Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-20 / 258. szám (257. szám)
1993. szeptember 20., hétfő uj Dunántúlt napiö 9 A pécsi Aranykehely patika. Az első magángyógyszertárak egyike. Fotó: Szundi György Miből éljen meg a patikus? Nem lehet drágább az orvosság a magángyógyszertárban Patikamérlegen a patikaprivatizáció Lassított integráció Ki osszon hiteleket? Magyarok is dolgoznak a Spanyol Lovasiskolában Amikor tavaly novemberben tűzvész pusztított a bécsi Burgban, a bécsiek tömegesen siettek a Spanyol Lovasiskola híres lipicai ménjeinek védelmére. Azóta kidolgozták a terveket a világ legszebb lovaglótermének újjáépítésére, s mivel a pompás bemutatókat ezer ember nézi végig, a légkondicionálást is be kell vezetni. A Spanyol Lovasiskolát 1580-ban alapították, amikor Károly főherceg három spanyol mént hozatott Spanyolországból és Lipicában (a mai Szlovéniában) megkezdte te- nyésztésüket.A remekül kiképzett lovak 1735-ben kezdték bemutatóikat a város szívében épült pompás teremben. A ménesnek sok vihart kellett átvészelnie. Walt Disney 1962-ben A fehér mének menekülése címmel filmet forgatott arról, hogy a második világháború végnapjaiban hogyan mentették ki a ménest a szovjet megszállási övezetből. A Lovasiskolában magyarok is dolgoznak, ők a lovak ápolásában hasznosítják a legjobb magyar méneseknél szerzett tudásukat. A sztárlovas Conver- sano Roviga, aki húsz éven át tanulta a páratlanul nehéz mesterséget. Ma lovaival ő mutatja be a legjobban a le vadét, vagyis az ágaskodást, a courbettet, az ugrást és a repülést. A Spanyol Lovasiskola nem megvetendő üzlet. Nemcsak a kelendő porcelánfigurák (áruk 8 ezertől 50 ezer schillingig terjed), hanem elsősorban egy remek propagandaötlet miatt. A külföldi televíziós társaságok 1985 óta csak akkor mutathatnak be filmet a Spanyol Lovasiskoláról, ha ezt követően levetítik az Ausztriát bemutató* hétperces filmet. Az iskola Ausztria jelképe lett. Kevés privatizációval kapcsolatos téma váltott ki akkora érdeklődést, mint a gyógyszer- tárak magánkézbe adása. Valójában mindannyiunkat érint a patitkák felállításáról és működésűkről szóló, rövidesen az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslat. Abban az összes érdekelt egyetért, hogy a betegeknek semmilyen hátrányuk nem származhat a tulajdonváltozásból. A törvénytervezet egyértelműen leszögezi: a gyógyszerész önhatalmúlag nem emelheti az orvosságok árait. Vagyis a tulajdonviszonytól függetlenül az állami és a magánpatikában is azonos térítési összeget kell fizetni a receptre felírt gyógyszerekért. De akkor miből élnek meg a patikusok? Miből fizetik vissza a patika megvásárláshoz felvett E-hitelt és kamatait? Remélhetőleg a magánpatikusok a forgalom növelésében lesznek érdekeltek, vagyis abban hogy náluk minél többféle orvosságot meg lehessen venni, és természetesen árulnak majd gyógykészítmé- nyeket és kozmetikumokat is. Azok árát viszont saját belátásuk szerint állapítják meg. A törvényelőkészítők ajánlása szerint minden 5000 lakosra kellene jutni egy gyógyszertárnak, vagyis összesen mintegy 2000 patikára lenne szükség. Ezzel szemben jelenleg 1350 van, s közülük valamivel többmint 300 magántulajdonban. Bármilyen hihetetlen a kétmilliós fővárosban most kevesebb patika működik - alig 250 -, mint a századforduló idején, amikor 400-nál is többet tartottak nyilván, pedig akkor a lakosság száma nem érte el az egymilliót sem. A gondot nem is a városok, sokkal inkább a kisebb lélekszámú települések megfelelő ellátása okozhatja. Az aprófalvas településeken a maihoz hasonlóan úgynevezett fiókpatitkák működnének, vagy a legyak- rabban szükséges orvosságokat a háziorvosi rendelőben is ki lehetne váltani.A két-háromezer lakosú községekben nagy valószínűséggel még az önfenntartáshoz feltétlenül szükséges jövedelmet sem tudja „megtermelni a patika". Ezeknek a gazdaságosan nehezen fenntartható gyógyszertáraknak a támogatására az AVÜ a patika privatizációból származó állami bevétel felét megyei ala- pítványokba kivánja visszautalni. A privatizációs folyamat meggyorsítása érdekében, egy országgyűlési határozat alapján, minden gyógyszertári központ és a hozzátartozó patika ideiglenesen állami tulajdonba került. Ezt a döntést most megkérdőjelezik a megyei képviselőtestületek, amelyek valójában nem annyira a tulajdonhoz, sokkal inkább az eladásból származó bevételhez ragaszkodnának. Eddig a megyei ön- kormányzatok több mint fele bírósághoz fordult a tulajdonjog tisztázását kérve. Természetesen az Állami Vagyonügynökség sem akar lemondani a 30- 50 milliárd forintra becsült pa- tikavagyonról. A bírósági perek elhúzódhatnak, de a patitkákról szóló törvényt várhatóan még az idén megtárgyalja az Országgyűlés.-szabóVonzóak a takarékszövetkezetek. Ez abból is látható, hogy a nagyobb bankok szemet vetettek rájuk. A legnagyobbként ismert Magyar Hitel Bank nemrégiben ajánlott együttműködési szerződést a szövetkezeteknek. Ebben gyakorta emlegetik a szövetkezeti önállóságot, ám a passzus végére csak kibújik a szög a zsákból. Az együttműködő felek ugyanis kijelentik, hogy „a tulajdonosi kapcsolat megteremtésére is törekszenek, aminek célja, hogy a szövetkezet társasági formába alakuljon át, és tőkeemelés történjen". Magyarra fordítva ez annyit jelent, hogy vége az együttműködést aláíró szövetkezeteknek. Azt könnyű elképzelni, hogy az aláírók átmenetileg jobban járnak, de a tagság érdekei végképp a feledésbe merülnek. A társasági formával elvész a kispénzű tagságot védő „egy tag, egy szavazat" elv, az állami tulajdonú bank pedig tovább erősíti a diktátumot. A szövetkezetek egyszerre kacérkodnak és vonakodnak az ajánlat hallatán, ami persze nem páratlan a nemzetközi bankvilágban sem. A szakértők jól ismerik az angol példát, ahol a több száz takarékszövetkezet közül tizenkettő kötélnek állt egy hasonló felhívásra. A következmény gyászos, legalább is az egykori szövetkezetek működési területén élők számára: hét szövetkezet a nagyobb bank fiókjává degradálódott, öt pedig egyszerűen eltűnt a piacról. Vidéken főszerepben Remélhetően itthon nem ismétlődik meg az angliai példa, mert a takarékszövetkezetek nem csak a nagyobb bankoknak vonzóak, hanem a Phare-prog- ram is fantáziát lát fejlesztésükben. Terveik szerint 1,1 milliárd forinttal támogatnák a magyar takarékszövetkezeti integrációt, s az összeg felét már jóvá is hagyták a program központjában. A Phare ugyanis felismerte a takarékszövetkezetek előnyét a jelenlegi magyar gazdasági viszonyok idején. Ez nem más, minthogy hálózatuk, személyes ismertségük, szövetkezeti elveik miatt a leginkább alkalmasak a vidék pénzintézeti kiszolgálására. A takarékszövetkezetek ugyanis alulról építkeztek, a 252 szövetkezet 1800 fiókot tart fenn, minden ezer lélekszámnál nagyobb faluban várják tagjaikat. Miközben a nagyobb bankok csak a városokban igyekeztek berendezkedni, a takarékok éppen a szövetkezeti elvekre tekintettel, a falvakban egyedül állják a sarat. Támogatásuk nem csupán pénzügyi szempontok miatt fontos, hanem a magyar vidék modernizációjának egyik sarokköve lehet. A Phare-program ezért áll következetesen a takarékszövetkezetek mellett. A támogatásra fordított összeget az úgynevezett OTIVA-ba, az intézményvédelmi alapba fizetnék be. Az egyenként kis alaptőkéjű, de az integráció révén felerősített szövetkezetek ebből az alapból tudnák segíteni nehéz helyzetbe került társaikat. A takarékszövetkezetek ily módon kettős védelmet nyújtanának betéteseiknek. Az Országos Betétbiztosítási Alapnak tagjai a szövetkezetek, ami bankonként és személyenként egymillió forintig garantálja a betéteket. Az OTIVA még ezen túl védi a szövetkezeteket a csődöktől, s ez közvetve a betétesek biztonságát erősíti. A módszer ismert nyugaton is. A kettős védelem erősíti a bizalmat, ami viszont erőteljesen növeli a piaci részarányt. Kinek jó az időhúzás? Az integrációs szerződés aláírása húzódik, mert a takarékok saját gyereke, a száz százalékos szövetkezeti tulajdonban lévő Takarékbank rakoncátlankodik. Az integrációval ugyanis megváltozna a "gyenge szövetkeze- tek-tekintélyes bank" alapállás, s ez sokféle érdeket keresztezne. Emiatt tucatnyi hivatalos változat elkészült már az integrációról, de az utolsó pillanatban valamilyen ürüggyel mindig kisiklik az aláírás. Rendkívül veszélyes játék ez a mai helyzetben. A szándékosnak tűnő időhúzást megelégelheti a Phare-iroda, és elveszhet az a támogatás, ami kezdeti lökést adhatna a vidék modernizációjának. A mezőgazdaság leromlott állapota is indokolná a vidéki bankhálózat gyors kiépítését. A szervezettel persze még nem lesz pénz. A kicsinyes, személyes érdekeket előtérbe toló cívódás voltaképpen mindenkinek árt. A legtöbbet mégis az ártatlanok, a kisépénzű szövetkezeti tagok szenvedhetnek miatta, hiszen az ő pénzintézeti kiszolgálásuk áthatja a fejük feletti osztozkodás kárát. V. F. J. Gyérek a tények Mennyi a 21 milliárd? Bankbotrányok Budapesten és országszerte A szokásos igen kiadós politikai vita után, mely a „bankbotrány” kipattanását, Szabó Iván pénzügyminiszter rádiónyilatkozatát követte, jó volna „a tények fényében” megvizsgálni a dolgot. De gyérek a tények, minek következtében halvány a tények fénye is. Annyi látható csupán, s ez feltétlenül említésre érdemes, hogy mint a belügyminiszter és más illetékes „kommentátorok” nyilatkozataiból kiderült, a kormányt végre komolyan aggasztja és cselekvésre sarkallja a korrupciónak az a mértéke, mely az egész magyar gazdaságot kötőféken tartja. És akkor most nézzük, mi derült ki a pénzügyminiszter által nyilvánosságra hozott húszmilliárdról. Elsőként a kormány- szóvivő és az MNB elnöke szolgált részletekkel, mindenek előtt azzal, hogy a pontosabb szám 21 milliárd, hogy az ösz- szeg nem a veszteséget, hanem a bűnügyekben érintett pénz teljes mennyiségét jelöli, hogy összesen 42 bűnügyről van szó, s hogy mindegyik a nyomozás stádiumában van már. Később, az egész elmúlt hét folyamán keményen dolgoztak a napilapok gazdasági rovatai, s kiderítették egyebek között a következőket:- A Magyar Hitelbank szekszárdi fiókja 1,2 milliárd, kiskőrösi fiókja pedig 7,5 milliárd fedezet nélküli hitelt nyújtott, s emiatt a fiókvezetők ellen eljárás indult, noha a tényleges veszteség csak mintegy egymil- liárd forint. Az ügyben hamis váltók és lefizetett banktisztviselők szerepelnek még.- Budapesten eljárás folyik négy bank ellen. Ezek egyike az Ybl bank, melynek vezetői - Nagy Imre, az Igazgató Tanács elnöke, Jamniczky László vezérigazgató és Körmendi Éva vezérigazgató-helyettes - ellen vizsgálat folyik „nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés és csalás bűntette miatt”. Az Ybl bank könyveiből 6 milliárd forint hiányzott, amikor a bank csődbe került.- Az Ybl bankkal egyidőben került annak idején pénzügyi botrány középpontjába a Gyo- maendrődi Vállalkozói Takarékszövetkezet és az Általános Vállalkozási Bank. Ezek tulajdonosai, az Ybl bankot is beleértve összesen 14,1 milliárd forinttal tartoznak saját bankjaiknak. Mint a vizsgált ügyek túlnyomó többségében, ezek a pénzintézetek a tulajdonosok gazdasági társulásainak nyújtottak nagyösszegű hiteleket, bizonyára „együtt sírunk - együtt nevetünk” alapon, de az elemi garanciák nélkül.- Kétmilliárd forint kárt okozott tavaly bankjának és a betéteseknek a Gávavencsellő és vidéke Takarékszövetkezet vezetője azzal, hogy törvénybe ütköző módon és mértékben vállalt kötelezettségeket.- Az OTP Zala megyei igazgatójáról ugyancsak tavaly megjelent a sajtóban, hogy 80 millió forintos hitelt nyújtott megfelelő fedezet nélkül és csúszópénz ellenében egy vállalkozónak.-Az OTP volt Hajdu-Bihar megyei igazgatója ellen hasonló bűncselekmény miatt folyik eljárás, az általa okozott veszteség, azaz a behajthatatlan hitel összege 400 millió forint. A fentiekből egészen világos, hogy a 21 milliárd nagyjából megvan, s hogy Szabó Iván valóban nem mondott lényegesen új dolgot, amikor ezt az összeget megnevezte. Más, a sajtóban megjelent adatokból azt is tudjuk, hogy a részben vagy egészében elherdált pénz a hazai bankok által kihelyezett teljes hitelössze 1 százalékát teszi ki, tehár bármilyen horribilis összeg is, a pénzforgalomhoz képest csekély. Mégis elég nagy ahhoz, hogy a pénzügyi kormányzatot nyugtalanítsa. Abban, hogy ezt az összeget nyilvánosságra hozták, kétségkívül volt kockázat. „Nagyon komoly dolgok ezek” - ismerte el Szapári György, az MNB új általános elnökhelyettese, s valóban. A kormánynak számolnia kellett bizonyos nemzetközi kihatásokkal, s legfeljebb abban bízhat, hogy megfelelő ügykezelés esetén a magyar bankszférában tapasztalt súlyos visszá-, Ságokat külföldön „az átalakulás természetes velejárójának” tekintik majd. A sajtó és a kormány politikai ellenzéke elég széles körben terjeszti azt a lehetséges, de kétségkívül ellenőrizhetetlen verziót, mely szerint a bejelentést olyasféle kisstílű megfontolások előzték meg, mint az, hogy válaszoljanak Lengyel László politológus vádjaira (a kormány minden tagjának és tisztségviselője megvesztegethető). Ebben Palotás Jánostól a Magyar Hírlapig számos ellenzéki tényező egyetérteni látszott az elmúlt napokban. Az állítás azonban márcsak azért sem tekinthető egyedüli igazságnak, mert köztudott, hogy a kormányzat a bankprivatizáció után is megmaradt a bankok legfontosabb kliensének, s a bankszférába behatolt korrupció leleplezése inkább erősíti, semmint gyengíti Lengyel pozícióit. A kormány mindenképpen kockázatot vállalt, s ezzel remélhetőleg megtette az első lépést a magyar gazdaságot zül- lesztő kliens-rendszer felszámolása irányában. Ezt a lépést azonban újabbaknak kell követnie. Egy 21 milliárd forint értékű rossz hitelekből álló „homokzsákot” most kidobtak a gazdaság elnehezült léghajójából. Ez azonban csak a kezdete lehet egy megtisztulási folyamatnak, nem pedig a vége. A végeredmény pedig, attól függ, hogy marad-e maga a kliens-rendszer, vagy elfoglalja végre méltó helyét a törvény. Bokor Pál
