Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-26 / 292. szám

Meglepő lopás Vasárnap Pilisvörösvárott 10 kategóriában bonyolították le az országos egyéni tájfutó bajnok­ságot. A felnőtt férfi és női via­dalon azonban egy-egy ellen­őrző pontot elloptak, így a ver­senybíróság megsemmisítette a bajnokság végeredményét. Az OB-t két hét múlva újra meg­rendezik. Graz téli olimpiát akar Kick-box full contact magyar bajnokság Nem rossz baranyai mérleg: két indulóból - két bajnok A beremendi Aburkó (jobbról) lábbal talál Tóth László felvétele Miután Innsbruck lakossága népszavazáson elutasította a téli olimpiai játékokok rendezésé­nek gondolatát, most újabb osztrák város jelentkezett házi­gazdának. Gerhard Hirsch­mann, Stájerország sportminisz­tere bejelentette, hogy Graz ideális otthona lenne a 2006-ban sorra kerülő téli olim­piának. Hirschmann szerint eh­hez 6 milliárd schillingre lenne szüksége a városnak. Ezért érdemes Rekord összegű szerződést írt alá a svájciak profi kerékpárosa, Tony Rominger az olasz Mapei csapathoz. A 32 éves versenyző három éves megállapodásának értéke 3,96 millió dollár. Botos megvált a DDGáz SC-től Közös megyegyezéssel szer­ződést bontott Botos Antal és a DDGáz SC. Botos a pécsi NB III-as labdarúgó csapat pályae­dzője és a pécsbányatelepi léte­sítmény vezetője volt. Vasárnap délután, mintegy 300 néző jelenlétében rendezték Pécsett, a Vasút-csamokban a kick-box karate fiill contact ka­tegóriájának magyar bajnoki döntőjét. Erről a küzdősportról tudni kell, hogy a versenyzők védőfelszerelésben lépnek szo- rítóba, ugyanakkor kézzel és lábbal egyaránt teljes erővel támadhatják egymást (szeren­csére a megyei sportfőorvos­nak, a versenyen ügyeletes dr. Szalai Istvánnak csak kisebb sé­rüléseknél akadt munkája). A viadal egyben válogató volt a budapesti világbajnokságra, melyet november 25-29. között rendeznek. A hazaiak kitettek magukért, hiszen mind a két baranyai in­duló bajnoki címet szerzett és ezzel kvalifikálta magát a vb-re. A második párban lépett szo- rítóba a legkisebbek, az 54 kiló­sok között a beremendi Aburkó Gábor. Az előjelek kedvezőek voltak, hiszen Gábor két hete német bajnokságot nyert. A magasabb, hosszabb végtagok­kal rendelkező debreceni Sán­dor megizzasztotta ugyan a ba­ranyai fiút, de végül az erőtelje­sebb Aburkó pontozással győ­zött. Második mérkőzésén a Be­remendi Építők versenyzője lázba hozta a lelkes közönséget: K. o.-val verte a budapesti Na­gyot, így élete második felnőtt országos bajnoki címének örül­hetett. A 60 kilós komlói Bugyik György semmit nem bízott a vé­letlenre. A múlt heti light con­tact bajnokságon 5., most pedig 6. országos bajnokságát nyerte. Első mérkőzésén úgy verte meg a szegedi Nagymihályt techni­kás és erőtől duzzadó verseny­zéssel, hogy következő ellen­fele úgy döntött: mérkőzés nél­kül feladja a küzdelmet. A verseny után a karate szö­vetség kick-box szakágának el­nöke, dr. Ley re r Richárd érté­kelte a látottakat:- Nem most kell jónak lenni - kezdte az elnök -, hiszen a vá­logatott keret most fejezte a vb-re való felkészülés első sza­kaszát, ahol iszonyatosan ke­mény fizikai munkát végeztek a fiúk. Ez érződött a mezőnyön. Nemsokára bevonulunk a 3 he­tes edzőtáborba, ahol a techni­kai felkészítésen lesz a hang­súly. November közepére össze kell összeállnia a versenyzők mozgásának, de addig még ren­geteget kell dolgozni, hogy éremesélyeink legyenek. Biza­kodó vagyok, úgy érzem, néhá­nyon (köztük a komlói Bugyik) ott lesznek a vb-n is a végelszá­molásnál. Eredmények. Győztesek. 54 kg: Aburkó (Beremend). 57 kg: Lehoczky (Szeged). 60 kg: Bu­gyik (Komló). 63,5 kg: Szabó (Hunyadi SE). 67 kg: Szűcs (Debrecen). 71 kg: Pemeki (Szeged). 75 kg: Filó (Szeged). 81 kg: Gergely (Debrecen). 86 kg: Rusz (Szeged). 91 kg: Pó­lyák (Nyíregyháza). A pontversenyt a Szeged nyerte a Nyíregyháza és a Deb­recen előtt. A DO-ZSO SE tagfelvételt hirdet a kick-box iránt érdek­lődő, legalább 6 éves gyerekek számára. Jelentkezni a követ­kező helyszíneken lehet: PVSK-ökölvívóterem, Belvá­rosi ált. isk., Felsővámház u. ált. isk. Részletes felvilágosí­tás: a 314-600-as telefonszá­mon. Kosa Péter Mennyibe került a győzelem? Nyílpuskával lőttek Újpesten A pénteken lejátszott Újpest - Ferencváros (1-0) NB I-es labdarúgó mérkőzésen a szur­kolók igyekeztek megterem­teni a rangadó hangulatát a né­zőtéren is. Már a mérkőzés előtt néhány petárdával és ki­sebbfajta görögtűzzel „melegí­tett” a két tábor, a találkozó alatt pedig egy nyílpuskából vessző, illetve több palack és sörösdoboz repült be a játék­térre. Az MTI munkatársa Ba- lajcza Tibort, az újpestiek technikai vezetőjét kérdezte a Megyeri úton történtekről.- Milyen büntetésre számít­hat ezért a klub?- Biztosan meg fognak bennünket büntetni, én 20 ezer forintra tippelek. A mérkőzés MLSZ-ellenőre Csíki Károly volt, akivel beszéltem, és ő elmondta, jelentésébe belefog­lalja, hogy nemcsak az újpesti, hanem a ferencvárosi tábortól is érkeztek a bedobálások.- Mit szól a nyílpuskázás­hoz, ami mindenképpen elíté­lendő?- Ezt nem is értem, hogy gondolták, hiszen a nyíl súlyo­san megsebesíthetett volna bárkit. Szerencsére nem így történt. A mérkőzés egészét tekintve én sokkal súlyosabb incidensekre számítottam, hi­szen tavaly több verekedés volt, ráadásul lövöldözés is a metróban. Még jó, hogy most ilyesmire nem került sor Új­pesten. A világ sportja T otóny eremény ek 13 plusz egy találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 8 464 720 forint, 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 2 561 837 forint, a 12 találatos szelvényekre egyenként 23 721 forintot, a 11 találatos szelvényekre egyenként 1 545 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 293 forintot fizetnek. Felújítják a Heysel-stadiont A belga kormány jóváhagyta a rosszemlékű Heysel-stadion felújításának tervét. A létesít­ményt, ahol 1985-ben a labda­rúgó BEK-döntő előtti zavargá­sokban 39 szurkoló vesztette életét, 1995 júliusának végére renoválják 625 millió frankos költségvetéssel. A majdnem 18 millió dollárba kerülő összegből 450 millió frankot áll a kor­mány. KÉZILABDA. NB I. férfiak: FOTEX Veszprém - Komlói Bányász, Veszprém, 17.30. • Buenos Aires. Carlos Me­nem argentin elnök „rábólintá- sával” eldőlt, hogy a jövő évi Forma-1-es autós világbajnok­ság Argentin Nagydíját Buenos Aires utcáin rendezhetik. A március 20-ra tervezett futam azért kapott ideiglenes megjelö­lést a FIA jövő évi versenynap- tárában, mert környezetvédelmi okokból bizonytalan volt annak megrendezése a főváros utcáin. • Róma. Egy római bíróság december 3-ára halasztotta el Diego Maradona tárgyalását. Azzal vádolják, hogy volt me­nedzserével, Guillermo Coppo- lá\al együtt kokaint csempé­szett Olaszországba, mialatt az SSC Napoli színeiben játszott. Maradona nem volt ott a tárgya­láson, Sydney-ben tartózkodik az argentin labdarúgó válogatot­tal. Előkerült a Jordan-mez A napokban az amerikai ko­saras, Michael Jordan sajátkezű aláírásával hitelesített, 10 ezer dollárt érő trikóját, egy chi- cago-i múzeumból ismeretlen tettesek ellopták. A mezt egy - a múzeumhoz közeli - sportbolt tulajdonosa szolgáltatta vissza a rendőrségnek. Elmondása sze­rint két ismeretlen férfitől vette meg 250 dollárért. Mai sportműsor |-| i ______________ Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja ^^^^MllliHlllMMm»ll Felelős vezető az ügyvezető igazgató IJl innntl l l Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ IHJ.II Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető * _______m Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 T elefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, félévre 2250 forint, egy évre 4140 forint. ISSN 0865-9133 A pálya széléről Rózsa duplán Szegény Rózsa László! Ha nincs a vasárnap esti tv-össze- foglaló az NB I-es labdarúgó fordulóról, talán még maga is elhiszi, hogy nem ő rúgta a deb­receniek ellen a PMSC-Fordan első gólját. Ha már annyira bi­zonygatta mindenki, hogy Azoi- tei volt. Még a lefújás után is azt mondta a román játékos az új­ságíró kollégánknak, hogy combbal beleért a labdába. Az­tán a képernyőre meredve kide­rült, a testén nem a labdát érezte, hanem azt, hogy a ven­dégvédők meglökték.-Argus szemekkel néztem én is az összefoglalót, aztán rájöt­tem: nekem van igazam. Az első gólunknál az egyik debreceni védő ért bele a labdába, de nem változtatta meg annak az útját annyira, hogy öngólnak lehes­sen nevezni. így hát kétgólosnak érzem magam. A kiigazításnak örömmel adunk helyet. Mert ugyan szá­munkra az a fontos, hogy nyert a PMSC-Fordan, de Rózsa számára természetesen nem mindegy, hogy ebben a bajnok­ságban hány gólnál tart. Ha má ő rúgta, adjuk is neki! H. L. Lesz még itt izgalom ! Ha valaki azt hitte volna, hogy lefutott a bajnokság a lab­darúgó NB Ill-ban, az téved. Lesz még itt izgalom! Azzal, hogy vasárnap a PVSK elveszítette Bonyhádon a veretlenségét, magára hozta az üldözőket. A Geijen pontszám­ban már be is érte (csak egyel jobb a vasutasok gólkülönb­sége, ezért maradtak az élen), de jön föl a DDGáz SC is, amely mindössze két ponttal van leszakadva tőlük. Azt, hogy ki lesz az őszi bajnok, most, négy fordulóval az idényzárás előtt még nehéz megtippelni. A PVSK dolgát nem könnyíti meg, hogy mennie kell még Geijenbe, de ugyanakkor a Ger- jen jön a DDGáz SC-hez. Vi­szont a gázműveseknek utaz­niuk kell a Kaposvári Rákóczi­hoz, ami szintén nem lesz séta­galopp a számukra. Szóval, még minden lehetsé­ges. A három élen álló visszalévő őszi meccsei. PVSK: Letenye (otthon), Geijen (idegenben), K. Honvéd (i), Döbrököz (o). Gerjen: Balatonföldvár (i), PVSK (o), DDGáz SC (i), K. Honvéd (o). DDGáz SC: Kis- dorog (i), Balatonföldvár (o), Geijen (o), K. Rákóczi (i). Torkon ragadta a bírót, áligazolással játszott Két érdekes ügyben is dön­tést hozott a fegyelmi bizottság a megyei másodosztály labda­rúgó mérkőzéseiről. A Babarc - Hidas meccsen Tóth L. az utólagos értékelések szerint megszorongatta a játék­vezető torkát, a mérkőzés lefú­jása után pedig a szintén hidasi színekben szereplő Schum L. egy, szotyival töltött zacskót repített a bíró felé. A fegyelmi bizottság Tóthot 1994 december 31-ig minden bajnoki és kupa­meccstől eltiltotta, Schum bün­tetése 94 június 30-ig szól. A pályán elért eredmény (2-1 a Hidas javára) maradt. Megváltoztatták viszont az eredményt a Szederkény - Sá­torhely meccsen, elfogadva a pályaválasztók óvását. A sze­derkényiek azt kifogásolták, hogy a vendégeknél jogosulat­lan igazolással játszott egy fo­cista. A fegyelmi bizottság helyt adott az óvásnak, és 3-0 arányban a Szederkénynek ítélte a két pontot. B. L, Megérkeztek a luxemburgiak Hétfőn megérkezett Buda­pestre a magyar labdarúgó vá­logatott utolsó ellenfele világ- bajnoki selejtezőn, Luxemburg együttese. Az egyetlen csapat az 5. csoportban, amelyet Ma­gyarország le tudott győzni. Tavaly szeptemberben a Je­néi-gárda Luxemburgban 3-0-ra verte a hazaiakat. Azóta sok minden változott, így a magyar válogatott kispad- ján Verebes József személyében már a harmadik szövetségi kapi­tány ül, míg az ellenfélnél nincs változás, továbbra is - 1987 óta- Paul Philipp élvezi a szövet­ség bizalmát. A vendégkapitány amolyan mindenese a csapatnak, hétfőn a Ramada szállóban például sze­mélyesen felügyelte a játékosok étkezését és csak annyit mon­dott, igyekeznek meglepetést okozni szerdán este az Üllői utón. A luxemburgiak kedden este a mérkőzés időpontjában (19 óra) tréningeznek az FTC-sta- dionban. Akárcsak az A-váloga- tott, az utánpótlás is 16 labda­rúgóval érkezett. Röviden KÉZILABDA NB I. B. nők: Goldberger - PEAC-Babits 30-23 (12-12). Pécsi góldobók: Turcsina 8, Gál 4, Stix 3, Varga, Pető, Alcsik, Czirok 2-2. Gyengén játszottak a pécsiek. Pécsi Gard-Mas Lepke - MALÉV CS 25-23 (10-13). Széchenyi-csamok, 100 néző. V.: Ihász, Kovács. Lepke: Sugár - Székelyhídi 1, Virágosi 4, Mészáros 3, Hegyi 3, Nagy 3, Kustos 2. Csere: Kiss (kapus), Pucsli 5, Soós 3, Filó 1. Szünet utáni erőteljesebb játé­kukkal fordítottak és nyertek a nppQiplc NB II. férfiak: Fadd - Me- cseknádasd 19-23 (10-10). Ná­dasdi góllövők: Soós 8, Kollai 5, Schwarcz 3, Gillich 3, Werb 2, Kirch 2. Idegenben is bizto­san győzött a nádasdi csapat. Mecseknádasd - Simontornya 33-29 (18-15). G.: Marcsik 8, Kirch 7, Kollai 5, Schwarcz 5, Soós 4, Arnold 2, Gillich 1, Gungl 1. Idei legjobb játékával nyert a nádasdi csapat, az újabb két ponttal megkezdte felzárkó­zását. Letenye - PEAC 31-31 (17-15). G.: Török 9, Danyi 7, Kemenes 5, Csonka 4, Pók 2, Nagy, Duga, Horváth 1-1. PEAC - Szombathelyi Ta­nárképző 19-23 (9-13). A pécsi góllövok: Horváth I. 6, Keme­nes 5, Török 3, Duga 2, Pók 2, Csonka 1. DUATLON A gamásai versenyen a ser­dülő fiúknál Pinczési B., a ser­dülő lányoknál Pinczési A. (mindkettő Diego) végzett az első helyen. AUTÓSPORT Ralicross futam, Nyírád. H-l: 1. Ranga. D-l N: 1. Kiss, 3. Ge­iger. D-2 N: 4. Keszler (mind Pécs). KORCSOLYA Tanfolyamot indít a Mecsek LSE a pécsi műjégpályán, no­vember 1-jén 17 órától. Jelent­kezni aznap a helyszínen lehet 16.30-tól. A 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents