Új Dunántúli Napló, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
1993-10-09 / 276. szám
1993. október 9., szombat aj Dunántúlt napiö 11 Szép magyar vers Imj ........ Ady Endre Vallomás a szerelemről Hetedhét országban Nem találtam mását, Szeretem szép, beteg, Csengő kacagását, De nagyon szeretem. Szeretem, hogy elbújt Erős, nagy voltomban, Szeretem hibáit Jóságánál jobban, De nagyon szeretem. Szeretem fölséges Voltomat e nászban S fényes biztonságom Valakiben, másban, De nagyon szeretem. Halak kertje Szakács Eszter első verseskötete Kövek, temetők és cigányok Öt és fél fotókiállítás margójára Boda Miklós: Csendélet Az élmény személyes dolog. Csak egyszer élhető át. Senki soha nem tapasztalhatja meg azt, amit a másik, nem érezhet ugyanúgy. Minden élmény csak egyetlen emberé. Mégis mindig arra törekszünk, hogy megosz- szuk a társainkkal, hogy elmondjuk, s minél pontosabban megmutassuk másoknak, mit láttunk. Néhányunknak ehhez- egészen különleges eszközei vannak. És valahogy így keletkezik a művészet... Szakács Eszter pécsi költő a Stádium könyvek sorozatban kiadott, most megjelent első könyvével ebbe a réges-régi folyamatba kapcsolódik be. A Halak kertje című kötetbe rendezett száz verse nagyszabású próbálkozás arra, hogy az olvasót elkalauzolja saját, különös világába, ahol semmi sem lehet valamilyen, csak olyan, mintha az lenne épp, mert a leírás semmit sem mond, csak a hasonlat az, amivel minden befogadó felépítheti a saját hologramját, saját vízióját a térről, az időről. Szakács Eszter versei mintha mindig az elmúlásról szólnának, de ez az elmúlás nem görcsösen fájdalmas, inkább magától értetődő, természetes és valódi, áttűnések sorozata, egyszerűen csak változás, amikor valamiből más lesz abban a pillanatban, amikor eljön az idő. A költő tudja, hogy minden része az egésznek, hogy semmi sincs véletlenül, és minden mindennel összefügg... A huszas évei végén járó költő minden verse hangulatok, érzések, benyomások lírai regisztrálása. Többnyire konkrét helyzetből indul, hol egy kavics, hol egy falevél, hol egy táj a kezdet, melyből kibomlik a látomás. Verseinek zenéje van, amit a hangsúlyos szerepet nyert ritmus, s a mértéktartó rímhasználat csak felerősít. Jól érzékelhető ez a Kelta zenére című ciklusban, mely főként skóciai élmények hatására íródott. E száz versben nem találunk direkten politizálót, nem akarnak minket megnyerni semmire, nem akarnak befolyásolni. A legtöbb, amit kaphatunk, egy utazás a Halak kertjébe. És a saját kertjeinkbe. No persze, csak ha kíváncsiak vagyunk rájuk... H. I. Gy. Pécsett az utóbbi napokban több, különböző jellegű és színvonalú fotókiállítás is nyílt. Boda Miklós Kövek és emlékek címmel állította ki Olaszországban készült színes felvételeit a Várkonyi Nándor Könyvtárban, amely október 26-ig tekinthető meg. A kevésbé sikerült néhány életképet leszámítva nagyon nívós, szép anyaggal találkozhatnak a nézők. Az Ab Űrbe condita finom tónusú domborműve, a Tabula non rasa arányai, az Apuliában fehér, izgalmas ritmusú házfalai, a Bányavilág ezüst hegye a mélykék égbolttal, a Csendélet állapotos koldusasszonya az alvó kislánnyal emlékezetes, nagy műgonddal elkészített felvételek. Az Ifjúsági Házban három olasz fotós állított ki három képsort. A kép a képben sorozat ma már nem túl eredeti ötlet közepes szintű megoldása, a belső udvarokról és házakról készült összeállítás jó szakmai színvonalon tálalja a hatvanas évek olasz neorealizmusát, a színes üzemi felvételek azonban rendkívül gyengék és unalmasak. Tám László Német temetők Magyarországon című kiállítása a Helyőrségi Művelődési Otthonban látható. Rendkívül dicséretes, hogy Tám ezt az anyagot elkészítette, értékét talán akkor tudjuk csak igazán felmérni, ha megnézzük A temetők halála című képsorát, amely megrendítően mutatja be a visz- szafordíthatatlan pusztulást. A kiállításnak sok szép képe, mint például a Sírkereszt motívumok, mellett vannak gyenge pontjai is, a fényképezésre alkalmatlan déli napsütésben készített lapos, fakó, zavaró árnyékfoltokkal vibráló felvételek, a szűk blende miatt túl kon- túros és éles, zavaros hátterek. Metamorfózisok a címe Mán- fai György kiállításának, amely a Lenau házban tekinthető meg. A megnyitón a szerző átvehette a Fényképészet kiválósága címet, amely nemzetközi rangot jelent, s amelyre, legalábbis a kiállítás alapján, rá is szolgálhatott. Ha az eredetiséget nem kérjük számon, hiszen a bemutatott képekhez hasonlókat már a harmincas évek Amerikájában és azóta is készítettek jónéhá- nyan, be kell vallani, hogy a kiállított munkák nagyon szépek. A dűnék, vízpartok gyűrődéseit, a súrlófények, csillogások, párák finom tónusait remek képsorokban mutatja be a szerző, s egyetlen zavaró momentum csupán a képek rendkívüli magasságokba való elhelyezése a falakon, amely a nézőben gólyalábak haladéktalan beszerzésének szükségességét villantja fel. Látlelet, Gilvánfa 1993 címmel állította ki ugyancsak Mániái György cigányokról készült színes felvételeit a Rácz Aladár Közösségi Házban. Előrebo- csátva azt, hogy az ilyen jellegű szociófotók mindenkor értéket jelentenek, hiszen bizonyos idő elteltével többnyire kiderül, hogy egy-egy társadalmi csoportról, etnikumról az egyetlen hiteles dokumentum néhány kép vagy képsor csupán. Mániái gilvánfai felvételeinek hitelessége és értéke nem kérdőjelezhető meg, de annak erejét gyengíti néhány apró tényező. A képek jó része a fényképészeti kiválóság ellenére hevenyészett amatőr munkának tűnik, sajnos azonban nem eléggé dilettánsak, hiszen a dilettáns képeknek van valami naív bája, valamitől nagyon hitelesek. Talán attól, hogy a gép uralkodik a fotóson és nem fordítva, ami az objektivitást fokozza; a szubjektum ugyanis ez esetben, mint képalakító és manipuláló erő alárendelt szerepet játszik. Mániáinál ez nem mondható el, viszont ez esetben az ellenkezője sem, a profizmus. Képei a két szélsőség közötti szürkeségben lebegnek. Kicsit kívül is áll, ami szó szerint is értendő, hiszen eszébe sem jutott, hogy a nyomorúságos lakások valamelyikébe bemerészkedjen fényképezni. Képei tipikus vasárnapi fotóst állítanak elénk, aki szabadnapján kirándul egy skanzenbe, rezervátumba vagy éppen egy cigányfaluba, s ami ott éppen elé kerül, lencsevégre kapja. Az emberek, tárgyak, épületek esetlegesek, a nap többnyire rossz irányból süt, nem azt világítja meg, amit kellene; a nap nem kívánatos elem Mánfai legtöbb felvételén. A cigányság életéről, szokásairól, gondjairól csupán annyit tudhatunk meg, ameny- nyit egy kissé lassító, de folyamatosan haladó Ikarus ablakából amúgy is láthatunk. Ez a fogyatékosság jellemzi egyébként, nem kis mértékben, e sorok írójának október végén nyíló kiállítási anyagát is, amely szintén a Rácz Aladárban kerül megrendezésre, s ugyancsak cigányokról szól majd. Csak ez esetben a lassító gépjármű nem Ikarus, hanem Wartburg. Cseri L. Mánfai György: kép a Metamorfózisok című képsorból Pécsi könyv Bibó Istvánról A hatalom humanizálása A huszadik század legjelentősebb magyar politikai gondolkodója Bibó István. Életművének rekonstruálására tesz első ízben kísérletet az a könyv, amit Pécsett jelentetett meg idén a Tanulmány Kiadó A hatalom humanizálása címmel. A Soros Alapítvány és az OTKA anyagi támogatásával Dénes Iván Zoltán szerkesztésében. Többek között Bretter Zoltán, Kende Péter, Kenedi János, Litván György, Ludassy Mária, Vajda Mihály tanulmányát olvashatjuk a Bibót ért szellemi hatásokról, az önrendelkezésről vallott nézeteiről, értékvilágáról, szellemi párhuzamokról. Itt lát először napvilágot több eddig publikálatlan Bibó-írás: például egy ezidáig ismeretlen 1956-os kibontakozási tervezet, melynek jelentős szerepe volt Bibó István perében is. A kötet felelős kiadóját és szerkesztőjét, Takáts Józsefet kértük meg a könyv és a pécsi kiadói vállakózás bemutatására.- Még a választások előtt, az akkori magyar politikai gondolkodás jeles képviselőinek részvételével rendeztek 1990-ben Szegeden egy konferenciát Bibó Istvánról, aki az 1989-es politikai átalakulás szellemi atyja, legalábbis egyik központi kultikus figurája volt. Elsősorban a politikai mozgalmak, de leginkább az SZDSZ és az MDF képviselői vettek részt e konferencián, folytatható hagyományként, szellemi erőforrásként beszéltek munkájáról, hisz akkor ki-ki a magyar politikai demokrácia hagyományai után kutatott, és Bibó felmutatása nagyon fontos volt. A konferencia nem annyira Bibó politikai arculatára volt kiváncsi, mint inkább arra, hogy az 1989-es átalakulásban mi használható az ő gondolataiból. 1992 őszén a Dénes Iván Zoltán által szervezett Bibó-konfe- rencián már nem annyira politikusok, mint inkább filozófusok, filozófiatörténészek, történészek, szociológusok tekintették át módszeresen azt, milyen szerkezetű az életmű, és azt a maga történetiségében, nem pedig az aktuálpolitika jegyében próbálták vizsgálni. Ezt tartalmazza ez a könyv, amellett, hogy a konferencia anyagát más dolgozatokkal is kiegészíti. így került ide pl. Lengyel István tanulmánya Bibó apjáról, a család szellemi hagyományairól. Vagy két eddig nem publikált Bibó-írás az elég tekintélyes kéziratos hagyatékból. Köztük a kötet szerintem legfontosabb 1953-56 közöt Íródott darabja, az Európai társadalomfejlődésről. Ezt a gondolatmenetet évtizedeken keresztül hordozta magában szinte változatlanul -inkább csak a súlypontokat helyezte át. Ez a sűrítménye a Bibó politikáról, az európai kultúráról, az erkölcs szerepéről, keresztény hagyomány, az európaiság lényegéről, a helyes társadalmi berendezkedésről vallott nézeteinek.- A hatalom humanizálása - ez a cím mennyiben jelképezi Bibó Istvánnak a hatalommal, a politikával kapcsolatos álláspontját?-Bibó központi gondolata, hogy az Európa születésének idején létező nyers, barbár politikai erőt, aminek semmi törvényi korlátja nem volt, ez európai politikai fejlődés folyamatosan, évszázadokon keresztül törvényekkel, elsősorban a kereszténység, erkölcsi súlyával, szelídítő hatalmával egyre emberibbé tette. Humanizálta. Az ő elgondolása szerint az európai fejlődésnek ez a lényege. Másfelől szerinte nem az a fő kérdés, hogy kinek a kezében van a hatalom, miként szerezte azt meg, hanem hogy az miként működik, mennyire emberséges. Az ő gondolkodása szerint a hatalomnak szolgálattá kell válnia. Vagyis, ha valaki hatalmat kapott bármi módon, egy közösségtől vagy az Istentől, annak minden poszton szolgálattá kell nemesítenie a társdalomban szükségszerűen meglévő uralmi pozíciókat. A posztnak kell megfelelni, és azt a szolgálatot betölteni, amit az adott poszt kijelöl. Bibó annyit szeretne csupán, ha kora rossz társadalma kicsit megjavulna, folyamatosan és fokozatosan humanizálódna. ő nem forradalmár, nem tiszta lapot akar nyitni. E szempontból valóban realista, és jó keresztényként tisztában van azzal, hogy az ember bűnök sokaságát követi el élete során és nagy erkölcsi emelkedettség szüskéges ahhoz, hogy néhány jócselekedetet végrehajtson.- Mit tart e kötet legaktuálisabb üzenetének?- Bibót erkölcsi zseninek szokás nevezni, akinek léynegi vonása a nézetektől függetlenül, alkatilag megnyilvánuló erköl- csiség. Mindennapi gondolkodásunkban hajlamosak vagyunk bizonyos nézetekhez kötni nemcsak azt, hogy mi rokonszenves nekünk, hanem azt is, hogy mit tartunk erkölcsösnek. Vajda Mihály tanulmánya e tartalom alkati gyökerére világit rá. Egész különbözőképpen lehet gondolkodni roppant szilárd erkölccsel - ez igen aktuális tanulsága a könyvnek. Vagy igen fontos, amit Kovács Gábor mutat fel a fiatal Bibóról írván. Arra világít rá, hogy a fiatal Bibó gondolkodása nagyon heterogén, egymással nagyon nehezen összeillő elemeknek szuverén, egyszeri és megismételhetetlen keveréke. Konzervatív elemek épp úgy találhatók benne mint szocialisták és liberálisok, nemzetiek. Ezen az ellentmondásosságon nem kell nagyon meglepődnünk, hisz egyikünk egyéniségét sem lehet leredukálni néhány alapmondatra. A nagy életművek nem mentesek, sokkal inkább terhesek az ellentmondásoktól, különben nem volnának olyan nagyon érdekesek.- E kötet után milyen kiadói tervekkel foglalkozik?- A magyar politikai eszme- történet az egyik érdeklődési köröm. Megkisérlek egy kis kiadót alapítani, ami nem irodalmi, hanem társadalomtudományi vállalkozás, tehát mintegy kiegészíti a Pécsett már működő kiadókat. Politikával, politikai gondolkodással, politikafilozófiával kapcsolatos könyveket szeretnék megjelentetni. Ez a vállalkozás nem igényel sok pénzt, nagy infrastruktúrát, és mecénásokra támaszkodva évente mintegy hat könyvet bocsátana közre. Magyarország valószínűleg mindig fővárosközpontú ország lesz az ilyen kezdeményezések tekintetében is. Ugyanakkor meggyőződésem szerint az olyan egyetemi központokban, mint Pécs, az itt élő alkotóértelmiség, a város szellemi presztízse számára fontos, hogy minél több kis kulturális intézmény jöjjön létre - magánkezdeméynezésből is. Gállos Orsolya Színügyi bizottság Debrecenben Színházpártoló értelmiségiekből színügyi bizottság alakult Debrecenben. A Csokonai Színház igazgatósága mellett működő társadalmi testület alakuló ülésén Lengyel György, a társulat igazgatója reményét fejezte ki, hogy ezzel új fejezet nyílik a város és színháza kapcsolatában. Debrecen színháza csak úgy szerezhet országos elismerést, ha tevékenysége a város kultúrájára épül - hangsú- lyoztaa, kijelentve: „ma a végvárakba, nevezetesen a vidéki színházakba szorultak próbálják védeni a magyar kultúrát, a magyar szellemi hagyományokat, miután a fővárosi színházakat szinte kivétel nélkül ellepte a kulturális mocsár”. A debreceni színügyi bizottság díszelnökének Szabó Magda írót, a város díszpolgárát kérték fel, elnökké Görömbei András professzort, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Irodalmi Intézetének igazgatóját választották. A tagok között orvosok, pedagógusok, teológusok, vállalkozók, újságírók és egyetemi hallgatók egyaránt megtalálhatók. A színügyi bizottság a jövőben tanácsaival segíti a Csokonai Színház munkáját, a későbbiekben pedig megszervezi a Debreceni Színpártoló Egyesületet. \ \ 1 á
