Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-18 / 256. szám (255. szám)

1993. szeptember 18., szombat aj Dunántúlt napiö 11 Szép magyar vers Áprily Lajos: s Éjjeli zene Nagyszerű volt ez az éji vihar. Hörgő morajával küldte előre szilaj, hűst-lehelő követetét. Majd a hegyek koszorújából lerohant a Dunáig s csattogtatta tüzes mennyi ostorait. Alvó kis falukat vert fel riadó robajával ablakon át láttam: lángol a szénakazal, ott a sötétség félkaraját beragyogja világa, rémképpé magasít egy lobogó jegenyét. Ám a vad égzengést zúgás váltotta: özönvíz, s a kialudt tűznek egy ura lett: a sötét. Fulladozott a csatorna a bő zápor rohamától, India fellege ont ily zuhogással esőt. Kurjongattak a fák, ujjongtak a bokrok, a rétek szikkasztó heteink gyilkos aszálya után, szívta, vedelte a föld a vizet, mint szeszt az a korhely, akinek ínye soká várta a drága italt. Éreztem: ha fa volnék most magas erdei ormon, élvezném, hogy a víz hogy fut alá tövemig, s harsognám a cikázó fényben a záporesőbe: Fürdess meg, gyönyörű, éjjeli, dús zivatar! Befejeződött Budapesten a XXII. kerületi szoborpark kivitele­zése, illetve a megnyitásához szükséges engedélyezési proce­dúra. A letűnt rendszer emlékműveit, szobrait őrző parkot - minden különösebb ceremónia nélkül - kedden adták át a láto­gatóknak. A parkban a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján - Eleőd Ákos tervező elképzelései szerint - 42 budapesti köztéri szobrot helyeztek el. A kiállítóhely - amely a 70-es út mellett a Szabadkai úti leágazásnál található - naponta 10-től 18 óráig tart nyitva, október 31-ig. A felnőtteknek 99, a diákoknak 19 forintot kell fizetniük a belépőjegyért. Drámaírói világrekord-kísérlet Reggel kezd írni, estére már előadják A Magyar Dráma Napját sajátos világrekord-kísérlettel kívánja emlékezetessé tenni Siposhegyi Péter színműíró: arra vállalkozott, hogy szep­tember 23-án, - egy újságcikk alapján - kilenc óra leforgása alatt egészestés színdarabot ír. Ily módon felháborodását is kinyilvánítja, amiért e na­pon színházaink egyetlen új magyar darabot sem mutat­nak be. „Azt szeretném bizonyí­tani, hogy létezik még ma­gyar dráma” - jelentette ki a szerző sajtótájékoztatóján. A rekordkísérlet lebonyolításá­ról elmondta: az utolsó napo­kat vidéken tölti, ahonnan szeptember 23-án reggel ta­xival érkezik a Rátkai klubba. Ott a Pesti Riport aznapi, cik­kekre szétvagdalt és lezárt bo­rítékokba helyzeti levonatá­ból 7.30 órakor nyilvánosan húzzák ki azt az egy írást, amely a dráma témájául szol­gál. Amennyiben a kísérlet sikerül, úgy délután 17 órakor már megkezdődnek a darab próbái Radó Gyula rendező irányításával. Az alkotók re­ményei szerint este 19.30 órára olyan állapotba kerül a mű, hogy azt a meghívott 16 színész rádiójátékszerűen előadhatja. Az előadást, amelyben neves művészek - többek között Császár An­gela, Béres Ilona, Szabó Sán­dor, Benkő Gyula és Bács Fe­renc - vállaltak szerepet, a Petőfi Rádió élőben közvetíti. A világrekord-kísérlet hite­lessége fölött közjegyző őr­ködik majd. Siposhegyi Péter reményei szerint mindez emlékezetessé teszi majd a Magyar Dráma Napját, és egyben ráirányítja a figyelmet a „nyilvánosság hátsó udvarába szorult” ma­gyar színházra. Az író sze­retne hagyományt teremteni:, úgy tervezi, hogy jövőre va­lamilyen módon lesz folyta­tása az „attrakciónak”. (MTI) Határok és népviseletek Készülő könyvek nyomában Egy kép a készülő könyvből: sombereki német népviseletbe öltözött gyerekek Körtvélyesi László fotómű­vész legutóbbi kiállításán, amely a Parti Galériában volt látható, a tőle megszokottól el­térően dokumentumfelvételek­kel találkozhatott a néző. A fel­vételek magánember számára nehezen megközelíthető helyen készültek. S mert a kiállítás nem kapott nagy publicitást, megkérdeztük a fotóst a rendkí­vül érdekes akcióról, amelynek részese lehetett.-Ez egy nemzetközi szob­rász szimpózium volt a szlová­kiai Rusovcén, amelynek az volt a célja, hogy az európai kö­zeledés jegyében az egyik sar­kalatos ponton, Szlovákia, Ma­gyarország és Ausztria találko­zásánál szoborparkot hozzanak létre. Ez ott volt, ahol a trianoni békeszerződés idején felállított oszlop jelezte a három ország­határ metsződését. A terület mindezideig megközelíthetetlen volt a magyarok, a szlovákok és az osztrákok részéről is.- Gondolom, a szögesdrótok lebontása után most már nem lehetett semmi probléma.-Ellenkezőleg, óriási konf­liktusokat okozott az, hogy erre a területre szobrokat akarnak felállítani. Gond volt a kövek szállítása és vámolása is.- Hány szobor készült itt?- Tizenkettő, tizenkét ma­gyar, osztrák, szlovák, holland és japán szobrász által, akik ide tervezték és a helyszínen készí­tették el őket. Ez állandó kiállí­tás, egészen addig, amíg a poli­tika ezt lehetővé teszi.- Látogatható?-Elvileg igen, gyakorlatilag nehezen. Ott semmilyen határ­átkelő nincs. Aztán ezek a szobrok gyakorlatilag három ország területén vannak, ha va­laki körbejárja, folyamatosan határsértést követ el. Most leg­jobban az osztrákok figyelik a határt.- Te folyamatosan részt vet­tél a szimpózium munkájában?- Igen, másfél hónapig, mint tizenharmadik szimpóziumi tag, ott voltam és dokumentáltam minden mozzanatot. Számomra fontos volt mindez, hiszen a szobrokat csak szűk kör láto­gathatja, de a fényképeket bár­hol be lehet mutatni, és az egész akcióról katalógust lehet csi­nálni. A vándorkiállítás, amely­nek első állomása Pécs volt, Szlovákiában és Ausztriában is bemutatásra kerül. A képeken kívül szerepel minden művész­től egy mozgatható, kisebb mé­retű alkotás is.- Jelenleg min dolgozol?- Az idei tevékenységem mű­tárgyakkal kapcsolatos. Több könyvet is készítek, az egyik a székesfehérvári kortárs magyar képzőművészeti gyűjtemény anyaga, amelyről nagyon szép album jelenik meg. A másik a villányi szoborparkról készülő könyv képanyaga, és egy ha­sonló készül az elmúlt húsz év kerámiáiból, amelyek siklóson jöttek létre.-És van még egy egészen más jellegű munkám is, amely­ből könyv lesz, az a magyaror­szági német népviseletekről szól. Bejártuk az országot, és a fellelhető eredeti népviseleteket fényképeztem, nem mint mű­tárgyat, hanem viselés közben, a környezettel együtt. Közel ötezer felvételt készítettem, amiből százötven jelenik majd meg. Cs. L. Pasquet bemutatkozása Monteverdi-bemutató Mohácson Több okból is különleges az idei hangversnyévad kezdete Pécsett. A Nemzeti Filmharmó­nia központjában zajló bonyo­dalmak némileg késleltették a régió programjának közzététe­lét, de a Pécsi Szimfonikus Ze­nekar nem várt tétlenül: saját rendezvényeként szeptember 10-én a pécsi Bazilikában tartott hangversenyével már meg is nyitotta az új évadot. Egy másik körülmény miatt is érdemes odafigyelnünk az idei őszi zenekari hangverse­nyeire: a zenekedvelők számára nem újság, hogy mostanában vette-veszi át a stafétabotot Howard Williamstől az új ve­zető karmester, Nicolas Pas­quet. A múlt pénteki koncerten is ő állt már a pulpituson - pon­tosabban: pulpitusokon, mint­hogy az első műsorrész barokk műveit a Bazilika karzatán, míg Beethoven V. szimfóniáját megszokottabb helyén szólal­tatta meg az együttes. Nagy melléfogás lenne Pas- qet művészi habitusáról, képes­ségeiről máris határozott véle­ményt formálni. A helyszín akusztikája oly mértékben el­lensége az elhangzott - renge­teg aprólékos és gyors mozgást, rövid hangot, hirtelen változást tartalmazó - kompozícióknak, hogy a zenei történések többsé­géről csak valami egészen hoz­závetőleges képet kaphatott a hallgató, nem beszélve arról, hogy mindez az előadók dolgát is alaposan megnehezítette. Nem tudni, hogy Bach 51. kan­tátájában (Jauchzet Gott...) a szoprán-szólista Váradi Mari­annát mennyire zavarta a vele szorosan együttműködni hiva­tott continuo-hangszerek távol­sága, a gyakran fázis-eltolódás­ban hallatszó zenekari háttér, mindenesetre a rá jellemző pél­dás intonációs biztonság oly­kor-olykor eltűnt. Kimagasló képességei per­sze, így sem maradtak rejtve: a szólókantáta barokk mércével is igényes magánszólamát a „puc- cinizmus” jegyében iskolázott sztárok szokványos dilettantiz­musa nélkül szólaltatta meg - kiénekelte a melizmákat, érzé­kenyen formált és hangsúlyo­zott, ritmusai elevenek voltak, anti-barokk merevség és roman­tikus önkényesség nélkül. Nemhogy a pécsi, a mai magyar zeneéletben is magasan jegyzett egy ilyen interpretáció értéke. Az ugyancsak nehéz koncer- táló trombitaszólamot Erdős Csaba játszotta dicséretes könnyedséggel, szép tónussal. Pasquet barokkízlésének döntő része - az artikulációval, ritmi­kával, vonós játékmódokkal kapcsolatos - a már ismertetett okokból rejtve maradt, s a Fil­harmónia bérleti programjában lapozgatva sajnálattal látom, hogy ebben az évadban ez aligha fog kiderülni. Tempó- és karakter-beli elképzeléseit min­denesetre általában szimpati­kusnak, meggyőzőnek éreztem. Másképp állt ezzel Hajdók Judit, Händel d-moll orgonaver­senyének (op. 7.no.4.) szólis­tája, legalább is első belépése­kor, amikor is a tempó néhány ütem alatt jelentősen felgyor­sult, még így gondoltam. Leg­később a gyors tételekben azonban rá kellett jönni, hogy egyszerűen a biztos technikai háttér, a ritmikai fegyelem és az előadói koncepció hiányával van dolgunk. Á stíluskérdések negligálását szemléltető példa lehet a nyitótétel utolsó négy akkordjának díszítetlen, pőre le­játszása, ami a korszak zenei etikettjének körülbelül olyan durva megsértése, mintha az ember egy romantikus darabban nem játszaná el a szerző által beírt tempóváltásokat. A szóló­tétel már-már egy falusi kántor­tanító harmóniumozásának szellemiségét árasztotta. A „Sors-szimfónia” révén láthattuk is, amit előzőleg sej­tettük. Pasquet zaklatott, haj­szolt „idegzenéje” a nyitőtétel- ben és a scherzoban a műnek különleges, de egyáltalán nem erőszakolt, a maga rendszeré­ben következetesen végigvitt ér­telmezése, amit nagyon szíve­sen meghallgatnék újra egy olyan térben, ahol a hangok nem taposnak egymás sarkára, ahol az éppen éles kontrasztja­ikkal ható hirtelen váltások nem mosódnak el a mindent átitató ködben. Pasquet - akit a zene­kar láthatóan respektál és min­denben követni igyekszik, - ilyen körülmények között is szuggesztívan sejtelmes hangu­latokat és elsöprő fokozásokat teremtett, nemcsak drámai, ha­nem minőségi értelemben is csúcsponttá téve a finálét - re­mélhetőleg egy hasonlóan di­namikus és csúcsra törő közös munka kezdeti szimbóluma­ként. Gönczy László Krausz György karnagy agyából pattant ki a grandiózus ötlet, hogy a 900 éves jubileu­mát országos súlyú rendezvé­nyekkel ünneplő Mohács repre­zentatív kórusa, a Bartók Béla Művelődési Központ vegyes­kara a 350 éve elhunyt Monte- verdinak hatalmas apparátust és titáni erőfeszítést igénylő Ves- próját (énekes Mária-zsolozs- máját) Kisboldogasszony ünne­pén vigye közönség elé. Köz­reműködőül meg kellett nyernie a pécsi teológia Garadnai Ba­lázs vezette kórusát, a pécsi püspöki énekiskola Jobbágy Valér irányította fiúkarát, éne­kes szólisták és hangszeres köz­reműködők egész sorát - zöm­mel olyanokat, akik születésük révén vagy egyéb módon Mo­hácshoz kötődnek. A szeptem­ber 12-i fogadalmi templomi helyi bemutató előtt Pécsett is elhangzott a Vespro, 11-én a Pius-templomban. Sajnos, itt a zenekar indiszponáltnak bizo­nyult. A mohácsi koncert helyszínét zsúfolásig megtöltő hívek és zenerajongók számára a város népszerű színművésze, Dunai Tamás alapozta meg az ünnepi légkört: atmoszférateremtő át­éléssel tolmácsolta - Babits Mihály poézisén átszűrve - Pázmány Péter Ének Magyaror­szág védasszonyáról című fohá­szát. A vegyeskar és az alkalmi összeállítású, korhűségre tö­rekvő zenekar által előadott té­telek között még letűnt évszá­zadok üzenetét tolmácsolta gre­gorián antifónák megszólaltatá­sával a középkor áhítatát su­gárzó teológus kar. A koncert során mindvégig részesülhet­tünk abban az élményben, ahogy Monteverdi muzsikájába integrálja a reneszánsz tündé- rien tiszta hangzásvilágát, s egyben utat is mutat a megszü­lető barokk másfajta életörömét közvetítő szólamszövedékeinek túláradó burjánzásával. Ez az évszázadok ízlésén át­ívelő kompozíció nemcsak az előadói apparátus teljesítőké­pességét teszi alapos próbára, hanem az ilyen kétórás élmény- zuhatag elfogadásához nem szokott közönségét is. Ám rész­ben a zseniális szerző jóvoltából - aki a kórusok, szólórészek, duettek jól időzített váltogatá­sával teszi művét végig élveze­tessé -, részben az előadás ma­gasan tartott színvonala követ­keztében igazi ünnepi légkör ülte meg a templomot. A mohácsiak természetesen boldogan hallhatták, hogy a már világsikerekben bővelkedő Sü­megi Eszter (szoprán) mellett Bánfai Beáta milyen egyen­rangú partner bársonyosan telt, átütő erejű alt hangjával, Ha- ramza László (tenor) milyen ki­válóan érzi - és technikai bukta­tóin is magabiztosan uralkodva valósítja meg ezt a stílust, re­mek „visszhangzó” pianókat produkálva egyetlen nem mo­hácsi érdekeltségű tenorista partnerével, Szabó Istvánnal, továbbá, hogy Kovács Pál (bari­ton) és Sárkány Kázmér (basz- szus) milyen elbűvölő orgá­nummal adja elő szólamát. A mű második felében kap­tak szerepet Uhrik Dóra növen­dékei, a mű szellemét a balett elemeivel tovább gazdagító ke­cses, légies leánykák. Az ének­iskola fiúkórusa mindenkit megnyugtatott, hogy ez az évti­zedekkel ezelőtt barbár intézke­déssel elfojtott, európai mércé­vel is számontartott intézmény- avatott irányítással - máris meg képes valósítani ugyanazt a kristálytiszta hangminőséget, azt a páratlan zenei fegyelmet, melyet a mostani produkciónak is egyik legmaradandóbb élmé­nyeként tárolunk magunkban. Egy sajtóbeszámoló kereteit messze meghaladja, hogy a con- tinuó-kíséretet stabil alapként megvalósító trió (Varga Márta, Horváth Judit, H. Erdős Orso­lya) mellett a zenekar tagjait is- köztük egy sor mohácsi mű­vészt - külön méltatásban ré­szesítsünk. Az egész város közvélemé­nye nevében mondok köszöne­tét a nagyvonalú gesztussal koncertünkhöz csatlakozó pécsi közreműködőknek. A helyi ve- gyeskamak pedig - mely eddig nem túlságosan bővelkedett pártfogó érdeklődésben - ez­úton is tolmácsolom jubiláló vá­rosunk háláját. Amit makacs el- tökéltségű karnagyuk vezetésé­vel, többéves szívós munkával elénk tártak, az méltán nevez­hető igencsak besűrűsödött ün­nepeink egyik csillogó zenitjé­nek. Bojtár László i L. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents