Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-22 / 289. szám
1993. október 22., péntek Nemzeti ünnepünk üj Dunántúli napló 13 A pécsi egyetemisták tüntetnek a Petőfi-szobornál. A forradalom és szabadságharc évfordulóján Ötvenhat csillaga P etőfi 1848-at csillagnak nevezte, s ilyen csillag több ragyog a magyar égen: időben hozzánk legközelebb 1956 csillaga. Tájékozódni segít, irányt ad a jelenben és a jövőben. Mérni lehet hozzá céljainkat, s igazolhatja (vagy cáfolhatja) törekvéseinket. A nemzetnek felelős és független magyar szellemi élet, az ellenzéki és félellenzéki mozgalmak, akár a magányos értelmiségi próbálkozások szüntelen arra törekedtek, hogy helyreállítsák a nemzeti történelemnek azt a folytonosságát, amely az ötvenhatos forradalom és szabadságharc napjaiban ország-világ előtt oly fényesen diadalmaskodott, és a forradalom eltiprását követő megtorlások, majd az általuk kikényszerített Kádár-féle „konszolidáció” következtében ismét megszakadt. Ötvenhat csillagát követte a demokratikus ellenzék, midőn kialakította a „második nyilvánosság” fórumait, és ötvenhat csillaga világított a lakitelki sátor felett. A politikai átalakulások és maga a radikális rendszerváltozás aztán felszínre hozott másfajta orientációkat és eszményeket is. Léptek fel politikai mozgalmak és csoportok, amelyek 1947- ben (a koalíciós kormányzás utolsó évében), mások 7945-ben (a második világháború utáni nemzeti újrakezdésben), megint mások 7958-ban (a konzervatív Magyarország külső és belső konszolidációjának tető- és végpontjában) keresték azt a történelmi pillanatot, amelyhez visz- sza kell térni az erőszakosan megtört nemzeti folytonosság helyreállítása érdekében. Nem mondom én, hogy ezek a históriai pillanatok nem voltak nemzeti történelmünk fordulópontjai, ahol olyan valami szakadt meg, amit folytatni lehetne és kellene. 1947 a pluralista demokráciára alapozott politikai berendezkedés vége, 1938 egy felemás, de a népi írók, a polgári radikálisok vagy az egyházak körül szerveződő szociális mozgalmak körében mégiscsak kialakuló és a konzervatív hatalmi berendezkedést békésen felváltani készülő újabb „reformkorszak” búcsúja, 1945 pedig a földbirtokreformban érvényesülő társadalmi igazságtevésnek és az országos újrakezdés ígéretének esztendeje volt. Mindegyik évszám megjelölt egy hagyományt, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni és elfelejteni. Ugyanakkor egyik történelmi pillanat sem fejezte ki, mert nem fejezhette ki igazán a nemzet valóságos érdekeit és törekvéseit. 1938 reformszándékai és a trianoni béke igazságtalan döntéseit részben korrigáló eseményei sem feledtethetik el, hogy Magyarország akkor került meghatározó és végzetes módon az offenzív német nemzetiszocialista birodalom vonzásába, következésképp akkor bukott alá abban az örvényben, amely aztán sodorta-vitte a háborúba, az összeomlásba. 1945 az újrakezdés pillanata lehetett volna, ha nem lett volna egyszersmind az aztán évtizedekig tartó katonai megszállás és politikai hódoltság kezdete. 1947 pluralista demokráciája pedig igazából csak nevében és külsőségeiben lehetett demokrácia, minthogy az úgynevezett koalíciós kormány tevékenységét kezdetben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnöke (azaz Vorosilov marsall), később Rákosi Mátyás politikai maffiája szabta meg. Ha visszanézünk vagy két emberöltő magyar történelmére, egyedül 1956 októberének és novemberének napjaiban törhetett fel és nyilvánulhatott meg tisztán és maradéktalanul a nemzeti lélek és akarat. Az október 23-i diáktüntetésen, a rádió ostromában, a Corvin közi harcosok hősiességében, a Kilián laktanya harcaiban vagy a Nagy Imre-kormány történelmi elhatározásaiban. Akár a nagy tragédiákban a magyarság felemelkedését és nagy történelmi önvallomását fegyverzaj, lőporfüst és vér kísérte. Ám a tragédiák zárófelvonásában kinyilvánított igazságokat sohasem tudják szétzúzni és elfeledtetni a pusztításnak azok az erői, amelyek végül lezárják a drámai eseményeket. H a a magyarság most történelmének egy újabb fordulója után ismét vissza kíván térni a maga legjobb énjéhez és nemzeti történelmének igazi folytonosságához, nem 1947-hez, 1945-höz és 1938-hoz (vagy még távolabbi-történelmi dátumokhoz) kell visszatérnie, hanem 1956-hoz. Ötvenhat csillagához, amely minden másnál hitelesebben igazolhatja mai törekvéseinket, és vezérelheti a nemzetet. Pomogáts Béla Szovjet páncélosok Pécsett, az egyetemnél és a Széchenyi téren. A felvételeket Baksa Ferenc Pécs, Szeptember 6. tér 3. szám alatti lakos bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük. Egyre kevesebb a fehér folt Mostanában egyre többen teszik fel a kérdést: tudunk-e már biztosan minden lényegeset az 1956. október 23-án és az azt követő hetekben történtekről? Megnevezhetők-e a bűnösök? A válasz az Alkotmánybíróság határozatának ismeretében - miszerint az 1956-ban, illetve a megtorlás idején elkövetett háborús bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonhatja a bíróság - sokak számára napi problémává lett. Litván Györgytől, az 1956-os Intézet tudományos igazgatójától kérdeztük: előkerülhetnek-e még olyan dokumentumok, amelyek alapvetően megváltoztathatják 1956 megítélését?- Lényeges és sarkalatos kérdéseket érintően ilyen anyagra már nem számítunk. Még jóval a rendszerváltás előtt mintegy 500 interjú készült ebből a témakörből. A budapesti eseményeket a történészek és a közvélemény elég jól ismerte korábban is, viszont kevesebbet tudtunk a vidéki megmozdulásokról, cselekményekről. Mára már sikerült ezeket az anyagokat is - másolatban - összegyűjteni. A községektől a megye- székhelyekig ismerjük a forradalom alatt és főleg után hozott fegyelmi határozatokat, az állítólagos felelősöket megnevező korabeli dokumentumokat, levéltárakban őrzött anyagokat. Ha nem is teljességében, de tanulmányoztuk a külföldön található, onnan származó dokumentumokat is. A Fehér Ház korabeli levelezését éppúgy, mint az orosz elnök által átadott úgynevezett Jelcin-dossziét.-Az 1956-os törvény értelmében a „háborús bűncselekmények” elkövetőit vonhatja felelősségre a bíróság. Milyen cselekedetek sorolhatók ebbe a kategóriába? Ez - úgy érzem - a probléma legérzékenyebb pontja. Voltak háborús helyzetek, amikor tényleges fegyveres harcok folytak, például október 24-én hajnaltól néhány napig, majd november 4-ét követően, főleg az első héten. Ezeket a harci cselekményeket elsősorban a szovjet fegyveresek, katonai és rendészeti osztagok követték el, amelyeknek a tagjait magyar bíróság ma már nemigen vonhatja felelősségre. Ismertek ugyanakkor a magyarok által elkövetett esetek is, például a sortüzek. Ha az ezekért felelősöket sikerül pontosan megnevezni, behatárolni, akkor értelmet nyer a törvény.- Ebben mennyiben tud segíteni a tudomány?- Mi nem a „tetteseket”, hanem főleg az áldozatokat kutatjuk. Ezzel együtt elfogadom, hogy amennyiben a felelősségre vonásra jogszerű, alkotmányos lehetőség van, akkor a törvények szerint élni kell a bűnösök megnevezésével és ha mi ebben segíteni tudunk, meg fogjuk tenni.- Kik lőttek október 25-én a Kossuth téren az épületek tetejéről? Ki a felelős a mosonmagyaróvári sortűzért?-A Parlament előtti vérengzésről csak feltevéseket ismerünk, egyetlen bizonyított adattal sem rendelkezünk. Ismeretes, hogy a korábbi évtizedekben azt állították, hogy a felkelők lőttek. Ez valószínűleg a felelősség elhárítására szolgáló tudatos hazugság volt. Egyesek szerint az ÄVH, míg mások szerint a partizánszövetség a tettes, sőt némelyek azt feltételezik, hogy a kormányőrség alakulatai lőttek. A forradalom leverése után az országban több helyen volt véres megtorlás. Salgótarjánban, Egerben, Debrecenben és- másutt is voltak áldozatok. Az elkövetők személyét és felelősségét majd a nyomozó hatóságoknak illetve a bíróságoknak kell megállapítaniuk. Az október 26-i mosonmagyaróvári sortűz felelősét, felelőseit viszont már nagy valószínűséggel ismerjük, a legfontosabb tisztázandó kérdés: valóban adott-e, adtak-e parancsot a sortűzre?- Ismét a törvényre hivatkozva: nem büntethetők - ha az idegen csapatok egyáltalán hívásra jöttek - a szovjet csapatok behívásáért felelős személyek. Mi a véleménye erről a történésznek?- A szovjet csapatok kétszer jöttek be. Először hívták őket, másodszor nem. Egy Csehszlovákiából származó dokumentumból tudjuk: október 23-án éjszaka Hruscsov sürgető telefonhívást kapott Budapestről. Gerő Ernő kért segítséget. A szovjet pártvezetők akkor még nem nagyon akartak beavatkozni a magyarországi eseményekbe, sokkal jobban érdekelte őket, mi történik Lengyelországban. A telefonbeszélgetés Gerő és Hruscsov között lezajlott, néhány nappal később az abban elhangzottakat foglalták írásba és íratták alá Hegedűs Andrással. A volt miniszterelnök az aláírás tényét nem tagadta. A második alkalommal nem várták és nem kérték a szovjet csapatok segítségét. A fegyveres beavatkozásról október 31-én döntött az SZKP Központi Bizottsága. Erről a felső szintű határozatról, annak diplomáciai, katonai következményeiről tájékoztatták a lengyel, a csehszlovák vezetőket és Jugoszlávia elnökét, Titót. Vagyis külföldön akkor már hamarabb tudtak a moszkvai katonai beavatkozás tervéről, mint Ma- gyaroszágon. Szabó Margit » I 2 i i
