Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-10 / 277. szám
Pécsi előkiállítás kézműveseknek Stuttgartban decemberben kiállítással egybekötött vásárt rendeznek minden, de elsősorban a magyarországi német nemzetiségű vállalkozók, népi iparművészek, kézművesek, kisiparosok részére. A jelentkezők árusítással egybekötött elő- kiállításokon mutatkoznak be Pécsett a volt Centrum Áruházban október 27-28. és Solymáron november 5-6. között. Jutalomterv pedagógusoknak A Somogy megyei közgyűlés kisebbségi és vallásügyi bizottsága egy alapot kíván létrehozni a megyében élő cigányfiatalok tanulási feltételeinek javítására. Az alapból azokat a pedagógusokat jutalmaznák, akik szakmai munkájukkal elérik, hogy cigánygyerekek középiskolai érettségi vizsgát tegyenek, vagy főiskolán, egyetemen továbbtanulnak. Módosul a súlyadó-törvény? Teherautóknak terhesebb lesz, személygépkocsiknál egyszerűbb Amikor három éve elfogadták a gépjárműadóról szóló és 1992. január 1-jétől hatályban lévő törvényt, azt a pénzügyi kormányzat derűs optimizmusa lengte körül: az a feltételezés, hogy a súlyadó megnégyszerezi az ebből az adóból származó bevételt. Ez a reménykedés enyhén szólva nem igazolódott. Nemrégiben olyan értesülések láttak napvilágot, hogy január elsejétől módosítani kívánják ezt az alig kétéves törvényt. Maradna a súlyadóztatás, s adóalapként a 100 kilogrammonként 200 forint, ám a tehergépjárművek adójánál nem az önsúlyt, hanem a rakománnyal együtt megengedett legnagyobb össztömeget veszik alapul. A „nemcsak a jármű önsúlya terheli a közutakat” logikát ugyan ki lehetne terjeszteni a személygépkocsikra is, de Isten ments, hogy efféle ötleteket adjunk. A személygépkocsi tulajdonosokat egy módosítás érinti leginkább. Jelenleg a gépjármű forgalmi engedélyének átírását követő hónap első napjától már az új tulajdonos az adókötelezett és a változást 15 napon belül be kell jelenteni az adóhatóságnál, mert sokak téves feltételezésével ellentétben a rendőrség erről automatikusan adatokat nem szolgáltat az adóhatóságnak. A tervezett új szabályozás szerint évközi tulajdonváltozás esetén arra az esztendőre még a régi tulajdonosnak kell adóznia. Ez a megoldás - ha így lesz - leginkább a gépjárműtulajdonosok számára jelent egyszerű, könnyen követhető szabályt, s megóvhatja őket a nem tudásból, feledékenységből eredő adóhátrelék kamatterheitől. Pécsi példa alapján érzékeltethetjük, hogy ez nem keveseket érinthet. Idén 1992-höz képest 10 százalékkal nőtt az adóhatóságnál bevallott gépjárművek száma: jelenleg 42 314. Ehhez a számhoz képest az esztendő eddig eltelt időszakában 12 000 volt a változás az adóalanyok szempontjából. A java része a járművek eladásából, vételéből származott, de a tapasztalatok szerint egynegyed rész annak tudható be, a járművek fenntartásának költségei miatt a tulajdonosok végleg, vagy időszakosan őszre-télre levetetik a rendszámot. Sajátos tapasztalat az is, hogy amíg tavaly Pécsett 94 százalékos volt súlyadó befizetésének teljesítése, idén a szeptember 15-én lejárt második félévi határidőre az a járműtulajdonosnak csak 80 százaléka fizette be a súlyadót. A többiek számára egyelőre halmozódik a késedelmi kamat. D. I. Drága lesz a teherautók rakománya Fotó: Szundi György Az ország legkorszerűbb hulladéktárolója pécsi szakemberek közreműködésével készült el Debrecenben Kacsalábon forgó hulladéktemető Nyereséges befektetéseknek ígérkeznek a nagyvárosi szeméttárolók T érségfej lesztés Dél-Somogyban Nagyvárosainkban évente átlag 1-2000 tonna háztartási és ipari hulladék keletkezik, így mindenütt komoly gondot jelent a szemét elszállítása és végleges elhelyezése. Az utóbbi időszakban Kaposvár, Szekszárd, Nagykanizsa, Marcali és Komló önkormányzata is döntött afelől, hogy a meglévő tárolót bővítteti, vagy új lerakóhely kialakítására ír ki tendert, kér előzetes tervezeteket. Minden bizonnyal jó eséllyel pályázik a munkálatok megszervezésére az A.S.A. Környezetvédelem és Hulladék-gazdálkodás Kft. is. Az osztrák-magyar vegyestársaság ausztriai anyavállalata az egyik legnagyobb európai cég ebben a profilban. Magyarországon máris igen látványos referenciamunkát tudnak felmutatni. Több pécsi szakember és osztrák cégek bevonásával ők készítették el háromnegyed év alatt Debrecen hulladéklerakóját. A 25 hektáros területen a 800 millió forintos projekt első lépcsőjében októberrel megkezdődött a kommunális hulladékok korszerű tárolása. Nem holmi nyugati céltámogatásról, vagy a gazdag szomszéd segítségéről van szó! Szigorúan üzleti alapokon, Debrecen önkormányzatával fele-fele alapon alakítottak vállalkozást, a tisztes haszon reményében, a kontinens egyik legmodernebb hulladékgyűjtő és tároló rendszerét létrehozva. A mintegy 5 millió köbméteres tároló-kapacitású tárolóba építési törmelék, háztartási szemét, veszélytelen ipari hulladék és szennyvíziszapok helyezhetők el. A háromszoros szigetelés megelőz minden környezetkárosító hatást, de gondoltak a felszíni vizek, a keletkező gázok elvezetésére is. Végezetül termőréteggel takaiják le a területet, melyet növényzettel ültetnek be. Ezzel a megoldással 50 évig nem lesz gondja a szemét elhelyezés terén a város és környezete 300 ezer lakosának. Ugyanakkor 276 embert foglalkoztat a vállalkozás, akik elvégzik Debrecen kertészeti, parkosítási munkálatait is. A példaértékű beruházás remélhetőleg gyorsan követőkre talál Dél-Dunántúlon. Európában a szeméttel kapcsolatos tevékenységek a jó üzletek közé tartoznak. Feltehetőleg ezen a téren mi is utolérjük a nyugatot. Ezek után mondja majd valaki, hogy a pénznek nincsen szaga! Mészáros B. Endre Lassuló ütem a megtakarításoknál Augusztusban a bruttó megtakarítások közel 10 milliárd forinttal, a nettó megtakarítások 6,7 milliárd forinttal bővültek. A végleges augusztusi adatok szerint a megtakarítások növekedésének ütem e kissé lassult. Áprilisban az előző hónaphoz képest 24,1 milliárd forinttal, májusban 10,6 milliárd forinttal, júniusban 18,3 milliárd forinttal, júliusban pedig 13,9 milliárd forinttal bővült a bruttó megtakarítások állománya. Augusztusban egyaránt növekedett a forintbetétek és a devizabetétek összege. Gyorsabban bővült azonban a devizabetét-állomány forintban nyilvántartott értéke. A lakossági devizabetét-állomány június óta látványosan növekszik. Havonta a lakosság közel 6 milliárd forint értékű valutát helyez el a bankokban. Korábban ez az összeg havi 2-3 milliárd forint volt. Míg naponta eltemetik a mélyművelésű bányászatot Magyarországon, addig a kő-, kavics- és homokbányák iránt igen nagy a kereslet. Régiónkban már angol, német és osztrák vegyesvállalatok alakultak az üzemeltetésükre. Ugyanakkor több helyütt az illegális kitermeléssel is megpróbálkoznak, pedig az új bányatörvény igen szigorú, a büntetés a fél millió forintot is elérheti. Somogy, Tolna és Baranya megyékben 110 követ és egyéb ásványt tartalmazó külfejtés van, igaz egy- harmadukat pilllanatnyilag szüneteltetik. A programot figyelve las- san-lassan határozottan --kimondható: a térségfejlesztési programok átszövik Somogy megyét. A megyei önkormányzat által szorgalmazott kezdeményezések elsősorban a gazdaságfejlesztést és a munkanélküliség mérséklését szolgálják. Jellemzője azonban a folyamatnak a helyi adottságok, sajátosságok messzemenő figyelembe vétele is. Talán az utóbbira a legjobb példa a Barcs-Nagyatád térség- fejlesztését szolgáló program. A szeptember végén tartott megbeszélések eredményeként olyan új projekteket fogalmaztak meg, amelyek kifejezetten a a dél-somogyi lehetőségekből indultak ki. Ennek előzménye volt a Somogy Megyei ÖnkorA legtöbb gondot éppen ezek a félbehagyott bányák jelentik. Magánszemélyek próbálják itt újra kinyerni a föld kincsét: Kadarkút mellett egy pihentetett agyagbányában ilyen akció során már halálos baleset is történt. Másrészt az a gyakorlat, hogy hulladéklerakókká alakítják át a bányagödröket a környező lakók. Mostantól talán javul a helyzet, mivel a jogszabály 3 évet enged bányák szüneteltetésére, de az utolsó üzemeltető havonta köteles bejárással ellenőrizni a területet. Még rosszabb a helyzet az 50-es, 60-as évekből ránk mamányzat intézményeként létrehozott Vállalkozói Központ által kiírt pályázat az említett célok megvalósítását szolgáló tanulmányra. Barcson és Nagyatádon ezt egyaránt megtárgyalták. A tanácskozás eredményeként megfogalmazott feladatok: idegen- forgalmi komplex program a Drávái Nemzeti Park területére; a vadászati turizmus fejlesztése; új projekt a halászat, az ornitológia; szorgalmazni kívánják az ifjúsági turizmust; létrehoznak biozöldség-termelő központokat, logisztikai parkot (elosztó raktárbázist), a kezdő vállalkozók segítésére inkubátorházat. Marcaliban már elindult, Tab és Csurgó térségében előkészület alatt van a térségfejlesztési program. M. A. radt bányagödröket illetően. Térségünkben több tucat ilyen természetet csúfoló szégyenfolt található, gazdájuk nincs, s így felelősük sem, rendbetételükre senki nem hajlandó pénzt áldozni. A működtetett külfejtések évente bányajáradékot fizetnek, melynek egyik célja éppen az, hogy a munka befejezése után jusson a rekultivációra, a táj eredeti állapotának visszaállítására. A jövő tehát rendben, de a múlt bányászatának maradványai úgy tűnik, örök sebként itt maradnak környezetünkben. Mészáros B. E. Veszélyes bányagödrök gazdátlanul Félmillió forintos büntetés jár az illegális kitermelésért Emberölés egy zalaszentgróti csárdánál A gyilkos a késelés után eltűnt, majd egy fára mászva kötelet hurkolt a nyakára Főzzünk változatosan! E hét szerdáján emberöléshez vezetett két vendég civakodása Zalaszentgróton, a Gesztenyés út 6. sz. alatt lévő csárdánál. A helybeli M. István és Sz. G. nem éppen parlamentáris úton rendezte korábbi sérelmeit a szórakozóhelyen. Először bent a csárdában, majd később annak előterében folyt a szóváltás, és a tragédiával végződő dulakodás.' Sz. G. állítása szerint M. István korábban az ő házilag esz- kábált motoros „szekeréről” letépte a benzincsövet, és nem is mutatott hajlandóságot, hogy az elhajított csövet megkeresse. Emiatt vonta felelősségre a nálánál jóval erősebb testalkatú ismerősét Sz. G. Az események a csárda előtt durvultak el, a kiabálásból, szit- kozódásból ott alakult ki a dulakodás, melynek hevében Sz. G. váratlanul kést rántott elő zsebéből. A 15 centiméter pengehosszúságú konykakéssel vélhetően nem elijeszteni akarta ellenfelét, ugyanis egyből szúrt. M. Istvánnak a mellébe és a hasába szúródott a penge. „Megszúrtak, kétszer megszúrtak” - jajdult fel ekkor. A hangra többen is kijöttek a csárdából, segíteni próbáltak, riasztották a mentőket és a rendőröket, de már nem tudták megmenteni a 37 éves férfi életét. A hirtelen támadt riadalmat kihasználva Sz. G. kámforként tűnt el a helyszínről. A rendőrök azonnal megszervezték a figyelést, őrszemeket állítottak az áldozatánál öt évvel idősebb férfi lakásához is. Végül is a te- kenyei városrészen bukkantak az emberöléssel vádolható férfira, ahol Sz. G. egy magas gesztenyefa lombkoronájába mászott fel. Ekkor vélhetően már nem is bujkálni akart, talán mardosta az önvád. Kötelet kötött a fa egy erős ágára és a kötélen lévő hurokba dugta a fejét. „Engem a rendőrök innen nem visznek el, csak a halottas kocsi” - kiáltozott, azzal fenyegetőzve, hogy öngyilkos lesz, ha nem távoznak a helyszínről a rend őrei. A rendőrök agitálása - hogy mégis csak jobb lenne visszatérnie a földre - kezdetben hiábavalónak bizonyult. Csupán akkor sikerült lecsalogatni, amikor a nyomozók a helyszínre hozták feleségét és két gyermekét is. A sírásra, könyörgésre végül is a földre hajította a kötelet Sz. A. Lassan lemászott a fáról, és megtörténhetett őrizetbe vétele. Mint Völgyi Ferenctől, a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, az emberölés alapos gyanúja miatt őrizetbe vett férfi azt állította, hogy M. István őt rendszeresen terrorizálta, sőt, a csárda előtti dulakodáskor is M. István szorította meg először az ő nyakát. A vizsgálat folytatódik. Csütörtökön egyébként a Zala megyei Rendőr-főkapitányságon sajtótájékoztatót tartottak, akkor a megye közlekedésbiztonsági helyzetről adtak értékelést. Mint megtudtuk, az eltelt háromnegyed évben egynegyedével kevesebb baleset történt a megyében (összesen 396) mint a megelőző év hasonló időszakában. Huszonkilencen vesztették életüket a balesetekben, amely több mint egyharmados csökkenést jelent. Kedvező a nagykanizsai statisztika, ahol felére esett vissza a balesetek száma. Balog N. Birssajt. A már érett birsalmából finom gyümölcskocsonyát készíthetünk. A birs molyhát tiszta ruhával ledörzsöljük, majd tiszta vízzel lemossuk. Mivel a kocsonyásító pektin a magház körül helyezkedik el, ajánlatos a gyümölcsöt héjastul, magházastul feldolgozni. A megtisztított egész birseket ép zománcú lábosba tesz- szük, leöntjük annyi hideg vízzel, hogy éppen ellepje. Felforraljuk, majd lassú tűzön addig főzzük, míg a héja repedezni kezd. Leszűrjük, és a főzővizet félre tesszük. Ha a gyümölcs kihűlt, a magházat kivágjuk és a puhára főtt birset átpaszírozzuk vagy turmixol- juk. A birsvelőt lemérjük. A főzőlét ismét tűzre tesszük, és a birsvelővel azonos súlyú cukorral szirupot főzünk. Ha a szirup már grízesedik, belekevetjük a birsvelőt, valamint 2 kiló gyümölcsönként 1-1 citrom levét. Folytonosan kever- getve 10-15 percig főzzük tovább. Arról, hogy a sűrűsége megfelelő-e, vízpróbával győződhetünk meg. Ha hideg vízbe cseppentünk egy mok- káskanálnyi masszát, és go- lyószerűen összeáll, akkor jó a gyümölcskocsonya. őzgerincformát vagy más fém sütőformákat étolajjal vékonyan kikenünk, és forrón beletöltjük a gyümölcsmasz- szát. Szellős helyre tesszük dermedni. 2-3 nap után a kocsonyát alufóliára kiborítjuk, s további 10 napig hagyjuk szikkadni. Gazdagíthatjuk hámozott mandulával vagy félbe vágott diógerezdekkel, amit a formába öntés előtt a forró masszába keverünk. Sokáig eltarható, tápláló csemege. T. E. 1993. OKTÓBER 10., VASÁRNAP Új VDN 5 i 1 4