Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-17 / 255. szám (254. szám)

2 új Dunántúlt napló 1993. szeptember 17., péntek Új rendeletek Pécsett az állatok tartásáról (Folytatás az 1■ oldalról.) Visszatérve az állatok tartá­sáról és védelméről hozott ren­deletekre: mindkettőben előírás, hogy az állattartó köteles meg­felelő életfeltételeket biztosítani az állatai számára, s ennek meg­szegése bírságot vonhat maga után. A kedvtelésből tartott álla­tokról szóló rendelet kimondja az állatok kínzásának, tartós nyugtalanításának, bántalmazá­sának, elhagyásának, valamint állatviadalokra való felhaszná­lásának tilalmát is. A haszonállatok tartásáról szóló rendelet övezeteket hatá­roz meg. E négy övezet szerint 1: általában tiltja, 2: csak kis méretű haszonállatokra engedé­lyezi, 3: a nagy haszonállatok közül csak a ló esetében enge­délyezi, 4: a külterületek a zárt­kertnek nem minősülő részein viszont árutermelő jelleggel és mélyalmos formában is engedé­lyezi az állattartást. A kedvtelésből tartott állatok témájánál vitapont volt a több­lakásos épületben tartott ebek, macskák számát korlátozni szándékozó előírás. Végül olyan kompromisszum szüle­tett, hogy ilyen épületekben la­kásonként csak egy eb és egy macska tartható - szaporulatuk is legfeljebb három hónapos ko­ráig -, kivéve, ha ennél több ál­lat tartásával a lakóközösség többsége egyetért. Az eb- és a macskatenyész­téshez, továbbá veszélyes álla­tok tartásához engedély szüksé­ges. Veszélyes állatot zárt he­lyen úgy kell tartani, hogy em­beri életet, testi épséget és egészséget ne veszélyeztessen. Az önkormányzat pótkölt­ségvetésében keletkezett 347,8 millió forint többletbevétel zö­mének a korábbi közgyűlési döntések alapján már megvolt a helye, mint ahogy a magasház felszabadult céltartalékának is. A közgyűlés a pótköltségvetés módosításáról most úgy határo­zott, hogy a még ezen felül számításba vehető többletbevé­telt és kiadási megtakarítást - 108,8 millió forintot - általános tartalékként kezeli. Ennél témánál egyetlen hosz- szan vitatott pont volt: újhegyi PMSC-Fordan pálya megvásár­lása. Az egyesület az önkor­mányzattal szemben fennálló 15 millió forintos tartozását csak a pálya eladásával tudja rendezni. A FIDESZ-frakció ezzel kap­csolatban az javasolta, hogy a 30 milliós vételárból a tartozás letudásán felül csak 5 milliót kapjon a sportegyesület, a töb­bit a sportpálya visszapótlására fordítsák. Ennél többet csak ak­kor kapjon a sportklub, ha a pá­lyát 30 milliónál többért sikerül értékesíteni. A vita után végül olyan testü­leten belüli egyezség született, hogy 25 milliós vételárat ve­sznek figyelembe. A tartozás beszámításán felül a klub 5 mil­liót kap, további 5-öt viszont csak egy sporttámogatási meg­állapodás után. A sportpálya visszapótlásáról az önkormány­zat gondoskodik. D. I. Drog nélkül jobb! (Folytatás az 1. oldalról) A szakembertől megtudhat­tuk azt is, hogy míg hazánkban 1990-ben csak 28 kilogramm kemény drogot sikerült lefog­lalni, ez a szám, részben a kábí­tószerosztály létrehozásának köszönhetően tavaly már 130 kilogrammra emelkedett. Külön gondot okoz, hogy megjelentek Magyarországon a kábítószer előállítását és forgalmazását le­gális tevékenységgel álcázó gazdasági fantomszervezetek is. Ronald N. Verheggen, a hol­landiai Amhem rendőrségének kábítószeres csoportvezetője annak magyarázataként, hogy Hollandiában a nyílt utcán is fogyaszthatják a kábítószereket kifejtette: elsősorban a forgal­mazók leleplezésére, valamint a széleskörű felvilágosításra fek­tetik a hangsúlyt. Otto Klein rendőrfelügyelő (aki a németor­szági Bad Kreuznach-ban „frontharcosa’' a drog elleni küzdelemnek), aggasztó jelként értékelte, hogy hazájában 1991-ről 92-re 30 százalékkal nőtt a kábítószerfogyasztás. Az ugyancsak Németország­ból érkezett Claudia Matfilius elmondta, hogy a 12-16 évesek körében lehet leghatékonyabb a megelőzés, mert ők remélhe­tően még nem próbálták ki a kábítószereket. Balog N. MEGHÍVÓ A BÁBOLNA RT ÉS AZ IKR RT TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÉS SZERETETTEL VÁRJA ÖNT A 2. NEMZETKÖZI BÁBOLNAI GAZDANAPOK RENDEZVÉNYEIN SZEPTEM0ER 22-23-24 BÁBOLNA TERMÉKKIÁLLÍTÁS FAJTABEMUTATÓK SZÁTÓFÖLDI GÉPBEMUTATÓK SZAKMAI FÓRUMOK TAPASZTALATCSERE SZAKTANÁCSADÁS VÁSÁR IKR BÁBOLNA A FÖLDEL BARÁTSÁGBAN! (Q ÓRA A NAGYVILÁGBAN Csütörtökön megadta magát a norvég hatóságoknak az a három muzulmán terrorista, aki előbb Kijevbe, majd Oslóba térítette az Aeroflot Baku és Perm között közlekedő repülőgépét, ötven utasával és hétfőnyi személyzetével MTI TELEFOTÓ O New York: Az ENSZ köz­gyűlése szerdán megválasztotta annak a 11 tagú nemzetközi tör­vényszéknek nyolc tagját, amely az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök elkö­vetőinek ügyében lesz majd hi­vatott dönteni. O London: Az IMF 340 millió dolláros hitelének jóváhagyása helyreállította Magyarország pénzügyi szalonképességét, zöld jelzést adván más nemzetközi in­tézményeknek is a további köl­csönzésre - írta a Financial Ti­mes. Ez a felújuló kölcsönzés enyhíti Magyarország rászorult­ságát a nemzetközi tőkepiacra, és olcsóbban menedzselheti 23 milliárd dolláros adósságát, amely egy főre számítva a leg­nagyobb Kelet-Európábán. O Párizs: Nyolcvan óra munká­val sikerült föld alatti rabságából kiszabadítani egy súlyosan sérült francia barlangkutatót, aki va­sárnap indult el egy barlangrend­szerbe a Vercors-hegységben. Közben megcsúszott, lezuhant és több más sérülés mellett egyik lábán nyílt törést szenvedett. A barlangkutatót csak mentőszá­non lehetett volna a felszínre hozni, így előbb a helyszínen kapott orvosi segítséget. O Amszterdam: „Hi-fi tornyot a kutyaólba is!” - adta ki a jel­szót egy kutyaeledelt gyártó hol­land cég, amely október 4-én, a Nemzetközi Allatnapon egy CD megjelentetésével akar reklámot csinálni egyik termékének. Ezen hallható lesz „Az én kutyusom” című dal, farkasüvöltés és egy válogatás kutyahangtanból, de szerencsére mindez az emberi fül számára már nem hallható frekvencián. ítélet a berlini perben Emberölésre való felbujtás vétkében bűnösnek találta csü­törtökön a berlini bíróság a 73 éves Heinz Kesslert, a volt NDK volt védelmi miniszterét és helyettesét, a 66 éves Fritz Streletzet. Kesslert hét és fél év, míg Streletzet öt és fél év elzá­rásra ítélték. A tavaly novemberben kez­dődött per harmadik vádlottját, a 73 éves Hans Albrechtéi, az időközben megszűnt Suhl me­gye ex-párttitkárát bűnsegédke- zésben találták vétkesnek, az ő büntetése: négy és fél év. A per eredetileg hat szereplővel kez­dődött, de Erich Honeckert, az NDK volt első számú vezetőjét januárban betegségére hivat­kozva kiengedték a vizsgálati fogságból. Willi Stoph volt kormányfő ellen szintén betegség miatt szüntették be az eljárást, míg Erich Mielke egykori államvé­delmi miniszter azért maradt távol a bírósági teremből, mert ellene egy másik ügyben folyik per. Kínai jeti? A jetihez hasonló három „va­dembert” figyeltek meg a kö­zép-kínai Hupej tartományban - adta hírül az AFP francia hí­rügynökség a New Evening Post című hongkongi lap csütör­töki tudósításra hivatkozva. A lap szerint a „vademeberek” meztelenek voltak, testmagas­ságuk 1,56 - 1,70 méter közötti, hajuk vöröses, szemük göm- bölyded, homlokuk nagy és az álluk feltűnően előre ugró. A különös lényeket szeptember 3-án pillantotta meg Hupej tar­tományban pályafenntartáson dolgozó három kínai vasúti mű­szerész. Azóta kínai kutatócso­portok érkeztek a helyszínre, de nem sikerült megpillantaniok a „vadembereket” - csupán láb­nyomokat és hajfoszlányokat ta­láltak a helyszínen. „Robot-sebész” Svájcban A világon elsőként alkalma­zott robotot idegsebészeti mű­tétnél Lausanne kanton kór­háza. A műtétnél jelenlevő tu­dósok közlése szerint a két idegrendszeri beavatkozás a legnagyobb mértékben kielé­gítő volt. A „Minerva” nevű ro­bot egy scannerba van beépítve, amely az agy velő struktúráját annak teljes finomságában lát­hatóvá teszi anélkül, hogy a ko­ponyatetőt meg kellene nyitni. A robot a műtét egész lefolyása alatt szolgáltatja a képeket és ezzel lehetővé teszi a sebész­nek, hogy pontosan nyomon követhesse a beavatkozást. Az orvosok komputeren keresztül adják a műtéttel kapcsolatos szükséges utasításokat „Miner­vának”. O Róma: Palermoban szerdán. 56. születésnapján - a saját háza előtt terítették le egyetlen tarkó­lövéssel a maffiaellenes tevé­kenységéről jól ismert Puglisi atyát. A pap három éve rendít­hetetlen harcot folytatott a maf­fia ellen. A gyilkossággal a maffia az egész egyházat kí­vánja megfélemlíteni, amely a pápa májusi szicíliai látogatása óta aktívabbban lép fel a szer­vezett bűnözés ellen. O New York: Amerikai hajó­zási szakértők arra a következ­tetésre jutottak, hogy az 1912-ben elsüllyedt Titanic a jégheggyel való ütközést köve­tően nem süllyedt volna el, ha megfelelő minőségű acélból lett volna a hajótest. Az elemzés kimutatta, hogy a hajóderék nem megfelelően edzett acélle­mezekből készült. Jobb minő­ségű acél lehetővé tette volna, hogy a luxushajó a víz felszínén maradjon, vagy jóval lassabban merüljön el, így sokkal több ember menekülhetett volna meg. Talán az Ön pénzét is megsokszorozza! KLAPKA GYÖRGY • Palesztin-izraeli eljegyzés? • Kovács Ádám: millióból milliárd? • (El)térítés Dabas-Sári-módra? • Ki van az álnevek mögött? munkanapokon 8-16 óráig 1121 Budapest, Normafa utca 23/a Telefon: 201-1810, 201-2010 Fax: 156-8004 információ a pénzbefektetésről * 1

Next

/
Thumbnails
Contents