Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-10 / 277. szám
T emplomszentelés Magyarbólyban Ünnepi istentiszteleten szentelték fel tegnap a Baranya megyei Magyarbólyban a református gyülekezet templomát. A felszentelési szolgálatot dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Református Egyház Zsinatának elnöke végezte a környékbeli tizennégy település református hívei és a meghívott egyházi és világi elöljárók jelenlétében. Az ötven évvel ezelőtti alapkőletétel után csak használatba vették a templomot a Szabolcs megyei Vajáról Magyarbólyba költözött református telepesek. Hosszú esztendők fáradozásai után a nyáron befejeződött az építkezés, és tegnap felszentelték a templomot. A Szabolcs és a Baranya megyei községek között az eltelt évtizedek alatt sem szűntek meg a gyülekezeti szálak, és az ünnepségre busszal érkeztek a vendégek a „kirepítő fészekből”. A templom felújításában nagyon sok önként vállalt munka fekszik. A tető restaurálása tavaly fejeződött be, idén a téglafalakra kívülről is vakolat került. A zsúfolásig megtelt templomban Farkas József, a ma- gyarbólyi gyülekezet lelkésze vette át Isten Házának kulcsait. Úrvacsorát osztott Bóka András, a Baranya megyei református egyházmegye esperese. Az ünnepség a Himnusz hangjaival zárult. P. E. Nem bontottak pezsgőt j Folytatás az 1. oldalról) Úgy tűnt, sikerül nyélbe ütni a három milliárd forintos üzletet. El is készült a szerződés, az aláírást követő fogadásra kiküldték iriár a meghívókat. A polgármester mégis meg merte tenni, hogy nem írta alá, mert az utolsó pillanatig nem kapták meg a kért bankgaranciát, hanem egy új szempontot vettek elő. Nevezetesen: az 50 millió forint törzstőkével induló kft. önkormányzatra eső részét a német fél már nem vállalta volna. Felmerült a kérdés, ha a megbeszélt első összeget sem állják a vállalkozók, hogyan tudják később a beruházás megvalósításához szükséges pénzt előteremteni.- Hogyan tovább?- A tárgyalások nem szakadtak meg, folytatjuk az egyezkedést. Amennyiben a német fél 92 millió forintot letétbe helyez a keszthelyi OTP-ben, azt elfogadják bankgarancia helyett. (Az összeg a vételár első részletét tartalmazza, valamint a kft. alapításához szükséges 50 millió forintot.) Ha mégsem jön létre az üzlet, újból meghirdetjük. P. E. Rover autóház Lánycsókon A Mini Cooper-től a 827-es Coupéig A hír meglepő, de igaz: a tradicionális angol autógyárnak, a Rovernek márkakereskedése nyílt tegnap Lánycsókon. A szép számban megjelent meghívottak előtt Abucsai Gábor, az A & V Rover Autóház cégtulajdonosa kijelentette, a gépkocsikat dél-dunántúli dealeri joggal, az importőr Valent British Motors-szal (VBM) együttműködve értékesítik - reményeik szerint minél nagyobb számban. Idén az első félévben 83 különböző típusú Rovert adtak el Budapesten és Debrecenben, de már Lánycsókon is talált vevőt két autó, s tízre megrendelésük van. Ahogy a VBM képviselője fogalmazott, az elsősorban német irányultságú magyar autópiacon is akadnak olyan, jóértelemben vett különcök, akik szeretik a világon mindenütt ismert angol technikát, a legendás Mini Coopert vagy éppen a Rover 827 Si modelljét. A lánycsóki, 150 négyzetméteres, üvegfalú autószalon a Suzuki márkakereskedés közvetlen szomszédságában épült fel, amelyben négy személygépkocsit állítanak ki az érdeklődőknek. A két hónap alatt felépült bemutatóterem jövőre korszerű szervizzel, alkatrészraktárral, mosóval bővül. R. N. Liliomtiprok és prostituáltak Liliomtiprók és prostituáltak, véres kezű gyilkosok és furfangos szélhámosok a főszereplői az országos terjesztésű Pandúr Bűnügyi Magazin már utcára került októberi számának. A fotókkal gazdagon illusztrált újság izgalmas riportokkal kalauzolja az olvasót a legdöbbenetesebb bűnügyek, tragédiák színhelyére. A lap munkatársai ott voltak a békásmegyeri robbanásnál, egy kínzásokba belehalt fiatal nő kórházi ágyánál és felkeresték Oszter Sándor színművészt is. A rejtvények mellett Nagy Bandó András rovata is tartalmas szórakozást ígér. Új Vasárnapi Dunántúli Naplót vásárló olvasónk ^y\/eve.- .............................................................. ' (oíme: ............................................................... Égető gondok az égési sérültek gyógyításában (Folytatás az 1. oldalról) vetődött fel. így például megegyeztünk abban, hogy a magyarországi égési osztályokkal egy úgynevezett katasztrófa ügyeletet hozunk létre. Ez erőink felmérését, a naprakész információk tartását, esetleg mo- bilis szakértő csoport szervezését jelenti. Tehát egy-egy égési osztály felfejlesztése helyett az égési osztályok szabad kapacitásainak kihasználásával a sérültek terítésének megszervezését látjuk járható úrnak - újságolta az egyesület elnöke.-Mi indokolta a konferencia többi témáját?-Legújabb amerikai tapasztalatok alapján arra a következtetésre jutottunk: az égettek kezelésének az első pillanatoktól rendkívül fontos eleme, hogy az égési osztályokon pszichológus, pszichiáter álljon rendelkezésre. A hosszú lefolyású betegség esetén nemcsak a beteg igényli a szakszerű lelki vezetést, hanem a kezelő személyzet is. Az immunológiai kutatások újabb eredményeit áttekintve, azokat több szempontból is biztatóak- nak találtuk. A téma azért fontos, mert az égési sérülteknél legtöbbször különböző fertőző szövődmények lépnek fel és az égés önmagában is immunhiányos állapotot okoz. Ezek miatt veszítjük el a legtöbb beteget. A konferencián sok új szempont merült fel ezzel kapcsolatban, az új megoldások, technikák azonban rendkívül drágák. Ez indukálta az égési osztályok finanszírozásának megvitatását. Ebben az egészségügy helyzetének javulása révén várható csak pozitív változás, ugyanakkor tény: a gyógyítás rendkívül költséges volta miatt az égési és az intenzív osztályokon a legfeszítőbbek az anyagi gondok.- Hol a gyökere és milyenek lehetnek a következményei ezeknek a gondoknak?-A problémát én abban látom, hogy a társadalombiztosítás az elhangzottak szerint az égett sérültek olyan kategóriáit állapítja meg és ezek kezelésére Új VDN-világhíradó Pecsételtessünk az olaszoknál! Az Olaszországba beutazó magyar állampolgárok akkor is pecsételtessék le útlevelüket, ha azt az olasz határőrök önként nem tennék - ezt tanácsolja a turistáknak a római magyar konzulátus. Szükséges igazolni, hogy a látogató 3 hónapnál rövidebb ideje tartózkodik az országban. Olaszországban egyre gyakrabban fordul elő, hogy pecsét hiányában kiutasítják a magyar turistákat, főként azokat, akiknek egy korábbi beutazás alkalmával viszont lebélyegezték az útlevelét. A turistavízum 3 hónapra érvényes, s ha igazoltatás alkalmával a hatóságok csak egy régi, például 1 évvel korábbi pecsétet találnak, azt feltételezhetik, hogy a külföldi azóta engedély nélkül tartózkodott az országban és kiutasíthatják. Tanácsos, hogy a turista megfelelő mennyiségű készpénzzel is rendelkezzék belépéskor. Ennek összege nincs megszabva, a határőrök saját belátásuk szerint általában napi 50 és 150 dollár közötti összeg felmutatását kérik. Egy évi rendőri felügyeletre ítélt egy brit bíróság egy 16 éves iskoláslányt, aki LSD-vel átitatott édességgel kínálta meg tanálját, kábítószeres „utazásra” küldve őt. A humán tárgyakat oktató tanár, a 46 éves Martin Lock a „süti” elfogyasztása után egy órával hallucinálni kezdett, s csak a falhoz simulva érezte magát biztonságban, majd ösz- szesett és kórházba kellett őt szállítani. „Épp a könyveimet akartam felnyalábolni, amikor hirtelen kicsit részegnek éreztem magamat, s tántorogni kezdtem” - idézte fel a tanár az eszméletvesztés előtti perceit. A nyugat-angliai Bristol város fiatalkorúak felett ítélkező bíróságán a diáklány megbánást tanúsított, s tagadta a vádat, miszerint a drogot - amely álítólag LSD volt - ártó szándékkal keverte volna az édességhez, vagy azért, hogy felbosszantsa tanárját. A bírák azonban bűnösnek találták őt, s száz fontnyi kártérítés, valamint 50 fontnyi perköltség megfizetésére kötelezték. A brit pedagógusoknak eddig csak diákjaik erőszakos, esetenként fegyveres cselekedeteitől kellett tartania, most pedig már a „cukros kislányoktól” is óvakodniuk kell. Veszteglő Eger Továbbra is a Belgrád melletti Duna-szakaszon vesztegel a Mahart Eger nevű hajója, miután a „Fehér Rózsa” és az „Új Bizánc” nevű szerb szervezetek október elsején újra lezárták a folyót a nemzetközi hajóforgalom elől. Jelenleg a társaságnak nem tartózkodik több járműve a kritikus területen, a Vác nevű motoros azonban már elindult a tengeri kikötőből felfelé a Dunán, így pár nap múlva Belgrád közelébe érhet. Az Eger rakomány nélkül haladt a folyón lefelé. Mint ismeretes, az egy hete tartó akció, mellyel a szerb szervezetek a Kis-Jugoszláviával szembeni ENSZ-embargó ellen tiltakoznak, immár a második ezen a szakaszon. A MAHIR Rt. és a Pécs„Megyei Jogú Város Önkormányzata államilag támogatott KIÁLLÍTÁST SZERVEZ kedvező feltételekkel STUTTGARTBAN 1993. december 9-12 között minden- elsősorban német nemzetiségű - vállalkozó részére Ezt megelőzően árusítással egybekötött kiállítást tartunk, 1993. október 26-28-án, Pécsett, a volt Centrum Áruházban (Széchenyi tér 1.) Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: MAHIR Rt. Baranya Megyei Igazgatóságán (Pécs, Ferencesek u. 9., Tel: 410-258, 410-061) y ÚJBÓL ITT V/l/V ____________ a vasárnapi •.'.V.V.V.V.V.'.V.V. Kérjük, hogy az október 10,17. és 24-én megjelenő lapból a nyereményszelvényeket töltse ki, vágja ki és együtt, zárt borítékban küldje be címünkre. Csak a három nyereményszelvényt beküldők vesznek részt a sorsoláson, akik között értékes nyereményeket sorsolunk ki. olyan finanszírozást, amelyek a tényleges előfordulásokat és a költségeket nem fedik. Intézményenként eltérő mértékben, de egyaránt jelentkező gond, hogy vajon melyik másik osztálytól vegyék el az égési osztályok működéséhez szükséges pénzt. Sőt, mivel ilyen osztályok fenntartására nem kényszeríthetők, csökkentik azok kapacitását, vagy akár egy regionális ellátásra kötelezett intézet kiveszi „repertoárjából” az égési osztályt. Márpedig ha ez így történik - s akad már rá példa, hogy csökkentik az ágyszámot és a gyógyító kapacitást - akkor az égési sérültek ellátás nélkül maradnak. D. I. • • ünnepeltek a postások Változóban a posta, az eddig egyeduralkodó vállalatnak is alkalmazkodni kell a piaci viszonyokhoz, ^figyelnie kell a konkurenseket - mondta Szilágyi Béla, a négy megyét átfogó Pécsi Postaigazgatóság gazdasági igazgatója a tegnap, a postai világnap alkalmából megtartott pécsi ünnepségen. A postás dolgozóknak nincs mit szégyenkezniük, szakértelmükkel megállják a helyüket az újabban alakult banki szervezetekben is, de a fejlődésben nincs megállás, szervezeti és minőségi változásokra kell számítani - hívta fel a figyelmét a jelenlévőknek a gazdasági igazgató. A közeljövőben önálló korlátolt felelősségű társaságként fog működni a hírlapterjesztés, az egész postai szervezet részvény- társasággá alakul, a hivatalokban napi elszámolásra térnek át, s sok más egyéb, a szolgáltatást javító intézkedést vezetnek be. Mindez azt is jelenti, hogy jobban kell dolgozni, mert a piaci viszonyok ezt követelik meg a postás dolgozóktól is. Javítani kell a még meglévő hiányosságokon, csökkenteni kell az egyes hivatalokban meglévő zsúfoltságot, fel kell újítani a gépparkot, a szállítójárműveket ahhoz, hogy színvonalas szolgáltatással álljanak a partnerek rendelkezésére. Az ünnepség végén kitüntetéseket, jutalmakat nyújtottak át az elmúlt évben eredményes postai munkát végzőknek. B. G. Import és hazai: GAAÁZSKAPUK- Oldalt eltolódó és kétfelé nyíló: KAPUHAJTÁSOK Forgalmazás, szerelés A kapuk és elemei működés közben megtekinthetők. Mesterlift Tel.: (72) 334-705 Nyitva: hétköznap 8.00-1 7.00 2 Új VDN 1993. OKTÓBER 10., VASÁRNAP Óvakodjatok a „cukros kislányoktól” Ennél biztosan szomorúbbak lesznek a nürnbergi állatkert majmai, elfogynak ugyanis a banánhegyek. Az egyre drágább külföldi csemege helyett a jövőben be kell érniük a hazai nyalánkságokkal: német zöldségek és szilva kerül „asztalukra”.