Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-25 / 262. szám

1993. szeptember 25., szombat tu Dunántúli napiö 11 A művészet lehetőségei Beszélgetés Pál Zoltán ,Jőállású szobrásszal" Pál Zoltán szobrászművész. Pécsett él. Első magyarországi köztéri szobrát augusztusban állították fel Szentlőrincen. Több csoportos és önálló kiál­lításon szerepelt, legközelebbi tárlata novemberben lesz Pé­csett a Kisgalériában.- Kicsi gyerekkoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy építész legyek. Hihetet­len módon szerettem házakat építeni, és építettem is: össze­törtem a tetőcserepeket, ezek­ből, a disznóvágáskor használt 50 centiméter átmérőjű, kézi- tekervényes köszörűn, ame­lyet a barátaim hajtottak, apró téglákat gyártottam, és rendes malterral megépítettem a há­zat, ácsoltam tetőt hozzá, be­borítottam cseréppel, volt rajta ablak, ajtó, minden ami kell egy igazi házhoz.- Hol volt mindez ?- Akkoriban falun éltünk, aztán úgy alakult, hogy beköl­töztünk Pécsre. Ugyanis az én családom nagyparaszti család volt, a föld pedig bekerült a téeszbe. Pécsett, miután min­dig szerettem rajzolni, a mű­vészeti gimnáziumba akartam menni, de a szüleim ezt nem támogatták, garanciálisabb dolgot szántak nekem, hiszen a művészetből nem lehet megélni; nem vagyok én ka­nász - mondták, hogy farag­jak. Ennek ellenére jelentkez­tem a művészetibe, de nem vettek föl. Akkor el kellett mennem ipari iskolába.- Milyen szakmára?- Esztergályosnak.- Kissé távol esik a szobrá­szattól.- Igen, de én ott is mindenféle kunsztokat próbáltam csinálni azokkal a gépekkel. Párhuzamo­san azért jártam különböző szakkörökbe. Aztán Lantos Fe­renc második generációs műhe­lyében indult el tudatosabban ez a dolog.- Mikor volt az első önálló ki­állításod?- A dátumra már nem emlék­szem, de az Ifjúsági Házban volt. Előtte csoportos kiállításokon szerepeltem.- Az önálló kiállítás azért más minőség, nagyobb felelősséggel jár.-Ha a dátumra nem is, ma­gára az érzésre visszaemlék- szem, nagyon be voltam rézéivé. Ott élesen kiderült az én autszáj- derségem, féltem, mert Pécs elég konzervatív, nagyon nehezen fogad be embereket, tartottam a kritikától. De borzasztó elégedett és boldog voltam, mert meg tud­tam tölteni a kiállítótermet, és úgy tűnt, együtt látva az egészet, hogy van koncepcióm.- Mennyire fogadja be és ér­tékeli ez a város a művészeteket?- Egy városban nagyon karak­teresnek és jellegzetesnek kell lenni a polgári attitűdöknek, ah­hoz pedig hozzátartozik az is, hogy a művészetek létezzenek és működjenek. Régebben a művé­szetek nagyon erősen támogatot­tak voltak, ez megszűnt. Ebben a városban, az önkormányzat olda­láról nem is tudok vásárlásról. Ennek nem pusztán az a szerepe, hogy valakit anyagilag előnyös helyzetbe juttasson, hanem va­lami nyomnak kell maradnia, hogy ezek az alkotók és művek valamikor itt léteztek. Azok a művészeti ágak, amelyek intéz­ményesülni tudtak, nem váltak ennyire szürkévé. A képzőmű­vészek világa nagyon atomizált társadalom. Itt önmagukat szer­vezni képtelen individuumok vannak jelen. A színészek, írók, zenészek éppen ezért sokkal jobban együtt vannak, és jelen vannak.- Vannak-e esélyeid arra, hogy megrendelést kapjál köz­téri szobor elkészítésére? Azért is kérdezem, mert te inkább nonfiguratív műveket alkotsz, így aztán nem valószínű, hogy egy Kossuth-szobrot veled fog­nak elkészíttetni.-A szobor mindig bálvány. A rendszerváltás után itt volt egy szerencsétlen szobordöntö- getés; én a Lenin-szobrokat sem döntöttem volna le. Semmihez nem nyúltam volna, ugyanis a lelkeket nem lehet fertőtleníteni álgesztusokkal. Ez az éra ugyanúgy, egyfajta tudatosság­gal használja ezt a mesterséget. Megint egy csomó szemét kerül az utcára, és megint ugyanolyan hamis oldalról vannak manipu­lálva. A hatalom nem rend­szerspecifikus, a hatalom min­dig az erejét demonstrálja, meg a saját szándékait. A szabad szellemű műveknek ezért min­dig kisebb a mozgásterük. Egyébként valós, nagy tapaszta­lataim ebben nincsenek, hiszen ebben az évben fejeztem be Magyarországon az első köztéri szobromat, amelyet Szentlőrin­cen állítottak fel.- Te főállású szobrász vagy?- Igen. Körülbelül 1986 óta.- Ebből ma meg lehet itt élni?- Nem. De tegnap sem lehe­tett, és úgy sejtem, hogy a kö­vetkező tíz évben sem lehet. Én abból tudtam megélni, hogy kapcsolatokat építettem ki, és kijutottak külföldre a munkáim. Ennek az lett a következménye, hogy minden évben adódott egy galéria, amelyik szívesen dol­gozott velem együtt. Például volt egy svédországi ötéves ösz­töndíjam, ami abból állt, hogy ott kint élhettem, anyagot, szer­számokat, szállást satöbbi kap­tam, amikor befejeztem a munkát, rendeztek egy kiállí­tást, és a szobraimat eladták. De volt hasonló kiállításom egy belgiumi galériában, vagy idén jó kapcsolat jött létre egy luxemburgi galériával, ahol rendszeresen tarthatok kiállítá­sokat. Az ember vagy legyintett vagy próbált protestálni Ceterum censeo Kis hétköznapi ügyek, ügyecskék SZENT-GYÖRGYI ALBERT EMLÉKEZETE ÉREMKÉPEKBEN THE MEMORY OF ALBERT SZENT-GYÖRGYI ON MEDALS Centenáriumi Kiadás • Centennial Edition 1893 * 1993 Szeged Pécsi művész is megörökítette Száz éve született Szent- Györgyi Albert, az egyetlen olyan tudós, aki Magyarorszá­gon végzett kutatásaiért nyerte el a Nobel-díjat. Méltán világ­hírű tudományos életművén túl emlékét a róla készült művészi érmek és plakettek is őrzik. A magyar orvosok közül több ér­met eddig csak Semmelweis Ig­nácról mintáztak. Az első Szent-Györgyi plakett a No- bel-díj átadásának évében, 1937-ben született, és azt „majdnem” névrokona, Szent- györgyi István, a Képzőművé­szeti Főiskola tanára készítette. Ezt követően sok neves mű­vészt ihletett alkotásra a nagy humanista tudós munkássága és színes egyénisége. Az alkotók között találjuk pl. Borsos Mik­lóst, Renner Kálmánt, Tóth Sándort és a pécsiek közül Soltra Elemért. Utóbbi korunk nagyjait egyre terebélyesedő érem-sorozaton örökíti meg az utókor számára. Szent-Györgyi profilportréját ábrázoló érmét a tudós 90. születésnapja tisztele­tére alkotta 1983-ban. A szinte párját ritkító - 42 darabból álló - Szent-Györgyi éremgyűjteményről a tudós ne­vét viselő szegedi Orvostudo­mányi Egyetem a centenáriumi megemlékezések részeként egy szép könyvet jelentetett meg, melyet dr. Bóna Endre értő mó­don állított össze. Külön értéke a kétnyelvű - magyar, angol - kiadványnak, hogy az összes érmet fényképen is bemutatja. Dr. Sülé Tamás Akadnak témák, és mind sűrűbben, amelyek egyszer, majd újra s újra fölmerül­tek, s az ember vagy legyin­tett, vagy próbált írni-tenni-protestálni az ügyben - azután semmi, semmi. Nem vagyok Cato. Kart­hágót nem kívánom elpusztí­tani. Megtette azt az Idő, és nyilván azért is, mert a Vá­ros rendszere mind kevésbé felelt meg a kor követelmé­nyeinek. De itt már túl messze léptem? Hiszen kis, hétköznapi ügyekről, ügyes­kékről (?) lesz csak szó alább . . . 1. Dől a panasz az illetéke­sektől, hogy a magyar ener­giaárak még mindig messze olcsóbbak a világpiaciaknál. S egyszerűen képtelenség any- nyiért előállítani ma Magyar- országon az áramot, amennyit azért a fogyasztó fizet. Mi­közben igen sokan viszont hátralékban vannak, ezt az alacsony árat sem fizetik .. . (Ám sokan azért, mert képte­lenek rá.) ad 1.: Már három éve, hogy leányfalusi faházamba bekap­csolták az áramot, felszerelték a mérőt. Semmi eligazítást nem kaptam akkor arról, hogy a nyaralóterületen miként is lesz a leolvasás, a számlázás, és a számla kiegyenlítése. Az­óta sokszor próbálkozva sem értem el, hogy leolvassanak vagy az én önbevallásom alap­ján fizethessek az áramért. Fogyasztok, és nem fizetek. Szomszédaim ahányan, annyi módon küszködnek ugyene gonddal. Vagy legyintenek. Nem? Nem... Nota bene, pár éve volt egy próbakampány - talán Tolna megyében? -, amikor egy át­fogó ellenőrzés, „razzia” az áramfogyasztási csalásoknak, visszaéléseknek - főként az órák kiiktatásának - meghök­kentő arányát állapította meg. Vajon ma milyen eredményt hozna egy hasonló akció? (Ar­ról sok szó esik, hogy a ki­számlázott áramdíjak mek­kora hányada nem folyik be. Ám jó lenne tudni, hogy az áramszolgáltatók egyáltalán képesek-e területegységen­ként megállapítani az összes elfogyasztott - és a kiszámlá­zott áram arányát?) 2. A főváros, horribilis költségekkel, olyan új parko­lási rendet tervez, hogy azután magunk is csak drága pénzért parkoljunk. ad 2.: Lakásom környéke teli parkolóórával. Évek óta figyelem: ezek zöménél pénz­bedobás és bírságolás nélkül állnak naphosszat az autók. Hallom: a parkolóóra-őrök csak arra ügyelnek, hogy - havi pausálösszegben - saját zsebre beszedjék a velük kü­lön megegyezést kötött autó­soktól a svarcot. 3. Folyamatos tarifaemelé­sek mellett évek óta szólnak a sirámok a városi és országos tömegközlekedés deficitjeiről. ad 3.: A BKV évtizedek óta képtelen megszervezni akár csak a metróban is a bliccelés hatékony visszaszorítását. Magam a HÉV-en nem egy­szer tapasztaltam,hogy a jegykezelő vagy nem jön, vagy saját zsebre kasszíroz. A vidéki VOLÁN-járatokon s a dunai átkelőhajókon változa­tos a jegyek újrafelhasználása, vagy a személyzet egyéb ma­nipulációja, hogy a bevétel a saját zsebükbe jusson. Ceterum censeo: ha az or­szág, a város, a szervezet kép­telen a maga házatáján rendet teremteni, nehezen várhatja el és érheti el, hogy állampol­gára, lakói, ügyfelei körében rend legyen ... Lázár István Pál Zoltán első köztéri szobrának felállításán Fotó: Szundi György- Mi az oka, hogy ezek után itt és nem külföldön élsz?- Az, hogy valamennyire meg tudtam szervezni az éle­temet, és ebből átlagszinten meg tudok élni, bőven elég ah­hoz, hogy itt éljek. Nekem itt élnek a barátaim, itt születtek a gyerekeim, itt él az anyám. De ezeket a közhelyeket talán ki is hagynám. Erre egy történetet tudnék elmondani: amikor elő­ször dolgoztam Ausztriában, 1981-ben, felkínálódott a lehe­tőség, hogy maradjak kint. Két hónapig ott voltam, és a máso­dik hónapban kezdtem nagyon rosszul érezni magam, sírva fakadtam például. Ennyi. Nem tudom megmondani. Cs. L. Baranyi Ferenc: Takarna sírig is* Én várom azt az éjszakát, mikor álmából felriadva a lelkiismeret magát sietős hévvel összekapja és elszalad a házakig, ajtón és ablakon bezörget - meghallja, aki bent lakik s lerúgja magáról a csöndet. Födetlenül, a csönd pehely- paplanával már nem takarva didergőn és kapkodva lel az este széthagyott szavakra, s ajkára gyűjti végre mind, hogy eltökélt beismeréssel tisztán kimondja szó szerint, amit a tisztesség igényel. Nem lehet várni reggelig azzal, mit éj érvényesíthet az alkalom gyorsan szöki, akár a pillanatnyi ihlet, gyalázatban hagyhat hamar, hogy mindent elnapolna benned a csönd, amely puhán takar, s takarna sírig is. Ne engedd. * Bárány i Ferenc a napokban vette át a rangos olasz irodalmi díj, a Premio Brianzo különdíját, amelyet Dal Danubio soffia il vento című válogatott verseskötetéért kapott, amely neves olasz költők fordításában jelent meg Itáliában. Ebből az alkalomból közüljük a költő egyik legújabb versét. Győri László: Ki emlékszik? Ki emlékszik a kecskére, amint a tetőre körmöl, kapaszkodik, és ott el akar érni valamit? A hegytetőt? Az ól cserepeit? Miféle hajdani magaslatot akart elérni megint és megint hogy örökké nekirugaszkodott? Nevére már ma ki emlékszik? A kecsketejre most ugyan ki fog? A kecsketejé nevetséges íz, de akkoriban persze végül is a mi ajkunkra egy másfél vicc fagyasztott a röhögtetéseit, nem az a tej, nem az a tréfa, hogy a kecske egyre belepotyogtatott. A lét viccére ki emlékszik? * 1 k i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents