Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-21 / 259. szám (258. szám)
8 üj Dunántúlt napló 1993. szeptember 21., kedd Gyümölcstermesztés - korszerűen Még elvégezhető az őszibarack nyárvégi metszése J Az őszibarack zöldmetszési formáinak ismert módszerei a hajtásválogtás és a hajtásvisz- szacsípés (ezeket tavasszal szokták elvégezni), a hajtások ritkítása és levelezése, (ezeket nyár derekán kell alkalmazni), és a tulajdonképpeni, szószerinti zöldmetszés, amit a nyár utóján, ősz elején célszerű végezni, amikor a vegetáció már csökken, de még nem kezdődött meg a lombhullás. A gyümölcstermesztési szakmában a zöldmetszési módok alkalmazása - különösen az őszibarack esetében - mindig vitatott volt. A nyárvégi metszés ajánlásához szükséges a lényegi áttekintés. A tavasszal végzett metszés akkor van hatással a fára, amikor az még a tartalék-tápanyagokra támaszkodik. Az ilyenkor végzett metszés növekedést serkent, következésképpen fokozottan veszi igénybe a fa tartalék tápanyagait, mégpedig úgy, hogy egyben mintegy „kitoljuk” annak a levélfelületnek a kialakulását, amely majd a tápanyagtermelést fogja végezni.Kisebb a veszteség a nyár derekán végzett zöldmetszésnél. Itt az indokolt növekedés inkább csak a termő- rügy-differenciálódásra hat hátrányosan, de ha a metszéssel kedvezőbb megvilágítást biztosítunk, akkor ez a káros hatást ellensúlyozni képes. Ebben az esetben tehát fontos a metszési beavatkozás mértékének a helyes beállítása. A nyárvégi zöldmetszésnél úgyszólván csak az előnyök jelentkeznek, ugyanis itt a vegetáció csökkenő volta miatt a serkentő hatás már elmarad, de a még aktív lombfelület miatt a kiritkított koronában fellépő kedvező fényhatás erősíti a generatív folyamatokat. Anélkül, hogy túl tudományosra sikerüljön a magyarázat: a termésrügy-differenciá- lódást gátolja az auxin termelés, amelynek helye az aktív hajtáscsúcs. Ezek eltávolítása tehát megszünteti a termő- rügy-differenciálódást gátló auxintermelést, így kedvezően alakul ebben az időpontban a generatív folyamat, úgy, hogy nem erősödik a hajtásnövekedés már. Javaslom tehát, hogy a még elvégezhető nyár végi metszést az őszibarackfáikon végezzék el a termelők, ennek 1993-ban annál is inkább jelentősége van, mivel a mértéktelenül nagy aszály miatt amúgy is kedvezőtlen a termőrügyek kialakulása. Az ismertetett módon valamennyit kétségtelenül javíthatunk a helyzeten. Ennek hatását fokozhatja, hogy 1994-ben kedvezőbb lesz az időjárás. Magán a metszés módján nem szükséges változtatni, ugyanúgy kell elvégezni, mint a nyugalmi állapotban végrehajtott termőremetszést, persze végrehajtásához több idő kell, mert a levelek miatt nem egyszerű az áttekintés. Tapasztalatból tudom, hogy a szem - főleg ha gyakorlott - hamar megszokja, és épp olyan precízen elvégezhető, mint lomb nélküli állapotban. Buzássy Lajos Most van az ideje a spenót magvetésének A gyermekek és a felnőttek egyik legfontosabb vitaminforrása Bizonyára sokan ismerik azt az anekdotát, amikor is a kismama egy rettenetesen sovány embert megszólít az utcán: kérem uram, legyen szives jöjjön velem. A szikár, zörgő csontú ember megszeppenve követi a csinos fiatalasszonyt. Amikor a lakásra érnek, az asszony felszólítja, . hogy vetkőzzön le. Amig a férfi eleget tesz a felszólításnak, az asszonyka a másik szobából előhozza a négyéves fiúgyermekét és így szól hozzá: Látod ezt a bácsit, milyen girhesen sovány? Nos, ugyanilyen sovány leszel te is, ha nem eszed meg a spenótot! Az anekdota akár igaz is lehetne, mert a gyerekek bizony nem nagyon szeretik a spenótot. Pedig egyik legértékesebb zöldségféleségünk. Nagyon gazdag a vízben és zsírban oldódó vitaminokban. Fontos alkotó eleme a folsav és a folinsav. Mindkettő a B12 vitamin forrása. A benne lévő szaponin (spenót szekretin) pedig a legerősebb hasnyálmirigy- és gyomorműködést serkentő szer. Tudományos vizsgálatok szerint a vér hemoglobinjának képződésében nemcsak a spenót-vas, hanem a klorofill és szaponintartalmá- nak is jelentősége van. (Schup- han, 1948). A benne lévő Cholin nevű vegyület növekedési faktor, fontos szerepe van az idegrendszer működésének szabályozásában. Ezen túlmenően, amerikai kutatók szerint a spenót rendszeres fogyasztása növeli az inteligencia-szintet, és még sorolhatnám a spenót értékes tulajdonságait. Igaz, hogy van a spenót béltartalmának egy nem kívánatos kémiai összetevője is, nevezetesen a nitráttartalom (N03). A nitrát a gyomorban és a bélben nitritté redukálódik - redukálódhat és gyermekkorban ez heveny betegséget, methemog- lobinémiát okozhat. A spenót nitráttartalma azonban a termesztés folyamán a helyesen megválasztott műtrágyázással kedvezően befolyásolható. Az Agronit nevű műtrágya használata ajánlatos, amelynek 28% nitrogén- és 2% magnéziumtartalma van. A nitrát a növényben nem egyformán halmozódik fel. A friss növény levele 113,5 mg/ 100 gr nitrátot, míg a levélnyél 413,9 mg-ot tartalmaz. Fontos tehát, hogy a spenótnak csak a levelét szedjük fogyasztásra - a szára eldobandó -, és ezzel a nagy nitrátforrást kiküszöböljük az étrendünkből. A nitráttartalmat azonban nem szabad olyan tragikusan fölfogni, mivel pl. 100 gr friss retekben 288,7 mg, a karalábé gumóban pedig 132,1 mg nitrát van, és mindkét zöldségféleség mind nyersen, mind pedig feldolgozva (saláta, főzelék) az egészségre káros következmény nélkül fogyasztható. A spenót magvetésének most van az ideje. Elegendő tápanyagot tartalmazó, meszes, középkötött vályogtalajt szereti. Nem szereti a mészszegény, sovány homoktalajokat. Növény fejlődése során a makro tápanyagok közül legtöbbet a káliumból használ fel, ezt követi a felvétel sorrendjében a nitrogén és a foszfor. A műtrágya adagolásnál ezt a tulajdonságot figyelembe kell venni. Az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy a növény sokkal jobban hasznosítja a nitrogént, ha nem a gyökéren keresztül juttatjuk ki, hanem azt a levélen át kapja. Ezért ha szép, harago- szöldlevelű növényt akarunk előállítani, úgy nitrogéntartalmú lombtrágyát használjunk. Érzékeny a vashiányra. Ilyen esetben a levelek megsárgulnak. A vashiányos sárgaság 0,03%-os vasszulfát-oldatos permetezéssel megszüntethető. A magvetés történhet szórva és sorba. A sorbavetés jobb. A jól előkészített talajban 25-30 cm távolságra, 2-3 cm mélyre vetjük a magot, majd betakarjuk. A kikelt növények még a hideg beállta előtt jól meggyökeresednek és könnyűszerrel átvészelik a telet. Nagyon jó télálló fajták: az Eszkimó, a Matador, a Viroflay stb. Újabban nagyon kedvelt fajták lettek a hibridek, mint pl. a Correnta F, és a Mazurka F1; amelyek a betegségellen álló képességükkel hódították meg a piacot. Ápolási munkát alig igényel, mivel dús, szétterülő lombozata elnyomja a gyomokat. A spenót szedése tavasszal akkor kezdődhet, amikor a növények 5-6 lomblevelet fejlesztettek. A szedés kézzel történik, így tisztább árut tudunk készíteni. Két-három alkalommal megismételhető a szedés, és mire a tavaszi „főnövény” kiültetése megtörténne, a spenót lekerül a területről. Újbóli utólagas figyelmeztetés! A spenótnak a szárát nem, csak a levelét fogyasszuk, mert a szárában sok a nitrát felhalmozódás Dr. Tamcsu József Növényvédelmi tanácsadó Dísznövényeink védelme Dísznövényeinket számos betegség és kártevő veszélyezteti. A kedvelt, értékes növényeink tartása a növényvédelem hatékonyságától függ, ezt alátámasztja a telefonon e témakör után érdeklődők nagy száma is. Szobai növényeinknél gyakori, hogy átültetés után herva- dásos, sárgulásos, lombhullásos gyökér-, gumó-, hagymapusztulások jelentkeznek. Ezeket az elsődleges tüneteket a nem megfelelő (talajösszetétel, kémhatás), valamint a talajban lévő károsítok idézhetik elő. A talaj lakó gombák közül a palántadőlést és rothadásokat előidéző (Pitium, Fitoftora stb.) fajok a legjelentősebbek. Ezek ellen eredményes a Previcur N szisztemikus (felszívódó) gombaölőszer, melyet a talajra juttatva, a gyökerek is felvesznek. A hatóanyag felvétele után a növényben egyenletesen elosztó Previcur N-dózisok - alkalmazási módtól, fertőzési veszélytől függően - 3-8 hétig belülről védi a gyökereket és föld feletti szárrészét. A Previcur N felhasználási lehetősége: magvetés, ültetés vagy dugványozás előtti beön- tözés locsolókannával; palánták és virághagymák kezelése; talajkezelés cserepeknél és ültetvényekben; felületi kezelése, ehhez kapcsolódó bedolgozással 5 °-os talajhőmérsékletnél, tulipánhagymák ültetése előtt; cseijék, félfás növények vető- magcsávázása.A Previcur N nem csak az említett talajgombák és peronoszpórák ellen véd, hanem elősegíti a növények növekedését is. A dugványok a kezelés hatására gyorsabban eresztenek gyökeret, a palánták erősebbek lesznek, növényeink korábban virágoznak. • Ha a szaporításnál a fenti betegségeken kívül jelentős fuzá- riumos vagy rhizoktóniás fertőzéssel kell számolni (pl. friss trágyázás), akkor a Previcur N + Chinoin Fundazol 50 WP vagy Topsin-M 70 WP kombinálhatjuk (Chinoin Fundazol vagy Topsin-M 15 gr + 15 ml Previcur N 10 liter vízhez). A magról vetett virágokat (oroszlánszáj, begónia, ciklámen, szegfű, primula, rézvirág stb.) vetés előtt vagy közvetlen utána 2-3 liter, négyzetméterenként 0,25%-os (25 ml/10 liter víz) Previcir N oldattal locsoljuk. Ugyanezt a kezelést alkalmazhatjuk tűzdelés előtt is. Dugványok (muskátli, mikulás- virág, krizantén, cseijék stb.) kezeléséhez négyzetméterenként 5-7 liter, 0,15%-os (15 ml/10 liter víz) oldattal öntözzük be az előkészített területet, vagy összerakott cserepeket. Cserepes és konténeres virágokat (flamingó, diffenbachia, gerbera stb.) a cserépbe ültetés előtt 0,15%-os Previcur N oldatba bemártással kezeljük. A talajkeverékek készítésekor vagy cserepekbe, tenyész- edénybe rakás előtt, köbméterenként 3^f dl Previcur N + 20 liter víz bekeverésével. Ha ezt elhagyjuk, növényeinket beültetés után és a továbbiakban 4-6 hetenként a fentiek szerint kezelhetjük. A korai tulipánok pitiumos rothadásának megelőzésére a talajt és a hagymákat egyaránt kezelni kell. A hagymákat 20 percre 0,3%-os (30 ml/10 liter Previcur N +0,4 gr) 10 liter Topsin-M 70 WP) csávázóoldatba áztatjuk, így a botritisz és fuzárium ellen is védekezhetünk. A talajkezeléshez négyzetméterenként 1 liter, 0,15%-os Previcur N-oldatot juttattunk ki az ültetés mélységébe. Szobai dísznövényeknél komoly gondot okoznak az állati kártevők. E növények szerérzékenysége eltérő. Gyakran előfordul, hogy a rovarlölőszeres kezelések lombhullást okoznak, főleg akkor, ha hajtógázás rovarölőszert (pl. Chemotox stb.) alkalmazunk. Ezek ellen a károsítok ellen eredményesen alkalmazhatjuk a Bio Sectpermetlevet 1-2%-os, valamint a káliszappan 0,5- 1%-os oldatát. Ezek az anyagok szobában is alkalmazhatók. Kijuttatáskor ügyeljünk az egye- neletes szerborítottságra. Czigány Csaba Termeljünk zöldhagymát Jóízű dughagymák vásárolhatók A frissen fogyasztott hagymák közül legkedveltebb a zöldhagyma, amely kora tavaszi vitaminforrásként semmit sem vesztett jelentőségéből. A korán felszedett termények után szabadföldön vagy fűtetlen fóliasátorban, kevés befektetéssel megtermelhető a család tavaszi szükséglete. A kiválasztott területet tisztítsuk meg az előző kultúra szármaradványaitól, ássuk fel, majd gereblyézzük el. Vásároljunk I—II. méretű, 20-23mm - 17-20mm hasátmérőjű dughagymát. Egy kg dughagyma kb. 130-150db hagymatestet jelent. A szakboltokban Makói, Stuttgarti, Braunschweigi fajták közül lehet választani. Ezeket vásárolhatjuk zsákosán és dobozos csomagolásban is. A Braunschweigi lilásvörös, édeskés, kissé csípős fajta. A Stuttgarti kissé, a Makói erősebben csípős-fűszeres, fehér húsú hagymát nevel. Az ágyásokban 25-30 cm távolságra jelöljük ki a sorokat. A sorok helyén készítsünk 5 cm széles és 5-7 cm mély árkot. A nyomokba kézzel ültessük a dughagymát „üstökkel”, azaz gyökerével lefelé nyomva. Az ültetőárkot legkönnnyebben egy hegyes kis kapa átalakításával végezhetjük. A kereskedelemben kapható hegyes kapatestet úgy vágjuk el vasfűrésszel, hogy a vágás után maradó kapaél 5 cm széles legyen. A hagymatestek azonos mélységbe kerülését az ültetőárok vízszintes elmunkálásával biztosíthatjuk. A dughagymát hármas kötésben, egymástól 1-2 cm-re ültessük. A nagyobb térállás felesleges, mert a hagyma biológiailag „készen van”, tavasszal csupán a hajtásnövekedésig marad a talajban. A hármas kötésben való ültetéssel egységnyi területen kétszer több dughagymát lehet ültetni. Az ültetés idejének csak az erősebb fagyok szabnak határt. Az ősz és tél folyamán a dughagymák begyökeresednek és tavasszal hajtást nevelnek. Tavasszal 10-15cm-es hajtásnagyságnál az, 5-6cm földdel való feltöltés nagyobb, fogyasztható fehér szárrészt eredményez. Az őszi dugatással - a tavaszihoz képest - 1-2 héttel korábban szedhetjük kedvelt koratavaszi zöldségfélénket. Szalmáné Imre Ildikó Kertészet és Szőlészet AGROKER UZLETHAZ HUSQVARNA láncfűrészek 5-10% engedménnyel Virághagymák nagy választékban. Harkány —| |— Mohács PÉCSI Pécs, Megyeri út 64. 1 csoport tagja | Tel: (72) 326-255 Fax: (72) 326-922 AGROKER RT. Az pécsi AGROKER Rt.áruházában az őszi vetésre árpa, búza illetve konyhakerti vetőmagok megvásárolhatók