Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-21 / 259. szám (258. szám)
14 üj Dunántúli napiö 1993. szeptember 21., kedd Nézzen szét a királynő otthonában! Ki léphet be a Buckingham-palotába? A királynő pénzhiány miatt megnyitotta az ajtókat Ki léphet be Európa legnagyobb lakott kastélyába? Akit kitüntetésre, esetleg partyra, vagy alkalomszerű művészi eseményre meghívnak. Eddig valóban ez volt a hibáüan válasz. De mostantól hozzá kell tenni valami nagyon prózait: és az is, aki megfizeti a belépődíjat. Hosszú és lángoló vita nyomán őfelsége, II. Erzsébet történelmi döntést hozott: késznek mutatkozott arra, hogy (augusztus 7-én) megnyissa a londoni királyi rezidencia kapuit a bélés külföldi látogatók előtt. A nagyközönség csak a 19 reprezentatív hivatalos helyiség, az 52 magánlakrész, a 188 személyzeti szoba, a 92 iroda, a 78 fürdőszoba és mellékhelyiség, valamint a királyi műkincsgyűjtemény egy részével találkozhat. De a ködös Albion fővárosa így is káprázatos idegenforgalmi vonzerővel gazdagodik, miközben - mondogatják az udvarban - „a Bucking- ham-palota sokat veszít majd évszázados nimbuszából”. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a királynői döntés az állam és az udvar közötti háború újabb (vesztes) csatája. Április elején leégett az uralkodó kedvenc lakhelye, a windsori kastély jórésze, s az udvar természetesnek vette, hogy a 100 millió font kárt - az évszázados szokásoknak megfelelően - a derék alattvalók fizetik meg. Peter Brooke annak idején az alsóházban e bizonyosság jegyében nyilatkozott. „Windsor - mondta a kulturális miniszter, aki az ország műemlékeit is felügyeli - nem egyszerűen fejedelmi lakhely, hanem a Koronához, tehát az államhoz tartozik”. Néhány éve ez rutin-nyilatkozat lett volna, most azonban nagy vihart kavart, s a miniszter majdnem belebukott. Változnak az idők. A jelek szerint a közvéleményre ilyen értelemben is nagy hatással volt a királyi család jónéhány tagja (Margit, Anna, Károly, Ándrás, Diana, Fergie) körül kavargó botránysorozat. „A claphami busz utasa”, ahogy Angliában az átlagpolgárt megszemélyesítik, már nem érti, miért kellene az ő zsebéből finanszírozni a világ leggazdagabb asszonyának tűzkárát. Annyira nem érti, hogy amikor az udvarhoz közelálló bankház, a Queen, Coutts and Co. gyűjtést indított a windsori tűzkár helyreállítására, mindössze közel 3,5 millió fontnak megfelelő összeg gyűlt össze, annyi, amennyi egy szakember szerint „a tapétázásra sem elég”. Ez is felért egy népszavazással és a királynő megértette az üzenetet. Válasza nem váratott soká: megnyitotta a palotát az udvari „háztartás” titkaira oly régóta kiváncsi látogatók előtt. Tapétagyár A világon egyedül a Bradbury amerikai tapétagyárban lehet postán tapétát rendelni. A gyár nem csak azért híres, mert ha valaki megírja, hogy mekkora szobára, milyen stílusú tapétát kíván, elküldik a mintákat és azután igény szerint a tapétát is, hanem mert tapétáik kézi nyomással készülnek. A kínaiak készítették az első kézinyomtatású tapétákat. Ezek egyéni tervek szerint készültek. Innen került Európába a 18. században a tapéta. Elsőnek Franciaország és Anglia készítette el őket. A technika előre haladtával nagy gyárak ontották a tapétát. Most visszatér a kézi munka. A Bradbury gyár minden fajta tapétát készít, roccoco, neoklasszikus vagy más stílusban. Szállítanak Európába is. Angliából néhány kastélyt újratapétáztak levelezés útján. Bush-kék helyett Clinton-sárga A First Lady átalakítja a Fehér Házat A legelóTcelőbb cégek ingyen adják az árut, mert udvari szállítók lehetnek Január 20-án, Bili Clinton beiktatásának napján levették az elnöki dolgozószoba, a híres Ovális Iroda 54,6 méteres „Bush-kék” színű damasztfüg- gönyét és az új First Lady kedvenc színére, aranysárgára cserélték. Ez volt az elnöki rezidencia hosszú történetének leggyorsabb függönycseréje és a washingtoni Pennsylvania Avenue 1600 számú palota átalakításának nyitánya. 200 éve minden őrségváltás nyomán megváltozik a Fehér Ház belvilága - és mindig az új elnök feleségének ízlése és habitusa szerint. Már 1818-ban nagybetűs főcímekkel jelentette a sajtó, hogy Elizabeth Monroe asz- szony a termeket az akkori párizsi lakberendező-király, Monsieur Beilange segítségével alakítja át. A Rabszolga-Felszabadító, a puritán Abraham Lincoln egykorú krónikák feljegyzése szerint „magán kívül volt”, amikor megtudta, hogy felesége, Mary többszörösen túllépte a renoválási keretet, ő is főleg azért, mert a szőnyegek, porcelánok és egyéb kellékek zömét a távoli Szajna partjáról szerezte be. Úgy hírlik, az utóbbi idők átalakítási ' rekordere Nancy Reagan volt, aki 730 ezer dollárt költött új ideiglenes otthonára. Az ő hálószobájának falát a legfinomabb kínai selyemből készült tapéta borította be, amelyen kecsesen röpködő egzotikus madárkák voltak láthatók. Senkit nem lepett meg, hogy az új First Lady, a modem jogász- és üzletasszony ízlése alaposan eltér Mrs. Reaganétól. Barátnője és lakberendezője, Hockersmith asszony a konyhába közös szülőföldjükről, Arkansas államból hozatott könnyű, fonott bútorokat. A „Clinton-sárga” függönyök, drapériák és egyéb textiliák között a bútorok most inkább a vidéki Amerika egyszerűségét árasztják magukból, Nancy viktoriánus pompája és John Kennedy felesége, Jackie asz- szony franciás eleganciája helyett. Jackieről írták egyébként, hogy amikor a Fehér Ház átalakításához kevésnek találta a pénzt, a hiányzó összeget „tv-fellépések egész sorával” szerezte meg: nem úgy, hogy honoráriumot fogadott el, hanem egyszerűen beszámolt a „nehézségekről”. Ezután már csak az maradt hátra, hogy felhasználja az alapítványok és cégek adományait. Minden jel arra mutat, hogy ez az amerikai hagyomány ma is töretlen. Hillary ugyan már alaposan túllépte az átalakításra szánt 250 ezer dollárt és már 400 ezernél tart, de amikor Hockersmith asszony közli, hogy amit venne, az a Fehér Háznak lesz, a legelőkelőbb cégek félig (néha teljesen) ingyen adják, ami csak kell. Nekik is megéri, hogy „udvari szállítók” lehetnek.
