Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-07 / 245. szám (244. szám)
8 uj Dunántúli napló 1993. szeptember 7., kedd Gyümölcstermesztés - korszerűen Mikor kezdjük szedni a téli almát? Ha a téli almát sikerrel akarjuk tárolni, akkor elkerülhetetlenül fontos, hogy azt az optimálisnak tekinthető, 1-3 hétig tartó szüreti időpontot viszonylag pontosan állapítsuk meg, amikor az almát leszedve azt a legnagyobb sikerrel - legkevesebb veszteséggel - tárolhatjuk. Ez a pontosság különösen fontos a kistermelő számára, hiszen ő nem rendelkezik korszerű, szabályozott légterű tárolóval, melyben az alma téli eltartása biztonságos, meg kell elégednie szerényebb és természetesen lényegesen kevésbé biztonságos tároló térrel, mint például: szuterén, kamra, esetleg direkt erre a célra épített gyümölcstároló, de hűtőberendezés nélkül. Tulajdonképpen tehát arról van szó, hogy az almagyümölcsnek azt az érettségi fokát kell megállapítanunk, amelyen leszedve az a téli tárolásra a legalkalmasabb, ezt úgy nevezzük, hogy tárolási érettség. Ez előtt az időpont, érettségi fok előtti szüret esetén a termésben még nem alakulnak ki azok az anyagok, amelyektől a fajtára jellemző aromát, ízt, zamatot kapja a gyümölcs, ilyenkor betárolva az kevésbé lesz ízletes, élvezhető.Túl későn szedve ezekből az anyagokból a tárolás során nagyon gyorsan veszít, így tehát lerövidül a tárolás lehetséges ideje. A romlás is nagyobb. Az optimális szüreti idő meghatározására ma már léteznek laboratóriumi módszerek, ezekkel jelenleg még a kistermelők aligha élhetnek, de sokszor ezt pótolhatja a tapasztalat, vagy néhány egyszerű módszer. Ezek közül elsőként ajánlom figyelmükbe a fenológiai fázisból kiinduló, egyszerű figyelését a teljes virágzástól eltelt időnek, amit lényegét tekintve úgy mondhatunk, hogy a gyümölcs korát határozzuk meg. Fel kell tehát jegyeznünk a teljes virágzás (hívjuk még fővirágzásnak is) időpontját, és ettől számított 130-150 nap múlva szedhető például a Jonathan, 140-150 nap múlva a Golden. Nyilvánvaló, hogy ez nem abszolút pontos módszer, de ha a napokat számláló eljárást kiegészítjük még azzal, hogy gondosan figyeljük a magvak színének változását, akkor már könnyebb meghatározni az optimális szedési időt. A magvak színe úgy utal az alma érettségére, hogy amennyiben a mag háromnegyed részben már barna, akkor szüretelhető. Folyamatos figyelést igényel ez a módszer, hiszen ha a magvak már teljes egészében bebamultak, akkor már nem szolgálhatnak támpontként. A legegyszerűbb módszer a gyümölcs fedőszínének figyelése, amit egyszerre kell figyelembe venni az alapszín változásával. Amikor az alapszín zöldről a sárgába megy át, akkor a különböző árnyalatoknak van jelentőségük a következő szerint: ha az alapszín még zöld, akkor a termés még éretlen, ha a zöldből zöldessárgára ámyalódik, akkor szedésre érett, ha már sárgászöld, akkor érett, ha sárga, akkor túlérett a gyümölcs. A fedőszín figyelése azért fontos, mert az csak a fán alakul ki, leszedve, tárolás során már nem kap fedőszínt az alma. Kialakulását hamarosan segíteni fogja a lassan majd megérkező hajnali harmatképződés. A fedőszín ugyan a tárolást persze nem befolyásolja, de a gyümölcs piaci értékét annál inkább. Buzássy Lajos Most van ideje a magvetésnek A szabadföldi, áttelelő saláta termesztéséről Ha van lehetőség, termesszünk a családi szükségletnél többet Előző írásunkban a saláta őszi, fólia alatti hajtatásáról írtam. Az őszi fóliás saláta a december-január hónapok vitaminszükségletét hivatott pótolni. A szabadföldi,áttelelő saláta viszont akkor jelenik meg, amikor a tavaszi hajtatás már vége felé jár, vagy talán el is fogyott, a tavaszi szabadföldi vetés azonban még nem jelent meg a piacon. Ezt az időszakos hiányt hivatott pótolni az áttelelő, szabadföldi saláta. Ezen túlmenően az egyik legjövedelmezőbb termesztési mód, mivel a vetőmagon kívül alig igényel költségráfordítást, szemben a fóliás hajtatással. Igaz, az értékesítési átlagár alacsonyabb - bár az utóbbi időben ez nem tapasztalható -,de a jövedelmezőség így is figyelmet érdemel. Főleg, ha olyan enyhén déli fekvésű, szélvédett területen termesztjük, ahol a tavaszi talajfelmelegedés egy-két héttel korábban következik be, ott a szabadföldi termés eleje utoléri a hajtatott saláta utószedését. Mondanom sem kell, hogy a két termesztési mód közül melyiknek kevesebb a költségráfordítása. Ezért, aki csak teheti, és olyan területtel rendelkezik, az termeljen a család szükségletét meghaladó meny- nyiségben is, és a fölösleget a piacon értékesítse. A saláta magvetésének most van itt az ideje. Jól előkészített, komposztált földdel dúsított magágyba, nem túl sűrűn, négyzetméterenként legfeljebb 6-700 darab magot vessünk el. A magvetést szórva, vagy sorba lehet végezni, 1,5 centi mélyre. A takarásra rostált, homokos földkeveréket használjunk. Vetés után sűrű rózsájú kannával alaposan öntözzünk, vigyázva, hogy a víz a magot ki ne mossa. A továbbiakban a palántaágyak gyommentesen tartása és szükség szerinti öntözése a feladatunk. Októberben a jól fejlett, dús gyökerű palántákat állandó helyre kell kiültetni, hogy még a hideg, fagyos idők beállta előtt begyökeresedjenek. Minél erősebb gyökérzetű palántákat ültetünk ki, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy a növények a hideg, téli időket veszteségmentesen átvészeljék. A termesztésnek egy másik, még egyszerűbb módja a magok állandó helyre történő vetése. Ezt kis területen, egy-két ágyás vonatkozásában könnyen elvégezhetjük. Jól előkészített talajba, 25-30 centis sortávolságra, a már említett mélyre és módon elvégezzük a magvetést. A kikelt növényeket 25 centiméter tőtávolságra kiritkítjuk. A ritkításból kikerült palántákat egy másik ágyásba, állandó helyre kiültethetjük. Az őszi-téli fagyos idők beállta előtt a saláta ágyásokat be lehet takarni. Erre alkalmas a nyáron lekaszált pázsit megszárított szénája, vagy szalmástrágya, esetleg használt fólia palást. Ha komposzttal takarjuk le az ágyásokat, ezt tavasszal bedolgozhatjuk a talajba, javítva ezzel a talaj szerkezetet, pótolva az elhasznált tápanyagot. Azokat a takarókat, amelyeket nem lehet bedolgozni, tavasszal le kell hordani a területről. Természetesen ez a munka csak akkor végezhető el, ha a talaj már felszáradt és rá lehet menni. A későbbiekben a talajápolás és az öntözés az elvégzendő munka. Egyes termelők sikerrel alkalmazzák a tavaszi fólia- alagút bontást, amely abból áll, hogy alkalmas anyagból (fűzvessző, PVC-cső stb.) kb. egy méter magas vázat készítenek és erre húzzák rá a fóliapalástot. Ez a kombinált termesztési módszer 7-10 nappal előbbre hozza a saláta befejesedését. Aki a piacra termel, ez az időnyerés sokat jelent az értékesítési átlagárban. Az áttelelő,szabadföldi termesztésben a salátalevelek sokkal vastagabbak, „sprődek” lesznek, nem olyan zsengék mint a fólia alatti hajtatott növényeké. A levelek megvasta- godása a hideg időjárás következménye. Ez az állapot azonban a saláta minőségét, beltar- talmi értékét nem befolyásolja. A terményszedésnél nagyon kell ügyelni a szennyeződés elkerülésére. Az alsó levelektől megtisztítva, a torzsát legfeljebb 1,5 centiméterre vágva lehet a piacra vinni. Súlykövetelménye a szabvány szerint legalább 150 gramm. Ha hirtelen száraz, meleg idő következik be, a salátafejek magszárba indulnak. A terményszedésnél erre ügyelni kell. A magszárba indulást arról lehet felismerni, hogy a fejbeborult leveleket a fejlődő magszára csúcsosan ki- nyomja.Az ilyen salátafej már nem piacképes áru. Dr. Tamcsu József A Pécsi Agroker Rt. áruházában növényvédelmi szerek széles választéka várja a vásárlókat Növényvédelmi tanácsadó A szüret előtti és utáni növényvédelem A hirtelen beköszöntött csapadékos, hűvös időjárás kedvez a különböző rothadásokat okozó betegségeknek szőlőn, gyümölcsön, zöldségféléken egyaránt. A szőlőn a bogyórepedéseken, darázsrágásokon és egyéb sérüléseken gyorsan megtelepszik és szaporodik a szürkerothadást előidéző kórokozó. Felmerül a kérdés, hogy véde- kezzünk-e a botritisz ellen, ha igen, akkor mivel? Ezt a kérdést naponta többen teszik fel telefonon és személyesen egyaránt. Egyértelmű válasz nem adható a szőlő érettségének ismerete nélkül. Alapszabályként elfogadhatjuk, hogy csak akkor szabad - és érdemes - védekeznünk, ha a bogyósérülések nem általánosan fordulnak elő, hanem fürtönként csak 1-2 bogyó repedt fel, illetve sérült meg. Biológiai érésben lévő szőlőnél már nem javaslom a védekezések elvégzését, még a 3 napos élelmezésegészségügyi várakozási idejű PO- LYAXIN AL WP-vel sem. Ha mégis a védekezés mellett dönt a gazda, akkor javaslom, hogy a védekezés megkezdése előtt a sérült fürtöket szüretelje le, és csak ezt követően permetezzen. A késői érésű fajtáknál az időjárás kiszámíthatatlansága, valamint az érési idő előrejöve- tele miatt a szürkerothadás ellen a 7 napos élelmezésegészségügyi várakozási idejű ROVRAL-t javaslom. A védekezés mindenképpen csak a szürkerothadás ellen irányuljon. Ne használjunk szerkombinációkat (még a 0 napos é.e.v.i. kénkészítményeket sem) mivel a többi készítmény kihat az erjedésre, később a bor minőségére is. A kénkészítmények szüret élőt 14 nappal használhatók biztonságosan. Rézkészítmények és egyéb szerek már nem használhatók. A szüret utáni vessző-és lombkezelés előreláthatóan elkerülhetetlen lesz a peronosz- póra és lisztharmat ellen. Védekezésre a réz - (Bordódé, Bordóipor, Rézoxiklorid 50 WP, Miltox Special, Cuprosan Super D., Rokkol. Champion), és a kénkészítmények (Thiovit S, Microthiol Special, Nedvesíthető kén, Sulfur, Kén 800 FW stb. javasolhatók.) A védekezéseket nagy lémennyiséggel végezzük. A gyümölcsösökben ne feledkezzünk meg a szedés után sem fáinkról. Az időjárás kedvez a moníliás betegségeknek. A fákon maradt, összeaszott moníliás termések „múmiák” a fertőzés kiinduló forrásai lesznek tavasszal. A csonthéjasoknál (őszibarack, kajszi, ringló, szilva, cseresznye, meggy) már a virágzás időszakában jelentkezik a kártételük, virághervadás, hajtásszáradás és csersz- nyénél, meggynél ágszáradás formájában. A preventív - megelőző - védekezések elvégzésére a szedés utáni időszak a legalkalmasabb. Védekezésre felhasználható a TOPSIN-M 700 WP, az ORTHOCID 50 WP, MER- PAN, BUVICID K, RUBI- GAN 12 EC, SUMILEX 50 WP, RONILAN, SPORGON 50 WP (II. kategóriájú, szisz- temikus) SÁPRÓL, RONILAN, ROVLAN, VONDOZES PLUS, CHINOIN FUNDA- ZOL 50 WP, DITHANE M-45. Az almatermésűeknél (alma, körte, naspolya) és a bogyósoknál is gyakori amoniliás megbetegedés. Ezeknél a gyümölcsfáknál a csonthéjasokhoz hasonlóan javasolható a védekezés lemosásszerű elvégzése. Ne feledkezzünk meg a védekezés előtt a lehullott lomb és termés-múmiák összegyűjtéséről sem, vagy ha ez nem kivitelezhető, akkor javaslom 2-5% KARBAMID 46% hatóanyagtartalmú nitrogénműtrágya oldattal történő avarkezelést. Rendezvények A szőlő növényvédelmével és a borok minősítésével, forgalmazási lehetőségeivel kapcsolatos információkhoz juthatnak a termelők Szederkényben szeptember 8-án 9.30-kor a kultúrházban. A Baranya Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás II. forgalmi kategóriás felhasználási és vásárlási, valamint bolti eladók részére méregkezelői tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet levélben, vagy levelezőlapon. Címünk: Baranya Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás 7615 Pécs, Pf.: 13. A jelentkezőket a kezdés időpontjáról levélben értesítjük. Czigány Csaba Kistermelők rovantunkkal legközelebb szeptember 21-én jelentkezünk Az AGROKER Üzletház őszi ajánlatából Műanyag szüretelőkádak 100-500 I, ládák, vödrök, prések 1-125 I, szőlődarálók, kézi zúzó-bogyózó, fóliák 4,2-16 m-ig, natúr és fénystabil, őszi ültetésű virághagymák s színpompás választékban. Cím: Pécs, Megyeri út 64.