Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-17 / 284. szám
15 éve pápa II. János Pál Tizenöt évvel ezelőtt, 1978 október 16-án választották a ka- tolkus egyház fejévé Karol Wojtyla krakkói érseket, aki II. János Pál néven - 450 év óta az első nem olasz pápaként - október 22-én foglalta el Szent Péter trónját. Az ünnepi évforduló alkalmából szombaton a Középnémet Rádió (Lipcse) zenekara a vatikáni audiencia-teremben ünnepi hangversenyt adott a pápa tiszteletére, amelynek műsorán szerepel Krzysztof Penderecki lengyel zeneszerző Benedic- tus-ának ősbemutatója. Ugyancsak szombaton csendült fel első ízben a Szentatya jelenlétében szöveggel a pápai himnusz. A 15 soros latin-nyelvű versikét egy, a Vatikáni Rádiónál dolgozó pap, Raffaello Lavagna írta evangéliumi idézetek, zsinati és pápai szövegek, középkori himnuszok felhasználásával. A József Attila Kör és a Pécsi Művelt Társalgó tanulmányi napokat tartott Pécsett. A péntek esti irodalomi estet követően szombaton a Művészetek Házában először „Irodalom és szolidaritás” címmel hangzottak el előadások, majd az új magyar próza kérdéseiről vitatkoztak a résztvevők. Fotó: Szundi György Új VDN-világhíradó Belgrád - a 30-as évek Chicagója O Prato: Ismét műkincset rongált meg az a szellemi fogyatékos olasz férfi, aki 1991-ben kalapáccsal esett neki Michelangelo Dávidjának, s letörte a szobor egyik lábujját. A 49 éves Piero Cannata ezúttal a pratói székesegyház egyik XV. századbeli freskóját firkálta össze fekete filctollal. A székesegyház baloldai falán lévő freskó Filippo Lippi reneszánsz mester alkotása. A kár első pillantásra nem tűnik jelentősnek. O Bombay: Ötven pánikba esett indiai asszony lelte halálát Bombay egyik külvárosában a síneken, amikor az őket szállító vonat kocsijairól leugrálva a szembejövő gyorsvonat kerekei alá kerültek. A tragédiát az okozta, hogy a kizárólag nőket szállító helyközi járat egyik utasa kiabálni kezdett: tűz van! A padló alól valóban füst szivárgott elő és a pánikba esett utasok tömegestül kezdtek leugrani a kocsikból. Minden eddigi rekordot megdönt a bűnözés növekedése Jugoszláviában: az elmúlt két év mindegyikében a gyilkosságok és rablások száma a korábbihoz képest megduplázódott. Belgrád lassan a harmincas évek Chica- gójához hasonlít: az elmúlt tíz napban öt embert lőttek le a nyílt utcán, s a tettesek még mindig szabadlábon vannak. Az áldozatok kivétel nélkül az alvilággal jó kapcsolatokat ápoló újgazdagok soraiból kerültek ki. A boszniai és horvátországi harcok, továbbá a Jugoszlávia elleni EN§Z-em- bargó miatt virágzik a benzin-, a cigaretta- és a fegyverkereskedelem, valamint a valutázás. így nem csoda, ha a belgrádi kriminológiai intézet egyik munkatársa a gyilkosságok hátterében a bűnbandák közötti leszámolást feltételez. Évtizedekig a rendőrségnek évente csupán öt-hat gyilkossággal kellett foglalkoznia. Bár a bűnözési mutatók az amerikai városokéhoz képest még mindig alacsonyak, a növekedés nagyságrendekkel mérhető. Tavaly 86 embert gyilkoltak meg, s ez a szám az idén minden bizonnyal megduplázódik. A bűnözés virágzásához ideális körülményeket teremt a szegénység, a munkanélküliség, a korrupció, a tehetetlen rendőrség és a jól felfegyverzett, nagy számban jelenlevő bűnözők. A szerb rendőrök számát ugyan növelték, de ezek elsődleges feladata a fennálló rendszer védelme. Az elitegységeket harci járművekkel, aknavetőkkel és egyéb, háborúban jól használatos, ámde utcai harcra alkalmatlan fegyverrel szerelték fel. A megfélemlített lakosság maga is fegyverkezik. Belgrádban negyedmillió bejegyzett fegyverviselési engedélyt tartanak nyilván és a másfél évvel ezelőtti három helyett jelenleg hetven fegyver- üzlet várja a vásárlókat. O Sao Paulo: A brazíliai Sao Paulo városa Carandiru fegyintézetében, ahol tavaly egy börtönlázadás leverése sotán 111 rabot öltek meg, újabb zendülés tört ki. A rabok 27 börtönőrt túszul ejtettek. A legnagyobb dél-amerikai börtönben fogva tartott 7200 fegyenc közül mintegy 1500-an vesznek részt a zendülésben. O Kijev: Eddig már 60 áldozatot szedett Ukrajnában az egyre szélesebb körben teijedő difté- riajárvány, amely a következő hónapokban tovább súlyosbodhat. Ukrán illetékesek továbbra is azt állítják, hogy elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, csak egyes lakosok, illetve gyermekeik nem hajlandók beoltatni magukat, félve a mellékhatásoktól. A legfrissebb adatok szerint az idei esztendő első kilenc hónapjában 1931 megbetegedést regisztráltak, 60 volt halálos kimenetelű. Az áldozatok között 19 gyermek van. Karamboloztak az ukránok, elvesztek a lengyelek Társastánc a tornacsarnokban Szigetvár és Kaposvár vérpezsdítő\ közös főpróbája Egy jövő évi esemény látványos, vérpezsdítő főpróbáját tartja a hét végén Szigetvár és Kaposvár. A következő esztendő márciusában e két város lesz a házigazdája az Alpok-Adria Nemzetközi Társastánc Csapatversenynek. Tegnap délután a szigetváriak élvezhették öt ország 11 csapatának versenyét, ma pedig a kaposváriak szórakozhatnak a Városi Sportcsarnokban délelőtt 10 órakor kezdődő eseményen. Rosszul kezdődött az ötödik alkalommal rendezett találkozó. Az ukránok - még otthon - karamboloztak. Szerencsére senki sem sérült meg, de az autóbuszuk használhatatlanná vált, így csak a csapatuk egy része tudta folytatni az útját, személykocsival. A lengyelek még az indulás előtt is telefonáltak, hogy jönnek, de tegnap estig nem érkeztek meg. Elképzelhető, hogy a pénteki vihar akadályozta őket, mivel a kassaiak azt mesélték, hogy az útjuk egy részét felhő- szakadásban, kidőlt fák között tették meg. A Tinódi Általános Iskola tornacsarnokában tegnap délután kezdődött verseny izgalma azonban elnyomta a rossz élményeket, nyugtalanságot. A házigazdák, a fennállásuk 10. évfordulóját ünneplő SzIGO Táncklub mazsorett csoportjának bemutatója és Kapronczai József, főrendező megnyitója után megkezdődött a verseny. A résztvevő német, szlovák, szlovén, ukrán és magyar csapatok tagjai a standard „B” és „D”, a latin táncok „C” kategóriájában mutatták be tudásukat. A standard táncoknál elegáns, 40-50 000 forintot érő ruhákban repültek a lányok, de a latin versenyszámok kihívó öltözéke is legalább tízezer forintot ér. A látvány, a jó hangulat, és a versenyizgalom több, mint háromszáz nézőt vonzott, megtelt az r általános iskola tornacsarnoka. A szigetváriak most is magukénak érezték a rendezvényt, a számos támogató sorában legtöbb a helybeli. Köztük a Do- molos Kastélyszálló, amely ingyen szállásolta el a vendégeket és rendkívül kedvező áron gondoskodik az ellátásukról. A hazai versenytáncosokat a kaposvári Flamingó, a balaton- boglári Boletti, a szombathelyi Haladás, a budapesti Kristály és a szigetvári SzIGO Táncklub tagjai képviselik. A külföldiekkel együtt őket láthatják ma a kaposváriak a standard táncok „C”, a latin táncok „B” és „D” kategóriájában. T. É. llj Vasárnapi Dunántúli Naplót vásárló olvasónk III . Amié: .............................................................. fovme: «HMMHIHMH — Heti meteorológiai prognózis Baranya megye területére A hétvégén változik az időjárás. Már szombaton is gyakran megnövekedett a felhőzet, néhol zápor is előfordult a délutáni órákban, a > felmelegedés azonban még csupán néhány fokot gyengült. Vasárnap már egész nap borongós, esős időre van kilátás, a szél is egyre jobban élénkül, a hőmérséklet pedig már napközben is csupán 15-16 fok körül valószínű. A jövő hét első napjaiban változékony, sőt egyre szelesebb lesz az idő. Később már napsütésre is számítani lehet, las- san-lassan mérséklődik a szél. Emiatt erősödik az éjszakai lehűlés: a hőmérséklet mélypontja 5 fok környékén alakul. A nappali felmelegedés viszont számottevően még nem erősödik, délután is csupán 15 fok közelében várható a hőmérséklet. Orvosmeteorológia. A hét végén és a jövő hét elején hul- lámzó-vonagló front húzódik fölöttünk, ennek hol a melegebb, hol a hidegebb oldalán leszünk. Mind a lehűlésre, mind a melegedésre érzékenyek közérzete ingadozhat, ezért gyakran kell fejfájásra, reumás panaszokra, légzési nehézségekre számítani. Többször és hirtelen változik a hangulatunk: hol ingerlékenyek, hol pedig aluszé- konyak leszünk. Á szív-, és érrendszeri panaszok szaporodnak és erősödnek. A jövő héten (főleg a közepén) légköri front már nem okoz gondot, a hajnali és délutáni órák között nagy hőmérséklet-különbség azonban fokozott figyelmet érdemel. Véget ér a roncsimport (Folytatás az 1. oldalról) tudható be, hogy a vállalkozások az eladott autók állapotáért felelősséggel tartoznak, míg ez a magánforgalom esetében a korábbiakban sok problémát okozott - mondta a szakember, mikor arról kérdéztük, vajon mit szól a nem igazán „szektorsemleges”, viszont a kereskedőknek annál kedvezőbb rendelethez. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy az utóbbi hónapokban már a magánimport is - egyre inkább - a behozott autók továbbadására szakosodott, a különböző svájci és olasz bevásárló körutak szervezőinek arra ellenben már nem volt gondjuk, hogy át is nézzék, motorikusán milyen minőségű, mennyire lestrapált árut adnak tovább. A 8-900 ezer forint értékben eladott, hat év körüli, reprezentatívabb kocsik műszaki állapota azonban - mert hogy ennyi idő alatt még a legjobb Audi is „taccsra tehető” - nem ritkán kívánni valót hagy maga után. Márpedig ennyi pénzért akár már egy új autóhoz is hozzájuthat manapság az ember. Gondoljunk csak a Corsákra, vagy a Suzuki Swiftekre, melyek megvétele ráadásul még hazai munkahelyek megóvását is jelentheti egyben. Kár lenne azonban elhallgatni, hiszen tény, hogy egy hat évnél alig idősebb nyugati autó - ha karban tartják - akármelyik új, keleti típusúval felveszi a versenyt. így aztán attól véletlenül sem kell tartani, hogy a jövőben megfiatalodik a hazai autóállomány. Ha kicsit drágábban jut is hozzá, de a hat évesnél idősebb autókat ezután is vásárolni fogja, akinek újabbra nem telik. P. Zs. A kormány támogatja a dunántúli fejlesztéseket (Folytatás az L oldalról) jövő év első félévi munkaprogramjába. A kezdeményezésnek további lökést adhat, hogy az MTA DTI amerikai partnere a Soros Alapítványtól 100 000 dolláros támogatást nyert el a dél-dunántúli alapítványi célok megvalósítására. Első állomásként az alapítvány tagjai egy olyan átfogó gazdasági és területfejlesztési tanulmány elkészítését szorgalmazzák, amely föltárná a térség egészének, illetve a megyéknek a kapcsolódási lehetőségeit környezetükkel, valamint az európai régiókkal. A munka nem tűr halasztást, ugyanis az első felmérések alapján a Dél-Dunántúlnak a legrosszabb az exportorientációja a hazai régiók között, és a térség helyzete átfogó összehasonlítás alapján sem valami jó. Az alapítvány most egy kérdőívvel szondázza le a régió gazdaságának résztvevőit. A kezdeményezés nagyban függ a térség gazdálkodóinak aktivitásától. Az alapítvány szeretné egyesíteni az egyetemek, kutatóintézetek, gazdasági szereplők erőit a térségi fejlesztés érdekében. K. E. A Recski Szövetség a kárpótlási jegyekről Fórumot rendezett tegnap Pécsett, az Ifjúsági Házban a Recski Szövetség, melynek keretében a tagok a kárpótlási jegyek befektetési lehetőségeiről kaptak tájékoztatást. A nagygyűlés vendégei dr. Zimányi Tibor országgyűlési képviselő és fia, Zimányi Zoltán közgazdász voltak. Utóbbi az alakulófélben lévő „Pecunia” nevű részvénytársaságról tájékoztatta az egykori politikai elítélteket. Mint szavaiból kiderült, az Rt. megalakításának kezdeményezői az általa vezetett „Szo- lorg” befektetési tanácsadással foglalkozó cég, és a Recski Szövetség voltak. A „Pecunia” alapítói azt szeretnék elérni, hogy a kárpótlási jegyekkel rendelkezők összefogásával olyan, tőkeerős részvénytársaság jöjjön létre, melynek tulajdonosai maguk az egykori elítéltek lehetnének, s mely részvénytársaság a privatizációs pályázatokon az így összegyűjtött kárpótlási jegyekkel vehetne részt. Az ötlet - így első hallásra legalábbis - akár óriásinak is mondható: a jelenlegi, 60 %-os piaci árfolyammal szemben az állami vagyontárgyak privatizációjára kiírt pályázatokon ugyanis a kárpótlási jegyeket 140 %-os értéken (!) számítják be. így tehát a Pecunia bármely pályázaton indul is - egy példa szerint - 100 milliós ajánlata eleve 140 milliót ér majd, amivel versenyezni manapság bajosan lehet. A kedvezményes vásárlási lehetőséget az Rt. elsősorban még megmenthető, s fejleszthető kisvállalatok felvásárlására szeretné fordítani. S ami a lényeg, a (kis)befektetőket több ok miatt is minél előbb meg szeretnék nyerni maguknak. Az első, hogy aki még idén beszáll az üzletbe, márciusban harminc százalékos adóvisszatérítést kaphat, a második, hogy idővel megfelelő hozamhoz jut, míg a harmadik előny az, hogy a jegyek így hosszútávon is megőrzik értéküket. P. Zs. Környezetfejlesztő diákok Hásságyon A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán idén indult első ízben környezetmérnöki szak. Az elsősök rögtön most az év elején „környezetállapot felvételi” gyakorlaton vettek részt Hásságy helységben. Dr. Kaszás Ferenc főiskolai audjunk- tus és dr. Kassai Miklós tudományos osztályvezető azt szeretnék elérni, hogy mivel Hásságy sokszínű környezete bőven kínál lehetőséget kömyezetfej- lesztési- és környezetvédelmi tervek kimunkálására, a diákok segítségével, felmérések alapján tanulmányt készítenek. Ez a munka - melynek első részletére tegnap került sor a faluban - az oktatás része, tehát a hallgatók osztályzatot kapnak rá. Ugyanakkor cél az is, hogy a község vezetésével hosszútávon hatékonyan együttműködjenek, segítségükre legyenek megfigyeléseikkel, részt vegyenek a fejlesztési elképzelések kidolgozásában.- Ez az országban egyedül álló kezdeményezés - mondta dr. Kaszás Ferenc -, és talán segít abban, hogy ne csak az iskolapad, az íróasztal mögül szemléljük a dolgokat. A környezettel való ismerkedés egyben azt is jelenti, hogy az ott élő emberek tudásával is megismerkedünk, ami nagyon fontos lehet olyan szakembereknek, akik reményeink szerint végzés után épp az önkormányzatok munkatársai lesznek. Wilhelm Fülöp, Hásságy polgármestere az együttműködés feletti örömét fejezte ki, mondván, minden lehetőséget meg kell ragadni, ami egy kis falu helyzetén segíthet. M. K. 2 Új VDN 1993. OKTÓBER 17., VASÁRNAP * > i a 4