Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-22 / 289. szám

1993. október 22., péntek Kultúra üj Dunántúli napló 15 II. János Pál pápa tizedik enciklikája „Az igazság ragyogása” Búcsú és emlékezés Az újságíró megkérdezte a pápát, melyik lenne az evangé­liumnak az a mondata, amelyet akkor választana, ha csak egyet­len egyet hagyhatna örökül. A kérdezett habozás nélkül vála­szolt: „Az igazság szabaddá tesz titeket.” A pápa II. János Pál, az újságíró pedig a Francia Akadémia „halhatatlanja”, André Frossard. Számtalan új­ságírónak azonban ez a könyv­ben is megörökített válasz nem jutott eszébe, amikor az új en- ciklika közzététele kapcsán sa­ját gondolatait a közvélemény visszhangjaként papírra vetette. Az október 5-én közzétett en- ciklikáról a nyugati sajtóban már hónapok óta cikkeztek a hi­teles szöveg ismerete nélkül, és a sajtóvisszhang hullámai a na­pokban a napokban magasra csaptak. II. János Pál első, 1978-as megnyilatkozását - „Nyissátok meg a határokat! ...” Az akkori szabad világ hírközlő szervei harsány hangon ünnepelték. Most, II. János Pál pápaságának 10. enciklikáját, az abban fog­laltakat számosán vitatják - mi­közben a csendes többség ma­gát a dokumentumot tanulmá­nyozza, hogy a benne foglaltak­ról önmaga alkosson véle­ményt. Miért oly hangos a nega­tív visszhang? A választ minden olvasó megfogalmazhatja ma­gának hamarosan, ha magyarul is kézbe veheti a pápai megnyi­latkozás szövegét, melynek for­dítása már folyamatban van. Addig egy rövid összefoglalás segíthet a tárgyilagos tájékozó­dásban. Nem igényli a tévedhetetlenséget Mi az enciklika? Olyan kör­levél, amelyet a Péter-utód pápa küld a katolikus Egyház vala­mennyi püspökének, és benne az Egyház hitéletét, erkölcsi normáit érintő kérdésekről ki­fejti hivatalos álláspontját. Ez az egyházkormányzat modem módszerének tekinthető, mert az első enciklikát XIV. Bene­dek pápa 1740-ben írta, és a legutolsó e sorozat 245. tagja. Érdemes megemlíteni, hogy a századforduló pápája, XIII. Leó 25 éves pápasága alatt 45 encik­likát tett közzé, köztük a híres Rerum No varum kezdetűt, amely a munkásság helyzetével foglalkozott. Az enciklikák ne­vét a kezdő szavak adják, ere­deti nyelvük latin. A szóban- forgó enciklika hivatalos neve: Veritatis Splendor. A pápa rendszerint nem egyedül, ha­nem munkacsoport segítségével készíti el a szöveget. A jelenlegi, alapvető erkölcsi kérdésekkel foglalkozó encik­lika készültét II. János Pál pápa hat évvel ezelőtt jelentette be és a 180 oldal terjedelmű szöveg gondos mérlegelés eredménye. Az enciklika a munkatársak közreműködése ellenére teljes mértékben a pápának tulajdo­nítható. Nem igényli magának a „tévedhetetlenséget” - a pápák ezzel csak a legritkább esetben élnek -, mégis, az Egyházhoz tartozók az Örök igazságokra nyitottan, pozitív hozzállással kell, hogy fogadják a Tanítóhi­vatal megnyilatkozását. Az enciklika címzettjei Ez annál is inkább így van, mert az enciklika a kétezer éves kereszténység erkölcsi tanításá­nak néhány, az ember természe­tével, cselekedeteivel kapcsola­tos alapigazságát fejti ki a jelen kor kérdéseivel, kételkedései­vel, tagadásaival szemben. Számos tárgyalt alapigazság a kereszténységen túlmenően az egész emberiség öröksége, az emberi és személyi jogok nélkü­lözhetetlen fundamentuma. A pápai tanítás olyan egyetemes módon fogalmazza meg mon­danivalóját, hogy minden em­ber az enciklika címzettjének érezheti magát, noha hivatalo­san a katolikus Egyház püspö­kei a címzettek. A pápa azért tartotta szüksé­gesnek a keresztény tanítás to­vábbi elmélyítését, és annak közzétételét, mert számos szel­lemi irányzat már nem néhány erkölcsi normát vont kétségbe, hanem az erkölcsi örökség egé­szét próbálja relatívvá tenni. Az enciklika elsősorban nem a té­vedések lajstromba vétele és va­lamiféle dörgő hangú elítélése, hanem a keresztény szabadság üzenetének meghirdetése: a fe­lelős, emberhez méltó szabad­ság a felkutatott, megismert és elfogadott igazság fényében/ra- gyogásában segíti az embert a kiteljesültséghez, az igazi bol­dogsághoz. Erkölcs, szabadság és igazság Az enciklika három részre oszlik. Az elsőben a pápa - rá jellemző módon - szentírási alapon kezdi meg az emberi cselekedet erkölcsiségének a tárgyalását. „Mit kell tennem?” - kérdezte a gazdag ifjú Jézust (Máté evangéliuma, 19, 16-22). Éz a kérdés minden emberben fölmerül, ám gyakran rossz he­lyen kutatnak a válasz után. A keresztény erkölcs lényegében Jézus válaszán nyugszik, kifej­tése viszont mindig az adott kor nyelvén történik. Eszerint az emberi cselekvés Istennek alá­rendelt, mert ő „egyedül jó”. Az emberi cselekedet erkölcsi jó­sága az örök élettel kapcsolat­ban van, és a tökéletességre tö­rekszik. A második rész alapeszméje: a szabadságot az igazságtól néni lehet elválasztani. Az ember kö­telessége az igazság keresése. A szabadság csak az igazság fé­nyében nyeri el értelmét, kü­lönben szabadosságba, sőt szol­gaságba torkollik. A jelenlegi kultúra elfelejtkezik az emberi természetről, ami minden em­berben közös. Ezért mindenki a maga „alternatív” igazságát ke­resi, ami különbözik a többieké­től. Innen származnak a társa­dalmi élet feszültségei egyének és csoportok között, majd az ér­tetlenségek, s végül az erőszak. Az erkölcsi értékek viszonyla­gossá tétele, mintha azok érvé­nyessége, igazsága elfogadott­ságuk vagy elutasítottságuk sta­tisztikai mutatói szerint vál­tozna, mindez olyan jelenség, amit a keresztények nem fogad­hatnak el. A történelemben most fordul elő először, hogy az erkölcsi alapelveket a közvéle­mény állásfoglalásától igyekez­nek függővé tenni, és ez az egész emberiség számára mér­hetetlenül súlyos következmé­nyeket tartogat. Az egyházi vezetők felelőssége A pápa a harmadik részben az illetékes egyházi vezetők fe­lelősségét hangsúlyozza. Meg­jegyzendő, hogy a katolikus hit­től és tanítástól már régóta eltá­volodott teológusok ezt a fel­elősségteljes intést igencsak zo­kon vették. „Az igazság szabaddá tesz ti­teket” - A pápai enciklikát, amely a kétezer éves keresztény tanításon alapszik, ennek fé­nyében kell tanulmányozni. Az esetleges, tetszőleges, viszony­lagos igazságként felvillanó eszmék kergetése helyett annak kell örülni, hogy "az igazság ra­gyogása" az új évezred küszö­bén sem veszít fényéből, erejé­ből. II. János Pál szavaival: „a pápa nem azért van, hogy meg­változtassa, hanem hogy meg­őrizze mindazt, amit kapott”. Dr. Török József teológus Megkésett búcsú LŐ- RINCZE LAJOStól, és emléke­zés életére. Aligha akad ebben a harmadnyi kis hazában olyan újságot olvasó, rádiót hallgató, tévét néző, öreg vagy fiatal ha­zánkfia, aki nem tudta volna, hogy kicsoda ő. Ha valakinek családi körben, munkahelyén vagy bárhol, ahol a helyes ma­gyar nyelvhasználat szóba ke­rülhetett, kétsége támadt, s a vi­tatott kérdésben nem sikerült a többiekkel közös véleményt ki­alakítani, gyakran hangzott el a javaslat: Kérdezzük meg Lőrin- czét! A legkülönfélébb kérdéseket intézték hozzá a nyelvtan, a magyar nyelv története, a szó­készlet, a szavak eredete, a szó­lások és közmondások, a föld­rajzi és személynevek, de talán a legtöbbet a népnyelv, a ma­gyar nyelvjárások köréből. És szinte észre se vette maga sem, ő lett az élő magyar nyelvművelés, a legnemesebb értelemben vett tudományos nyelvi ismeretterjesztés, az Édes Anyanyelvűnk apostola. Nyelvész kollégái jól tudják, mit alkotott a magyar nyelvtu­domány különféle területein. Önálló kötetek, tanulmánygyűj­temények, szakfolyóiratok, szaklapok híven őrzik ezeket. Életművének legcsillogóbb gyémántja mégsem a szigorúan tudományos teljesítmény, ha­nem az, amit így nevezhetnénk: az anyanyelvi köztudat és öntu­dat megteremtése, fejlesztése és fönntartása. A háború utáni bénultságából többek között ő ébresztette nyelvünket. A nacionalizmus, a narodnyikizmus súlyos vádját is vállalva bátran szót emelt a ma­gyar nyelvért. Nemcsak meg­maradásáért, hanem gazdagítá­sáért, szépítéséért, jobbításáért. Az ő nevéhez fűződik az a for­radalmi változás, amely a ma­gyar nyelvművelésben végbe­ment, s amit az ő szavaival pozi­tív nyelvművelésnek nevezzünk. Az előzőnek negatív voltát az jelentette, hogy a nyelvhaszná­lat útjai mellé sűrűn tűzdelték le a tilalomfákat: ez se helyes, így se szép, úgy se jó. Ennek követ­keztében még a nyelv legavatot­tabb használói, művészei is el­némultak baráti társalgás köz­ben (Illyés ír erről) attól való szorongásukban, hogy partne­rük fejükre olvassa nyelvi bot­lásaikat. A pozitív nyelvművelő Lőrincze mindenkit bátorított, beszélésre, írásra biztatott, s közben arra tanította a nép apra- ját-nagyját, hogyan kerülheti el a buktatókat, a nyelvi botláso­kat. Ajánlásait, javaslatait bámu­latos gazdagsággal adatolta, támogatta meg a magyar iroda­lomból, a régi magyar nyelvből, a nyelvjárásokból, de minde­nekelőtt a Bibliából vett pél­dákkal. Életem egyik nagy ajándéká­nak tekintem, hogy ismerhettem őt, barátja lehettem egyrészt életsorsunk, származásunk sok rokon vonása okán, majd érdek­lődésünk azonossága révén, sok-sok ünnepélyes vagy meg­hitt, bensőséges találkozás, együttlét által. Fájdalom, mindez már emlék, de mara­dandó emlék. Egyetértésünk bizonyságául a róla készült protréfilm utolsó mondatát idézem: ő így mondta: „Hit és meggyőződés nélkül nem lehet semmit se igazán véghezvinni.” Rónai Béla II. János Pál pápa október 6-án a Szent Péter Bazilikában kezet fog a szokásos kihallgatáson megjelent hívőkkel. Ez volt első nyilvános megjelenése a Veritatis Splendor átnyújtása után. Az ezredforduló legátfogóbb hazai ismerettára Magyar Nagylexikon Egy ifjú huszárkapitány fel­állt az országgyűlésen és magát mentegetve, hiszen neki itt szava is alig lehet még, felaján­lotta birtokainak egy évijöve­delmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Az ifjú huszárkapitányt Széchenyi Istvánnak hívták. A nevezetes nap dátuma: 1825. november 3. Az Akadémiai Kiadó igazgatója ezt a napot választotta ki, hogy most, 1993 november 3-án be­mutassa országnak, világnak a Magyar Nagylexikon első köte­tét. / * Hosszú és meglehetősen gö­röngyös út vezetett idáig. Az utolsó magyar nagylexikon, a Révai (az eredeti és nem az utánnyomás) második pótkö­tete is több mint fél évszázad­dal ezelőtt, 1935-ben jelent meg. 1954-ben határoztak úgy, hogy a Nagy Szovjet Enciklo­pédia mintájára közzéteszik a Nagy Magyar Enciklopédiát is. Elkezdődött a szócikkek íra­tása, de 1956-ban leállt a munka és végül, a használható­nak vélt , anyagokból, 1957-61-ben megjelent a 6 kö­tetes Új Magyar lexikon. Nem­csak a szakemberek, a laikusok is érezték, gyengécske, alig használható ez a kiadvány. Ezért az Akadémiai Kiadó úgy határozott, hogy mielőtt a nagy fába vágnák a fejszéjüket, előbb szaklexikonokat adnak ki. Meg is jelent szép egymás­utánban a Film, az Irodalmi, a Művészeti, a Néprajzi, a Mű­szaki, a Természettudományi és egyéb lexikonok hosszú sora. 1970-ben született azután döntés arról, hogy most már mégis csak itt az ideje a Nagy­lexikon megjelentetésének, de hol a szerkesztőbizottság válto­zása, a szerzői-lektori munka nem kielégítő színvonala, a ha­táridős fegyelemmel volt prob­léma, hol a pénzhiány akadá­lyozta a munkát, s most a poli­tikai természetű átírási kötele­zettségekről még nem is beszél­tünk. 1991-ben az Akadémia tudós testületé úgy határozott, hogy átadja az egészet a Kiadó kompetenciájába. Ekkortól számítható igazán a megvaló­suló Nagylexikon története. A korábbi számítógépes problémák - kicsi volt az első gépek kapacitása -, egy új kor­szerű rendszer munkába állítá­sával megoldódtak, s végül Élesztős László főszerkesztő és Rostás Sándor főszerkesztőhe­lyettes vezetésével összeállt az első kötet anyaga. A debreceni Alföldi nyomdában már elké­szült a szép bordó kötéses A-tól Anc-ig (kék velurbársony kö­tésben és dísztokban kapják a drágább luxuskiadást a meg­rendelők), mintegy 50 ezer pél­dányban.- Egy lexikon szerkesztőinek, még a címszavak megiratása előtt, el kell dönteni egy sor fon­tos kérdést. Mik voltak tehát az alapelvek, amelyek nyomán a megbízásokat kiadták - kérde­zem Élesztős László főszerkesz­tőt.-Először is döntöttünk ab­ban, hogy ez nem enciklopédia, itt a címszavak rövid, tömör megfogalmazására vállalko­zunk. Aztán azt is el kellett dön­teni, hogy a külföldi - elsősor­ban földrajzi - nevek átírásakor milyen elvet követünk. Mi a - közismereti jelleget fontosnak tartva - a fonetikus átírást vá­lasztottuk. Mindig nagy gond, hogy az élő emberek közül ki kerüljön be a lexikonba és ki ne. Nos, a művészekkel, írókkal egy kicsit bőkezűbbek voltunk, de pl. az egyes tudományágak szaktudósai közül azt az 5-10 vitathatatlan személyiséget vá­lasztottuk ki, akiket a szakma és adott esetben a közvélemény is a legfontosabbnak tart.- Ebből keletkeznek mindig a lexikonbotrányok.-így van, főként terjedelmi okokból mégis úgy döntöttünk, hogy mostanában már elég sok Ki kicsoda jelenik meg, mi nem vállalkozunk arra a teljességre, ami azoknak szükségszerű igé­nye. Jelzem, mennyire napraké­szek szerettünk volna lenni, már a kézirat nyomdába adása ide­jén halt meg a belga király és mi ugyan szerettük volna az utódját is megnevezni, de mire Albertet megválasztották, addigra a mi nyomdai filmünk már elkészült, és így azon nem tudtunk változ­tatni. Majd benne lesz az első pótlásban.- Arra akkor bizonyára sokat kell várni.- Remélem, hogy nem. A ti­zenhat kötet megjelentetését 2000-ben szeretnénk befejezni. Bízunk benne, hogy a kezdeti, szükségszerűen lassúbb tempó után, később évente 2-3 új kö­tettel tudunk előállni. A pótkö­teteket viszont nem akarjuk a legvégére hagyni. Terveink sze­rint minden 4-5 kötet végén ki­egészítésként összeállítjuk, ami az első kötetekből kimaradt il­letve ami a megjelenése óta vál­tozott ...- Tizenhat kötet, összesen mintegy 150-160 ezer, köteten­ként tehát mintegy 9-10 ezer címszó. Minden oldalon átlago­san egy, de inkább két illusztrá­ció, ami összesen mintegy 1000 színes illetve fekete-fehér képet és 40 térképet jelent. Ez a hiva­talos „mérlege" a Magyar Nagylexikonnak. A szerkesztője mégis mire a legbüszkébb?- Ha már a képek is szóba ke­rültek, annak is nagyon örülünk, hogy a többsége eredeti, máshol még nem, vagy alig publikált. A legbüszkébbek azonban arra vagyunk, hogy ez a lexikon nem külföldi átvétel, nem fordí­tás hanem minden sorában a magyar kultúra és műveltség szempontjaira különösen fi­gyelő eredeti magyar munka. Bernáth László i I 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents