Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-31 / 237. szám

Példabeszéd a vágódeszka áráról Boltról boltra (3. oldal) Antall Józsefet családtagjai képviselik Antall József miniszterelnök Horthy Miklós történelmi és po­litikai szerepével, annak értéke­lésével kétrészes televíziós in­terjúban foglalkozott. Az interjú teljes szövege a Heti Magyaror­szág e heti számában, és az MDF Hírlapban fog megje­lenni. Horthy Miklósnak, Ma­gyarország kormányzójának és családtagjainak újratemetésén - tekintetbe véve mind a Buda­pesten rendezett nemzetközi konferenciákat, mind egyéb személyes okokat - a miniszter- elnök személyesen nem vesz részt. Az újratemetésen a kor­mány több tagja - a már koráb­ban közölteknek megfelelően - magánemberként lesz jelen. An­tall József az újratemetésen közvetlen családtagjaival kép­viselteti magát. (MTI) Országos terjesztésű a Pandúr Mától utcára kerül a Pécsett szerkesztett Pandúr című bűn­ügyi magazin szeptemberi száma, amely most először or­szágos lapként jut el az árusító helyekre. A szerkesztők lénye­gesen megnövelték a magazin példányszámát, a terjesztést pandúr ruhába öltöztetett rik­kancsok is elősegítik. A meg­döbbentő bűnügyi történetek mellett az olvasók képet kap­hatnak a rendőrség életéről, be­tekinthetnek a kulisszatitkokba, ugyanakkor könnyed kikapcso­lódást jelentő olvasmányokkal is találkozhatnak a lapban. Pécs Közgyűlésének ünnepi ülése Pécs Megyei Jogú Város Ön- kormányzatának Közgyűlése szeptember 1-jén, szerdán 14 órai kezdettel a város napja al­kalmából ünnepi ülést tart a Vá­rosháza nagytermében. Az ün­nepi ülésen adják át a közgyűlés által adományozott Díszpolgári címet, valamint a „Pro Civitate” és a „Pro Communitate” kitün­tetéseket. Haladás- Videoton 2-1 Egy piros és hét sárga lappal fűszerezett kemény mérkőzésen megszerezte első győzelmét az NB I egyik újonca. A vezetést a fehérvári Czéh szerezte meg ti­zenegyesből az első félidőben, de szünet után Tóth és Hídvégi góljaival fordított a Haladás, így a PMSC az utolsó helyre esett vissza a tabellán. KÖZÉLETI NAPILAP llj Dunántúli napló IV. évfolyam, 237. szám 1993. augusztus 31., kedd Ára: 13,80 Ft Napok alatt elfogyott a márkakötvény Az idén várhatóan másfél milliárd dollárral lesz kevesebb a magyar gazdaság exportbevé­tele a tavalyihoz képest (körül­belül tízmilliárd dollár), a ma­gyar állam összadósságának aránya a bruttó társadalmi ter­mékhez viszonyítva (83 száza­lék bruttó és 69 százalék nettó) nem rosszabb, mint egyes EK-országokban - közölte Frankfurtban Hárshegyi Fri­gyes, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki a legújabb MNB-kötvénykibocsátással kapcsolatos szerződés hétfői aláírására érkezett Frankfurtba, de ellátogat Düsseldorfba is. A Magyar Nemzeti Bank az augusztusi kibocsátással az idén már másodszor jelent meg a német tőkepiacon egymilliárd márkás kötvénnyel, a korábbi­akhoz képest kedvezőbb feltéte­lek mellett: a kamat alacso­nyabb (8,75 százalék), a futam­idő pedig, amely a kifizetés napján, szeptember 8-án kezdő­dik, tíz év. A kibocsátási ár: 101,5. Az egymilliárdos márka­kötvények jegyzését a Deutsche Bank vezetésével vállalta egy bankkonzorcium, a kötvények napok alatt elkeltek. Az MNB az idén már tíz alkalommal je­lentkezett kötvényekkel nem­zetközi piacokon, az ebből be­folyt összeg 3,5 milliárd dollár. A külföldi hitelfelvételekből egyrészt az adósságtörlesztést finanszírozzák (az idén 2,4 mil­liárd dollár tőkehányad és 1,1- 1,2 milliárd dollár kamathá­nyad), másrészt a devizatartalé­kokat gyarapítják. Magyaror­szág devizatartaléka jelenleg 5,1 milliárd dollár, az év végéig azonban elérheti az 5,5 milliár- dot. Mint a magyar bankszakem­ber megállapította, az exportbe­vétel csökkenésében döntő sze­repet játszik, hogy visszaesett a mezőgazdasági termékek kivi­tele, további tényezők: EK-kor- látozás, embargó Jugoszláviá­val szemben, recesszió Ma­gyarország legfontosabb keres­kedelmi partnereinél, például Németországban. Halasztás a Jugoszlávia- konferencián A tervezettnél egy nappal később, kedden délelőtt foly­tatódik a Jugoszlávia-konfe- rencia - jelentette be John Mills, a közvetítők szóvivője. A tárgyalásokon Bosznia fel­osztásáról és jövőbeli alkot­mányos berendezkedéséről kell dönteni. A szóvivő szerint a konferencia folytatásának csak technikai akadálya van: Alija Izetbegovic boszniai el­nöknek még nem áll rendelke­zésre az az ENSZ-gép amely Genfbe szállítja. Az értekezle­tet augusztus 20-án függesz­tették fel, hogy az érintettek­nek legyen módjuk tanulmá­nyozni, s a nemzetiségi par­lamentekkel elfogadtani a kompromisszumos terveket. Ezt eddig csak a boszniai szerbek hagyták jóvá, míg a horvátok és a muzulmánok az alkotmányra vonatkozó javas­latok megváltoztatását akar­ják, és nagyobb területet köve­telnek. Házszabálymódosítás a Parlamentben Az Országgyűlés nyári szü­net utáni első plenáris ülésnap­ján, hétfőn megkezdte a ház­szabálymódosításról szóló or­szággyűlési határozati javaslat, valamint a hozzá kapcsolódó, a jogalkotásról szóló törvény mó­dosítására irányuló előterjesztés együttes általános vitáját. Dávid Ibolya (MDF), az Ügyrendi Bizottság elnöke is­mertette az öt parlamenti frak­ció álláspontját tükröző testületi indítvány legfontosabb elemeit. Eszerint az előterjesztés növelni kívánja a frakciók szerepét és jogait a törvényalkotásban. An­nak érdekében pedig, hogy csak megfelelő súlyú csoportok ren­delkezzenek jelentős jogosítvá­nyokkal, a frakció alapításához szükséges létszámot 10 főről 15 főre javasolja megemelni. Az előadó az előterjesztés egyik legfontosabb pontjának ne­vezte, hogy az be kívánja ve­zetni a bizottsági tagok helyet­tesítésének lehetőségét oly mó­don, hogy a képviselőt az általa esetenként felkért frakciótárs helyettesíthetné a bizottsági munkában. Ez az elgondolás összefügg azzal, hogy a határo­zati javaslat az eddiginél dön­tőbb szerepet szán az állandó bizottságoknak az Országgyű­lés munkájában. Ennek értel­mében a Ház plénuma elé - a parttalan benyújtás megakadá­lyozása érdekében - csak akkor kerülhetnének a képviselői in­dítványok, ha azokkal a hatás­körrel rendelkező bizottságok egyetértenek. A képviselői cso­portok számára biztosított lenne a jog, hogy ülésszakonként öt alkalommal a bizottsági döntés helyett, vagy azt követően az Országgyűlés döntését kérjék a napirendre vételről. A frakciók vezérszónokainak hozzászólásai után az általános vitát elnapolták, majd folytatták a Magyar Tudományos Akadé­miáról szóló törvényjavaslat vi­táját, de lezárni ezt a témát sem tudták. Ugyancsak megkezdték a Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseiről szóló törvény- javaslat általános vitáját, ame- I Bocz Gyula (balról) és Tóth József, Komló polgármestere a ki­állítás megnyitóján Fotó: Löffler Gábor Bocz Gyula életmű kiállításával Megnyitotta kapuit a Komlói napok Nem vagyok esztéta, és mint biológia-földrajz szakos tanár, megválasztott polgármesterként sem lettem okosabb a művészet dolgaiban - mondta Tóth Jó­zsef, Komló polgármestere teg­nap a Városi Helytörténeti Mú­zeum emeleti aulájában de örömmel vállaltam Bocz Gyula szobrászművész tárlatának megnyitását, mert megtisztelte­tés a városnak, a város hírét és rangját emeli, hogy a nemzet­közi hírű, ám ritkán kiállító művész életmű-kiállítását ép­pen Komlónak szánta. Dr. Erdődi Gyulának, a mú­zeum igazgatójának köszöntő szavai után e néhány közvetlen gondolattal és méltatással nyílt meg a szomszédos Hosszúhe- tényben élő és alkotó szobrász- művész szeptember 12-ig láto­gatható tárlata, az egy hétig zajló Komlói napok nyitóren­dezvénye. Rangos események sora fe­lesel méltósággal a bányászvá­ros múltjával, s éppen úgy, hogy a Komlói napok a gazdag bányásznapi hagyományokat is őrizni kívánja. Augusztus 31-én, 17 órakor a várpalotai és a komlói gyermek kerámia szakkörök közös kiállí­tása nyílik a Május 1. Művelő­dési Házban, szeptember 1-jén „Az ígéret földje” című, 1961-es, Komlóról készült fil­met mutatják be a Zrínyi Film­színházban. Szeptember 2-án, csütörtö­kön Göncz Árpád köztársasági elnök látogatására is számíta­nak. A városi sportcsarnokban 10 órakor nyílik az ipari terme­lők és szolgáltatók, vállalatok, vállalkozók nagy érdeklődéssel várt és már-már sziszifuszi erő­feszítéssel szervezett bemuta­tója. Először és azzal a remény­nyel nyílik, hogy a vállalkozók megnyeréséért folyó küzdelmet maga a bemutató kevéssé fogja tükrözni. (Folytatás a 2. oldalon) Szeptember 1-4. között Pécsett Magyar Könyvklub-napok Szeptember 1^4. között a Magyar Könyvklub rendkívüli árusítást rendez a Bibliofil Ke­reskedelmi és Kiadó Kft. Szé­chenyi tér 17. szám alatti Mó­ricz Zsigmond Könyvesboltjá­ban. Különlegesen kedvezmé­nyes áron válogathatnak az ér­deklődők a Magyar Könyvklub gazdag választékú könyvajánal- taiból. Szeptember 3-án, 14 órakor Benedek István író dedikálja a hazaszeretetről szóló versekből válogatott Rendületlenül című verseskötetet, a Magyar Könyvklub kiadványát. Minden vásárló ajándékba kapja a leg­frissebb könyvkatalógust, és be­léphet az ország egyik legna­gyobb olvasóközösségébe, a Magyar Könyvklubba. Tüntetésre készülnek a magyar katonák? A Katonák Érdekvédelmi Szövetsége (KÉSZ) azt fon­tolgatja: csendes, egyenruhás .tüntetést szervez a Parlament elé, hogy a katonák ily módon is sürgessék a honvédelmi és a tiszti szolgálati törvény meg­születését, továbbá illetmé­nyük növelését. Ez a Katonák Érdekvédelmi Szövetségének hétfőn tartott tájékoztatóján hangzott el. Sörös István alez­redes, a szervezet elnöke hoz­zátette: a tüntetés tervéről a jövő heti választmányi ülésü­kön tárgyalnak. Ha a tagszer­vezeteknél jelentős lesz az igény és a részvételi szándék, akkor döntenek a demonstrá­ció megtartása mellett. Indoklásként elmondták, hogy tovább csökkent a hon­védségi dolgozók életszínvo­nala. Egy felmérés szerint két éve a katonák 11, tavaly 23, az idén pedig már 30 százaléka élt, illetve él a létminimum alatt. A polgári alkalmazotta­kat is figyelembe véve az idén már 43 százalékos ez az arány. Jövőre ráadásul 100 millió fo­rinttal kisebb lesz a Magyar Honvédség béralapja az idei­nél, miközben az infláció 20 százalék körül van. Sörös István szólt arról is, hogy hamarosan 1500 „kény­szerrabszolgája” lesz a Ma­gyar Honvédségnek, ugyanis jövőre a tervek szerint 2000 polgári alkalmazottat elbocsá­tanak, közülük 1500-an tiszt- helyettesként folytathatják munkájukat. így kikerülnek a közalkalmazotti törvény hatá­lya alól, és mint katonák több juttatástól elesnek, hacsak ad­digra nem születik meg a tiszti szolgálati törvény, amely a bé­reket is szabályozná. (MTI) Dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke a segélyezett gyerekek körében Löffler Gábor felvétele UNICEF­adományok A tanévkezdés főként a mun­kanélküli szülők számára jelent nagy nehézséget. Épp ezért je­lentett örömet az UNICEF Ma­gyar Nemzeti Bizottságának akciója, amely a munkanélküli szülők gyerekei számára me­gyénként 18 gyereket részesít egyszeri hatezer forintos ado­mányban. Pécsett, a megyehá­zán tegnap tartott ünnepségen dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke adta át a vásárlási utalványokat. Az adomány sok kisember, nyugdí­jas felajánlásából jött össze, és a befolyt összeg a későbbiekben már a munkanélküliek arányá­ban kerül kiosztásra a megyék között. A gyerekek és szüleik számára rendezett fogadás előtt Paizs József, Patapoklosi pol­gármestere felhívást tett közzé a nehéz sorsú gyerekek támogatá­sára.

Next

/
Thumbnails
Contents