Új Dunántúli Napló, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)

1993-09-10 / 248. szám (247. szám)

2 aj Dunántúli napiö 1993. szeptember 10., péntek Eldőlt a pécsi magasház sorsa 0 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Világszenzáció az a tengert és tengerparti strandot utánzó uszoda, amely most nyílt meg Japán­ban, és ahol óriási hullámok vannak, homok és mindaz, amit az ember a tenger partján megta­lálhat FEB-FOTÓ Izraeli - PFSZ elismerés (Folytatás az L oldalról.) Az örömkitörést tehát a ko­rábbi rossz tapasztalatokon ala­puló óvatosságból nem árt „lép- csőztetni”. A bizonyossághoz a következő fontos stádiumok ve­zetnek: az ajánlat nyomán való­ban megköttessék a szerződés, a február 1-ére kikötött határidő- pontban valóban megkezdődjön az épületszerkezet megerősí­tése, s végül beteljesülésként sikeres is legyen ez a művelet. Ezek az érzelmek egyaránt jelen voltak a téma nem túl hosszú közgyűlési vitájában, amely dr. Mikes Éva alpolgár­mester előteijesztését követte. A testület ennek nyomán két ha­tározatot is hozott. Először eredménytelennek nyilvánította a magasház hasznosítására kiírt, s a nyár elején zárult pályázatot, majd elfogadta az ED. AST and CO. Baugesellschaft m.b. H. - már a pályázat után és nem is egyedüliként érkezett - ajánla­tát. Döntése szerint közgyűlés az osztrák cégnek adja a ma­gasház tulajdonjogát azzal, hogy az az épület felújítása után 22 jelenlegi lakásnak megfelelő 800 négyzetméter területet az önkormányzatnak tulajdonba ad. Egyetértett a közgyűlés az épület vegyes jellegű - üzlet, iroda, lakás - hasznosításával, valamint azzal is, hogy a ma­gasházhoz csatlakozó, attól délre eső területen a cég 200 fé­rőhelyes parkolót létesít, s az ehhez szükséges nagyságú tel­ket a tulajdonába kapja. Az időrend és az önkormány­zati jogi normák rangsora alap­ján is az első helye kívánkozott volna az a tény, hogy a közgyű­lés tegnapi ülésén fogadta el az önkormányzat által pénzben és természetben nyújtott szociális ellátásairól szóló rendeletét, amely kihirdetésével lép ha­tályba. A rendelet - amit Balikó Zoltán képviselő az önkor­mányzat „szegénységi vallomá­sának” nevezett - megpróbál olyan kritériumokat meghatá­rozni, amelyekkel a rendelke­zésre álló és a növekvő igé­nyekhez képest egyre szűkö­sebb szociális segélyezési pénzkeretből - idén 128 millió forint - a lehető legigazságo­sabban, leghatékonyabban le­hessen juttatni a rászorulóknak. A több, mint 30 paragrafust, számos mellékletet tartalmazó, sok oldal terjedelmű rendeletet lehetetlen e tudósításban ismer­tetni. Még a szociális támoga­tási formák felsorolása is hosz- szú: munkanélküliek jövede­lempótló támogatása, ápolási díj, átmeneti segély, természet­ben nyújtott átmeneti segély, rendszeres szociális segély, rendszeres nevelési segély, te­metési segély, közgyógyellátás, kamatmentes szociális kölcsön. Ez utóbbi ebben a formában nevesítve újdonság: olyan rend­kívüli élethelyzetbe került jogo­sultak kaphatják, akik rendsze­res havi jövedelemmel rendel­(Folytatás az 1. oldalról) asztalokra lenne szükségünk. Szeretném, ha azt is rögzíte­nénk, hogy nemzetiségi megkü­lönböztetés nélkül bármelyik gyerek lakhat Mohácson, aki a gimnáziumban az ipari iskolá­ban vagy a Marekban kíván ta­nulni. Ugyanakkor a 65-ös lét­számnál több helyet nem tu­dunk adni, tehát újabb jelentke­zők elhelyezéséről a menekül­tügyi hivatal gondoskodjon.- A megbeszélésünk során más igényeket is előterjesztet­tem - folytatta a polgármester. - A város általános iskoláiban 120 menekült gyerekünk tanul, és közülük 25-en a környező községekből járnak be. Szá­mukra az autóbuszbérlet árának a térítését indítványoztam. Gondjaink vannak az óvodá­sokkal. A város nem kap köz­ponti támogatást az óvodák keznek, vagy ilyen jövedelem folyósítása 3 hónapon belül várható számukra. Vitatott pont volt a csak két határnap, de vé­gül így dőlt el: kamatmentes szociális kölcsönt minden év­ben február 28-káig, illetve au­gusztus 31-kéig lehet igényelni a Népjóléti Iroda illetékes terü­leti szociális központjánál. A rendelet-tervezet alternatí­vát tartalmazott arra, hogy lét- rehozzák-e a lakásfenntartási támogatást, vagy sem. A köz­gyűlés az utóbbi változat mel­lett döntött, részint abból a megfontolásból, hogy az ilyen kritérium alapján meghatározott jogosultsági kör ma már olyan méretű lenne, hogy az messze meghaladná az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit, másrészt azért, mert a leginkább rászoru­lók eddig is kaptak és kapnak ezután is ilyen célra támogatást általánosabban meghatározott segélyezési formában. A talán a legterjedelmesebb vitát az az újra visszatérő téma váltotta ki, hogy megvásárolja-e az önkormányzat a Ságvári Művelődési Ház eladásra felkí­nált épületét. Erre a határozott választ már sürgette a jelenlegi tulajdonos. Egyszer korábban már volt elvi döntés az igenre, aztán nem sikerült megtalálni a vásárlás fedezetét az önkor­mányzat költségvetésében. A MÉV viszont az ismertetettek szerint olyan helyzetbe került, hogy kötelezettségei teljesítése érdekében még december 31-ig el kell adnia az épületet. Ha nem az önkormányzatnak, ak­kor másnak. Csakhogy ebben az esetben épületben működő ön- kormányzati intézménynek, művészeti együtteseknek - pél­dául a Harmadik Színháznak, a Koncert Fúvószenekarnak ki kell költöznie. Ezzel, az ingatlan értékes voltával, meg Uránváros köz- művelődési célt szolgáló intéz­ményekkel, épületekkel való el­látatlanságával érveltek a vásár­lás támogatói - javarészt az MSZP-frakció és a Kulturális bizottság tagjai - de kisebbség­ben maradtak. Győzött az a megfontolás, hogy az önkor­mányzat nem helyezheti elő­térbe a kulturális érdekeket, amikor például a kötelezően lé­tesítendő szociális ellátó intéz­ményekre kell tartalékolnia pénzforrásait. Egyik utolsó pontként - hosszú jogtechnikai vita után - a közgyűlés úgy döntött, hogy 9 millió forint összegű kamat­mentesen visszatérítendő támo­gatással nyújt segítséget egy korszerű diagnosztikai központ létrehozásához a NEURO C. T. Kft-nek. Ezzel a központtal olyan diagnosztikus vizsgálatok - mágneses rezonancia vizsgá­lat, komputeres tomográfia - válnak lehetővé, amelyekre Pé­csett ma nincs, vagy csak igen szűk kapacitással van mód. Dunai Imre fenntartásához, azt a költségve­tésből kell kigazdálkodnunk. Az óvodai elhelyezést a mene­kült családok egy része pedig igényelné, de az ő költségeiket nem vállalhatjuk át. Eddig tíz óvodás korú gyereket írattak be, viszont amíg az ellátásukhoz nem kapunk pénzt, hiába lenne helyünk, nem áll módunkban fogadni őket.-Végezetül azt javasoltam, hogy a menekültügyi hivatalnak egy kirendeltségét hozzák létre Mohácson. Jelenleg is 620-630 ember él nálunk és a menekült­ügy alkalmazásában lévő egy dolgozó munkaidejét leköti a pénzsegélyek kiosztása. Az iga­zolványok hosszabbítása, cseréje és újak kiállítása miatt eddig Pécsre kellet utazniuk. Ésszerű­nek tartanám, ha ezt is helyben intézhetnék - mondta Kuti Ist­ván. Berta Mária Csehszlovákia nem kártalanítja a szudétanémeteket A Cseh Köztársaság nem fogja kártalanítani a második világháború után Csehszlová­kiából kitelepített szudétané­meteket - jelentette ki csütör­tökön Prágában Václav Havel cseh államfő. Havel újságírók előtt reagált Klaus Kinkel német külügymi­niszter múltheti karlsruhei be­szédére. Kinkel azt mondta, hogy a bonni kabinet soha nem ismerte el a németek kelet-eu­rópai szülőföldjükről történt kiűzését, vagyonuk elkobzását. A német kormány támogatja a szudétanémetek követeléseit, a konkrét tárgyalások időszaka azonban még nem érkezett el a vagyon visszaadását, illetve a kártalanítást illetően. O Varsó: Példátlan villa­mos-szerencsétlenség történt a lengyelországi Poznanban. Szerdán délután egy útkeresz­teződésben rossz váltóállitás miatt kisiklott egy villamosz- szerelvény, és egy ház falának rohant. A baleset következté­ben a szerelvény első kocsija teljesen megsemmisült. Né­gyen azonnal életüket vesztet­ték - három lengyel és egy FAK-beli utas - és több, mint ötvenen megsebesültek, közü­lük tizenketten életveszélye­sen. A csütörtök délutáni hírek szerint nem sok esély van élet- benmaradásukra. O Moszkvya: Borisz Jelcin orosz elnök biztonsági emberei megszállták csütörtökön az orosz alkotmánybíróság el­nöke, Valerij Zorkin vidéki vil­láját. Az Ogarjovo településen levő villába a biztonsági gárda emberei nem engedték be Zor- kint és családját, s az üdülőt elkobozták. A Rí A hírügynök­ség jelentése szerint az alkot­mánybíróság éppen most tár­gyalja, hogy Borisz Jelcin múlt heti rendelete Ruckoj alelnök felfüggesztésére alkotmá­nyos-e. Lemondott a görög kormány Csütörtökön lemondott a gö­rög kormány, Konsztantin Mi- cotakisz miniszterelnök pedig előrehozott választások kiírá­sát javasolta, miután pártja el­veszítette az abszolút többsé­get a parlamentben. Ezt nyilatkozatban közölte a görög elnöki palota. Konsztan­tin Karamanlisz államfő elfo­gadta a konzervatív kormány lemondását, és hozzájárult az idő előtti választásokhoz, ame­lyeket várhatóan október ele­jén tartanak - jelentette a Reu­ter. A jeruzsálemi rádió csütör­tök délutáni jelentése szerint Izrael és a PFSZ megállapodott a kölcsönös elismerésről. Az izraeli kormány szűkebb kabi­netje a délután folyamán ülést tartott és az egyezséget jóvá­hagyta. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke azt nyomban alá­írta, és a délelőtt Tuniszba ér­kezett norvég külügyminiszter a dokumentumot Izraelbe vi­szi, hogy ott megszerezze Ji- chak Rabin kormányfő aláírá­sát. O London: Az Öböl-háború óta nem tapasztalt mélypont felé sodródnak a világpiaci kő­olajárak, elsősorban a vártnál gyengébb globális keresletről érkező hírek hatására. Nem se­gíti a termelőket az sem, hogy a piac rendületlenül váija az iraki olajexportra kirótt ENSZ-em- bargó enyhítését, s a szakértők kétségbe vonják a Kőolajexpor­táló Országok Szervezetének (OPEC) képességét a makacs túltermelés visszafogására. A világpiaci átlagár csaknem más­fél dollárral csökkent az elmúlt egy hónapban. O Johannesburg: Terroristák szerda éjjel agyonlőttek 19 em­bert Johannesburg egyik feke­ték lakta elővárosában. A mé­szárlást mintegy tucatnyi fegy­veres követte el, aki tüzet nyi­tott a távolsági járatra váró tö­megre. A halálos áldozatokon kívül 22 ember megsebesült. O Kabul: Gulbuddin Hekmat- jar afgán kormányfő közölte Andrej Kozirev orosz külügy­miniszterrel, hogy Afganisztán - bizonyos feltételek teljesülése esetén - kész szabadon engedni azokat oroszokat, akik még az 1979-től 1989-ig tartott szovjet megszállás idején estek afgán fogságba. Kozirev szerdán ér­kezett Kabulba, hogy főként a tádzsik-afgán határ mentén kia­lakult feszült helyzetről tárgyal­jon vendéglátóival. O Washington: Közös béke- fenntartó gyakorlatok, „forró drót” a két védelmi miniszté­rium között, tisztek kölcsönös cseréje és rendszeres konzultá­ciók: a katonai együttműködés­nek olyan elemei, amelyek né­hány éve szinte elképzelhetetle­nek lettek volna a két ádáz el­lenség, az amerikai és az orosz fegyveres erők között. A széles körű kooperációt előirányzó megállapodást Les Aspin ame­rikai és Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter írta alá szer­dán Washingtonban. Pavel Gra­csov orosz védelmi minisztert szerdán fogadta Bili Clinton amerikai elnök. Johan Jörgen Holst előzőleg Párizsban részt vett a PFSZ és Izrael küldöttei közötti alku utolsó szakaszában. Úgy tudni, hogy a megállapodás csütörtök hajnalban született meg a fran­cia fővárosban. Egyetlen közös nyilatkozat­ban ismeri el egymást a két fél, s nem - mint korábban szó volt róla - előbb a PFSZ Izraelt s utóbb viszont. Abed Rabbo szerint Izrael a PFSZ-t mint „a palesztin nép képviselőjét” is­meri el. ' Gyorsan terjed a mérges alga A Földközi-tenger vízében, a Cote d’Azúrnál gyorsan terjed a caulerpa taxifolia, az alig né­hány éve megjelent alga, és a tudósoknak még semmiféle el­gondolásuk sincs arra, milyen eszközzel vessenek véget tér­hódításának. A tropikus tenge­rek vízében élő algafajtát alig kilenc évvel ezelőtt észlelték először, ma viszont már a fran­cia partszakaszon több mint négyszáz hektárnyi vízfelületet hódított meg. A caulerpa ráadá­sul olyan mérgező anyagokat is tartalmaz, amely a halak szer­vezetébe kerülve vagy azok pusztulását okozza, vagy benne marad szervezetükben és a halat fogyasztó emberre is ártalmas lehet. Félanalfabéta amerikaiak Kilencvenmillió amerikai, gyakorlatilag a felnőtt lakosság fele, nem tud helyesen írni és olvasni - derül ki az amerikai oktatásügyi minisztérium jelen­téséből. A tavaly elvégzett széles körű felmérések tanúsága sze­rint több mint negyvenmillió amerikai akadozva olvas és egyszerű összeadásokat is csak nehezen tud elvégezni. Richard Riley oktatásügyi miniszter a felmérés eredménye megdöb­bentő, mert azt jelenti: az ame­rikai lakosság nagy többsége nem tudja, hogy nincs meg a megfelelő képessége arra, hogy megteremtse magának a megél­hetési feltételeket a csúcstech­nológia uralta társadalomban. • Csépi a jéghegy csúcsán? • Újrakezdjük a leventézést? • Itt a zaci reneszánsz? • Mégis jöjjön a hóhér? . I1VS9 •••egyszerűen minden Segítséget vár Mohács Kollégium a menekült gyerekeknek

Next

/
Thumbnails
Contents