 3,6 millió forinttal, az idén tavasszal 2,3 millióval támogatták a legjobbnak ítélt pályamunkák megvalósulását - egyenként maximum 500 000 forint összegben. A napokban lezárult az őszi forduló értékelése is, amelyre már 58 kezdeményezés érkezett, a szétosztható 1,9 millió forint 6 sikeres pályázó közt oszlott meg. A vállalkozásfejlesztési alapítvány rugalmas finanszírozási formát jelent, eredményeként az önkormányzat eddig 24 kezdeményezést talált érdemesnek arra, hogy a vállalkozás gazdáival külön is szerződést kössön. Ezek zömében munkahelyteremtő és a lakossági szolgáltatás színvonalát emelő beruházások. Az önkormányzat ellenőrzi a pénz felhasználását és a leírtak megvalósulását is. B. R. Egyelőre nem csökken az érdeklődés az öreg autók iránt Fotó: Löffler Folk-hétvége Pécsett Görög, cigány és felvidéki táncház Bőséges és remek csemegéket ígér a népzenét kedvelők széles táborának a VII. Pécsi Folknapok két napos monstre rendezvénycsokra, amely ma este 6 órakor kezdődik a Pécsi Orvostudományi Egyetem aulájában. A Szélkiáltó műsorával induló programot a pécsi egyetemisták körében népszerű Andy Rouse nyitja, aki amellett, hogy a JPTE angol oktatója, egy együttesben zenei tudását is kamatoztatja. A Szélkiáltót követően óránként újabb és újabb zenekarok váltják egymást a porondon. A cigányzene hangulat- és formavilágát híven képviselő Fracilor-t a Muzsikás és a Zengő együttes, majd a skót kocsmazenét játszó Gabriel's Hat követi, végül a debreceni Dr. Valter and the Lowbreakers blues-zenekar lép a színpadra. A korhajnali óráktól a görög táncházban a Máskarades ígér pergő talpalávalót, a cigány táncházban a Fracilor, a felvidéki táncházban pedig a Venyi- gés együttes muzsikál. Szombaton a Csámborgók Táncegyüttes nyitja a népzenei találkozó zárónapi programjait. Műsorukat Bakó Kati, Gömbös Gyula és Barátai, a Ghymes, a Vujicsics, a Los Andinos, Be- recz András és az Ökrös Zenekar, Miquel Montanaro és a Keleti Szél, végül a Méta zenekar követi. A magyar táncház házigazdája ugyancsak a Méta, valamint a Sodrás együttes, a dél-amerikai táncházban pedig a Los Andinos váija a táncoslá- búakat. Aki elmulasztotta volna, az Egyetemi Könyvesboltban még válthat belépőt a folknapok rendezvényeire. Tröszt É. V ezetőség választó a megyei kempingklubnál A megyei Kempingklub november 3-ikán, szerdán, 17 órai kezdettel tartja vezetőségválasztó taggyűlését a Pécsi Ifjúsági Házban (Nagy Lajos király u.). A programban beszámoló hangzik el az éves munkáról, ismertetik az 1994. évi utak, találkozók tervét, majd megválasztják az új vezetőséget, melynek megbízatása 4 évre szól. A napirendek fontosságára való tekintettel számítanak a tagok részvételére. Vakok, tojások A Pécsi Galériában Levél a vakokról címmel ma délután 4 órakor kiállítás nyílik, melyet Gábor György filozófiatörténész nyit meg. 17 órakor a Művészetek Házában nyitja meg Pataki Gábor művészet- történész Robbin Ami Silver- berg és Böröcz András Tojások című kiállítását. 18 órakor pedig a Nevelők Háza Egyesület galériájában Hemrich Károly fotókiállítására kerül sor, amelyet Tám László nyit meg. Komlói Lapok Mint arról már korábban hírt adtunk, megjelent a Komlói Hírlap című újság, amely egyelőre kéthetenként kerül a komlói olvasókhoz. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium azonban a napokban arról értesítette a komlói szerkesztőséget, hogy ilyen néven már létezik újság. S bár ilyen nevű másik lappal még halandó nem találkozott, a szerkesztőség úgy döntött, hogy Komlói Lapok-ra változtatja a kiadvány nevét, amely továbbra is kéthetenként, ingyen kerül az olvasókhoz. Egymásnak ellentmondó rendeletek - megszűnt a behozatal Ezután hiába keressük a korosabb, de olcsó nyugati kocsikat Miközben a vámjog szabályozásának módosításáról szóló, októberben hatályba lépett rendelet engedné, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma (NGKM) - egy másik, májusi rendelet miatt - továbbra sem ad ki importengedélyeket a külkereskedelmi forgalomban részt vevő autókereskedések számára. A hónap eleji híradásokban még azt olvashattuk - a IX. 27-ikén megjelent Magyar Közlönyre hivatkozva -, hogy a hatóságok a magánszemélyeknek nem, a kereskedéseknek azonban engedélyezik a hat évnél idősebb kocsik behozatalát. Mostanra azonban kiderült: a szóban forgó módosítás további értelmezést igényel. Az NGKM-ben ugyanis tegnap megtudtuk: hiába fogalmaz a szeptember végi rendelet 11. paragrafusa egyértelműen, az NGKM-ben továbbra is egy általuk inkább követendőnek ítélt májusi, ugyancsak rendeleti szintű iránymutatás szerint bírálják el a kérvényeket. Ez alapján pedig az 1988 előtt gyártott személyautók behozatala tilos. Nagy Péter, az egyik pécsi autókereskedés vezetője ennek kapcsán hívta fel munkatársunk figyelmét arra, hogy a gyakorlatban nemhogy május óta, de lassan már másfél éve lehetetlenség importengedélyhez jutni. Mint elmondta, tavaly június óta az importkvóták meghirdetésekor az NGKM a '88 előtt készített kocsikat eleve fel sem veszi a listára, így ez a kategória azóta lényegében megszűntnek tekinthető. A vevők viszont továbbra is keresik a korosabb, de olcsó kocsikat - valószínűleg immár hiába. Az illetékes minisztériumban ugyanis tudomásunkra hozták: elsősorban környezetvédelmi, másodsorban piacvédelmi szempontok miatt a jövőben sem adnák ki ilyen import- engedélyeket. A vita pedig - már tét nélkül - folyhat tovább: vajon menynyivel veszélyesebb a környezetre egy hétéves, katalizátoros VW Golf egy újonnan behozott Alekonál? S akkor ugye, a „Honecker bosszújaként” emlegetett, tizenéves Trabantokról még említést sem tettünk. Pauska Horvát-magyar kapcsolatok A nemzeti kisebbségek együttműködése (Eszéki tudósítónktól) A Horvátországi Magyarok Szövetsége és a Magyarországi Horvátok Szövetségének képviselői Eszéken együttműködési megállapodást írtak alá, amelyet a két kormány által 1992-ben elfogadott együttműködési szerződés alapján fogalmaztak meg. A szövetségek vezetői megállapodtak abban, hogy az elkövetkező időszakban évente kétszer találkoznak Horvátországban, illetve Magyarországon azzal a céllal, hogy elemezzék az előző időszakban történt együttműködés eredményeit és új lehetőségeket keressenek a rokonintézmények kapcsolatainak bővítésére. A megállapodás irányelvei szerint a HMSZ és az MHSZ ösztönzik az iskolák, a tanárok, a kulturális intézményekben dolgozó szakemberek, az írók, a költők és más alkotók kapcsolatainak megteremtését és bővítését. A jövőben rendszeres tapasztalatcserére kerül sor az amatőr és a művészeti együttesek képviselői között, mivel a hasonló körülmények között tevékenykedő intézmények feladatai is hasonlóak, de a megoldások sokfélék. Ezért van szükség a munkamódszerek kölcsönös megismerésére. Horvátországból a Magyarországon élő horvátok részére videofilmek, kazetták, szépirodalmi kiadványok, kézikönyvek biztosíthatók a kölcsönösség alapján, így szorosabbá válik a kulturális kapcsolat a nemzetiségi kisebbségek és az anyanemzet között is. Az amatőr együttesek, az írók, a költők közös fellépései egymás megismerését és a baráti kapcsolatok elmélyítését segítik. Az államközi együttműködés egyik fontos eleme a szomszédos országokban élő nemzeti kisebbségek kapcsolata és ezért van jelentősége a megállapodásnak, amelyet a HMSZ részéről Csörgits József elnök az MHSZ nevében pedig Osztrogonác József elnök írta alá. Az esemény ünnepélyességét növelte a magyarországi horvát költők és irodalmárok valamint az eszéki Magyar Képes Újság munkatársainak két nyelven tartott irodalmi műsora. Az MHSZ részéről Márko Dekity költő-újságíró és Mijo Karagity költő, az MHSZ országos titkára lépett fel. Az újság munkatársai közül Csörgits József, Hugyik Ilona és Ruzsicska Mária olvastak fel műveikből. A rendezvények megjelent Hepp Mihály, az MHSZ Baranya Megyei Szervezetének titkára, Piukovity Pál, a Zágrábi Magyar Nagykövetség tanácsosa, Szlavónia és Baranya ismert közéleti személyiségei valamint számos irodalomkedvelő. T. I. Illyés Gyula összegyűjtött versei Illyés Gyula Összegyűjtött verseit jelentette meg a költő születésének közelgő 91. évfordulója tiszteletére a Szépirodalmi Könyvkiadó Kft. A három verseskötet Illyés Mária, a költő leányának jelenlétében mutatták be csütörtökön az írók Boltjában. Domokos Mátyás, a kidvány szerkesztője elmondta: Illyés hatalmas költői életművének eddigi legteljesebb kiadását vehetik kézbe az olvasók. Kézműves Szakiskola Egy hónapos elméleti oktatással kezdi első tanévét november 1-jén a Baranya Megyei Művelődési Központ Kézműves Szakiskolája, amelyet az általános iskolát befejezett, de elhelyezkedés vagy továbbtanulás híján kallódásra ítélt fiatalok számára hívtak életre. A zömében hátrányos helyzetű és a megye különböző településeiről érkezett közel 30 fiatal egy hónapos képzés után szövés, faműves, fazekas és bőrműves szakok közül választhat. Az új típusú képzési formát képviselő, két éves iskola anyagi forrás híján egyelőre még nem tudott kialakítani műhelyeket, ezért Baranya híres művészei mellett, azok műhelyeiben sajátítják el a gyerekek a választott mesterséget. A vizsgáztatást az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium végzi, s az alapfokú szakképesítést szerzett pályakezdők önálló kisvállalkozások indításával, akár saját otthonukban kezdhetnek majd dolgozni. Számukra a Művelődési Központ később vállalkozói tanfolyamot is indít, a későbbiekben pedig a munkaerőpiac kívánalmainak megfelelően évről-évre újabb szakokat indítanak majd. Tröszt É. Pécs, Nyugati Ipari út Telefon: 325-480 MECSEgTRADE HÉT november 01-06-ig ILYEN MÁR VOLT! JÖJJÖN EL ÚJRA! HA EZEN A HÉTEN ÁRUHÁZUNKBAN 2000 Ft FELETT VÁSÁROL AZ ENGEDMÉNY 5 % ! HA MECSEKTRADE KÁRTYÁVAL VÁSÁROL az engedmény 10 % I + NYERHET EGY DeLonghi OLAJSÜTŐT! Ajánlataink: VEGYI- és HÁZTARTÁSI OSZTÁLYUNKON:- festékek, hígítók, ecsetek- üvegáruk, tapéták- mosóporok, öblítők, mosogatószerek- illatszerek, gyermekápolási cikkek, gyermekjátékok- PVC műanyag padlók 660 Ft/m2- műanyag poharak, műanyag evőeszközök SZERELVÉNY OSZTÁLYUNKON:- fitting áruk- komplett fürdőszoba garnitúrák vására (bahama, manhattan, bermudakék, wisperkék, wisperrózsa színekben)- csempék, padlólapok (spanyol és olasz minőség)- nyugatnémet 1 karos csaptelepek nagy választéka- radiátorok (DeLonghi, HAJDÚSÁGI, DUNAFER típusokban)- gázkazánok - FÉG (C-12, C-18, C-24), DeLonghi SZIESZTÁK- padlószőnyegek: szürke, zöld, kék, rózsaszín színekben 960 Ft/m2 nyugatnémet minőség, gumírozott aljjal MŰSZAKI OSZTÁLYUNKON:- DeLonghi termékek (univerzális tisztítógép, porszívók, olajsütők stb.)- Hűtők, fagyasztók (ZANUSSI-LEHEL, PHILIPS-WHIRLPOOL)- HAJDÚSÁGI bojlerek, vízmelegítők- Televíziók, videók, rádiós-magnók (VIDEOTON, SHARP, ORION, PHILIPS, SONY, DUAL, HITACHI)- Magnó- és videokazetták- Konyhai elektromos kisgépek (MOULINEX, SEVERIN)- Mosógépek, centrifugák SZERSZÁM és VILLAMOS OSZTÁLYUNKON:- villanyszerelési anyagok: csövek, kábelek, dobozok- energiatakarékos izzók, kismegszakítók- KONTAVIL kapcsolók, dugaljak- BOSCH kisgépek- szegek, tiplik, facsavarok, zárak, lakatok- teatűzhelyek, SALGO tűzhelyek, vegyestüzelésű kályhák ÉPiTŐTELEPÜNKÖN: ALAPTÓL A TETŐIG MINDENT MEGVÁSÁROLHATNAK! SORSOLÁS: SZOMBAT 12.00 óra NYEREMÉNYESŐ! FŐDÍJ: DeLonghi forgókosaras, olajtakarékos olajsütő Látogasson ki hozzánk! Számoljon ! Velünk jól jár! Kárpótlási jeggyel is fizethet! Várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva: hétfő - péntek 8.00-17.00 óráig szombat 8.00-12.30 óráig (9172)