Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-19 / 286. szám
14 oj Dunántúli napló 1993. október 19., kedd Rengeteg az öreg kocsi, nyomottak az árak Milyen a használtautó-piac Baranyában? Nyolc-tizenkét éves autók két-háromszázezer forint között Manapság kevesen engedhetik meg maguknak, hogy vadonatúj személygépkocsit vegyenek .. . Emiatt igen nagy az érdeklődés a használtak, elsősorban az „öregecskék” iránt, amelyekhez viszonylag jó áron juthatnak a vásárlók. Vajon Baranyában igazak ezek az országosan jellemző megállapítások? Milyen autókat kínálnak a szabadpiacon és a kereskedőknél, hány éveseket és mennyiért? Tudósítóink közreműködésével ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni és segítségükre lenni azoknak, akik autóvásárláson törik a fejüket. Mit szabad behozni? A jó vásár sokba kerül A hazai autópiacon a kínálat bősége ellenére a vevők nagy része külföldön vásárol gépkocsit. Ennek okát abban kereshetjük, hogy a magánúton behozott autók átlagára 1500-2000 német márka között mozog, vagyis az egyénileg „importált” járművek vámmal, ÁFA-val együtt 200-300 000 forintba kerülnek. Bakos Gyula, a Vám- és Pénzügyőrség Baranya, Somogy és Tolna Megyei Parancsnokságának parancsnok-helyettese szerint ebben az esztendőben eddig 8000 gépkocsit vámkezeltek a három megyében a belföldi forgalom számára. A jó vásár és a kedvezőbb ár sokba kerül, ugyanis a hazai személygépkocsipark korösszetétele tovább romlik: a magánbehozatalból származó kocsik átlagéletkora meghaladja a 10 évet. Annak ellenére, hogy a jogszabályok már eddig is bizonyos korlátozásokat jelentettek: 1992 márciusától magánimport keretében &z egy háztartásban élő család minden évben csak egy gépkocsit hozhat be, 1993 januáijától pedig a hat évnél régebbi gyártmányú autókat és a sérülés miatt üzemképtelen gépjárműveket csak a Közlekedési Főfelügyelet engedélyének beszerzését követően lehetett vámkezelni. Mindezek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért október elsejétől életbe lépett PM-NGKM együttes rendelet további szigorításokat ír elő, amelynek az lényege, hogy a nem külkereskedelmi forgalomban érkező hat évnél régebbi gyártású személygépkocsi, illetve a nyolc évnél öregebb haszongépjármű a belföldi forgalom számára nem vámkezelhető. Bakos Gyula szerint az október elseje előtt vásárolt, vagy előleg fizetése mellett megrendelt gépkocsi vámkezelését a korábbi rendelkezéseknek megfelelően végzik, ha a vámkezelést október 15-ig kezdeményezték, valamint a vásárlást, illetve a megrendelést hitelt érdemlően tudják igazolni. A továbbiakban a gyártási évet már a határon történő belépés alkalmával ellenőrzik a vámosok. A nem vámkezelhető járművet a tulajdonosa külföldre visszaviheti, vagy alkatrészként történő értékesítésre, illetve ellenszolgáltatás nélkül az államnak felajánlhatja. R. N. Pécs Pécsett az október eleji nagyvásáron a szakadó eső ellenére is óriási volt a személygépkocsi felhozatal, a szabadpiacon több mint ezer autó várt új gazdára. Meglepően sok újszerű, egy-két éves kocsit - többek között Fiat Tipót, Opel Astrát, Renault Cliót - igyekeztek továbbadni, az új áránál 100-200 000 forinttal olcsóbban, általában sikertelenül. Az öregebb járművek iránt - hat és tizenkét év közöttiek - élénk volt a vásárlási kedv, aminek nyilván oka lehetett, hogy október elsejétől nem lehet az országba behozni hat évesnél korosabb személyautót. Jellemző, alku nélküli árak voltak: 9 éves Volkswagen Polo 270 000 forint, 7 éves Fiat Unó 1.3D 280 000 forint, 8 éves Opel Kadett 485 000 forint, 11 éves Renault 11-es 350 000 forint, 6 éves Volkswagen Golf II. 430 000 forint, 4 éves Nissan Sunny 620 000 forint. A pécsi autókereskedőknél október elején széles volt a választék - főleg a bizonyomá- nyiban otthagyott autóknak köszönhetően -, s az üzletmenetre sem panaszkodtak. Jellemző kínálati árak a Seat Autószigetnél: Seat Ibiza (5 éves) 467 000 forint, Opel Kadett GTi (7 éves) 478 000 forint, négyütemű Trabant (2 éves) 185 000 forint, Renault 11-es (10 éves) 280 000 forint. A Super Car Autó- ügynökségnél: Toyota Celica (5 éves) 640 000 forint, Ford Escort Combi D. (5 éves) 595 000 forint, Nissan Stanza (10 éves) 225 000 forint. A Törpe-Autó-náL: Ford Fiesta (1 éves) 780 000 forint, Volkswagen Passat Variant (4 éves) 890 000 forint, Opel Ascona (10 éves) 258 000 forint. Szigetvár Szigetváron két autóházban vásárolhatnak a környéken élők elsősorban új autókat, illetve kisebb számban használt járműveket. A 6-os út mentén, a Jambrik Autóház a Volkswagen és az Audi teljes kínálati stóláját árusítja, használt autók értékesítésével eddig nem nagyon foglalkoztak. Most tervezik beindítani ezt az üzleti ágat, azonban meglehetősen rosszkor jött a rendelet, hogy nem lehet 6 évesnél idősebb kocsikat forgalmazni, mert tapasztalataik szerint, pontosan a 6-10 éves 150-200 ezer forint körüli autókat keresik a vásárlók. Mindössze három használt autó állt a telepen, ezek közül az egyik 10 éves Opel Rekord 2000 E, ára 180 000 forint. A kaposvári útelágazásnál található a Toponári Autóház, itt megtudtuk, elsősorban a 2-3 éves 2105-ös, és 2107-es Ladákat, Samarákat, illetve a Skoda Favoritokat keresik leginkább, elfogadható árért. Szinte egy nap alatt elviszik a vásárlók a ezeket a kocsikat a telepről. Egy jellemző ár: 3 éves Skoda Favorit, 340 000 forint. Tapasztalataik szerint kevésbé keresik a vevők a 150-200 ezer forint közötti 8-10 éves autókat, inkább a fiatalabb, keleti gyártmányúakat részesítik előnyben. Az általuk forgalmazott For- dokra kedvező részletfizetési feltételeket kínálnak, akiknek összejött 400-500 ezer forintjuk, inkább az újat választják. A telepen találkoztunk 3 éves Ford Escort-al, 600 000 forintért; 1978-as Audi 80-al, ára 155 000 Ft; Volkswagen Jetta 1981-es 190 000 forint. Siklós Siklóson és környékén igen szűkös piacra bukkantunk. Hamar nyilvánvalóvá vált: több használtautó-kereskedést becsuktak, mint amennyi egyáltalán létezik. Az Arai benzinkút vezetője, Nitt Antal már egy éve nem foglalkozik ilyen autók adás-vételével, nagyobb üzletet lát nyilvánvalóan az új tótban. A Harkányból Siklósra vezető út mentén lévő autószervizet szintén megkerestük, ám megtudtuk: ők még az ipart sem váltották ki erre. Ezek szerint a szervizelés is kifizetődőbb? Kb. ötven métert kell csak gyalogolni, hogy a kíváncsiskodó észrevegye, a pár hónapja még használt kocsikkal teli udvar a másik oldalon szintén bezárt. A kis bolt táblája már egy autóalkatrész bolt vezetőjének adatait tünteti fel, bár az ajtón itt is lakat lóg. A Kalmár-Kovács Autószerviz egyik tulajdonosánál, Kalmár Lászlónál végre szerencsével jártunk, ő elmondta, négy, öt, hat éves kocsikat, azok közül is mindenekelőtt a német és japán márkájúakat, Opeleket, Fordokat, Hondákat, Toyotákat keresik, általában 500 ezer forint alatti árban. Jó hírük, hogy a Gyűdi úton nemsokára megnyíló Suzuki márkakereskedés mellett nagyobb telephelyen fognak árulni használt kocsikat. Bár ő nem biztos benne, hogy akkor már inkább nem a részletre is kapható újak közül válogatnak majd a vevők. Harkány szélén, a Pécs felé vezető út mentén pedig nemrég zárta be a polgármesteri hivatal utasítására az állítólag engedéllyel sem rendelkező tulajdonos azt az autóbontó- és kereskedő „céget”, mely igencsak csúfította a község arculatát. Ezenkívül tehát marad az alkalmankénti siklósi vásár, ahol talán ráakadnak egy-egy használt autóra is. Komló Komlón mindössze 8-10 személykocsi van a székesfehérvári Tri-Oil telepén, aminek egyszerűen csak az az oka - tudom meg Bechler Zoltán telepvezetőtől hogy az eladott kocsik gyorsan kikerülnek a telepről. Az 1993-as évjáratú mindössze néhányezer kilométer futott 1588 köbcentis Toyota Ca- rinát 1,4 millióért kínálják, de az ugyancsak ebben az évben gyártott Citroen ZX turbódízel is hamarabb gazdára talál ugyanennyiért, mint a 200 ezerért megvásárolható zöld Opel Kadett - a közismert 1,6-os dízelmotorral. Az Opelről a rozsdafogta felnik, az alváz alapján azonnal feltűnik, hogy már tízéves kocsi. Kínálnak viszont 90-es évjáratú 2100-as dízel Citroen XM-et is ABS-fékek- kel, extrákkal 1,3 millióért - újkorában ehhez a kocsihoz 3,2 millióért lehetett volna hozzájutni. A minap kelt el viszont az Opel mellett álló, mindössze féléves - márciusi kiadású 1,3-as benzines, injektoros Ford CLX 850 ezerért. Minden bizonnyal gyorsan gazdára talál a 89-es 1500 köbcentis 78 ezer kilométert futott (injektoros, cent- rálzáras) Ibiza Seat is 580 ezerért, míg az a 320 ezerért eladó 1985-ös, kényelmes, nagy bel- terű Subaru-limuzin, amit egy 1,3 köbcentis boxer motor hajt, valószínűleg nehezebben. Csak egy zuhanyzóval, konyhával is ellátott, feltűnően nagy lakóteres Iveco álldogál lassan egy éve a telep udvarán - most 650 ezer forint az ára. Egy 2500 köbcentis Argenta gyártmányú dízelmotor hajtja. Többségükben küllemükre is szép, új, de kishibás kocsikról van szó, amit már megjavítva adnak át a vevőnek. Például az említett Fordnak a bal lámpája roncsolódott, de a sérülésnek már nyoma sincs. Komlón is félnek a vevők az öreg járművektől, az idelátogatók jórésze kategória és típus szerint is nagyobb, kényelmesebb kocsikat keres. Készpénzért és lízingelve árusítanak, mondja a telepvezető, s ha csökkent is a kereslet, nőtt az új kocsik iránti igény. A cég, amely két és fél éve van Komlón, tavaly valamivel több mint 100 személygépkocsit adott el. Az autók 70-80 százalékát megrendelés alapján szállítják, de a fennmaradó 20 százalék is általában fiatal kocsik választékát jelenti. Mohács Mohácson két helyen lehet használt autókat vásárolni. A Szőlőhegyen Bencsik Ferenc pár hónapja kezdte a tevékenységet, a WMT Autókereskedés Bt. viszont egy évvel ezelőtt nyűt az Eszéki úti benzinkút szomszédságában. Weiszbart József, e társaság tapasztalatait összegezve elmondta, hogy a forgalmukat meghatározóan a kereső réteg két szélső kategóriája befolyásolja. Mindenek előtt a legnagyobb igény az olcsó, s ebből adódóan a jócskán lestrapált járművekre van. 100- 200 ezer forint körüli árban általában 16-18 éves gépkocsikat lehet venni. Főleg a Ladákat és a Vols- wagen kisebb típusait keresik. A másik vevőkörük tagjai megengedhetik maguknak, hogy 600 ezerért, vagy annál is drágább autót vegyenek. Számukra kifogástalan állapotú kocsikat kínálnak. A középréteg viszont - jegyezte meg Weiszbart József - hiányzik, pedig az említett árhatárok között szintén jóminőségű gépekkel tudnának szolgálni. A további terveikről szólva elmondta, nem is törekednek a továbbiakban használt autók behozatalára. Feltett szándékuk, hogy amint a vállalkozásuk pénzügyi feltétele realizálódik, csak újakkal kereskednek. Használt autók Pécsett a Seat-Autószigetnél * Fotó: Szundi György PIRELLI AKCIÓ a PÉCSI ÁFÉSZ GUMIBOLTJÁBAN! Pécs, Nagyárpádi út 13., tel.: 438-673 RENDKÍVÜLI ÁRENGEDMÉNY! pirelLI - 2000 gumiköpeny: régi ár: új ár:- 145/70 R 13 4.840 Pt 3.970 Ft- 155/70 R 13 5.38(/Ft 4.410 Ft- 165/70 R 13 6.000 Ft 4.920 Ft-175/70 R 13 6/700 Ft 5.520 Ft-185/70 R 13 7.350 Ft 6.020 Ft Amennyiben 1993. nov. 30-ig bármilyen PIRELLI köpenyt vásárol, sorsoláson vesz részt, ahol 3 szerencsés vásárlónk visszanyeri az abroncsok teljes vételárát! Nyitva tartás: hétfő - péntek: 8-16 óráig, szombat: zárva Kárpótlási jegyet napi árfolyamon beváltunk! SZÁMOLJON! - VELÜNK! - MEGÉRI! A taxis-drosztokon Ez év januárjától „kísértet” járja be a taxis-drosztokat. Az újabb és újabb rendeletek, szabályzatok kisértete. A taxis- társadalom tart a szigorú vizsgarendszertől A kormányrendelet által szabályzóit vizsga valóban szigorúnak tűnik. Annak sikertelensége esetén, következik a borsos árú pótvizsga, mellyel szemben több kétség is felmerült a személyfuvarozók között. A személyszállító kisiparosok túlzottnak tartják az elsajátítandó tananyag mennyiségét, valamint annak minőségét. Ugyanis nem érzik közvetlenül munkájuk részének a magyar bank- és adórendszer tökéletes ismeretét. Továbbá feleslegesnek tartják az APEH jogszerű intézkedés rendszerének elsajátítását, hiszen nem feltétlenül tartják munkájuk tartozékának. Közülük többen kétségbe vonják a vizsgarendszer tisztaságát, ugyanis az írásbeli beszámoló javított, kiértékelt példányába már nem lehet betekintésük. így csak a kiértesítésre hagyatkozva mehetnek szóbeli vizsgát, vagy pótvizsgát tenni. Mivel a pótvizsgának elég borsos árat szabtak, ezért sokukban ott van a kérdőjel: vajon nem növelik-e mesterségesen a pótvizsgák számát? Értesüléseink szerint a vizsgarendben október második felétől valószínűleg változások lesznek. A tanfolyamhoz kötött vizsgák sikertelensége esetén nem korlátozzák egy éven belül a pótvizsgák számát. A tanfolyam kötelezettsége az 55 évet betöltött vállalkozókra továbbra is érvényes, de ők már kaphatnak bizonyos kedvezményeket a vizsgakötelezettségben. E. É. Erőt adunk sl télhez! PERION AKKUMULATOR szaküzletünket PÉCS, PETŐFI u. 61 - 63. alatt megnyitottuk Naponta 8-17 óráiig Tel.: 336-91 Z 6 V 77 Ah /Trabant/ 2.440 Ft 1 2 V 35 Ah /Suzuki/ 3.240 Ft 43 Ah 3.440 Ft 44 Ah 3.040 Ft 45 Ah /Suzuki/ 3.640 Ft 45 Ah /Keskeny/ 3.640 Ft 55 Ah 3.440 Ft 55 Ah /Ford/ 3.540 Ft 55 Ah /Fordított/ 3.540 Ft 63 Ah /380 A/ 4.840 Ft 66 Ah /300 A/ 4.040 Ft 72 Ah /420 A/ 5.340 Ft 88 Ah /395 A/ 5.040 Ft 92 Ah /450 A/ 5.540 Ft 6 V 1 96 Ah 6.500 Ft 1 2 V 126 Ah 7.690 Ft 1 54 Ah 8.700 Ft 1 96 Ah 11 .300 Ft 21 O Ah 1 1 .700 Ft