Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-18 / 285. szám
1993. október 18., hétfő aj Dunántúli napló 7 Nem biztos,hogy olyan fontos a NATO Stratégiai átrendeződés Egyes közép-európai országok NATO-csatlakozása napirenden van, bár nem a közeljövőben, és a jelentkezők addig meggondolhatják, tényleg fontos-e nekik a NATO - mondta az MTI-nek dr. John Chipman, a londoni nemzetközi stratégiai tanulmányok intézetének (IISS) iigazgatója. Az egyik legtekintélyesebb nyugati katonai kutató és tanácsadó műhely igazgatója így felelt a NATO hangulatát firtató kérdésre a hamaros közép-európai NATO-tagságot ellenző Jelcin-levél nyomán:-Most már nem lehet elkerülni a belépés komoly vizsgálatát. A januári NÁTO-csúcs minden bizonnyal előáll valamilyen nyilatkozattal a csatlakozás módjáról és ez túlmutat majd az oszthatatlan európai biztonságról eddig is sokat hangoztatott szólamokon. Tulajdonképp nem Jelcinnek a tagfelvételt ellenző levele volt meglepetés, hanem korábbi varsói nyilatkozata, amelyben hozzájárult a NATO-csatlakozásokhoz.- A közép-európai országok nem értik eléggé, hogy biztonságuk szempontjából a legnagyobb lépés az EK-hoz való csatlakozásuk és gazdasági felvirágzásuk lesz. Ez sokkal többet érhet, mint a mostanában favorizált NATO-csatlakozás. Gondolják meg, tényleg olyan fontos-e számukra a NATO, amely a világ mostani stratégiai átrendeződése közben rövi- debb-hosszabb távon esetleg egészen másmilyen lesz, mint amilyennek most látszik, feltéve, hogy ez a forma megmarad. Az IISS igazgatója szerint a változások nyomán tarthatatlanná válhatnak egyes eddigi fegyverzetkorlátozási megállapodások, amelyek a tömbpolitika jegyében készültek. Egy másik probléma, hogy világszerte növekszik az igény a nemzetközi békefenntartásra, sőt, béketeremtésre, de az alkalmas és önkéntes fegyveres erők kínálata mind jobban elmarad a szükséglettől. Dr. John Chipman az IISS azután nyilatkozott, hogy megjelent legújabb éves kiadványa a világ katonai egyensúlyáról. A kiadvány átvette az IISS májusi stratégiai elemzéséből azt a megjegyzést, amely szerint a szlovákiai magyar kisebbség és Bős-Nagymaros problémája fölerősödött a csehszlovák kettéválás után. Ez mintha arra val- lana, hogy a kormányoktól független, de kormányzati információkkal jól ellátott nemzetközi stratégiai kutatóintézetben továbbra is aggódnak a Kö- zép-Európában újjáéledt nacionalizmusok kockázatai miatt. — Nem gondoljuk, hogy a fegyveres konfliktus volna az első ösztön Magyarország és egyes szomszédai között a kisebbségi problémák kezelésére. A volt Jugoszlávia eléggé intő példa. A magyar kisebbségek problémáit most már jól értik azokon a nemzetközi fórumokon és szervezetekben, amelyeknek Magyarország és érintett szomszédai tagjai, vagy amelyek tagságára pályáznak. Közép-Európában mind magyar, mind a többi oldalon van hajlam a túlzásokra, de az irányzat szerintem újabban a mérsékleté - mondta dr. John Chipman. Az 1993. évi Nobel-díjat október 15-én Oslóban Frederic De Klerk,a Dél-Afrikai Köztársaság elnökének és Nelson Mandelának^ Dél-Afrikai Néger Felszabadítási Mozgalom vezetőjének ítélték oda. V / II. János Pál pápa kezet fog Alexander Szolzsenyicinnel a Vatikánban tett magánlátogatása során. Ez volt a pápa és az orosz író, aki 1970-ben kapott Nobel-díjat első találkozója, amelyre szombaton a pápa megválasztásának 15. évfordulóján került sor. A Vaslady visszavág Horvátországi szerbek és olasz önkéntesek Új görög „istennő” Mimi, a „mami” Görögország politikai fordulatot hozó választásai mögött nem kellett sokáig keresni a nőt. Andreasz Papandreu, a miniszterelnöki székbe ismét visszatérő 74 éves szocialista politikus így nyilatkozott éppen fele annyi idős feleségéről: „Mindaz, amivel életem megmentéséhez és választási győzelmemhez hozzájárult, felbecsülhetetlen értékű ...” Papandreu 1985-ben hivatalos indiai látogatásán, a kormánygépen szolgálatot teljesítő stewardessként ismerte meg a csinos, fiatal, de nála jóval magasabb és testesebb, 103 cm mellbőségű Dimitra Lianit. Attól kezdve a már kétszer elvált légikísérőnek bérelt helye volt a kormányfő gépén. Mindez nem váltott ki különösebb szenzációt, miután Papandreu mindig szoknyavadász hírében állt, de a Margaret Chant amerikai professzomő- vel, 1951-ben kötött házassága sohasem került igazán válságba. Akkor figyeltek fel a viszonyra, amikor az „élesben” folytatódott. A Papandreu-há- zaspár különvált s 1988-ban, az Európai Közösségek rhodo- szi csúcsértekezletén a házigazda görög miniszterelnök mellett, a reflektorfényben feltűnt új élettársa. Jobbkezén a kormányfőtől kapott arany lán- cocskát viselte, ami „görögül” azt jelenti, hogy nincsenek törvényesen megesküdve. 1989-ben Papandreu életének mélypontjára került: leváltották a miniszterelnökségről, perbefogták anyagi visszaaélé- sek miatt (később felmentették), pártja választási kudarcot szenvedett s egy súlyos szívoperáció után kétszer is halál- közeibe került az intenzív osztályon. Talán mindez közrejátszott, hogy feleségül vette Di- mitrat. Az új feleség, mint egy „anyatigris” őrizte a lábadozó politikust, akinek egészsége valóban visszatért. Közben Mimi is megváltozott, már nem miniben és kihívó dekoltázsban járt, nem készültek róla félmeztelen strandképek, mint korábban, halványabban festi magát. A politikába nyíltan ugyan nem szól bele, de kétségtelen hatással van férjére. Az EK jövő júniusban ismét csúcsot rendez Görögországban, ezúttal Korfu szigetén. Mimi-Dimitra, minden görögök „Mamija” immár úgy jelenhet meg a nyilvánosság előtt, hogy a jobbkezén nem lesz aranykarkötő ... Réti Ervin Az egykori tory hatalmasságok szinte mindegyike megkapta a magáét. Az utód, John Major sem büszkélkedik majd azzal, amit hajdani szellemi mentora róla írt. Ám. az a két férfiú - Lord Geoffrey Howe és Lord Nigel Lawson - aki valaha a legközelebb állt az egykori brit kormányfőhöz, most akár becsületsértési pert is indíthatna. A londoni Sunday Times megkezdte Margaret Thatcher emlékiratainak közlését, és mindjárt az első fejezet botrányt kavart. Howe keserűen állapítja meg, hogy a Vaslady még kegyenceit sem kíméli. Ezt bizonyítja a Thatcher kabinetben villámgyors karriert elért Major jellemzése az emlékiratokban. A bárónővé avanzsált volt kormányfő epésen jegyzi meg, hogy Major általában nehezen birkózott meg a nagy gondolatokkal, és „a közhelyszerű igazságok elfogadására irányuló hajlama gyakran gondolkodóba ejtett”. A megbántott volt kabinetminiszterek nem késlekedtek a válasszal. Mind Howe, mind Lawson úgy véli, hogy Thatcher asszonyt a sértődöttség vezérelte, és saját hibái igazolására próbált bűbakokat keresni. „Az egyedüli hibám az volt, hogy 18 éven keresztül dolgoztam vele” - mondja Howe. Még kevésbé kíméletes a Vaslady vei a munkáspárti riválisok egyik hajdani vezéralakja, Lord Healy, aki szerint az emlékiratok Thatcher asszonyt olyan „mogorva, zsémbes, megkeresedett, szörnyű egoizmussal megvert öregasszonyként mutatják be, aki mindenkit hibáztat, csak saját magát nem”. Rendkívül feszült a helyzet Horvátországban, egyelőre semmi jele annak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján rendezni lehetne a zágrábi kormány és a horvátországi szerbek közötti viszonyt. Az úgynevezett krajinai szerb köztársaság vezetése mélyen megosztott, kemény ellentétek vannak a Krajinán kívül élő szerbek és a krajinai szerb vezetők között, s egyre inkább érzékelhető az, hogy a belgrádi kormányzat a krajinai elnököt, Goran Hadzicot támogatja, viszont szembeszegül Milan Mar- tic belügyminiszterrel. Felsorakozott a két tábor mögött a szerbiai félkatonai szervezet két csoportja: Seselj vajda radikális osztagai Martzic mellé álltak a vitában, Árkán kapitány pedig Hadzicot támogatja. A vita alapja nem a szerb nemzeti kérdések megítélése, hanem a háborús jövedelmek: Martié belügyminiszter azzal vádolja Hadzic elnököt, hogy rátette a kezét a krajinai olajjövedelmekre és a fakereskedelemre, válaszul Hadzic a gos- pici és zarai területek elvesztését rótta fel Martiénak, s katonai irányítás alá helyezte minisztériumát. A krajinai szerbek abban az egy dologban mindenképp egyetértenek, hogy Zágrábtól nem fogadnak el autonómiát, s ragaszkodnak a független szerb krajinai köztársasághoz. Ehhez a törekvésükhöz igyekeztek nemzetközi támogatót ke- resni.Egy olasz szenátor meg is jelent a Pélmonostoron tartott szerb parlamenti ülésen, s támogatásáról biztosította a szerb ügyet - természetesen a horvá- tokkal szemben. Agnelli szenátor az első sorban ült a sehol el nem ismert krajinai szerb állam parlamenti ülésén, ott, ahol egyetlen képviselő sem rendes választás utján jutott a mandátumhoz, hanem a harctéri érdemek alapján kapott képviselői stallumot. Agnelli szenátort a krajinai szerbek megkülönböztetett tisztelettel fogadták s úgy nyilatkoztak, hogy az olaszokkal együtt vonulnak majd Dalmáciába. Megerősítették egyúttal azt is, hogy a krajinai szer- bek oldalán 86 olasz önkéntes harcol, s ezeket a katonákat a híres szerb vezér, Drágán kapitány képezte ki a harcra. Állítólag ezek az olasz „önkéntesek” a horvátok által Isztriából elüldözött olaszok leszármazottai, s ezért harcolnak a szerbek oldalán. B. Walkó György Aki elsőnek kelt át a Rajnán 82 éves korában elhúnyt Alex Drabik, az első amerikai katona, aki a második világháborúban átkelt a Rajnán. Halálát közlekedési baleset okozta.Akkor történt, amikor egykori alakulatának, a 9. páncélos hadosztály 27. zászlóalja szokásos évi összejövetelére igyekezett a Kansas állambeli Hunterba. 1945. március 7-én Drabik őrmester vezette az amerikai rohamot a Rajna fölött átívelő remageni híd ellen, amelyet a visszavonuló németek fel akartak robbantani. A híd elfoglalása lehetővé tette a szövetségeseknek, hogy a III. Birodalom legjelentősebb természetes védelmi vonala mögé behatoljanak. Eisenhower tábornok, a szövetséges haderők főparancsnoka szerint a remageni híd bevétele legkevesebb hat hónappal megrövidítette a háborút Európában. Amikor a háború után megkérdezték Drabiktól, hogy mit érzett, amikor a németek heves géppuskatüzében megrohamozta a hidat, ő ezt válaszolta: „Számomra az nem volt történelmi pillanat. Túlságosan lefoglalt a rohanás”. Olimpia helyett atomrobbantás A felderítő műholdak már hónapokkal előbb jelezték az előkészületeket A sűrű válságjelentések közepette szeptember 26-án elsikkadt egy jó hír: eltelt egy teljes esztendő anélkül, hogy a világon kísérleti atomrobbantást hajtottak volna végre. Az öröm azonban mindenképpen korainak bizonyult, s már október elején jött az üröm: a Lop Nor telepen Kínában nukleáris robbantásra került sor,ami ottani viszonylatban meglehetősen erős volt, a becslések szerint a 80-90 kilotonnát is elérhette. Mikor is kezdődött világszerte az „atombombapróba”? Az első kísérleti robbantás 1945 július 16-án, az Új-Mexikói sivatagban történt a Trinity /Szentháromság/ fedőnév alatt. Azóta csaknem 1950 ilyen detonáció rázkód- tatta meg a világot, lényegében minden 9. napon egy. A listát az Egyesült ÁLlamok vezeti 942 robbantással, ebből 940 gyakorlótelepen történt, kettő pedig Hiroshimában illetve Nagaszakiban.Az utolsót - ez volt a Divider /Szétosztó/ kódnév alatt lebonyolított akció - 1992 szeptember 26-án hajtották végre a nevadai sivatagban, Las Vegas-tól északra, az un. Frenchman-Flat alatt. A Szovjetunió 715 alkalommal robbantott a ma már Kazahsztánhoz tartozó Szemipalatyinszk, valamint az északi Novaja Zemlja térségében. Franciaország 210-szer az algériai Szaharában illetve a Muruora korallzátonyon; Nagy-Britannia 40 - szer, főként az ausztráliai Womerá-ban; Kína 38-szor Lop Nor-ban. Amerikai tudósok 1958-ban a Nobel díjas Linus Pauling vezetésével mozgalmat indítottak a robbantások betiltására s arra hivatkoztak, hogy a kísérletek, vagyis a nukleáris hadgyakorlatok stroncium 90-et és más mérgező anyagokat juttatnak a levegőbe.Csaknem 2 éves moratórium következett tárgyalásokkal, de ezt a franciák nem tartották be és a kísérletek felújultak. A „fekete esztendő” 1962 lett, amikor 143 atomrobbantás történt, minden két és fél napban egy. Az amerikaiak 96 kísérletet hajtottak végre, míg a Szovjetunió felrobbantotta az addigi legnagyobb, 50 megatonnás szuperbombát.(Ereje 5o millió kilogramm hagyományos TNT robbanóanyagának felelt meg. 1963 augusztusában, a Hi- roshima-évfordulón amerikaiszovjet-brit megállapodás született a részleges atomcsendről, azontúl csak földalatti robbantásokat hajtottak végre, nagyságukat korlátozták, számuk jelentősen csökkent. Tavaly pedig gyakorlati moratóriumot határoztak el.Igaz, Kína ötödik atomhatalomként, ehhez formálisan nem csatlakozott s ma is gyakran hivatkozik arra: eddig a legkevesebb robbantást hajtotta végre. A felderítő műholdak felvételei alapján a CIA már egy ideje észlelte a kinai előkészületeket, de a kísérletet többször is elhalasztották, valószínűleg azért, hogy ne befolyásolja kedvezőtlenül Peking olimpia-rendezési igényét. Most, hogy Sydney lett a nyertes^ kínaiaknak nincs miért „atomönmegtartóztatni” magukat. Réti Ervin
