Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
1993-09-13 / 251. szám (250. szám)
10 üj Dunántúlt napió 1993. szeptember 13., hétfő A hivatásos újságolvasó A főszerkesztő megvette a saját lapját Veress Endre tanítványainak egy csoportjával a zeneiskola udvarán 1971. szeptember 18-án Fotó: Dobos László Elfelejtett évfordulók Veress Endre Andai György közismert riporter volt, amikor néhány éve eltűnt a sajtóból. Megszűnt szerző lenni, hogy megalapíthassa a Tallózó című lapot. Az utánközlő újságban már másutt megjelent cikkek látnak napvilágot, jócskán megkönnyíti a tájékozódást. Alapítója nemrégiben szokatlan dologra szánta el magát: a Reform Rt-től megvette a Tallózót.- Van-e tudomása arról, hogy más főszerkesztő is megvásárolta a saját lapját?- Nincs.-Igaz-e a pletyka, hogy az angliai nagybácsi pénzéből vette meg az utánközlő újságot?- Külföldön egy nagynéném él, az is Spanyolországban.-Az ő pénzéből vásárolta meg a lapot?-Én szoktam neki küldeni ezt-azt.-Árulja már el, miből vette a Tallózót?- Kőkemény hitelekből.- Lehetséges, hogy üzleti fantáziát lát a másodközlésben?- Nem a másodközlésben, hanem a Tallózóban.- Milyen adatok jellemzik ezt a kétségkívül közkedvelt lapot?- Harmincezer példányban jelenik meg, az előfizetők száma megközelíti a tízezret.- Mennyi a vidéki olvasó?-Fogalmam sincs. Azt viszont tudom, hogy az olvasók túlnyomó része városi.-Mi vált be az eredeti koncepcióból?- Szakmailag minden.- És üzletileg?-Több van a Tallózóban, ezért is vettem meg.-Mi az, ami leginkább zavarja?- Az, hogy négy év elteltével számos helyen még ismeretlen a lap. Ezt azzal magyarázom, hogy annak idején elmaradt a piacra való bevezetés. És döcög a folyamatos marketing-munka is.- Most sem késő. Örökéletű? Művészekről gyakran mondjuk ezt. A 105 éve született Tersánszky Józsi Jenő esetében valószínűleg igaz. De hogy kalandos életű, az egészen bizonyos. Aranyláz, bányászélet, művésztelep. Mesterek, kontárok, kistőkések, félurak, rátarti hivatalnokok, lumpenproletárok. Diák-kamarák, hamiskártyásokkal zsúfolt kocsmák világa. Képzőművészeti főiskolára készült, de a család elszegényedése folytán jogi akadémiára került. Elhihetjük-e, hogy sohasem készült írónak, csak a pénztelenség tette azzá? Elhihetjük-e, hogy életének igazi értelme a furulyázás lett volna, s az irodalom csak a megélhetés eszköze volt? Huszonkét éves volt, amikor Osvát megjelentette első novelláját a Nyugatban. „Én kísérletnek szántam, a szakma kész íróként fogadott...” - és Mó- Ezért próbálkozom. Komoly lehetőségek rejlenek a fővároson túli olvasórétegekben és a kölföldi magyarságban. Olyanoknak csinálok lapot, akik túlhajszolt üzletemberek, tanárok, orvosok, mérnökök, hétköznap a rádióból meg a tévéből tájékozódnak, a hét végén azonban időt szakítanak arra, hogy átböngésszék a sajtót. Az ő dolgukat könnyíteni meg.- Tulajdonképpen hány lapból szemelget?-Az ország összes napi- és hetilapjából.- Mindegyikből?- Nem mindegyikre lehet előfizetni.- Mégis, mennyit néz át reggelente?- Hajnalonta.- Szóval, mennyit?- Negyvenet.- Csak magára hagyatkozik, vagy vannak önkéntes segítői is?- Azokra az újságírókra gondol, akik beküldik a cikkeiket? Van néhány visszatérő kuncsaftom.-A kínálkozás hátrányt jelent?- Hajó a cikk, akkor nem. De jobban szeretek én válogatni.- Baj van a lapbéli arányokkal.-Nem tagadom, hogy szubjektív a Tallózó. Vállalom. Tény szerű séflében, a folyamatok láttatásáoan viszont objektív, ezt merem remélni.- Mintha túl sok volna a szemelvényfővárosi lapokból.- Országosokból.-Mintha túl kevés volna a szemelvény vidéki lapokból.- Helyiekből.-Most pontosít vagy válaszol?- Elismerem, hogy több helyi lapból kéne közölni cikkeket. Csakhogy az országos orgánumokban még mindig több a jól megírt anyag. Gyakran mégis a helyi újságot választom, mert ott történt a dolog.-Az országos sajtóhoz minriczék igen magas mércét állítottak. Az ifjú Tersánszky nem juthatott Párizsig, mint Ady, a szegénység béklyói csak a kispesti porba húzták, hogy a perifériát szolgálja. Figuráiba ültette el hitvallását, hogy tisztán élni a mocsokban is lehet, hogy a periférián élők is vágynak őszinte, önzetlen emberi kapcsolatokra, tisztább, igazibb világra. Emberféltését, embersze- retetét, az igazi emberarcot veti papírra minden egyes írásában. Ellensége minden skatulyázásnak, az irányzatok és szekták rendszerének. Egyszerűen csak magyar írónak vallja magát. „A magam útját járom, de békében, barátságban megférek mindenkivel. Nincs jobb és nincs más összeomolhatatlan társadalmi lap, mint a tisztességnek, munkának, hitnek és önérzetnek megbecsülése, és a tág lelkiismeretnek, henyeségnek, tehet- ségtelenségnek, megalkuvásdenki hozzájuthat, kár talán utánközölni.-Ha a helyi, de országos visszhangot kiváltott ügyről a helyi lap nem ír, én ezt meg tudom érteni. Nem azt mondom, hogy gyávák a helyi szerkesztőségben dolgozó kollégák, csak azt, hogy nem könnyű másnap összefutni azzal a helyi hatalmassággal, akit lelepleztünk. Az országos lapnál ez nem gond.-A Tallózó, alcíme szerint, közéleti lapszemle. Mintha túl sok volna benne a politika. Ez hajdanában jó volt a tájékozódás szempontjából, közben azonban az olvasók eltávolodtak a politikától.- A Tallózóból mégsem lesz politikamentes újság. Én erre adtam a fejem, ráadásul még érdekel is a közélet.- Vannak-e arról információi, hogy kik olvassák a közéleti lapszemlét?- Egy felmérés szerint az átlagolvasó harminc és negyven közötti, nő, diplomás, vidéki kisvárosban él, s a Fideszre szavazott vagy szavazna.- Neki csinál újságot?- A politika iránt érdeklődőnek. Az időhiányban szenvedőnek. A vidékről Pestre elszármazottaknak. És annak az olvasónak, akinek nincs elég pénze a tájékozódásra.- Most, hogy a maga ura lett, olvasmányosabb lapot válogat majd?-Szerintem most is elég olvasmányos a Tallózó. Gazdagabb lapot szeretnék csinálni.-Hogy meggazdagodjon belőle?- Félő, hogy ez nem fog sikerülni.- Miért nem?-Mert ebben az újságban szolid haszon rejlik, azt kell kibányászni.- Nem fél a bukástól?- Ha félnék, nem vettem volna meg a saját lapomat. Zöldi László nak, csúszásnak-mászásnak a megvetése és helyére szorítása.” - írta. Az első világháború szörnyűségeiről - Ignotus biztatására, hogy a háborúról is lehet tiszta irodalmat írni - a Viszontlátásra drága című kisregényben vallott. Megjelentek közéleti bírálatai is: A két zöld ász, Rossz szomszédok, A céda és a szűz. És noha az irodalmi élet peremére szorult, írói szabadságát a legválságosabb éveiben sem adta fel, megalkudni nem tudott. Egy ország helyett szé- gyellte, hogy éhezik. Öngyilkosságot kísérelt meg, amire aztán, szándéka ellenére felfigyeltek. Ismert ember lett. A Kakuk Marci első kötetével hosszasan házalt a szerkesztőknél, valóságos közelharcot kellett vívnia, mire megjelenhetett. A regény főhősében sokan vélték felfedezni őt magát, a szerzőt. De ez az édeskomisz, dologkerülő Róla is megfeledkeztünk. Nem emlékeztünk rá nyolcvanadik születésnapján sem. Há- nyunkban él még jellegzetes alakja, sajátosan zengő hangja? Egy régi-régi rádióriportom első mondatai jutnak eszembe:- 1946 márciusában egy magas, nyurga fiatalember települt át szüleivel Budapestről Pécsre, mint kibombázott budai muzsikus. Megkérdezzük, hogyan érzi magát új környezetében - tettem fel a riporteri kérdés, és a válaszból egy nem mindennapi művész életútja bontakozott ki. Kolozsvárt született, 1913. január 24-én. Az első világháború alatt Budapestre menekült a Veress család. Budán tett érettségit a Toldy Ferenc reáliskolában. Már ekkor kibontakozott benne élete három szenvedélye: az ének, a zongora és az írás. Zenei hajlamait énekesnő édesanyjától, írói tehetségét pedig történetíró édesapjától örökölte. Édesanyja a nagy alt-triász - Basilides Mária, Durigo Ilona, Méhely Mária - utolsó tagja volt. Tíz évig énekelt Kolozsvárt, s még húszig Budapesten. Műsora a nagy opera- és oratóriumszerepektől a modem dalokig ívelt. Szereplője volt a magyar rádió hőskorának. Korán abbahagyta az éneklést. Attól kezdve nagyobbik, zeneszerző fia, Sándor kottamásolójául és kisebbik, énekes fia, Endre zongorakísérőjéül szegődött. Szívesen beszélt ifj. Veress Endre édesapjáról, meg annak apjáról Veress Sándorról, korának egyik legképzettebb mérnökéről, aki Kossuth Lajost számysegédi minőségben követte az emigrációba, s mint a „Kossuth-emigráció Mikes Kelemenje), a hontalan magyarok keserű sorsát „A magyar emig- ratio Keleten” c. kétkötetes munkájában írta meg. Fia, dr. Veress Endre Pécsett is folytatta munkásságát. Vérbeli történész volt, életrajzok írója, okmánytácsavargó kalandozásaiban, a szabadság iránti vágyában, bo- hémságában, furfangosságában, szegénységében sem egészen az, ami Tersánszky. Viszont vele, Kakuk Marcival érkezett meg a magyar irodalomba a kifogyhatatlan derű, a letörölhe- tetlen mosoly, a kikezdhetetlen emberség, Kakuk Marcit izgalmas útra küldi. Embertípusok sokaságát mutatja be általa, leginkább a megalázónak, kisemmizettek és jogfosztottak világából, akik sehol sem lelik helyüket, mégis mindenütt otthon vannak. Hőseiben azzal a kegyetlen és talán ma még időszerűbb ellentmondással találjuk szemben magunkat, hogy hatalmas értékek, energiák mennek veszendőbe, ha az emberek a társadalmi viszonyok ellenében próbálnak ügyessé, erőssé, életrevalóvá, viszonylag szuverénné válni. A Kakuk Marciért 1949-ben Kossuth-díjjal ismerték el Tersánszky írói nagyságát, de a következő évben már félre is teszik és sokáig mellőzik, s a Jókai Színház csak 1963-ban murák kezelője. A Rét utca 39. sz. ház falán emléktábla hirdeti, hogy ott élt és hunyt el 1953-ban dr. Veress Endre. Visszatérve ifj. Veress Endre életének további alakulására, ismét idézem, amit abban a régi rádióriportban elmondott magáról. Műveszi tanulmányit a Zeneművészeti Főiskolán kitüntetéssel végezte. Pécsre költözésük után tevékenyen bakapcso- lódott a város zenei életébe. Meleg, lírai basszushangjával 1946 májusában a pécsi református templomban rendezett egyházzenei hangversenyen mutatkozott be. Ezt követően volt karvezető, laptudósító, tanár, bábjátékos és hangversenyrendező. Tíz éven át volt a Bóbitát megelőző, Zágon Gyula vezetésével működött Pécsi Bábszínház zenei munkatársa, felesége, Abaligeti Zita pedig segédrendezője. Csaknem félezer előadás ment az ő zenéjével. A pécsi lapokba, meg a Jelenkorba cikkeket, kritikákat írt. Zenei műfordításai élén a teljes Parasztbecsület állt. 1963 decemberében a Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolában, Ivasivka Mátyás tanár vezetésével megrendezett Collegium Musicum első előadásán hangzott el először a fordítás szövege. ő szervezte meg a Pécsi Énekes Estéket. „Célunk - olvasom 1947-ből, Pécs thj. város szabadművelődési felügyelője, dr. Szántó Károly által aláírt felhívásban -, a pécsi beszéd- és énekművészet fellendítése és a pécsi vokális előadótehetségek felkarolása, rendszeres szóhoz juttatása. Evégből minden hónap első csütörtökjén a Belvárosi Katolikus Kör dísztermében 3 forintos olcsó műmegváltási alapon hangversenyt rendezünk, melyen sorra kerülnek a költészet és énekirodalom legszebb alkotásai, a népdaltól az oratóriumig.” A jubileumi Schubert-hangverseny, két tatja be a regény színpadi változatát. Olvasói, írótársai, barátai az univerzális tehetséget látták benne. Azt mondják róla, hogy ha nem itt, hanem valahol a Szajna partján látta volna meg a napvilágot, a világ első három írója között lehetne. De nincs ott, s nem valószínű, hogy egy ilyen félig kerek évfordulón, születésének 105. évfordulóján (Nagybányán született szeptember 12-én vagy 13-án) sokan gondolnak majd rá ... Vajon a kisember, aki a nap- ról-napra tengődés kínjait osztotta meg egy pajkos svájcisapkás öregúfral, tudta-e, hogy Kossuth-díjas író tisztelte meg érdeklődésével? Tudta-e az üldözött a II. világháború legsötétebb napjaiban, hogy egy zseniális író zseniális regények helyett hamis útleveleket írogat miatta? Valószínűleg ők sem ismerték. Legfeljebb azzal vigasztalódhatott, hogy nem voltak ellenségei, csak barátai. Azokat viszont minden rétegből gyűjtötte, a legalsóktól a legmagasabbakig. Huszonnégy éve kalandozVerdi-est, pécsi költők és zeneszerzők műsora mellett talán legkiemelkedőbb produkciójuk Sass Dezső: „Mór pécsi püspök k irácsonya” c. oratóriumának 1947 decemberi fényes ősbemutatója volt, melyen a szólókat az akkor legjobb pécsi énekesek - Spineth Ferencné, Özörényi Olga, Csókási János, Nyolczas Ipoly, Vándor Ottó és Veress Endre - énekelték, a karrészeket a Király-díjas Pécsi Dalárda. Karmester Várhalmi Oszkár volt, a zongoránál maga a szerző ült. Megismételték a belvárosi templomban, majd 1949 decemberében felújították és háromszor adátk elő. Ez is bizonyítja, hogy szenvedélyesen kutatta, lemásolta mindazokat a műveket, melyeket Pécsett komponáltak. Mikor észrevette, hogy e dalok milyen ritkán hangzanak el, cikket írt a Független Néplap 1948. decemberi számában, „Pécs, a hallgatag dalok városa” címmel. De írásai jelentek meg a Zenei Szemlében, a Muzsikában is. Egy kötet vers és műfordítás, számos zenei és nyelvészeti értekezés várta, hogy napvilágot lásson - úgy vélem, hiába. De kárpótolta ezért a tanítás öröme. A Tanárképző Főiskolán, majd mint a zeneiskola tanára, sokak szeretett Bandi bácsija, ismertette meg tanítványaival a zenetörténet lapjait. Az egykori riport végén ezért kérdeztem meg tőle: mit üzen az ifjúságnak? Azt, hogy szüntelenül tanuljon, művelődjék! - felelte. - Ne lássunk az utcán annyi ődöngő fiatalt, ami nem azonos a levegőzéssel! Amit életünk első negyedszázadában magunkba szívtunk, döntően kihat teljes életünkre! Ne tékozoljuk el fiatal éveinket! Szeretnék ma fiatal lenni, nem átvergődve annyi nyomorúságon, ami az én nemzedékemnek jutott osztályrészül. Ma is megszívlelendő tanácsok. Már ezért is őrizzük meg szívünkben az 1982. december 29-én váratlanul elhunyt Veress Endre emlékét. Dr. Nádor Tamás nak Kakuk Marcival az örök vadászmezőkön, erdőkben és havasokban, illetve nem is biztos, hogy együtt, mert lehetséges, hogy Kakuk Marci itt maradt közöttünk. De hol keressük őt? Csendes munkanélküli vált volna belőle, aki ha találna rendes munkát, jobban érzi magát így, látszatra kevéssel, de tenyérből eszegetve? Esetleg divatos öltönyben vigyorog ránk egy márkás nyugati limuzinból, élvezve az életet és elnézve nélkülöző szülei feje felett? ő az, aki korunk hősévé nőtte ki magát, joghézagok résein siklik át, s menti, szerzi a vagyont, persze magának? És lehetséges-e, hogy korunk Kakuk Marcija később majd megszabadul ezektől a hivalkodó jelvényektől, mint a drága autó, a fényűző élet, a ragyogó nők, a hosszú és gondtalan nyaralások. Vajon képes lesz-e újra kezdeni, s lesz-e benne elég kurázsi, hogy megőrizze emberségét, akár a mocsokban is? Kedves Józsi Jenő, fogytán a gyémántkarakterű Kakuk Marcik! Száraz Zita Tersánszky újra itt van Kakuk Marci a limuzinban
