Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-20 / 258. szám (257. szám)

1993. szeptember 20., hétfő üj Dunántúlt napio 7 Hat delfin őrizte az öblöt Delfinek, mint harceszközök Az állatvédők közbeavatkoztak A Hercules C-130 típusú óri­ási szállítógép már felszállásra készen állt a kaliforniai San Di­ego amerikai haditengerészeti központ közelében, hogy meg­kezdje az 1800 kilométeres utat. Az "uszonyos elit-alakulatot" is éppen be akarták bocsátani a tartályokba, amikor a legutolsó pillanatban megérkezett a bíró­sági döntés: győztek az állatvé­dők, a tíz delfin nem indulhatott el a tervezett hadgyakorlatra. Az amerikai haditengerészet 1960 óta próbálja katonai cé­lokra hasznosítani a delfinek rendkívüli képességeit, azt, hogy fantasztikusan tudnak tá­jékozódni és igen tanulékonyak. „Tuffy", a szuper-delfin például Sam Ridgway állatorvos irányí­tásával 1965-től kezdve torpe­dókat és tengeralattjáró elhárító aknákat derített fel, szerszámo­kat szállított 60 méteres mély­ségbe. Delfinek őijáratoztak a parti védelmi létesítmények kö­rül. A vietnami háború idején 1965 és 1968 között öt delfin teljesített szolgálatot a Cam Ranh öbölben. Ezt követően oroszlánfókákat és fehér bálná­kat is kiképeztek - ez utóbbiak akár 650 méter mélyre is le tud­tak ereszkedni. Az iraki-iráni háború idején 6 delfin „gondos­kodott" az öbölben az aknák felkutatásáról és a fúrótornyok védelméről. Az amerikai haditengerészet jelenleg 105 delfinnel, valamint 20 oroszlánfókával és bálnával végez tudományos kísérleteket, de a katonai kiképzés teljesen megszűnt. Tom LaPuzza szó­vivő szavaival: „Olyan ismere­teket szereztünk, amelyeket a hajók, torpedók és helikopterek tervezésénél hasznosíthatunk." Az 1986-88. évi, még katonai jellegű kutatási program során 13 delfin pusztult el. A többiek már biztonságban vannak, él­nek, mint hal a vízben. M. Gy Aláaknázott utak? Együtt kerül-e be a két „fal-város", Berlin és Jerikó a XX. század végének történel­mébe? Ha a palesztin-izraeli megállapodás, amelynek egyik pontja értelmében Jasszer Arafat PFSZ-vezér hamarosan Jerikóba költözhet, hasonló méretű társa­dalmi mozgások kiindulópontjá­nak bizonyul, mint 1989-ben a berlini fal lebontása, akkor min­den bizonnyal igen. Ami eddig ezirányba történt, nem kevés. A Washingtonban lezajlott parádés béke-ceremóniát máris további akciók követik, ezúttal Jordánia és Szíria irányába. Ha igaza lesz Rabin izraeli miniszterelnöknek, aki egy általános izraeli-arab ki­békülés esélyeit látja kibonta­kozni, úgy a mostani nyitány tör­ténelmi változássá nőheti ki ma­gát. S addig? Peter Scholl-Latour, a nemzetközi politikai elemzés egyik tudós-író-újságíró vete­ránja felsorakoztatta az elmúlt 4 év európai és közel-keleti ese­ményeit, s arra az elgondolkod­tató következtetésre jutott, hogy a világ a régi, ismert nagy ve­szély időszakából az egyre több ismereteién kis veszély, ahogy ő nevezi, az „aláaknázott utak” ko­rába lépett. Jó ez vagy sem? Erre még nem kész a válasszal, de egy dolog­ban biztos: ha a következő évek­ben azok játsszák a főszerepet, akik minden aknásított utat fo­kozatosan járhatóvá kívánnak tenni, ahogyan ez mostantól a Közel-Keleten történhet, akkor mindnyájan jó irányba mehe­tünk. Ha viszont a „hajthataüa- nok” szava erősödik tovább a Közel-Keleten, Európában, vagy bárhol másutt, akkor az utak még veszélyesebbé válhatnak az egész világ számára. Mi hát a kiút? A tudós válasza - ha van ilyen - szkeptikusan op­timista. „Bízzunk abban, hogy azok, akik testvérek Abrahám- ban - zsidók és arabok - egy­másra találnak. S nemcsak ők: mindazok a nemzetek, amelyek hitük és kultúrájuk alapján Ab- rahámhoz vezethetik vissza őse­iket.” Kocsis Tamás Joe és Iván együtt lő? A múlt: a két német állam ha­táránál rohamrakész szovjet páncélos ékek, másutt nukleáris támadással fenyegető szov­jet-amerikai incidensek veszé­lye. A jövő: együtt tartanak hadgyakorlatokat az orosz és az amerikai egységek. Egy alkalomra szóló „béke­demonstráció” vagy tartós vál­tozás a két ország kapcsolatá­ban? A jelek szerint az utóbbi­ról van szó, mert Washington­ban amerikai-orosz megállapo­dást írtak alá közös békefenn­tartó manőverekről, folyamatos katonai konzultációkról és a két védelmi minisztériumot össze­kötő újrendszerű, állandó „forró drótról”. Sőt azonnal ki is jelöl­ték azokat a hadosztályokat - 8 illetve 10 ezres létszámmal - amelyek a tervek szerint első ízben már jövőre közösen gya­korlatoznak orosz földön. Hogyan reagált a világ? Zömmel meglepve, de alapve­tően helyesléssel fogadták a ka­tonai egyezményt annak jele­ként, hogy a két hajdani ádáz el­lenség remélhetőleg végképp maga mögött hagyta a nukleáris szembenállás, a szuperhatalmi vetélkedés korszakát, s meg­próbálja együtt kiépíteni közös biztonságát. És az ellenvélemények? Tény, vannak, akik homlokráncolva tekintenek arra, ha Joe és Iván amúgy katonásan is kezetráz. Mégis úgy tűnik, az ellenzők ál­láspontja ebben az esetben aligha érvényesül. Bízunk ab­ban, hogy akár hadgyakorlatok is szolgálhatják békét. De miért csak a szupema- gyok, az amerikaiak és az oro­szok között? Sz. G. Dublinban készül a megfogyatkozott Rolling Stones új albumára. 31 évi együttzenélés után el­hagyta az együttest Bill Wyman. A basszus gitáros távozását, különösen az együttes rajongóinak leánytábora sajnálja. Kíváncsian várják, ki lesz a sok vihart látott rockcsapat új tagja. A Virgin lemezcég, mely az új lemezt piacra dobja, legalább 28 millió dollár nyereségre számít. Geológusok és geofizikusok találkozója Kincsvadászat - üzleti számításokkal Hányszor kong a harang? Az Európai Földtani Társula­tok Szövetségének VIII. Konfe­renciáján, szeptember 19. és 26. között, geológusok és geofizi­kusok találkoznak Magyaror­szágon, hogy terepbejárással, előadásokkal, poszterbemuta­tókkal tanulmányozzák, doku­mentálják a hegységközi me­dencék fejlődéstörténetét a Pannóniai-medence példáján. Az Alpok, a Kárpátok, a Di- naridák hegységei által közbe­zárt Pannóniai-medence kiala­kulása és fejlődése a földtörté­neti újkorban, mintegy 10 mil­lió évvel ezelőtt kezdődött és a mai napig is tart. Ez a fiatal, tengeri-tavi üledékkel kitöltött medence hazánk legjelentősebb kőolaj-, földgáz-, termál- és ivóvízkészletének tározója. A geológusok, geofizikusok egyre biztosabb ismeretekkel rendel­keznek a medence aljzatáról, a kitöltő üledékek vastagságáról, a rétegekben áramló szénhidro­gének és vizek pályájáról, elhe­lyezkedéséről. A kutatási ered­mények modellként szolgálnak más hegységközi medencék megismeréséhez. A Lloyd’s biztosító társaság londoni palotájának egyik ne­vezetessége a Lutine hajóha­rangja. Őfelsége fregattja 1799. október 9-ének éjszakáján egy hirtelen viharban süllyedt el, Vieland és Terschelling szige­tek között. A teljes személyzet életét vesztette a hullámsírban, elsüllyedt a harminckét hajóá­gyú s az értékes rakomány. A hajó ugyanis aranyrudakat, va­lamint arany- és ezüstérméket szállított a napóleoni háborúk miatt a szükséges pénzeszközö­ket nélkülöző hamburgi banká­roknak és zsoldot a franciák el­len hadrakelt seregeknek. A kincset számtalanszor pró­bálták meg kiemelni, de sikerte­lenül, 1859-ben csupán a fél­mázsás hajóharang került fel­színre. Miután a hajót annakide­jén a Lloyd’s biztosította, ez a kártalanítás volt az első na­gyobb kifizetés a cég 305 esz­tendős történetében. A harangot a társaság előcsarnokában he­lyezték el, s katasztrófahíreknél egyszer, kedvező jelentéseknél kétszer kongatták meg. A Lloyd’s most igazán hírértékű új vállalkozásba kezdett: meg­kezdték a Lutine kincsének fel­színre hozatalát. A harlingeni Ane Jan Duif vezeti a víz alatti munkákat, aki fogorvos, tenger- alatti régész egyszemélyben. Az eddigi kutatások során már megtalálták Lancelot Skynner kapitány aranyóráját, dehát ez egyedi lelet volt. A hajó parancsnoka ugyanis az alámerülés perceiben nem az aranykamrában, hanem a pa­rancsnoki hídon tartózkodott. A Lloyd’s becslései szerint a ra­komány mai értéke mintegy 450 millió fontra becsülhető. A Lloyd’s zilált anyagi hely­zetén természetesen a Lutine minden kincse sem tud segíteni, de a társaság vezetői azt remé­lik, hogy annyi rossz hír után a közvélemény figyelmét felkeltő expedíció javíthatja a biztosító­ról alkotott képet. Mindenesetre bíztatónak találnák, ha a Lutine harangja két kongatással a kin­csek megtalálásáról adna hírt. Nyári visszhangok Isztriából Aida az amfiteátrumban A pulai amfiteátrum színpadán folynak az előadás előkészületei Pulán először az Arénát ke­resi fel a látogató. Vespasianus császár uralkodása idején fejez­ték be a küzdőteret. Ismerőse­immel a 40 fokos melegben csodáltuk a római építészet re­mekművét. A régi Jugoszláviá­ban itt rendezték meg az orszá­gos filmfesztivált, most leszű­kült a horvát alkotások bemuta­tására. Az. idén Pula egy új rendez­vénnyel gazdagodott. Megala­kult a Pulai Opera-Fesztivál. Az amfiteátrumot körülvevő kőfa­lak kitűnő környezetet biztosí­tottak Verdi Aida című operájá­nak bemutatására. Azok a turis­ták, akik augusztus elején jártak az isztriai városban és megte­kinthették az 1800 éves műem­léket, láthatták az előkészületi munkálatokat. Mi is ekkor lát­tuk, hogy hogyan készül a „ki­rály memfiszi palotájának osz- lopcsmoka”. Vékony farostle­mezeken varázsolták elénk a kőtömböknek tűnő oszlopokat. Később a tévén szinte eredeti­nek hatottak. Az Aréna alagsorába té­vedve, ahonnét valamikor az oroszlánokat engedték a gladiá­torokra, az operához szükséges jelmezekre bukkantunk. Ott voltak persze az őrök is, nehogy a 360 statiszta és szereplő közül egy is öltözék nélkül maradjon. Nagy reklám kellett ahhoz, hogy megteljen a 6000 ülőhe­lyes lelátó. A belépőjegyek a hazai közönség számára túl ma­gasak voltak, 50 és 160 DEM-ért árulták. Horvátor­szágban nem magasabb az át­lagfizetés, külföldi vendég pe­dig sokkal kevesebb volt a meg­szokottnál. Meglepetésünkre a legdrágább jegyek keltek el a leghamarabb. Mintegy kétezer operakedvelő vásárolta meg a „legelőkelőbb” helyeket. Szép számban jöttek Ausztriából és Olaszországból is. Számukra nem gond kiadni fejenként eny- nyi összeget egy operaelőa­dásra. Később megtudtuk, hogy a szervezés nemzetközi összefo­gással történt. Egy monacói, egy zágrábi ügynökség, a Hor­vát Kultúrális Minisztérium, Isztria Megye és a pulai szer­vezőiroda összefogásával va­lósult meg az előadás. Az oep- ralátogatók számára nemzet­közileg is ismert énekeseket szerződtettek. Aida áriáját Je- anne-Michele Charbinnet éne­kelte, Radames szerepében Franco Bonanome lépett fel. A hazaiak közül Ruza Pos- pic-Baldin Amneris szerepét tolmácsolta és Sasa Britvic ve­zényelt. A beharangozás ha­talmas látványt Ígért. Oroszlá­nok, lovak, majmok tarkították a kellékeket. Mi, akik vékonyabb pénz­tárcával mentünk az Adriára, türelmesen vártuk a tévé köz­vetítését. A kitűzött napon az előadás első felvonásának 20 percében záporeső kényszerí­tette a színészeket és a vendé­geket valamilyen tető alá. Az opera akkor szakadt meg, ami­kor Amneris, a királylány megsejti, hogy vetélytársnője lett Aida. Sajnáltuk a szervezőket. De mi lett volna, ha Pulára uta­zunk? Elköltöttük volna pén­zünket és nem láttuk volna az előadást, hiszen az éjszakázás rengetegbe kerül. Másnap gyönyörű éjszakában a tragé­dia jelenettel fejeződöt ve az opera. A kritika elmarasztalón írt az opera rendezéséről. Mi meg nem tudjuk, hogy miért nevezték el az egy előadásból álló rendezvényt fesztiválnak, hiszen szó sem volt előadásso­rozatról. Az élmények sokaságából nehéz válogatni. Lényegében nagy jelentősége van már an­nak is, hogy nyaralhat az em­ber a mai világban. Isztriában pedig minden szép. Ha az em­ber megtekinti műemlékeit, rendezvényeit szellemi gaz­dagsággal térhet haza. Az anyagi gondokat most fe­ledjük el. Tausz Imre

Next

/
Thumbnails
Contents