Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-12 / 279. szám
1993. október 12., kedd 0j Dunántúli napló 3 Az Art-stúdió sikere Fellbachban Színház az erőszak ellen A hétvégi nyitásra készítik fel a fedett medencét Fotó: Löffler Gábor A remények hullámvasútján a Hullámfürdő sportuszodája Fellbachban október elején negyedik alkalommal rendezték meg a „Bunte Büchne” (Színes színpad” nemzetközi ifjúsági és diákszínházi találkozót, amelyen meghívásra, ezúttal is a pécsi Art Kísérleti Stúdió képviselte Magyarországot. A találkozó fellbachi kezdeményezésre (1988 óta) évente a más-más testvérvárosban jön létre a nyíltság, a spontán szakmai-emberi ba- rátkozás, a sokszínűség jegyében. Az idén Anglia, Belgium, Spanyol- ország, Magyar- ország, Ausztria egy-egy, illetve Németország nyolc ifjúsági és diákszínpada mutatta be produkcióját a fesztivál központi témája, a Színház az erőszak ellen ” gondolat jegyében. Az Art Stúdió művészeti vezetője, „Szalay Tamás kérésünkre fölidézte a találkozó legfontosabb vonásait, benyomásait. A fesztiváli előadások iránt rendkívüli érdeklődés mutatko- zot meg a városban és Stuttgartból is. És, bár az alapgondolat kínálta rá a lehetőséget, a produkciók nem tolódtak el politikai síkok irányába. Mindenki - közvetve vagy közvetlenül - valóban az idegengyűlölet, antiszemitizmus az erőszak ellen kívánt hatni mondandójával. Az AKS előadásán például belépéskor minden nézőnek egy utcakövet nyomtak a kezébe. A közönségnek tehát fegyver volt a kezében ... S bár provokációktól tartottak, semmi zavaró nem történt. Csöndes volt a város, a fesztivál mindvégig zuhogó eső ellenére is jó hangulatban és tarAz idén az első félévben majdnem a felére csökkent az idegenforgalom dolláraktívuma az elmúlt év hasonló időszakához képest. A Magyar Nemzeti Bankban az MTI érdeklődésére hétfőn elmondták, hogy az idén június végéig 448 millió dollár bevétel keletkezett az idegen- forgalomból, ami 10,6 százalékos növekedést jelez. A kiadások viszont 61,5 százalékkal növekedtek 1992 első hat hónapjához képest és 328 millió dollárt tettek ki. így az aktívum 120 millió dollár volt, míg tavaly június végén 202 millió dollár. talmas szakmai viták közepette zajlott le. A pécsiek Sikoly - Pillanatképek a zsidóság életéből c. új darabjukkal léptek színpadra.- Produkciónk hét jelenetből szőtt történelmi parabola, amely térben-időben bárhol is játszódhat - mondta Szalay Tamás. Vannak áttételes és vannak egy az egyben azonosítható jelképei: a hét jelenet például a Menórá- val van összefüggésben: minden jelenet végén meggyújtanak egyet a gyertyákból. Sarkítva: a zsidóság történetéből merített képek, jelenetek a békés élet - vándorlás - menekülés - háború-béke s a megnyugvás gondolatköreiben való körforgás. A szövegeket a Tórából vettem.- Előadásunk, úgy érzem, szép sikert hozott. A közönség felállva tapsolt vissza bennünket háromszor is. A másnap délelőtti szakmai vitán is sok elismerést hallottunk: a jelmezeket, díszleteket, a koreográfiát és a rendezést külön kiemelték. A díszletet s jelmezeket Pong- rácz Éva tervezte; a zenét kor- társzenei montázzsal és izraeli népzenéből válogattam össze. Vallási szaktanácsadó Berger István rabbi volt. Az előadás a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és Pécs Város Szabadművelődési Tanácsa támogatásával jöhetett létre. Hivatalos értékelés szerint bemutatónkat a harmadik legjobb előadásnak minősítette a szakmai zsűri Pécsett november 18-19-21-án este 7 órakor a Nevelési Központban látható a darab városi bemutatója. W. E. Az aktívum romlásának elsődleges oka, hogy tavaly az első félévben még csak 50 dollár volt a lakosság évi devizakerete, míg az idén ez 300 dollárral több. Lakossági valutalapra tavaly június végéig 53,6 millió dollárt adtak el, az idén június végéig pedig 197 millió dollárt. Jegybanki előrejelzés szerint idén az idegenforgalmi aktívum az végére, akárcsak tavaly, 600 millió dollár körül várható. A bevétel 1350 millió dollár körül lesz, ami 10 százalékos emelkedést jelent, a kiadás pedig 750 millió dollár körül várható. Ez 15 százalékos növekedés. Ha a mostanában olyannyira divatos módon asztrológushoz fordult volna Pécs Önkormányzata a Hullámfürdő 50 méteres medencéje befedetésének elhatározása előtt, az talán megjósolta volna: a terv nem túlságosan szerencsés csillagzat alatt született. A város idei költségvetésébe 40 millió forintot tervezett a Hullámfürdő sportmedencéjének befedésére, hogy az igencsak költséges fenntartású és a mindenképpen csak ideiglenesnek és időszakosnak mondható sátor helyett végre szilárd tető kerüljön a város egyetlen ilyen jellegű sportlétesítménye fölé. Sőt: ne csak tető kerüljön rá, hanem lelátóval bővülve igazi sportuszoda legyen. A 40 millió forint azonban édes kevés egy ilyen beruházáshoz. Ezt az összeget az ön- kormányzat eleve úgy határozta meg, hogy további 60 millióért az állami költségvetéshez fordult címzett támogatásért. A pályázat benyújtásához szükséges engedélyezési terv Siklóson a legutóbbi önkormányzati ülésen határozat született a köztisztviselők béreinek rendezéséről. Az ügyfélszolgálati osztály vezetője, Boros Árpád arról tájékoztatott bennünket, hogy október 1 -jétől a törvény által előírt összeg 75 százalékára növelték a siklósi köztisztviselők bérét. Becker Pálné, a pénzügyi csoport vezetője elmondta, hogy ez jelentős javulás, hiszen átlagban csak a törvény szerinti elkészítése után kiderült, hogy az uszoda befedése statikai okokból csak úgy lehetséges, ha az 4 méterrel átnyúlik a Megyei Kórház területére. Annak tulajdonlásáról viszont még nem született döntés, mert a kórház egyik - az uszodától legtávolibb- épületrésze műemléki jellegű. A pályázat csak azért nem hiúsult meg, mert a Megyei Kórház ingatlanának tulajdonosi várományosa, Baranya Megyei Közgyűlés támogató gesztusként feltételes jelleggel- amennyiben ténylegesen tulajdonos lesz - megadta hozzájárulását a telekalakításhoz. Most már csak a pécsi pályázat pozitív elbírálása kellene, de az várhatóan éppenséggel elutasító lesz. Hivatalos kihirdetett döntés ugyan még nincs, de mértékadó körökből származó információk szerint a kormányzatnak idén csak egy uszodaépítés támogatására futja, s az pedig az egri lesz. Ennek ismeretében Pécs Közgyűlésében a képviselők többsége - eddigi megnyilvánu59 százalékot kaptak eddig. A polgármester és a jegyző fizetését a hasonló nagyságú városok vezetői fizetéseinek szintjére emelték. Máté János, siklósi polgármester a bérrendezés kapcsán megjegyezte: ez a lépés enyhíteni fogja azt a pénzügyi megterhelést, ami a '94-es közalkalmazotti béremeléskor vár rájuk. Az év elején volt bérrendezés a Harkányi Polgármesteri Hivatalban. Ennek ellenére Bédy Istlásaik alapján - arra hajlik, hogy az uszodát mindenképpen, akár teljesen saját erőből is be kellene fedni. Ugyanakkor ebben a programban nemcsak az uszoda befedéséről, hanem a medence és a hozzá tartozó gépészeti egységek felújításáról is szó van. Ezt már nem igen lehet halogatni. A témát az elmúlt héten tárgyalta a közgyűlés sportbizottsága és állásfoglalásában olyan javaslattal él a költségvetési bizottság és a testület számára, hogy a beruházásra félre tett 40 millió forint felhasználásnak tartalmát a meglévő létesítmény korszerűsítésére változtassák meg a költségvetésben. Erre az összeg bőven futja és a munka a sátortető alatt még idén , illetve jövő év elején elvégezhető. A sportbizottság azt is javasolja a költségvetési bizottságnak, illetve a közgyűlésnek, hogy az önkormányzat újon ki zárt körű meghívásos pályázatot a Hullámfürdő uszodája befedéséhez szükséges kiviteli tervek elkészítésére. D. I. ván polgármester szerint nem mondhatók túl magasnak a 18 és 23 ezer forint közötti fizetések. A vezetői bérek viszont náluk kielégítőek. Nem terveznek rendezést a közeljövőben, s az új törvény kapcsán még hozzáfűzte: félő, hogy a nem közalkalmazotti és köztisztviselői munkakörben dolgozók és az e területeken ténykedők között feszültséget fog eredményezni, ha a törvény által előírtakat bevezetik. Szabó A. Utrechti professzor előadása Szigetváron Dr. Jan M. van Ree profesz- szor tart előadást október 15-én, 13.30-tól a Szigetvári Városi Kórház tanácskozó termében. A hollandiából érkező vendég az Utrechti Egyetem Rudolf Magnus Gyógyszertani Intézetének professzora, egy folyóirat alapító főszerkesztője, illetve számos más folyóirat szerkesztő bizottságának tagja. Szigetváron a „Neuropepti- dek: Viselkedési hatások és klinikai alkalmazások” témakörben számol be magyarországi kollégáinak a téma legérdekesebb kérdéseiről. A Pécsi Kamarakórus Monteverdi-estje A 35 éves fennállását ünneplő Pécsi Kamarakórus (a Nevelők Háza kórusa) Monte- verdi-estet ad a zeneszerző halálának 350. évfordulója alkalmából. A Dan the Alighieri Társasággal közös rendezvényre a Palatínus szálló Bartók-termé- ben kerül sor, holnap, október 13-án, este fél 8-kor. Dobos László bevezetője után a kórust Tillai Aurél vezényli. Menetrendi változás a Déli pályaudvaron A MÁV-tól kapott tájékoztatás szerint október 11-én hétfőtől december 1-jéig pályaépítési munkákat végeznek a Déli pályaudvar és a Kelenföldi pályaudvar közötti szakaszon. Ézért a Déli pályaudvarról induló, illetve az odaérkező vonatok menetrendje megváltozott. A Bu- dapest-Székesfehérvár közötti vonatok Érd-felső állomáson át közlekednek. Részletes felvilágosítást adnak a pályaudvarok, de az utasok érdeklődhetnek a Máv központi tudakozójának 142-9150 vagy 122-7860 telefonszámán. Felgyorsul a magyar-osztrák határforgalom Felgyorsul a közúti és a vizi átkelés a magyar-osztrák határállomásokon, miután december 1-jétől az osztrák hatóságok magyar területen - az osztrák jogszabályok szerint - ellenőrizhetik a forgalmat. Az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá a Belügyminisztériumban Nováky Balázs vezérőrnagy, a Határőrség országos parancsnoka és Erich Kussbach, Ausztria magyarországi nagykövete. Krisán Attila ezredes, a Határőrség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az összevont ellenőrzést egyelőre a hegyeshalmi, a fertődi, a bo- zsoki és a szentpéterfai határállomásokon vezetik be. Később szó lehet hasonló intézkedésről a többi magyar-osztrák átkelőnél, így például Sopronnál, Kópházánál, Kőszegnél, és Rá- bafüzesnél is. Szalay Tamás, a főszereplő Romlott az idegenforgalmi egyenleg Köztisztviselők, kis bérekkel Siklóson végre rendezték a fizetéseket Megszépült Kisbudmér A sok panaszos levél között egy dicsérő hangú, megelégedettséget sugárzót is kapott a minap szerkesztőségünk. Kisbudméri olvasónk - aki egy éve még pécsi polgár volt - felhívta a figyelmet a helyi polgármester, Novacsek János faluszépítő, közösségkovácsoló kezdeményezéseire. Az elmúlt félévben többször is beszámoltunk az Új Dunántúli Napló hasábjain, hogy a kisbudméri faluban az elmúlt negyven évhez képest jelentős változások történtek - az olvasói invitálásra ismét kilátogattunk arra az aprócska településre, ahol az országút végetér. Novacsek János tiszteletdíjas polgármester elmondása szerint a közösség valamennyi tagja tetszését elnyerték az eddig elért eredmények. Mára mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy kilódultak a holtpontról. Az elöregedett, üres házak legtöbbjébe új lakók költöztek. A régi épületeket tatarozzák, szépítik a benne élők. Csodálatos eredménynek könyvelik el - negyven év után új ház épül a kistelepülésen. A lakosság összetétele rendkívülinek számít a megyében: a 147 személy egyharmada általános iskolás. Emiatt a szülőkben felmerült, hogy célszerű lenne az iskolát ismét helyben beindítani. A megfontoltság győzött: ha felnő ez a nemzedék - nem lesz utánpótlás. Kisbudméren ugyanis hiányzik a 16-20 év közötti ifjúság, akikre mint szülőképesekre számítani lehetne. Ezt a falucskát sem kímélte a munkanélküliség átka. A mohácsi telefonhálózat építése szerencsére szinte mindenkinek munkát adott. Két közhasznú munkás a település rendjéért felel. Mindenkinek tetszik községszépítési tevékenységük. Ugyancsak a tisztaságért és a kömyezetszeny- nyezés elkerüléséért vállalta a helyi önkormányzat, hogy ebben az évben fizeti a lakosság helyett a szemétszállítást a bó- lyi szeméttelepig. Sőt, kukát is vásároltak minden portának. S ami mindenki foglalkoztat? A föld. Kevés a környéken a kárpótlásra kijelölt terület, jóval többre lenne igény. Az idősek bérbe adnák, a fiatalabbak gazdálkodnának, szarvas- marha, sertés tartással foglalkoznának. Ádám Erika Negyven év után új ház épül a kistelepülésen Fotó: Löffler Gábor