Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-06 / 244. szám (243. szám)
1993. szeptember 6., hétfő aj Dunantait napiö 7 Jön a termék-díj A hulladék a XX. század Európájának egyik nagy gondja. Nálunk is az, különösen az összegyűjtés és a veszélyes anyagok ártalmatlanná tétele okoz fejfájást az illetékeseknek. Az a veszély fenyeget, hogy elönti az országot a soha el nem bomló üveg, műanyag áradata.- Különösen azóta, amióta néhány ipari és kereskedelmi vállalat nem váltja vissza az üvegeket - mondja Szántó Péter, a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Minisztérium hulladék és zajvédelmi főosztályának vezetője. - A betétrendszer összeomlásának minden kényelmetlensége a lakosságon csattan, de ez az áldatlan állapot nekünk is gondot okoz. Az addig betétes, újrahasznosi- tásra kerülő holmik egycsa- pásra hulladékká lettek.- A fővárosban a Közterületfenntartó Vállalat évente 4 millió köbméter háztartási és ipari hulladékot „kezel". Mennyire tehető ez a vidékivel együtt?- Az egész országban 100 millió köbméternyi kommunális hulladék képződik évente, aminek 4-5 százaléka műanyag és papír csomagolóanyag. Sokat segítene a szelektív szemétgyűjtés,vagyis ha már a háztartásokban különválasztanák a papírt, a konyhai maradékot illetve a műanyag hulladékot, mert akkor a telepeken mindent a maga módján lehetne kezelni. A fém, a papír és az üveghulladék így másodlagos alapanyagként újra felhasználhatóvá válna. Fontos lenne arra késztetni a forgalmazókat, hogy váltsák vissza a meg nem semmisíthető műanyag csomagolóeszközöket, vagy szüntessék meg forgalmazásukat. Magyarországon például évek óta nem kell sörösüveget gyártani, mert a töréseket pótolják az import sörök csereszabatos üvegeiből.- Milyen intézkedéseket tervez a minisztérium az ártalmas műanyag hulladék csökkentésére?- Egyik célunk, hogy a gyárak olyan technológiát alakítsanak ki, amely alkalmas a már egyszer használt csomagolóanyagok hasznosítására. Általánosan be kellene vezetni azt a gyakorlatot, amelyet az egyik üditőitalgyár a most forgalomba hozott két literes palackoknál már alkalmaz. Ennek ösztönzésére be kívánjuk vezetni a termékdíj rendszert. Ahogy a benzint is több féle adó terheli, így a műanyag csomagoló anyag árába is „beépül" majd a termék-díj. Kivéve, ha az adott csomagolóanyagnak megszervezik a visszaváltását. A termékdíjból származó bevételeket szigorúan elkülönítve kezeljük majd és a hulladékgyűjtés, a hulladékmegsemmisítés fejlesztésére fordítanánk.-A termék-díj is a fogyasztót terheli majd, a csomagolóanyag áremelését pedig át fogják hárítani a vásárlókra ...- Ma már mindenki tudja, hiszen a benzin esetében is tapasztalható, hogy minden áremelés a fogyasztás csökkenésével jár. Ha tehát az üdítőitalokat gyártó cég nem kívánja forgalmát csökkenteni, visszaváltásra fog berendezkedni. Még beszélünk a terveinkről. Műgyűjtők, vigyázzatok! Bécsben újabb képhamisítási botrány tört ki. Ezúttal a sokoldalú német képzőművész, Joseph Beuys művei körül. Az 1986-ban elhunyt alkotó nevén száznál több kétes eredetű mű van forgalomban. A Beuys-ügy kárvallottal legfeljebb azzal vigasztalódhatnak, hogy a modem művészet tele van hasonló esetekkel. Salvador Dali egykor magabiztosan nyilatkozott: „Ha középszerű művész lennék, senki sem hamisítana.” Rézkarcainak lemezét zömében hivatásos vésnökökkel készítette el, majd kissé retusálta őket. Utolsó éveiben eladta azt a jogot,hogy képeit litográfiáiként hozzák sokszorosítva forgalomba. A reprodukciókat aláírásával látta el. Hatalmas mennyiségű Dali-mű kering így különböző országokban, s hitelességüket az is kérdésessé teszi, hogy a művész előre aláírta a nyomtatásra kiszemelt papíríveket. Lutz Löpsinger müncheni szakértő hosszú kutatómunkával arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi műkereskedelemben fellelhető Dali-művek kilencven százaléka hamisítvány! Nem sokkal jobb a helyzet a másik legendás hírű spanyolföldi művésszel: Joan Mirótól hetven százalékban nem az ő keze alól kikerült munkák vannak forgalomban. A műkincspiacon elképesztő Renoir-utánzatok tűnnek fel. Egy év alatt négy apróhirdetésben kínáltak állítólagos Raffael-képet. Egy „Mondrian-vászon” pedig azzal keltett gyanút, hogy potom tizenkétezer márkáért kínálják. A malibui (Los Angeles) Getty Múzeum kilencmillió dollárért vásárolt meg egy „antik” szobrot, amelynek valódiságáért egy geológus kezeskedett: ilyen krétafehér réteggel csak évszázadok alatt a természet vegykonyhája von be egy kőidomot. Most a Kurosz (Ifjú) című szobor egy ugyanilyen márványból készült torzóval együtt egy olyan kiállításon látható, amely arra döbbent rá, hogy a nevezetes bevonat bizony laboratóriumi úton is előállítható. Sokáig ha Rembrandt-mű- vekről volt szó, szakemberek és műkedvelők egyaránt elhitték, hogy eredetivel van dolguk. A New York-i vámosok élenjártak eben, mert 1908-tól 1951 -ig 9428 Rembrandt-alko- tást engedtek be az orszgába. Egy negyedszáz fős amster- dami szakértői-bizottságnak kellett a hamisítványokat és másolatokat elkülöníteni az eredetiektől. Az ötkötetes Rembrand-katalógus, amelyből három kötet jelent meg eddig, még mindig nem teremt eléggé tiszta helyzetet. További kutatásokra - technikai vizsgálatokra - van szükség, hogy megállapítsák például a Münchenben Őrzött Izsák feláldozása című kép eredetiségét. Igaz-e, amit egy beírás hirdet: „Rembrand által megváltoztatva és átfestve”? Áttekintthetetlen a sokszor rendkívül tehetséges és éppen emiatt nehezen leleplezhető hamisítványok, másolatok és egyéb megbízhatatlan „műalkotások” tömege. De nincsen új a nap alatt. A fiatal Miche- langelo-életrajzuírója, Giorgio Vasari szerint úgy színezte, „ködösítette” piszkolta be a rendelkezésre bocsátott mesterrajzokat, hogy másolataik antik munkáknak tessenek. Egy anekdota szerint Miche- lengelo egyik szobrát azért ásták el, hogy később mint antik leletet előnyösebben lehessen eladni. Albrecht Dürer nehéz és hiábavaló harcot vívott azért, hogy fametszeteinek kalóznyomását megakadályozza. Mégis 1600 körül e feketén készült másolatok már csaknem annyit értek, mint az eredetiek. A fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Párizsi Louvre-ban mostanában rendeztek külön kiállítást alkotói utánzásokból és „mások ihlette” képekből, rajzokból. A koppantok közül százegyet hivatalosan is bejegyeztek az utóbbi esztendőkben. Medvevadászok félállásban Népes mezőny versengett a Norvégiában először meghirdetett két medvevadászi kinevezésért. A több mint száz jelentkező közül egyetlen egy sem tartozott a gyengébbik nemhez. Norvégiában százegyné- hány barna medve él, s fajtájuk védettséget élvez. A hatóságok azonban elhatározták, hogy két részmunkaidős vadászt alkalmaznak a juhokra és rénszarvasokra támadó példányok kilövésére. 1973 óta 26 ilyen vérszomjas bestiát terítettek le a skandináv országban - írja a Reuter hírügynökség. Eddig a norvég állam nem alkalmazott hivatásosokat a medvék kordában tartására. A helyi gazdák intézték el a ragadozókat, vagy egyszerűen Hermann Sotkajervihez fordultak segítségért. Az orosz határ közelében élő híres medveölő ugyanis számos trófeával dicsekedhet. A jelentés szerint Sotkajervi is megpályázta az állást. A Lockerbie-iigy 1993. augusztus 15-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa felülvizsgálta a Lockerbie-ügy miatt Líbia ellen életbe léptetett szankciókat, és változatlanul fenntartották azokat. Az Egyesült Államok és Líbia „hagyományosan” rossz viszonyát teljesen elmérgesítő ügy 1988. december 22-én kezdődött. E nap estéjén a PanAm amerikai légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boe- ing-747-es óriásgépe a skóciai Lockerbie városára zuhant. A repülőgép 259 utasa életét vesztette, 11 személyt a földön a lehulló roncsok öltek meg. A szerencsétlenség okát kezdetben nem tudták kideríteni - az időjárás megfelelő volt, a skóciai földi irányítás két perccel a tragédia előtt még beszélt a személyzettel, s akkor még semmi sem utalt a katasztrófára. A gép később sem adott le segélykérő jeleket, bár szemtanúk szerint a repülőgép már zuhanás közben lángokban állt. Majdnem egy évvel később, 1990. december 14-én vált ismeretessé: bizonyíték van arra, hogy merénylet történt, és Líbia áll a 270 halálos áldozatot követelő robbantás hátterében. Megállapították, hogy egy táskarádióba rejtett robbanószer- kezet egyik alkatrésze, amelyre a roncsok közt rábukkantak, ugyanolyan, mint amilyet líbiai titkosügynököknél találtak 1988 februájában egy szenegáli repülőtéren. További egy év telt el, amíg 1991. november 14-én vádat emeltek az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniá- ban a líbiai titkosszolgálat két ügynöke, Ali Mohamed el-Megrahi valamint Amin Halifa Fhimah ellen. A rendkívül kiterjedt nemzetközi vizsgálatok kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a líbiai titkosz- szolgálat tervelte ki és hajtotta végre a merényletet. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia hivatalosan is követelte Líbiától a Locker- bie-merénylet két feltételezett tettesének kiadását bírósági eljárás végett. Szerintük ugyanis be kell tartani az igazságszolgáltatás területi elvét - azaz a bűnösöket vagy Nagy-Britan- niában kell bíróság elé állítani, mivel a merénylet a skóciai Lockerbie felett történt, vagy az Egyesült Államokban, mivel a repülőgép egy amerikai légitársaság tulajdonában volt és az Egyesült Államok felé tartott. Egy francia DC-10-es elleni nigériai merénylet kapcsán (ez 1989 szeptemberében történt) utólag Franciaország is kérte a két titkosügynök kiadását. 1991. november 22-én Tripoli hivatalosan visszautasította a kiadatási kérelmet. Az indoklás szerint annak teljesítését az ország törvényei nem teszik lehetővé, Líbiát egyébként sem terheli semmiféle felelősség az ügyben. Az ENSZ BT 1992. január 21-én egyhangúlag elfogadott 731. számú határozatában felszólította Líbiát, hogy segítse elő a merénylet kivizsgálását. Tripoli ezek után is csak abba lett volna hajlandó beleegyezni, hogy a gyanúsítottakat semleges országban állítsák bíróság elé. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1992. március 31-én keményebb eszközökhöz nyúlt: 748. számú határozata április 15-i hatállyal szankciókat rendelt el Líbia ellen arra az esetre, ha nem adja ki a terrorcselekményekkel gyanúsított titkos ügynökeit. (Mivel a határozat az ENSZ Alapokmány 7. fejezetére hivatkozik, nemcsak kötelező érvényű a világszervezet tagállamai számára, hanem rendelkezéseinek megvalósítására katonai akciók igénybe vétele is lehetséges.) A BT-határozat megtiltotta líbiai repülőgépek minden útját az ország határain kívül, továbbá külföldi gépeknek azt, hogy leszálljanak Líbiában. Egyidejűleg embargót rendelt el minden katonai szállításra, beleértve a műszaki segítséget is, s felszólította az ENSZ tagállamait, hogy hívják haza katonai tanácsadóikat Líbiából. A határozat felhívta az ENSZ-tagállamokat, hogy rendeljék el a külföldön működő líbiai diplomáciai képviseletek létszámának „jelentős mértékű” csökkentését és korlátozzák az állomáshelyükön maradó diplomaták mozgását. A líbiai vezetés mindeddig elutasította az ENSZ kiadatási határozatának teljesítését arra hivatkozva, hogy a gyanúsítottak nem számíthatnak méltányos eljárásra sem Nagy-Bri- tanniában, sem az Egyesült Államokban. Líbia burkoltan élvezi az Arab Liga és az Afrikai Egységszervezet támogatását is, jóllehet nyíltan egyik szervezet sem vonja kétségbe az ENSZ-határozatok jogosságát, és betartja a szankciókat. Oltvai Gábor Kuwait, három évvel az Öböl-háború után. 37 hónappal az Irak által indított háború után Kuwait ismét a régi, megszokott, gazdag képét mutatja. A luxus villákat újjáépítették, 650 000 luxus autó áll a garázsokban (a csecsemőket is beleértve, minden második állampolgárnak van egy autója), a hűtőgépek tele vannak külföldi élelemmel. A bankok működnek. Ä széfek ismét tele vannak. Képünkön az emirátus központi bankja. Itt őrzik a kuwaiti pénzt. A megcsalt család bosszúja A gyilkos tévésorozat A nyolcvanhét országban sugárzott MacGyver című tévésorozat főszereplője különleges hős: fegyvertelenül küzd az erőszak ellen. Mégis, most két 17 éves francia gyerek élete szárad a lelkén. Romain Laine és Cedric Nouyrigat nemcsak a sorozatot kedvelték, hanem a fizikát is. Kíváncsiak voltak arra, hogy az egyik epizódban bemutatott, gyomirtóból és kristálycukorból készült bomba valóban műkö- dőképes-e. Romain nagymamájának házánál a két srác egy bicikli vázából lefűrészelt csőbe töltötte be a vegyüléket, majd gyufával meggyújtották. A kísérlet sajnos, „sikeres” volt, a barkácsolt pokolgép mindkettőjüket széttépte. Gyermeke halála után Marine Laine feljelentette a France 2 televíziót. A per kimenetele bizonytalan. A France 2 helyzetét nehezíti, hogy a MacGyver sorozatnak köszönhetően tavaly egy Queue-en-Brie-i általános iskolában is bekövetkezett már egy robbanás. A baj nem jár egyedül. Nem elég, hogy Gianni De Michelis volt olasz külügyminiszter kikerült a kormányból, felfüggesztették mentelmi jogát a parlamentben, s várhatólag vádat emelnek ellene az Itáliában manapság nem ritka korrupciós gyanúval, még ki is lakoltatták. A ma 52 esztendős szocialista politikus üstökösszerű pályája egy jó házassággal kezdődött. A padovai egyetem kémiai tanszékén docensként tevékenykedő fiatalember a dúsgazdag velencei patrícius és iparmágnás, Alessandro Bamabo lányát vette feleségül. Az ifjú pár megkapta az apósnak a Canal Grande mentén, a híres Palazzo Grassi szomszédságában lévő palotájának egyik szárnyát, s 1969-ben az immár megfelelő családi háttérrel rendelkező ifjú politikus tagja lett a velencei tanácsnak mint a közlekedésiszállítási ügyek felelőse. Nemsokára már a Szocialista Párt országos vezetőségében tevékenykedik, képviselővé választják, s 1983-tól munkaügyi miniszter. Az „apostoli" hatás tovább érvényesül, s eléri nagy célját: külügyminiszter lesz Andreotti- koalíciós kormányában. Közben olyan dolgokat is^ elintéz, hogy fia az Egyesült Államokban kaphasson kiképzést mint vadászpilóta. Michelis mindig érdeklődött a gyengébbik nem iránt, de amint karrierje felfelé ívelt és sérthetetlennek érezte magát, ezt mind nyíltabban tette. Éjszakánként korát meghazudtolva ropta a táncot az előkelő diszkókban, az éppen ügyeletes barátnője oldalán. Különösen kínos volt viszonya Deborah Caprioglio-val, a pornó-csillaggal. Szenvedélye külföldre is elkísérte. Ez már sok volt apósának, s miután a külügyminiszter gyakorlatilag különváltan élt feleségétől, kiköltöztette a Bamabo palota főépületéből az egyik kevésbé előkelő részlegbe. Közben azonban vizsgálat indult De Michelis belső bizalmasa, Casdadei ellen, aki Itáliában és külföldön a politikus segítségével kétes építkezési üzleteket bonyolított. Kiderült, hogy jelentős pénzösszegeket adott át a külügyminiszternek, s kevésbé jelentőseket a pártkasszának. Ráadásul a miniszter titkárnője feljelentette főnökét szexuális zaklatás miatt. Miután az ex-vő már közelebb került a börtöncellához, mint a miniszteri székhez, az após elhatározta: végképp megszabadul tőle. Eladta azt a palotarészt, ahol De Michelis lakott, s így az semmit sem tehetett, ki kellett költöznie.
