Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-03 / 240. szám

1993. szeptember 3., péntek uj Dunántúli napló n Pécsi céhpecsétek a 17. és a 18. században A debreceni újságírás idén ünnepli 150. évfordulóját, ugyanis 1843-ban indúlt a Debrecen-Nagyvárad értesítő. A hetilap 1902-ig működött. A képen: a Kossuth Lajos Tudományegye­tem nagykönyvtárában egy 1948 szeptember 18-ikán megjelent lapszám, a legkorábbról megmaradt példány. (MTI Telefotó) Egy új kezdeményezés Pécsi V árosszeretők Szalonja A céhek a kézművesség feu­dális szervezetei, az iparosok nagy hatáskörrel rendelkező szakmánkénti testületéi. Bi­záncban a 9., Itáliában a 10. századtól ismertek, Európában a 12-16. század között terjedtek el. A középkori városokban el­sősorban a feudális urak és a patríciusok zaklatásainak elhá­rítására jöttek létre. Olyan vi­szonyok között, amikor a kéz­műves ipar csak szűk piacon tudta termékeit értékesíteni, monopóliumot biztosítottak tag­jaiknak, ezzel kizárták a kontá­rok versenyét. Szabályozták, hogy a céhhez tartozó kézmű­ves mennyit termelhetett és mi­lyen minőségben, ezzel korlá­tozták az egymás közötti vetél­kedést is. Résztvettek a városok igazgatásában és védelmében. Ünnepélyes szokásaik a legé­nyek mesterré avatása, a céh­láda körül tartott ülések és a kö­zös lakomák voltak. Magyarországon a 14. és a 15. században alakultak meg az első céhek Budán, Székesfe­hérvárott, Esztergomban, Kas­sán, Kolozsvárott, Bártfán stb. Az 1840. évi reformországgyű­lés a gyárak alakítása érdeké­ben törvényben biztosította a segédek és segédmunkások szabad alkalmazását. Az 1848-as polgári forrada­lom kormánya szabályozta a céhek működését, majd 1872-ben megszüntették őket, helyiükbe ipartársulatok léptek. Pécsett a török kiűzése után sorra alakultak meg a céhek, egy részük pecsétjét is ismer­jük. E jelképek a szfragisztika mostahagyermekének is fel­foghatók, pedig heraldikai je­lentőségük elvitathatatlan. Gazdasági, nyelvi, technikai, művészeti és helytörténeti érté­kük igen nagy. Kivitelük, meg­jelenésük szegényesebb az uralkodói és a nemesi okleve­leken látható pecsétekénél, de megalkotásuk a céhek bonyo­lultabbá váló jogviszonyainak is köszönhető. A pécsi csizmadiacéh pe­csétje 1697-es keltezésű, ez a város török kiűzése után első ipari testületé. A pecsétkép alsó részében, a pajzsban magyaros csizma, a pajzs fölött musta, annak tetején sarló alakú tímár­kés látható. A musta és a kés ta­lálkozásánál az 1697-es évszám olvasható. A pajzs körül barok­kos díszítés figyelhető meg. A pecsét körirata: SIGIL. LUM. ET. DOTURNAR QUIN. ECLE. Hasonló a peremartoni, a csajági és a balatonfőkajári csizmadiacéhek pecsétje is. A várpalotaiaknál eltűnt a csizma és a musta, de megjelent a susz­terszék. A szemerei csizmadia­céh pecsétje 1827-ből több he­raldikai elemet ábrázol. A csizma két oldalán egy-egy ágaskodó oroszlánt, a csizma felett pedig a koronát figyelhet­jük meg. A pécsi fazekas céh pecsétjé­nek uralkodó eleme egy glóriás szent. Bal kezében zászlót tart, amely csúcsban végződik. Jobb oldalán egytomyú templom áll bejárattal és két ablakkal. Lába­inál pálmaág helyezkedik el. Valószínűleg Szent Flóriánról van szó, aki minden olyan mes­terség védőszentje, amelynek tűzzel vagy égéssel kapcsolata van. A pecsét szövege: SIGL CAETTUS FIGULARlUM 5. ECLESSICUSISS. A magyar- országi fazekascéhek^ pecsétjei közül több ábrázolja Adámot és Évát, a kígyót, az almafát, ami arra utal, hogy az ember sárból és agyagból lett gyúrva, mint a fazekasoknál az edények. Vagy a pápaiak pecsétjében a faze­kaskorongon kétfülű olasz korsó áll, amelyből szimmetri­kusan virágos indák ágaznak szét. Ugyanitt egy későbbi pe­csétjükön szokatlan módon ba­bér- és olajág között klasszicL záló antik mellszoborral díszí­tett, copf stílusú cserépkályha foglalja el a fő helyt, tőle jobbra serpenyő, balra füles fazék lát­ható. A pécsi gombkötőcéh pe­csétje 1744-ből származik, benne gomb látható, amely pajzs szerepét is betölti. Szö­vege: PÉCSI. GOMBKOTO- CHEPÉTE. A veszprémi gomgkötőcéh pecsétjében kó­csagbokrétát tart egy kar, két oldalán háromgombos zsinóros sujtás figyelhető meg. A pápai­aknál két hajlított bőségszaru­hoz hasonló motívum között hajlított kar toliforgatóval 3-3 vitézkötés látható, amely a ma­gyarországi gombkötő céhek ál­talánosan elterjedt szimboli­kája. A pécsi vargacéh pecsétje 1718-ból származik. A pecsét­képbe egy fejtetőre állított to- jásdad alakú pajzsot terveztek, felette két csizmával és a vargák munkapadjával, alul árral. A pajzs felett térdtől felfelé egy alak látható palástban, bal ke­zében jogarral, jobb kezében babérággal. Valószínű első kirá­lyunkról, Szent Istvánról van szó. Más települések vargacéh- jeinek pecsétjeiben, így a nagy­vázsonyiaknál vagy a veszpré­mieknél megjelenik a lábbeli­talp, a tímárkés, a hónaljmankó, vagy a háromlábú széken ülő vargamester kezében tűvel és fonallal. A pécsi szabócéh pecsétjében kinyitott olló, két szára között gombostű látható. A pajzs körül jobbra és balra barokkos díszítő motívumok figyelhetők meg. A pajzs fölött glóriás és koronás szent, valószínű I. István király magyaros öltözetben, két keze mellett az évszém, 1710 olvas­ható. Körirata: SIGIL AR SARTO. CÍVIS 5. ECCLE. ST. HOMO BONUS NOSTER PATRON. A móri szabócéh pe­csétjében kinyitott olló, gom­bostű, korona és ágaskodó oroszlán van, a csurgóiaknál megjelenik a gomb is. A vesz­prémiek szabókést és vasalót ábrázltak. A szabóknál az olló általános motívum, ritka a va­saló és még ritkább a szentábrá­zolás, mint a pécsieknél. A pécsi lakatoscéh pecsétjét 1697-ben alkoták. Teljes egé­szét két egymástkeresztező kulcs tölti be, alul lakattal, felül lefelé álló sarkantyúval, jobbra befelé forduló pisztollyal. Ez ismutatja, hogy a lakatos, a ko­vács, a fegyverkovács szakmák még nem váltak szét. A pecsét körirata: DAS. KLEINE SCHLOS SER. IN SINIL 5 CH. A szombathelyi és a veszprémi lakatoscéhek pecsétjében a ba­rokkos címerpajzsban két ke­resztbe rakott pisztoly, két kulcs és háromszög alakú alakú lakat látható. A lakatosmesterség a 17. század végén tehát még nem differenciálódott. A szétválás a 18. század elején indult meg, ezután fegyverkovács, kovács, lakatos szakmákat űztek kü- lön-külön. Perse ez a céhkere­tek között sajátos vonásokat mutatott. Tudott, hogy egy céh alakításához nagyobb összeget kellett fizetni. Ezt az adott tele­pülésen a kovács, vagy a fegy­verkovács nem tudta előterem­teni, így megmaradt régi testü­letében külön mesterségként. A 19. században a szakmák nem­csak az „ősszakma” körül tömö­rültek, hanem más, esetleg tel­jesen eltérő jellegű mesterség­gel alkottak egy céhet, lásd az órásokat vagy a kádárokat. % A pécsi asztaloscéh pecsétjét 1712-ben tervezték. Körirata nincs. A pecsétmezőben körző, derékszögmérő és két vágóesz­köz, valamint virágok figyelhe­tők meg. Általában a magyaror­szági asztalos céhpecsétek nem bonyolult pecsétek, a leggyak­rabban használt munkaeszkö­zökön kívül mást nem ábrázol­tak. A veszprémiek motívum­ként használták a gyalut és a gyalupadtartót is. A pécsi ácscéh pecsétjében nyitott körző, nyeles keresztfej­sze és ácskapocs, ácstisztító- és ácskötőfejsze helyezkedik el. Felül a pajzson ülve Szűz Mária karjában Jézussal. Ismert, hogy Jézus apja, Szent József mester­sége ács volt. A pecsét szövege: ZIMMER. G. HANT. WERG IN SIGIL. IN. 5. KIRCHEN. A pápai ácsok pecsétje hasonló a pécsihez, de elhagyták a szent­ábrázolást, helyette a koronát jelenítették meg. Egy későbbi, a kőművesekkel egyesített céh- pecsétükön megjelent Szent Jó­zsef, az ácsok védőszentje is. A pápaiaknál fűrészlap is látható. A pécsi kádárcéh pecsétjében tojásdad alakú pajzs, virágszerű díszítések, hordó, íves fakörző, kádár fabunkó és kádárszekerce figyelhető meg. Az 1714-ben keletkezett pecsét pajzsának te­tején egy szent látható, fején papi süveggel, alakján palásttal, bal kezében jogarral, jobb ke­zében virággal. A veszprémiek pecsétje is hasonló a pécsihez azzal a különbséggel, hogy ná­luk a pajzsot két ágaskodó oroszlán tartja. A pécsi kovácscéh pecsétjé­nek alján a keletkezés évszáma, 1710 olvasható. Felette a ková­csok munkapadja, majd a ko­csikerék látható. A felső har­madban nagyobb patkót ábrá­zoltak, amelynek övén belül két kisebb patkót fedezhet fel a szemlélő. Közéjük három egy­mást keresztező nyilat helyez­tek el. A pecsétkép jobb és bal oldalán egy-egy ágaskodó ló, mellső lábuk emberi kézben végződik, az egyik a kocsikere­ket, a másik a nagyobb patkót fogja. Ezzel is stabilitást adtak a pecsétmezőnek. A jobb felső sarokba egymást keresztezve szöghúzós patkókalapácsot ter­veztek patametszővel, a bal felső sarokban két kalapács lát­ható. A veszprémi kovácscéh 18. század közepén keletkezett pecsétjében a kovácsok munka­eszközein túl megjelent a struccmadár alakja, csőrében patkóval. Ez a motívum a ková­csok munkaeszközein túl meg­jelent a struccmadár alakja, cső­rében patkóval. Ez a motívum a kovácsok szimbolikus címer­képe, heraldikai jelentőségű. Több helyen, így a Sopron me­gyei harkai kovácsok pecsétjé­ben is látható. A középkori hie­delem szerint a strucc a vasat is megeszi, megemészti, és olyan kitartóan fut, mint a ló, tehát a kitartás szimbóluma is lett. A strucc minden olyan mesterség címerállata, amelynek a vassal kapcsolata van. E motívumnak címertani jelentősége a céhpe­cséteken ábrázoltakon túl is nagy. Ugyanis az Anjou-kirá- lyok sisakdíszén struccfej lát­ható, csőrében patkóval, így mint ilyen, a magyar címernek is részét képezte egy ideig. Dr. Erdődi Gyula „Szülőhelyem szalonta / Nem szült engem szalonba / Ezért vágyom naponta / Kunyhóba és vadonba” - írta elkeseredésében Arany János a szabadságharc után, amikor a reformkori szép remények beteljesedésére való várakozás végképp hiábavalóvá vált. Pedig a kulturális pezsgés, a Pest-központu irodalmi élet létrejötte a múlt század 30-as éveiben elszakíthatatlan a mű­vészeti élet XIX. századi társa­sági központjaitól, a szalonok­tól. A beszélgető kedv, a társa­sági élet iránti igény a családi együttlét visszaszorulása idején - talán éppen ellenyúlyozásul - korunkban is igen erős. Aki nem akar elvonulni problémái­val, hanem emberek közé kí­vánkozik, igyekszik tagjává lenni valamilyen egyesületnek, társaságnak vagy baráti körnek, vágyakozik valamiféle sza­lonba, ahogy annak idején bi­zony vágyakozott az ifjú Arany János is. Városi közéletünk lassan újra meg is teremti azokat a formá­kat, amelyek kereteket adnak ezeknek a vágyaknak. A Pécsi Napok közeledő ünnepségeit is részben ez az igény hozta létre. A Pécsi Városszépítő és Vá­rosvédő Egyesület összefogva a Nevelők Háza Egyesülettel és a Janus Pannonius Társasággal, most egy olyan társas együttlét megteremtését kezdeményezi, amelyik leginkább az egykori kulturális szalonok formájára emlékeztet. A Nevelők Háza Egyesület Pécs, Szent István tér 17. szám alatti székháza ehhez kiváló adottságokkal rendelkezik. He­lyiségeiben létrejöhetne a vá­rospolitika, a helyi közé- és kul­turális élet, a művészet, a műve­lődés, a helytörténet, a műem­lékvédelem, a környezetvéde­lem képviselőinek találkozása, kommunikációja. Ez egyben afféle tippadási, javaslati lehetőséget is nyújtana az érintetteknek. A résztvevők és a meghívott vendégek baráti, fesztelen együttléte, a beszélgetések, vi­ták egyként segíthetnének a vá­rosukat szerető pécsi polgárok­nak és a művészetekben vagy a közéletben nevessé lett szemé­lyiségeinek meghitt, jó hangu­latú találkozásokkal megnyitni a kissé már-már belterjessé váló kultúra világát. A Pécsi Városszépítő és Vá­rosvédő Egyesület az őt ebben támogató másik két egyesülettel együtt várja az egyesületi tagok és mindazok megjelenését, akik a helyi kulturális élet fellendíté­sére irányuló fenti célokkal egyetértenek és támogatni kí­vánják egy független humán jel­legű társasági együttlét megte­remtését. A Városszépítők dr. Végh Józsefné Nevelők Háza Egyesület elnökével és dr. Olasz István Janus Pannonius Társaság titkárával együtt vár­juk a pécsi polgárokat 1993. szeptember 8-án, szerdán dél­után 16.30 órakor a Nevelők Háza, Pécs, Szt. István tér 17. szám alatti nagytermében az első ülésre. Dr. Marton István 75 éve indult Déne$ Gizella írói pályafutása A Dunántúl c. pécsi napilap 1918 au­gusztus 11-én a következő novellát je­lentette meg: (Részlet a novellából) HERCEGKISASSZONY írta: Dénes Gizella Anya nélkül, magányosan nőtt fel, mint árnyék a homály­ban, a fal sötét szinén. Az anyját alig ismerte. Még mint apró gyermek látta csak magas, su­gár alakját. Azóta csak halvány fényként villan fel előtte a bús látomások idején. Csak messzi­ről kisért már mint régi-régi álomfoszlány. Mint gyermek az anyja kö­tényráncaiba bujtatta mesehall­gatásra, álmodozásra sötét-für­tös babafejét. Csak a két mély­séges, kék csillogásu szeme vi­lágított akkor is versenyt az első estéli csillaggal. Az álmok már gyermek korában körülfogták színes valutásukkal. Az anyja nem egyszer ejtette csodálkozva az ölébe fáradt ke­zeit, lánya különösen finom lé- lekvillanásain. Karácsonytájt, a fagyos, havas időben kérdez­gette anyját: Az alkonyuló téli ég rózsa­színe vájjon honnét van? Valami csodát hitt akkor is már minden egyszerűségben. Ilyen kérdezgetés után az anyja csak odaszólt az öreg kályha fü­zébe bámuló urának:-Gábor, meglásd ez a lány még sok gondot okoz nékünk. Ez nem született miközénk, szegény falusi tanítólánynak. Mi lesz belőle, Istenem! Még alig nyolc esztendős és máris azon faggat, miért hordanak az angyalok rózsaszínű ruhát? Mert, azt mondja, az csak a földi leányoknak való, akik örülnek minden virágnak; de az angyaloknak csak fehérben sza­badna járni szűz Mária körül... Hogy honnét szedte ezeket magába! De Gábor te is ilyen voltál és ez a gyermek a te ál­modozásodat kapta tőled örök­ségnek.-Hagyd Jolán - mondta az apa. Elmúlik nála is... Addig csak éljen az ő szépséges tün­dérországában. .. ahol ő a Her­cegkisasszony. .. fehér, finom, törékeny Hercegkisasszony.. hagyjuk a gyermeket, elvégre még jobb, ha magába húzódik, mintha kényszerűségből a falusi gyerekekkel pajtáskodik. Ezzel el is volt intézve Magda fejlődése. Ment a lelke indítása után. Amikor az anyja elhagyta a földi élet futásában, csak egy vonalnyira zárult ösz- szébb puha szája. Még csönde­sebb még finomultabb lett. Szi­vében alapként az esti beszélge­tések hangja élt. Az apja elne­vezése: „Hercegkisasszony”, úgy hitte, joggal megilleti. Mindennek dacára csak igen halványan élt szívében a gőg. Csak abban és arra volt gőgös, hogy néki szabad nyári, holdas estéken a fehér-árnyas réten futva kergetni a sugarakat. Aki­nek szabad hangosan beszélni a fákkal, a levelekkel. Harang­szókor nem imádkozott soha, pedig hodoló alázattal ejtette mindég Mária nevét. Úgy tar­totta nem méltó még arra, hogy a templomi szent zúgással rója le áhítatát. Csak mikor utolsót kondult az öreg harang Ave-ja, akkor hullt térdre. Összekul­csolt kézzel, angyalszárnyon küldte köszöntését a Szüzek li- liomos Szűzének. A házuk mögött bokrok, fü­vesek között kígyózva szaladt a kevés vizű falusi patak. Le­hunyt szemmel órákig ült a tit­kos csöndben. Ilyenkor suhanva keringtek álmai messzi nagy vi­zeken röppenő hajókon. Sok­szor itt érte az eső és ő mégsem mozdult csak az apja hívására. % Első munkájának történetét így meséli 1936-ban a Dunán- túl-ban: . . .1918-ban volt egy augusz­tusi délutánon. Első novellám kéziratával ott álltam a pécsi Lyceum utcában egy szép ba­rokk ház előtt, amelyben a Du­nántúl szerkesztősége volt, vég­telenül gyámoltalanul, ijedten és izgatottan. Ma is látom ra­jongó magamat, aki akkor vol­tam. Inkább mentem volna éj­félidőn végig a temetőn, mint­hogy a szerkesztőségbe benyis­sak. Ott álltam hát a ház előtt, melyen egy zöldre festett posta­láda függött. Oda dobtam be, miközben az a gondolat égett bennem, ha ezt a novellát elfo­gadják, akkor én író leszek, ak­kor nekem íróvá kell lennem! Csak egy buta, rajongó lány­gyermek lelkében éghet ilyen vad és elszánt fogadkozás... .. És amikor az újságot kinyi­tottam, megborzongtam. A lap első oldalán, a vonal alatt, ott lángolt, ott égett a novella címe és alatta név... ... Ma már tudom, az is csoda volt, hogy Lindner szer­kesztő, - akit egyébként két év múlva ismertem meg - napi munka mellett, kihalászva a posta közül, nyomban elolvasta és nyomban nyomdába adta. Azóta sok minden történt ve­lem. Megnyíltak előttem a fővá­ros nagy szerkesztőségeinek, kiadóvállalatainak kapui. Cik­kek, könyvek sora igazolja an­nak a régi, rajongó kislánynak fogadkozásait. Úgy látszik mégis írónak születtem. .. Közreadta: Fekete László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents