Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-15 / 253. szám (252. szám)

1993. szeptember 15., szerda aj Dunántúli napio 7 A Parlament kulisszái mögül Ahol árgus szemmel figyelik, „Mit is ír a Hogyishívják”- hogyan dolgozik az Országgyűlés sajtóirodája Újra megteltek a Parlament padsorai, itt az őszi ülésszak.- Számunkra is nagyüzem kezdődött - mondja Dr. Kulcsár Gábomé, az Országgyűlés saj­tóirodájának vezetője. - Mint mindig, már ezen a hétfőn is tar­tottunk egy kiadós értekezletet, amelyen csak az iroda munka­társai vettek részt...- Miről van szó ilyenkor?- Ekkor jelentik be az egyes pártok, ha a keddi ebédidőben sajtótájékoztatót kívánnak tar­tani. Vita akkor kerekedik, ha háromnál többen tartanak igényt a Gobelin-teremre. Egy óra alatt ugyanis háromnál több sajtóértekezletet nem lehet tar­tani. Gyakran a hatvan perc még két tájékoztatóra sem elég.- Milyen meggondolások alapján dönt az igényekről a saj­tóosztály vezetője?-Elsőbbséget élveznek azok a témák, amelyek a napirendhez kötődnek. De az előbb említet­teken kívül az Országgyűlés el­nökének és vezető munkatársa­inak valamennyi sajtótájékozta­tóját és a hozzájuk érkező kül­földi vendégek sajtókonferen­ciáit is mi szervezzük. A parla­menti sajtókonferenciák száma egy évben meghaladja a kétszá­zat. Ezekre minden parlamenti tudósító hivatalos, ott vannak a fővárosi napi és hetilapokon kí­vül több vidéki szerkesztőség munkatársai is, kiváltképpen ha olyan témák szerepelnek napi­renden, amelyek az ő régiójukat is érintik. A Magyaroszágon akkreditált külföldi újságírók is kapnak belépőt, ha bejelentik részvételi igényüket.-A hazai újságírók is csak belépővel léphetnek be az épü­letbe?- Természetesen. Sőt a miál­talunk kiadott állandó belépők is csak az Országgyűlés esemé­nyeire szólnak. Másfajta belé­pők érvényesek a Miniszterel­nökség és másfajták a Köztársa­sági Elnök hivatalaiba.- Az újságírók bepillanthat­nak a parlament hivatalos irata­iba is?- Minden plenáris ülésre ke­rülő javaslatból, módosító ja­vaslatból, előterjesztésből 60 példány kizárólag az újságírók számára készül. Havonta mint­egy 50 ezer A/4-es papírlapot használunk fel erre a célra. Az anyagok felét itt az osztályon sokszorosítjuk, a többit a beter­jesztők küldik át a sajtóosz­tályra.- Hány újságíróval állnak napi kapcsolatban?- Minden országos lapnak van parlamenti tudósítója, a külföldi sajtószolgálatok tudósí­tói is rendszeresen látogatják az üléseket, ha őket érdeklő téma van napirenden. Több vidéki lap rendszeresen küld tudósítót, másokkal telefonon és faxon érintkezünk. Több száz név sze­repel a noteszunkban, akiket mindig, mindenről értesítünk. Mindezek mellett naponta 38-40 újságot szemlézünk. Azokból a cikkekből, amelyek az Országgyűlés munkájáról szólnak, minden nap 11 óráig 48 példányban 50-55 oldalas összeállítást készítünk a Parla­ment tisztségviselői, a bizottsá­gok és a frakciók részére. Ter­mészetesen az is a munkánkhoz tartozik, hogy felhívjuk az ille­tékesek figyelmét azokra az írá­sokra, amelyekre okvetlen ref­lektálni kell. (koós) Apró, hófehér vitorlások gyerekek számára a 300 méter mély tó felszínén Zenei verseny a Garda-tó partján A Pécsi Vasutas Konc ért-fúvós zenekar olaszországi sikerei Éjszakai koncert a mirandolai gimnázium előtt A Garda északi partján emel­kedő hatalmas hegy meredeken zuhant bele a tó kristálytiszta vizébe, amely ott, a part men­tén, némi nagyvonalúsággal, még sekélynek volt mondható százötven méteres mélységével. Kicsit beljebb, de még partkö­zeiben, ahol méltóságteljesen úsztak a hófehér vitorlások, már alattomosan mélyült, elérte a háromszáz métert is. Lóra ter­mett magyar embernek ott már vigyáznia kellett, mert könnyen elveszíthette a lába alól a biz­tonságot jelentő talajt. Ha mindezt mélyen átérezte, s pá­nikszerűen éviekéit ki a part felé, pont a nagy, pálmákkal szegélyezett parkolóra láthatott, melynek látványossága a csil­logó, színes mercedesek, ma­nók, neoplanok között megbúvó két kopott, füstölgő magyar Ika­rus volt. A magyar buszokból zené­szek szálltak ki, voltak vagy nyolcvanan, a Pécsi Vasutas Koncert-fúvószenekar tagjai. Elegánsan, szürke nadrágban, illetve szoknyában, világoskék ingben, libasorban vonultak be Ríva város kongresszusi köz­pontjának nagytermébe, végig a fal mellett, hangszerüket tes­tükkel takarták az oda-odate- kintgető zsűri és a közönség elől. Kicsit szégyellték őket. Pedig akkor még nem tudták, hiszen csak napok múltán szembesültek vele, hogy Mi- randola város zeneiskolájában, a raktári polcokon megbúvó ki­selejtezett, játékra alkalmatlan­nak tartott hangszerek sokkal jobbak, mint az övékéi. Akkor még csak a rangos, nemzetközi fúvószenekari fesztivál néhány nyugat-európai zenekarának, versenybéli elllenfeleiknek fé­nyes, gyönyörű hangú hangsze­reivel találkoztak, no meg az előcsarnokban kiállított, meg­vásárolható, méregdrága hang­szercsodákkal. Pedig ekkor még azt sem sejtették, hogy az egyik nagysikerű koncertjükön, játék közben, a közönség számára észrevétlenül kell majd megfol­tozni a kilyukadt trombitát azzal a szigetelőszalaggal, amelyet a korábban hosszirányban elre­pedt tenorkürtről fejtenek majd le. Ekkor még csak arra a ver­senyre koncentráltak, amelyi­ken utolsó együttesként léptek fel, mint egyetlen kelet-európa­iak, ahol előttük már huszonkét zenekar mutatta be tudását. A verseny nemcsak a rossz minő­ségű hangszerekhez képest volt nehéz, hanem egyébként is, hi­szen minden zenekar megkínló­dott a technikailag bonyolult kötelező darabbal, egy kortárs belga szerző művével. A pé­csiek még annál is nehezebb szabadon választott művel, Lendvay Fesztivál nyitányával lepték meg az amerikai, svájci, holland, francia és olasz muzsi­kusokból álló szigorú zsűrit. Azt a zsűrit, amelynek tagjai a korábbi zenekarok bemutatói alatt szinte fel sem néztek pa­pírhalmazaik közül, szaporán pontoztak, egytől százig. A ma­gyarok játéka közben azonban megszűnt a tollak sercegése, s a felvont szemöldökök, tágra nyílt szemek jelezték, hogy va­lami szokatlan dolog történik, valami ritkán átélhető katartikus élmény részesei lettek a pécsiek bravúros, precíz, mélyen átélt muzsikálása nyomán. A zsűri reagálása és a közön­ség kitörő lelkesedése már sejt­tette a későbbi díjesőt, a nagy- zenekari kategória első díját, a legtöbb pontot (97,5-öt) elért együttesnek járó különdíjat, a három napos meghívást, és a legjobb karmesternek járó díjat, amelyet Neumayer Károly, az emberként, pedagógusként és muzsikusként is csodálatosan helytálló művész nyert el. A zenekar egyhetes olaszor­szági útján persze nemcsak a dí­jak elnyerése volt az egyetlen élmény. A kezdeti nehézsége­ket, azt, hogy az együttes fele kissé később érkezett meg, mint a másik, mert az emberi felejtés megejtően szép példájaként, az egyik sofőr otthon hagyta a busz nemzetközi engedélyét, később feledtették a koncertek sikerei. Az állva éljenző többez­res közönség a gálán, a Montec- chik és Capulettik városa, a kö­zépkori hangulatú Verona, a pingpongverseny a kastélyban, a polgármesteri fogadás elma­radásának komikuma, a buszból meglesett és megtapsolt szá­nalmas erkélyjelenet egy Ve­rona melletti kisváros koszos bérházában, az olasz zenészek­kel való együtt muzsikálás a mi­randolai zeneiskolában, Dani Tamás virtuóz blattolása, amint a fuvolaszólamot játszotta kla­rinétján hajnali kettőkor, az éj­szakába nyúló koncert a barokk templomban. És nem lehet elfe­lejteni a mirandolai estén azt az utcai hangversenyt, amelynek elején dühödten becsukódott egy első emeleti ablak spalet- tája, hogy a koncert végére, egy pillanatra kinyíljék, lehetőséget adva a kinyúló két kéznek egy rövid tapsra, hogy aztán végleg újra becsukódhasson. Hogy a nem mindennapi si­kereket a zenekar a muzsiká­lásba belefáradt hangszerekkel érte el,\hogy az együttes nagy része amatőrökből áll, hogy he­tenként csak egy próbára van lehetőségük, hogy a kották be­szerzése rendkívül körülményes és sok pénzbe kerül, hogy ezt a fajta muzsikálást, ellentétben Nyugat-Európával és a tengeren túllal, nálunk nem sokra becsü­lik, hogy szponzorok nemigen ostromolják őket, hogy a nagy nehezen külföldre kijutó és ott 'magasan a legjobban szereplő zenekar harmadosztályú, külvá­rosi szállóban kap elhelyezést, azt a zsűri, a közönség és a többi zenekar, feltehetően, nem tudta. Hogy mindezek ellenére a vasutasok Európa legjobbjai közé tartoznak, az tehetségük­nek és nem mindennapi lelke­sedésüknek köszönhető. Cs. L. Harkányfürdő 170 éves lődési Ház (ma: Kultúrcenter) lelkes gárdája, akiknek köszön­hető, hogy a Harkányi Nyár rendezvénysorozat idén is vál­tozatos volt (zenekarok, népi együttesek, tánccsoportok stb.), mind a Zsigmondy-sétány sza­badtéri színpadán, mind a Mű­velődési Ház kultúrtermeiben. A 170., idei - „hosszú, forró”- harkányi nyarat sajátos - első­sorban csak Harkányra jellemző- „mozaikok” ékesítették, amit másutt ebben a formában aligha találhatott meg a vendég. A Ba­ranya Szálló előtti „mini étte­rem” a béke kis szigetének tűnt egész nyáron, ahol jól megfért egymással a Politikát lapozgató és „csevab”-ot eszegető szerb a bárányhúsra váró, kiéhezett muzulmánnal... Még az évente rendszeresen hazalátogató egykori svábok is bámulták, hogy a néhai „KGST-piac” északi sarkán so­sem fogyott el a Stari és az Extra Napóleon konyak (potom 200-250 forintért)... A színes forgatagú fürdőhely épp úgy be­fogadta a Nova Gradiskáról már második éve itt élő horvát ta­nárt, mint az egész horvát „kis- kolóniát” a Bartók Béla utcá­ban, de kénytelen megtűrni a számtalan „márkavadászt” is, akik egyike-másika még a gará­zsát is lakrészként adja ki Har­kányban ... A vendégszeretetből idén is jelesre vizsgázott harkányiak a fővárossá való „átminősítés”-re vágynak, és a címet itt-ott már meg is előlegezték maguknak (pl. a Harkányi Hírek 1993/6. számában). A realizálódás azonban nehe­zen képzelhető el egy modem áruház, egy bútorbolt, egy mo­dem és tágas postaépület, kö­zépiskola, helytörténeti mú­zeum, modem mentőszolgálat stb. nélkül... Harkányban járt német és cseh ismerőseink nem hitték el, hogy ennek a bájos fürdőhely­nek nincs egy önálló, igényes útikönyve, mert Szita László pécsi levéltárigazgató 1973-ban- 20 évvel ezelőtt/!) írt (a fürdő 150. születésnapjára készült) magyar nyelvű „fürdőtörténete” (1823-1973) már régóta antik- váriumi ritkaság ... Ettől függetlenül - mint a napsugaras dél-baranyai „gyöngyszem” nagy-nagy tisz­telői - szurkolni fogunk azért, hogy ez a szép fürdőhely - az elmúlt évtizedek hibás döntéseit kompenzálandó - kapja meg a megye kultúrájában azt a rangot és szerepet, ami őt megilleti. Hajzer Lajos 170 évvel ezelőtt - 1823-ban - készítette el a „Büdöstó” ké­nes forrása vizének első vegye- lemzését Patkovics József tudós orvos, majd három évvel ké­sőbb közölte németül az ered­ményt - Strázsai Jánosnak a Tudományos Gyűjtemények 1825. évi publikációja (A har­kányi ferdők) után. A mediterrán éghajlatú Dél-Baranya „gyöngy­szemé”-nek nevezik sokan Har- kányfürdőt, mely a „reumások Mekkájáéként szerzett magá­vát, német) írt cikkek miatt di­csérendő a rutinos fiatal felelős szerkesztő (Koller Zoltán) és a szerkesztő bizottság munkája. Már az idei elő és főszezon számos vendéget vonzott ide: Nagy Bandó Andrást, Torgyán Józsefet, Kabos Lászlót, Heilig Gábort, Eszményi Viktóriát, Bárdy Györgyöt, a pécsi Harold Együttest, Markos Györgyöt és másokat. Május elején a harkányi Si­esta Club Hotel a Magyar Tele­vízió egyik stábja főhadiszál­A fürdő gyermekmedencéje nak rangot és nemzetközi hír­nevet. Német nyelvű prospektu­sok is csalogatják ide a nyugati (elsősorban német) turistákat a Main Kinzig Reisen autóbuszai minden kényelmet biztosító já­rataival, illetve Harkányból a Bonus Tours rendszeres járatai hozzák a vendégeket a Tenke- saljára, Siklós, Villány, Nagy- harsány és környéke megtekin­tésére. Elsősorban Ónodi Gábor für­dőigazgató és Bédy István pol­gármester kitartó harcának az eredménye, hogy a dél-baranyai fürdőhely végre azé lett, aíkit megillet: Harkányé ... A nagyközönség az utóbbi időben egy sor kimagasló eredményével a „fürdővárossá” válás útjára lépett. A Harkányi Hírek című, havonta megjelenő kiadvány a IV. évfolyamnál tart; elsősorban a benne lévő ak­tuális információk, a színes te­matikájú, érdekes tartalmú írá­sok és az idegen nyelven (hor­Fotó: Szundi György lása volt a Kisváros délen című 20 részes filmsorozat forgatása­kor. A „Challenge Day” idei úszóverseny (máj. 26.) mellett a már hagyományossá vált Har­kány Kupa nemzetközi úszó­verseny nyújtott kitűnő szóra­kozást a vendégeknek is július 11-én. A helyi sportélet igazi fegyvertényének azonban itt a „végeken” 1993-ban az számí­tott, hogy Harkány asztaliteni­szezői bejutottak az NB I-be. Új vezetők kerültek egyes ismert szállodák élére (Moldván László - Napsugár; Hentz Ró­bert - Agro;, Matus Gyuláné - Balkon Viking stb.). Hosszú szünet után júliusban már javá­ban üzemelt a Szigeti Csárda „újjászületett” formában, ami a hangulatos zenés szórakozóhely vezetőjének, Ivanics György­nek köszönhető. A harkányi kulturális rendez­vények tervezője, motora és koordinálója évek óta a Műve-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents