Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-16 / 283. szám
6 üj Dunäntült napló 1993. október 16., szombat Átalakulási válság, avagy a válság átalakulása Privatizáció „Megjártam Schönbrunnt, meg a recski munkatábort is” Beszélgetőpartnerünk: Kéri Kálmán A közélet korelnöke A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaság- tudományi Kara dr. Debre- czeni József volt akroni egyetemi tanár, magyar-amerikai üzletember anyagi segítségével, az Ohio University és a Janus Pannonius Tudományegyetem szakmai együttműködése keretében adta ki Privatizáció címen Bélyácz Iván professzornak, a pécsi egyetem volt rektorhelyettesének újabb tanulmányait a gazdasági rendszerváltás időszakából. Az elhanyagolt dimenzió A szerző - rövid „Előszó” után - mindjárt megállapítja, „a privatizáció ma sokkal inkább tekinthető a kormányzat bevételszerző akciójának, mint olyan folyamatnak, amely a vállalatok hatékonyságának lényeges feljavítását célozza”. „Átalakulási válság avagy a válság átalakulása” című fejezetében a szakember éleslátásával és a tudós tárgyilagos felkészültségével végzett vizsgálódás eredményeként arra a megállapodásra jut, hogy a múlt századi reformkor „haza és haladás” jelszavát a legújabb keletű felszabadulás a „haza vagy haladás” hamis választásává igyekszik degradálni. A könyv második fejezete „Privatizáció és korporáció" címmel arra mutat rá, hogy - az idézetek folytatásával - a hazai vállalatok denacionalizálása nem merül ki a puszta tulajdon- váltásban. A gazdaság összmű- ködésére jobb időket hozó privatizáció gondos előkészítést, a piacgazdasági közeg kimunkálását igényli, azaz időt követel. A privatizáció - az állam tulajdonában és kezelésében levő - vállalati működés „piacosításaiként fogható fel. A korpo- rizáció kikerülhetetlen. A privatizáció és a korporizáció olyan munkahelystruktúra gyökeres átalakulásával szembesül, amelynek hatékonysági zavarai, belső rugalmatlanságai évtizedek hosszú során torlódtak fel. A privatizáció előnyeinek elfogulatlan mérlegeléséhez olyan költség-haszon analízisen keresztül jutunk, amelynek részeként az akció várható hozama mellett nemcsak a közvetlen ráfordításokat vesszük számításba, hanem annak igen szélesen értelmezett szociális költségét is. Ezért fontos a szerző szerint az eddig „elhanyagolt szociális dimenzió ” figyelembe vétele is. A privátszektor üzleti kultúrája ugyanis alapvetően eltér az államétól. Ebben rejlik a privatizáció egyik legfontosabb előnye. A privatizáció másik hat előnyén kívül szólnunk kell a felsorolt hat hátrányáról is. Ezek közül talán az a legveszélyesebb, amikor a privatizált vállalatok többségében a tulajdon nagyobb hányada a külföldi tőke birtokába jut, mert ez ellenséges attitűdnek lehet forrása, amely növelheti a privatizációval szemben a népi (populista) ellenállást. A tulajdonviszony átalakításának kérdőjelei után a szerző külön tanulmányban foglalkozik a privatizáció, részvénytársaság, tulajdonlás kérdéseivel: a privát gazdaság kiteijedésé- vel, a részvénytársasági tulajdon sajátosságaival, a társaságosítás anomáliáival, az állam tulajdonosi szerepével. Megállapítja a formális változások elégtelenségét, valamint azt a tényt, hogy az átalakulási és tulajdonosi funkció szétválasztása elkerülhetetlen. Tőkepiaci kérdés A privatizáció túlhangsúlyozása miatt a tőkepiaci háttér megerősítése érdekében alig történt számottevő lépés. A tőkepiac eszköz- és intézmény- rendszerének fejlesztése indokolatlanul sodródott a társasá- gosítás és a privatizáció formális jogi lépései mögé. A tőkepiac abszorbciós képességéhez viszonyítva azonban túlságosan nagy a privatizált vagyon arányai Az átalakulási és a privatizációs folyamat eredményeként tulajdonossá lett gazdasági ak- torok birtokosai a résztulajdonukat reprezentáló értékpapíroknak, e részvények számottevő megmozdulásaira, piacra kerülésére, forgalmazására alig kerül sor. Tőkepiac hiányában a hazai vállalkozók vállalkozók beruházási forrásigénye az üzleti bankoktól vár kielégítést. A tőkepiac fejletlensége tehát nemcsak az átmenetet fékezi, hanem hosszabb távon is lehetetlenné teszi a vállalatok tartós tőke iránti igényeinek teljesítését. A korábbi évtizedek torz elveken nyugvó és működő parancsgazdasági rendszerét hiába volna olyan piacgazdasági szisztémával felváltani, amelynek inherens torzulásai kezdettől rontják működési hatásfokát, s amely a kismegtakarítók tömegeinek sokszínű és folyamatos aktivizálása helyett a befektetések világát az „úri huncutság” megnyilvánulásaként mutatja. Ezért fontos az állami kezdeményezés és ezért tekinti a szerző fontosnak, hogy külön tanulmányban foglalkozzék az állam tulajdonosi szerepének módosulásával. A Privatizáció és gazdasági verseny című tanulmány joggal állapítja meg: súlyos hiba volt a tulajdon reformot, a privatizációt napi érdekek szolgálatába állítani, mert így a piaci frazeológia mögött óhatatlanul az államkapitalista sarcolás praxisa húzódik meg, a nagyszámú vállalkozás, a piackonfort intézmények sokasága a látszattól nagyon elütő lényeget palástol. A privatizáció és a gazdasági helyzet viszonylatában ezért a gazdasági verseny meghatározó ereje olyan környezetben akti- vizálódhatik, ahol az üzleti szféra nem kényszerül eleve lemondani arról az esélyről, hogy a nemzetgazdasági jövedelemelosztásban érezhetően javíthassa pozícióit, nagyobb eredményességgel, mint ez a múltban bármikor történt. A vállalatok értékelése A privatizációról elmondottakat A vállalat értékelése című utolsó fejezet hasznosan egészíti ki, mert ez a vállalati átalakulás folyamatában szinte döntő szerepet játszik. Az üzleti célú értékelés eredményei számos kérdés megválaszolásához segítséget nyújthatnak. Az érték becslése, illetve tényadatokon alapuló mérése felvilágosítást ad a tőkemegtérülés addig bekövetkezett mértékéről, a tőke- állomány esetleges felemésztő- déséről, közvetve a tőkeműködtetők tevékenységének eredményességéről. Az értékelés eredményei ugyancsak alapul szolgálhatnak a vállalat eladási vagy vételi árának megállapításához. Az érték tartalmának többrétűsége kétségessé teszi egy üzleti vállalkozás értékének egyetlen mutatószámmal történő kifejezését. Hasonlóképpen óvatos megközelítést igényel egy vállalat alul- vagy túlértékeltségének vélelmezése, valamint az áron aluli kiárusítás feltevése. A vagyon és a tőke értékét azonban mindenkor külön kell meghatározni. Tekintettel kell továbbá lenni a piaci és a belső értékek kapcsolatára is. A vállalat értékelése statikus arányok segítségével, de a diszkontált pénzárak becslése alapján történhetik. Jelentősége abban nyilvánul meg, hogy a piaci és tőkeérték együtt alkotja azt az erőteret, amelyben az üzleti teljesítményekre irányuló megalapozott ígéretek és vállalások megméretnek. A vállalatok értékelésének lényege mindezek alapján úgy határozható meg, hogy a releváns érték megadásához a mélységben és szélességben jól tagolt, fejlett és rugalmas piac mellett szükség van olyan technikákra és felkészült elemzőkre, amelyek/akik a tőkeérték folyamatos megközelítésére és interpretálására is képesek. Újonnan kialakuló piac- gazdaságban az ilyesmire nagy szükség van. A könyv az anyagban szereplő rövidítések magyarázatával és a forrásmunkák felsorolásával végződik. Bélyácz Iván professzor elfogulatlan, tudományos fejtegetéseit - mielőtt végleges állást foglalnánk - a privatizáció keretében feltétlenül figyelembe kell vennünk. Dr. Somogyi Ferenc Csaknem egyidős a XX. századdal: 1901 nyarán látta meg a napvilágot. Kéri Kálmán 93. évében járva is a szó szoros értelmében jelen van a századvég történéseiben: a tábornoki kar doyenje, s agilis, a parlament üléseiről ritkán hiányzó képviselőként egyben közéletünk korelnöke is. Hosszú, eseménydús életútja néhány epizódjáról beszélgetve úgy tűnik: a törékeny test fiatalos hevületet, rengeteg frissen élő emléket hordoz...-Iglón születtem, régi sze- pességi családban. Szüleim német ajkúak voltak, de magyarnak vallották magukat. Engem is ebben a szellemben neveltek; s csak egyvalamitől óvtak: a politikától. Fiatalon meg is fogadtam intelmüket, ami nem volt nehéz, mert 17-18 éves koromig fikarcnyit sem érdekeltek a politika dolgai. Anyám megözvegyült, s gyámom tanácsára döntöttem úgy, hogy tüzértiszt leszek.-A híres Bécsi erdő szélén épült hadapród-iskolában több volt a magyar szó, mint a német - itt az egész monarchia számára képezték a tüzéreket, köztük sok magyar fiatalt. Sejtelmünk sem volt, hogy világtörténelmi események zajlanak körülöttünk, hogy fölbomlik a monarchia ... Igen, szinte testközelben értem meg a Habs- burg-birodalom összeomlását, ott voltam, amikor Károly császár és király lemondott a kormányzásról és elhagyta Schönbrunnt. Mi magyarok nem futottunk szét, nagyon erős volt bennünk a fegyelem, az összetartás - nem is csapódtunk semmiféle „forradalmi” társasághoz.-1918 december 4-én elbo- csájtottak bennünket, s a monarchia egyenruhájában jöttünk haza. Itthon a Ludovikán folytattam tanulmányaimat - ld- sebb, „zökkenővel”: a Tanács- köztársaság idején, ’19 nyarán ki akartak végezni... Megúsztam ... Elvégeztem a vezérkari iskolát, s megindultam fölfelé a katonai ranglétrán. Talán nem dicsekvés, ha azt mondom: mindenütt elég jól megálltam a helyem. 44-ben a VI. hadtest, majd a hadsereg vezérkari főnöke lettem. Ott voltam Moszkvában a fegyverszüneti bizottsággal folytatott tárgyaláson ...-Aztán más fordulatot vett az életem: 45-ben letartóztattak, kényszermunkára vittek ... Elmondhatom hát, amit kevesen: megjártam Schönbrunnt, a császári udvart is, meg a recski munkatábort is ...- Ez azonban már másik történet. Az emlékek persze néha kívülről is bekopognak: nemrég az osztrák tévések dokumentumfilmet forgattak a monarchia összeomlásának 75. évfordulójáról, s mint élő tanút, meghívtak Traiskirchenbe. Sajátos élmény volt, de hogy érne fel ahhoz, hogy most tagja lehetek az első szabadon választott magyar parlamentnek ... Szabó Margit Mohácstól - Abdáig Az utolsó előtti vers születése Radnóti Miklós utolsó előtti versét Mohácson írta 1944. október 24-i dátummal. Hogy mikor érkezett a bori halálmenet Mohácsra, nem tudom pontosan. A 2. Razglednica alatt Cservenka, 1944. október 6. olvasható. 1944. október 13-án Mohácson látta a halálmenetet Tihanyi János apátplébános. Egy biztos: 13-án már Mohácson volt. Ekkor már a németek egyre-másra vesztik el a csatákat. Visszavonulásra kényszerülnek. A feladott területekről magukkal viszik foglyaikat és a német lakosságot. 1944. október 12-én megérkezik a mohács-szigeti révbe: Újvidék, Ti- szakálmánfalva, Temesvár német lakossága. A németek - a mohácsi komp Baján teljesített szolgálatot - külön kijáró hidat készítettek és saját szerelvényükkel éjjel-nappal bonyolították le az átkelést. „Feltűnt a sok nadrágos parasztasszony és leány, sok öreg férfi és nő, a sok síró gyermek, kiskutya, csikó, tehén a kocsi mellett, fejője, vödör, kána az oldalon lógva. Nincs ének, nóta, még fütty sem hallható, néma halotti csend veszi körül az embereket, akik utcahosszat a kocsik mellett állnak és várják az indítást. Menekülés közben három asszony szült, kettő meghalt. Egy itt Mohácson. Egy leány megőrült. Láttuk a leányt, mint futott az utcán, ordított, tépte a haját és nekiment az embereknek, kocsiknak. Valaha mind dúsgazdag emberek voltak és most koldusok. Micsoda összeomlása ez egy családnak, egy falunak, egy népnek” - olvasható Tihanyi János naplószerű visszaemlékezésében. Úgy tűnik, hogy nagyon foglalkoztatta Tihanyi Jánost ezeknek az embereknek a sorsa, mert másnap, október 13-án ismét közöttük van. Erről jegyezte fel a következőket: „Egy embertelen bánásmódnak 1944. október 13-án voltunk szemtanúi, amikor ugyanis megindult a bácskai németek menekülése, s nap nap után a városi rév körül és az utcákban százszám álltak a kocsik és a menekültek ott a parton étkeztek és dobálták el a hurka, a svártli héját, a sajt szélét, a paprikacsutkát, almát, hagymát, megégett kenyér szélét és ezen hulladék mellett terelték el reggelenként a városból ki és este vissza azt a kiéhezett, lesoványodott, rongyos ruhájú, sapkanélküli, 300 Jugoszláviából idehozott zsidó munkaszolgálatost, akik közül, ha valaki fel mert kapni a már említett hulladékból, puskatussal oldalba verték. A munkaszolgálatos nem nézte meg, mit vesz fel, nem poros-e, nem pisz- kos-e, ahogy felkapta, dobta be a szájába és nyelte le, nehogy észrevegyék. Egy alkalommal szóltunk is egy német őrmesternek, hogy miért teszik ezt, és ő ezt vágta vissza: „Sie wissen nicht alles!” (Ön nem tud mindent!) Hogy mire gondolhatott a német őrmester - örök titok marad. Tihanyi János plébános állt, nézte a halálmenetet és protestált a német őrmesternél. Sejtelme sem volt arról, hogy e rongyos, éhes emberek között ott volt egy nagy magyar költő, Radnóti Miklós, akiben talán már ekkor megfogant az utolsó előtti vers négy sora, hogy két nap múlva, október 15-én 13 órakor felolvassák a rádióban vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó fegyverszüneti felhívását, hogy október 16-án a kormányzó Szálasi Ferencet, a Nyilas Párt vezérét nevezi ki miniszterelnöknek. „A németek október 24-én tiltották el az átkelést a Szigetbe és szerdán azt teljesen le is zárták, mert a városi oldalon, a part mentén felállított mintegy nyolc gépágyúval lőgyakorlatot tartottak. A gépágyú-gyakorlat a leghevesebb október 24-én, 25-én volt, amikor csaknem egész napon át szakadatlanul lőttek. A németek ugyanis el voltak készülve arra, hogy a Sziget felől erősebb orosz alakulat támadást intéz a város ellen, s ezért tartották a gépágyú-gyakorlatot, melynél nem takarékoskodtak a munícióval” - állapítja meg Tihanyi János. A hírek szerint a szovjetek ekkor már a szigeten voltak. Radnóti utolsó előtti versének, a 3. Razglednicának a dátumozása: Mohács, 1944. október 24. „Az ökrök száján vér csorog, / az emberek vért vizelnek / a század bűzös, vad csomókban áll. / Fölöttünk fú a förtelmes halál. ” Mohácsról tovább indult a halálmenet. Október 31-i dátummal, Szentkirályszabadját jelölve meg, megszületik Radnóti utolsó verse, a 4. Razglednica: „Mellézuhantam, átfordult a teste / feszes volt már, mint húr, ha pattan. / Tarkólövés, - így végzed hát te is - / súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan / Halált virágzik most a türelem. /Der springt noch auf - hangzott fölöttem. / Sárral kevert vér száradt fülemen.” Tovább vonszolta magát Abda felé. „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám e lángoktól ölelt / kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. / Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága, / s remélem, testem is majd e földbe süpped el..." 1944. január 17-én írta a nem tudhatom ... című versét. Még egy év sem telt el a költemény írása óta, amikor Abdán végétért számára a halálmenet. 1944. november 5-10 között halt meg Abdán. Hazai földbe, tömegsírba temették el. Sz. Harsányi János Dr. Bélyácz Iván (balról) 1990-ben az egyesült államokbeli Atlantában tanított közgazdaságtant
