Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-05 / 243. szám (242. szám)
A háború után este 6-kor Kiről mintázta Jaroslav Hasek Svejket? A Pécsi Kisszínház a második nyáron játszotta nagy sikerrel - főszerepben Stenczer Béla - Jaroslav Hasek (1883-1923) Svejk, Egy derék katona kalandjai a világháborúban című szatirikus regényének színpadi adaptációját. Cseh és más nemzetiségű bo- hemisták több évtizedes kutatásai derítették fel, hogy több valós cseh személy jöhet(ett) számításba Svejk sekkel együtt vezényeltek az orosz frontra, ahol 1915-ben „hagyták magukat elfogni”. Hasek belépett a cseh légióba, majd átállt a Vörös Hadsereghez. Straslipek viszont orosz fogságban maradt, kényszer- munka is várta, majd a breszt-li- tovszki béke (1918. március 3.) Után visszaküldték hazájába, Csehországba. Később megjárta az olasz frontot is, aztán - az I. világháború befejezése után Stenczer Béla a Svejkben mintájaként, s a figura távolról sem csak az író fantáziájának a szüleménye. Ezt igazolni látszik, hogy a „derék katona” néhány társa is élő személy volt (Biegler kadét; Vanek számvivő őrmester; Lukás főhadnagy; Ságner kapitány). A regényhez írt Előszóban maga Hasek árulta el, hogy élő személy volt a Kehely vendéglő tulajdonosa (Palivec) - sőt Otto Katz tábori lelkész is. Sokan úgy vélték, hogy az író egyetlen személy alapján mintázta meg a figurát, akiről már az I. világháború kitörése előtt számos elbeszélést írt. Az olvasók a regényhősben Josef Svejk korabeli „fontolva haladó” cseh agrárpolitikusra ismertek. A problémát azonban az jelentette - mint ezt Karel Herman a Rudé Právo mellékletében kifejtette -, hogy ez a személy sosem szolgált a híres 91-es gyalogezredben, de nem is vett részt az I. világháborúban. Hihetőbbnek tűnik egy másik feltételezés, mely szerint Hasek barátja, Frantisek Straslipek lehetett a minta, akit Haújra hazakerült, és a Prágától nem messze lévő Hostivicében élt egészen haláláig. A közvetlen környezete szerint többször találkozott Hasekkel, dee ezt a szakemberek hiteles bizonyítékokkal nem tudtak igazolni. A harmadik variáns tűnik a leghihetőbbnek, amiről a cseh himnusz szövegírója, Josef Ka- jetán Tyl (1808-1856) által 1834-ben alapított, ma is igen népszerű cseh hetilap, aK - v e t y egyik olvasója, J.R. Ve- sely számolt be még 1968-ban. Eszerint egy másik Josef Svejk lehetett a regényhős előképe Hasek számára, akivel az író még 19 ÍJ-ben ismerkedett meg. Ez a Josef Svejk katona volt és 2 hónapos szolgálat után bocsátották el a Monarchia hadseregéből, s a történetét elmesélte Haseknek. Hasek tőle hallotta, hogy a hülyeség színlelése elég lehetett a Monarchia hadseregében az „alkalmatlanság” („untauglich”) eléréséhez. Hasek még a háború után is rendszeresen találkozott Josef Svejkkel, aki - állítólag - Hasek temetésén is résztvett 1923-ban Lipnice falucska temetőjében, ahol a nagy cseh író a temető egyik sarkában kapott helyet - A felekezet nélküliek, az öngyilkosok és az egyéb kitagadottak között. Ez a Josef Svejk 1965-ben halt meg Prágában. A későbbi kutatások (A. Knesel, R. Pytlik) felderítették, hogy Prágában a Na bojisti utcában valóban élt egy Josef Svejk nevű polgár az azonos nevű fiával; épp abban a házban, ahol a Kehely (U kalicha) nevű kocsma van ma is, s ahová a regénybeli Svejk az öreg aknászt, Vodickát „este hatra várta a háború után egy velko- popovicei sörre”. Szergej Nyikolszkij jeles szovjet bohemista - a korábbi kutatásait összegezve - a Ceská Literatura című folyóirat 1988. 4. számában részletesen ismertette, hogy prágai levéltári anyagok tanulmányozása közben rábukkant egy Josef Svejk nevű emberre, aki 1892-ben született a Kladno melletti Dubyban, majd Prágában a Na bojistin lakott a szüleivel és a pékmesterséget tanulta ki. A dicsőséges 36. ezred katonájaként 1915. májusában orosz fogságba került, majd a cseh légióba hívták 1916. júniusában. Nyikolszkij feltételezi, hogy Hasek az orosz fronton ismerkedett meg ezzel a Svejkkel, aki aztán hazatért Csehszlovákiába, s még 1947-ben is - másodszor - kitüntetést kapott, amit Lud- vik Svoboda generális is tanúsított. Ez a Svejk állítólag az orosz fronton (Szamara ostromakor) megmentette annak a Jaroslav Haseknek az életét, akiről tudták, hogy a vörösök oldalán Szamara városában rekedt. Jelentőséggel bír az a tény is, hogy Hasek 1917-ben (!) kezdte írni Svejk a derék katona fogságban című elbeszélését. E kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy a művészi jellemalkotás és a jellemábrázolás Hasek esetében sem volt leegyszerűsíthető és „áttetsző” folyamat. A művészt ért benyomások szűrése, a ha- seki mű kristályosodási folyamata során számos korabeli egyén ilyen-olyan személyiségvonása potenciálisan számításba jöhetett ahhoz, hogy a világirodalomnak olyan sajátos egyéniséget „kínáljon fel”, akinek méltán ott van a helye az olyan népi ihletésű hősök között. Mint Till Eulenspiegel, Nasz- reddin Hodzsa avagy Sancho Panza. Hajzer Lajos Szüret idején a pécsi vásárban nem csak a megye különböző részeiből érkezett kádárok kínálnak hordókat, még az Alföldről is érkeznek ide szüreti kellékeket árusítani Fotó: Szundi A siker nyolc pontban Sikeres vagy, ha sikeresnek érzed magad. Ezt állítja Gunnar Kastbjerg dán gazdaságtudós. Út a sikerhez című könyvében elmagyarázza, hogyan válhat valaki egyszerű eszközök segítségével sikeres emberré. Kastbjerg törvényei szerint az alapvető tényező az optimista hozzáállás és az önbizalom. Kastbjerg nyolc legfontosabb tippje: 1. Mindig a legjobbat várd mindentől 2. Sose mondj másról rosszat 2. Ne izgasd magad 4. Sose vond kétségbe terveid sikerességét 5. Állítsd be magad a sikerre 6. Sose mentsd ki magad se jó, se rossz magyarázattal 7. Nem mindig neked van igazad 8. Ne kritizálj másokat Gunnar Kastbjerg kifejtette: „Természetesen előfeltétel, hogy magunk irányítsuk életünket. Teljesen hibás az az elgondolás, hogy csak a munkahelyünkön érhetünk el sikereket. Áz igazán szárnyaló ember egyben boldog ember is, egészséges és jó kapcsolata van a családjával. Semmi értelme, hogy sikerünk ára az egészségünk legyen. Ezért is szükséges, hogy világos célokat állítsunk magunk elé. Mindig tudnunk kell, mit akarunk elérni: csak ennek ismeretében lehetünk sikeresek." Magyar szex-rabszolganők az ígéretek földjén Drezda, 1993 nyárútó. Nyugdíjas bácsi sétál a szász főváros egyik kertvárosi utcáján. Hirtelen kerítésre tűzött, jókora papírlap állítja meg, nagybetűs felirattal: „POLIZEI, HILFE!" /Rendőrség, segítség!/ Az öregúr döbbenten olvassa az írásos segélykiáltást. Szerencsére nem hagyta annyiban a dolgot, hanem fura leletével elment az őrszobára. A rendőrségen aztán kiderül, hogy ezt a kétségbeesett palackpostát ama két könyörgő szó kivételével magyarul írták. „Titokban írom ezt a levelet. Nem tudom, hol vagyok, bezárt ajtók mögött őriznek”. A továbbiakból kiderül, hogy a szerencsétlen levélírót „valami Gyula „hamis ígéretekkel juttatta Németországba és ott átadta haverjainak, akik betörésekből, valamint lányok árusításából élnek”. A levél aláírása: „Léna". Története nagyon hasonlít Ilona szomorú sztorijához. A 16 éves bátaszéki kislány elmondta, hogy odahaza nehezen élt. így amikor földije, bizonyos Sándor felajánlotta neki, hogy elviszi Németországba „körülnézni”, boldogan igent mondott. Kaiserslauterben Sándor átadta őt egy barna férfinek. Csak később derült ki, hogy Sándor rendelésre hozta ki a lányt és „Motoros”, alias Sárközi József rövid utasítással küldte utcára a németül egy szót sem beszélő, teljesen kiszolgáltatott lányt: szeparé és autó hátsó ülésén 30 márka, teljes éjszaka, szobával együtt 500 márka. Német adatok szerint az országban tengődő 400 ezer szex-rabszolga jelentős hányada Kelet-Európából érkezett, és az Interpol úgy véli, hogy a hálózat két legjelentősebb központja Budapest és Prága. Az egyik német lap Tonhauser László ezredest idézi, aki szerint volt KGB-ügynökök „Tajga-kartell- nek” becézett társulata segíti a szex-kereskedelmet, amelynek a forgalma csak Németországban eléri az évi 70 milliárd márkát. Hirdessen az Új VDN-ben! vusciriKipi unqntüli Új Vasárnapi Dunántúli Naplót vásárló olvasónk i/Veve: ........................................ Ő ovme: .................................i............................ Á rusító n n n nk gyűjtik össze es kul dik be1 Beerkezei >1 nataridoii^^gszeptemDetut? Edzésben a Família Növényi Norbert receptje Az igencsak népes Szép-famíliát és kiterjedt baráti körét alaposan megdolgoztatják. Reggeltől késő estig nincs megállásuk: a próbák, a felvételek szüneteiben Növényi Norbert birkózó olimpiai bajnok veszi kezelésbe őket.-A sorozat rendkívül nagy megterhelést jelent - mondja a bajnok. - Az életkorhoz és a fizikai állapothoz igazodó, testre- szabott erőnléti gyakorlatokat a Família minden tagja szívesen végzi. A legkevesebb edzésre Esztergályos Ciliké szorul, nemhiába kezdte pályafutását balerinaként.- Szép apukának, Ádám Tamásnak a légzéstechnikáját kell rendbetenni, az ikrek Geszti Pétertől tanulnak reppezni, de mivel mostanában brékelniük is kell, nekik is szükségük van a jó erőnlétre. A nagyik, Bőd Teréz és Baranyi László lazább edzésben részesülnek.- És hogyan tartja magát karban a hajdani versenyző, aki most üzletemberként pályázik újabb babérokra?-A Hully Gully diszkó sok időmet leköti. Általában este kilenc után jövök be dolgozni és itt vagyok hajnalig.- Amikor hazaérek, alszom néhány órát, majd irány a fitt- nes-klub, utána intézem az üzlettel kapcsolatos tennivalókat, ebéd után ismét alszom néhány órát. Szerencsére még aktív versenyző koromban megszoktam, hogy akkor kell aludni, amikor lehet. Az esti órákat általában a családdal töltöm.- Kik a Növényi-família tagjai?-Feleségem, Pap Mária szintén sportoló volt, atletizált. Most ő a vállalkozásunk ügyvezető igazgatója.- Ha a sportolók abbahagyják a versenyzést, rendszerint "megerősödnek". Növényi Norbert alakja nem sokat változott. Hogyan csinálja ezt?- Megpróbálok kiegyensúlyozottan élni, már amennyire egy éjszakai bár mellett lehet. Egyetlen nap sem hagyom ki a fittnes-klubot, és természetesen diétázom.- Befejezésül hallhatnánk egy napi étrendet, Növényi Norbert-módra?- A reggelim diétás joghurt vagy sovány tejföl sovány túróval elkeverve, az ebéd panír nélkül készült csirke vagy pulyka rizzsel, a vacsora rántott sajt nagy adag salátával. ^Folytatódik az ÜJHH Dunántúli riQPlClwm« (fjátéé Ay augusztusban „Nagy Nyereményjáték” az Olvasóért címmel megjelent nyereményjáték szeptemberben is folytatódik. Ha a szeptemberi négy heti Új VDN-ben található nyereményszelvényeket beküldi ismét bekerül a szerencsekerékbe. A sorsoláson, melyet október 5-én tartunk értékes nyereményeket (háztartási gépeket, elektronikai termékeket) sorsolunk ki Nem kell mást tennie csak a nyereményszelvényeket kivágni és zárt boítékban beküldeni címünkre, Új VDN Szerkesztősége (7601 Pécs, Pf. 134.) szeptember 30-áig. A borítékra írja rá „Nagy nyereményjáték 2.” . OLVASSA VASÁRNAP IS AZ , U VASÁRNAPI DUNÁNTÚLI NAPLÓT VEGYE A LAPQT VIGYE a nyereményt. Érdemes 8 Új VDN 1993. SZEPTEMBER 5., VASARNAP