Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-28 / 234. szám
1993. augusztus 28., szombat új Dunántúli napló 11 Félelemből született mesék Kik azok a Múmik? Kevés író büszkélkedhet azzal, hogy irodalmi sikerein túl megkapta azt az ajándékot is, hogy saját, külön világot alkosson, s hogy azt benépesítse saját, különleges lényeivel. Talán csak egy Kipling, egy Tolkien „világteremtése” fogható tehát Töve Jansson, a Finnországban élő svéd író munkásságához. Töve asszony - merthogy ne feledjük, írónőről van szó! - megalkotta a Múmikat, megálmodta a Múmivölgyet; a Múmi-történetek pedig az író életében immár másodszor hódítják meg a világot. A Múmik születésének titka az északi népek misztikus hitvilágában rejlik. A finnek, a norvégok, a svédek ma is előszeretettel telepítik be - legalábbis gondolatban - erdeiket, mocsaraikat, tavaikat, házaikat sok jóra és néhány apró gonoszságra képes manókkal. Érthető volt hát a gyermek - Töve hite és félelme, amikor a nyári közös nyaralásokon Eino nagybátyja - hogy elijessze a kislányt a kamra dézsmálásától - manókat hívott segítségül. „Ahogy belépsz a kamrába, ráteszik hideg orrukat a válladra, és fagyos levegőt fújnak a nyakadba” - szólt a figyelmeztetés. Az írónő ma is úgy emlékszik: a nagybácsi elsőre kimondta a manók nevét: múmi. Az élmény annyira megmaradt, hogy a kamaszodó Töve néha egyedül töltvén az éjszakát a tengeri sziget nyári lakjában, tudta, hogy az ágy alól érkező hangok nem is lehetnek mások, mint a múmimanó zajai. Töve Jansson képzőművész, szobrász édesapjától és rajzoló édesanyjától örökölte mesterségét. írni a háború alatt kezdett. Amikor a légópincébe megbújva az ember már csak abban talál menedéket, hogy elindít egy történetet: hol volt, hol nem volt. - így születtek meg, bombázások idején, önmaga félelmének legyőzésére Töve Jansson Múmi-meséi. Csakhogy jogos a kérdés: kik is azok a Múmik? Erről talán a legilletékesebbeket, a gyerekeket kellene megkérdezni. (Bár mint az igazi, nagy mesék, a Múmi-történetek is legalább úgy szólnak a gyerekekhez, mint a felnőttekhez.) A figyelmes olvasó annyit megtudhat: micsodák nem a Múmik. Nem vízilovak, bár a felületes szemlélődő könnyen annak vélné őket. Amikor a Múmik egy fatális félreértés folytán az állatkertbe kerülnek, a jóra forduló történet végén megkapják az őket igazoló szakvéleményt: „a Múmik semmilyen formában nem képezik a vízilovakat”. Ezzel szemben a Múmik majdhogynem olyan emberi lények, mint mi vagyunk. Néha talán még emberibbek is. A Múmivölgy, ahol laknak - nem csupán a történetek születése ideji bombázások közepette, de a mai világzengésekkor is - minthacsak a béke és barátság szigete lenne. Nem mintha nem eshetne meg számtalan kaland, félreértés, sőt emberszabású apró gonoszság a Múmikkal is! Am az a megértés, a figyelem, a szeretet, amellyel a Múmi-völgybeliek viseltetnek egymás s minden lény iránt, az olvasóban egy áhított világ képét kelti. Töve Jansson 1947 és 1957 között jelentette meg a Múmi-történeteket. Az ötvenes évek svédjei és finnjei - a könyvek először e két nyelven jelentek meg - a Múmikon nevelkedtek. Am a harminc év előtti sikernél is viharosabb a címűt magyarra is - lefordították a Múmi-történeteket. A japánok - finn és holland részvétellel - négyszáz részes televíziós rajzfilm-sorozatot készítettek a Múmikról. S már-már érthetetlen az az őrület, amivel a finneket elöntötte a Múmi-láz: giccsszámba menő kerámiákon, párnahuzatokon, trikókon jelentek meg a Múmik. Gyerekeknek szóló füzetek és képregények születtek. S amikor elindult a Kelemen Kelemen Kálmánnal egy istenünk, egy hazánk és egy frakkunk volt. Istent tiszteltük, a hazát szerettük, a frakkot pedig fölváltva viseltük. Együtt szenvedtük át a jogász- élet édes nyomorúságait. Párbajokban, bálrendezésben, utcai tüntetéseken sosem hagytuk el egymást. Egyforma következetességgel tartottuk magunkat távol a professzorok előadásaitól, s végül a puskák segítségével, mint a ketten levizsgáztunk, anélkül, hogy a hazának joga lett volna bármily téren tőlünk valami nagyot várnia. Három esztendeig laktunk együtt, mindig hónapos szobában. Hol én aludtam az ágyban, hol ő. Mert olyan szobára sose telt, melyben egyszerre két ágy lett volna. Akkor útjaink kezdtek elválni. ő ügyvéd lett, én meg más pályára léptem. Ritkábban láttuk egymást. Eleinte volt még miről beszélnünk, később már akadozva disku- ráltunk, mert mindegyikünk más-más körben élt, és az ő társasága sosem találkozott az én társaságommal. Egyszer aztán azon vettük észre magunkat, hogy az időjárásról kezdünk csevegni. Megdöbbentem és elszomorodtam. Hát annyira elidegenedtünk egymástól! Nincs már semmi intim dolog köztünk, melyről meleg, baráti hangon öt percig elnevetgéljünk. Elhatároztam, hogy ezentúl kerülni fogom a vele való találkozást. Egyszer Pécelre utaztam, s a vonaton összekerültem Kelemennel. Egy darabig nézett rám, mintha azon gondolkoznék, hogy a megszólítás hangjába milyen fokú barátságosságot fektessen. Végre tűrhető melegséggel így szólt:- Te vagy, Béla?- Én.- Hogy vagy?- Csak megvagyok valahogy. Hát te?- Én, barátom? Hja én . . . nagyon jól érzem magamat.-Igazán! No, ennek ör- vendek. Egészség dolgában?- Az is. De meg vagyon dolgában is.-Talán megütötted a főnyereményt?- Majdnem. Elvettem egy dúsgazdag asszonyt.-Ah! És hogyan ösmer- kedtél meg vele?- Én vezettem a válópörét.- Pikáns. És mennyi hozományt kaptál?- Apósom halála után lesz egy háromemeletes házam, és kétszázezer forint készpénzem. Most is el vagyok látva annyival, hogy nyáron Tátra- füredre, Szeptemberben Nor- derneybe, októberben pedig Párizsba mehetünk. Hidd el, öreg, nincs szebb dolog a vagyonnál, s még hozzá az az édes tudat. . .- Hogy az embernek nem kellett érte dolgozni semmit.-Úgy van. Mert ha az ember sok munkával vagyont gyűjt is, megöregszik, kifárad, fásult lesz, mire a vagyon élvezésére kerül a sor. De ha az ember így belecsöppenik: isteni élvezet.- De te mint szegény ember is meg voltál elégedve.- Az az én szerencsés természetem. Azért, hidd el, most jobban meg vagyok elégedve.- És a szerelem?- Szerelem? Hisz ez szerelmi házasság, a legnagyobb mértékben. Nőm és én bálványozzuk egymást. Persze ti, akik azt hiszitek, hogy csak az a szerelmi házasság, ha két szegény ördög összekél. Miért zárná ki a gazdagság a szerelmet? Miért ne szerethetnék én egy nőt, aki dúsgazdag? Ha nem szeretném, akkor nem vettem volna el. És én mondom neked, hogy a szerelmi házasság sokkal tar- tósabb, ha vagyon is van hozzá. Sokkal tovább megmaradnak az illúziók . . . Azért csak azt tanácsolom neked, szerelemből nősülj, de gazdagon. Szervusz. Pécelen voltunk, leszálltam. Muumimamma Pikku Myy Nuuskamuikkunen mai Múmi-hullám. Mára 32 nyelvre - köztük egy könyvet, a Láthatatlan gyermek erejéig filmsorozat, egész Finnország a kezdési időponthoz alakította & család életét. M. A. Szepesi Attila: Ligetünk T alán egy négyzetkilométer az egész. Talán még annyi se. ott húzódik Pesttől délre, Duna- haraszti és Taksony között, a Tiszát a Dunával összekötő csatorna partján. Ez a nádakkal sűrűn benőtt, vadmadarakat - törpegémet és nádirigót, vízicsibét, jégmadarat meg szárcsát - rejtegető vadvíz persze nem köt össze semmit semmivel. A Rákosi-korban kezdték el kiásni a medrét a homokpusztán, nekiláttak nagy dér- rel-durral - az ember legyőzi a természetet! -, aztán ahogy a lendület meg a pénz elfogyott, félbehagyták. Arra mindenesetre jó volt ez a sáros vizet sodró meder - melyben a Duna vízszintjétől függően hol nyugatról keletnek, hol meg visszafelé csordogál a szeszélyes víz -, hogy egy ligeterdő telepedjen meg a partján. Az akácoknak, erdeifenyőknek, gyalogbodzáknak és tölgyeknek nem volt tudomása a zengzetes jelszavakról - hogy nekik az embert illene szolgálniuk -, megvetették lábukat a hajdani kondalegelőn. Ligeterdőt alkottak a homokbuckákon, nemcsak a borzasszőrű mangalicák egykori emléknyomait rejtve maguk alá, hanem a cakkos lövészárkokat is, melyekből a második világháború végnapjaiban az előrenyomuló oroszokat kívánta megállítani néhány jámbor balek, nem sok sikerrel. Ez a ligetünk. Nem mintha bármi tulajdonjogot is formálhatnánk rá, hisz nincsen gazdája ennek a földdarabnak. Mégsem tudom másképp megnevezni. A birtokos személyrangot helyénvalónak érzem a főnév végén. Arról, hogy működik az Alföld szétszórt ligeterdei közt a négylábú és szárnyas vadak híradólánca, nincsen tudomásom. Tény, hogy ezt az ifjú erdőt megtalálták az őzek, az üreginyulak és a rókák. Fülesbaglyok, fácánok és ölyvek költöztek ide. Kolibriröptű, zöld-veres gyurgyalagok és partifecskék ütöttek tanyát a homokbuckák meredek partoldalában. Amikor erőre kap az első tavaszi napsugár, egy-egy hétvégén sátrat verünk a ligetben. Szól a kakukk meg a sárgarigó, bokrokban a fülemüle. Figyeljük a zöldküllők és a búbosbankák nyugtalan, hullámzó röptét. Szükség is van vigasztaló danájukra, mert ilyenkor vesszük számba a zsendülő liget, ligetünk újabb sebeit. Hány teherautónyi sittet, bűzlő hulladékot, drótot, gumicsövet és konzervdobozt szórtak szét a fák közt. Hány fenyőt és tölgyet csonkoltak le derékmagasságban. Amit lehet, eltakarítunk. Kerül egy-egy tábori ásó, be lehet temetni az illatozó szemetet, rozsdás hordót, foszladozó kutyadögöt. Zöld indáival aztán az újjászülető tenyészet mindent eltakar. És ha mindezzel megvagyunk, bejárjuk a mély berken átvezető vadcsapákat. Ismerjük a vadaknak ezeket a titkos ösvényeit, melyekhez oly makacsul ragaszkodnak. Az üreginyul a bokrok alatt közlekedik egyik földbevájt barlangvárosból a másikba. A barangoló őzek ugyancsak a cserje mélyén szökkennek tova. Itt-ott látszik az ördöggyűrű, az őzek szerelmi életének sejtelmes nyomai .A suta kilép a megszokott csapából, maga után csalogatva a bakot, és jár a fűben körbe-körbe, mindig a maga nyomába lépve, míg a füvet köralakban le nem tapossa.A szerelemittas bak pedig makacsul követi, míg a párja meg nem áll. Nem indiszkréció okán járjuk be ezeket a ligetmélyi vadcsapákat. Az ok igencsak prózai: el kell takarítani a vadfogó-hurkokat, melyeket újra meg újra leraknak az orvvadászok. Egy-egy törzsében meghajlított fiatal akácra kerül a drótból formált köralakú szerkentyű. A gyanútlan állat bandukol a mezsgyéjén,bedugja fejét a hurok nyílásba, aztán ahogy ránt egyet a dróton, a megbillentett törzs függőlegesre feszül, és a zsákmányt felkapja a levegőbe. Szóval: levagdossuk, ösz- szeszedjük a hurkokat, hogy egy-két hét múlva újra végigcsináljuk az egész vigasztalan ceremóniát, mert a kegyetlen nimródok - akik sejthetően a közeli falvakból verbuválódnak -, makacsul, újra meg újra drótot csomóznak, fát hajlítanak a vadcsapák mentén. A nádi világ életének megfigyelése a legfőbb mulatság. A zsombékok hátán mocsári teknősök sziesztáznak. Vizi- tyúk lépdel a tündérrózsa levelén, kotyogva kapdossa a rovarokat, s ahogy háta meg- ett megzörren a nád, kinéz belőle egy koromfekete, tyúkto- jásnyi fióka, aztán még egy és még egy. Öklömnyi, kéken csillogó jégmadár kucorog az alsó fűzágon, lesi a hullámokat, aztán ahogy egy keszeg elúszik alatta, belebucskázik a vízbe, majd csillámló buborékfelhőben előtűnik. A törpegém közben egy billent nádszálon járja örök egyensúly-táncát, lengeti a szellő, és ahogy a közelébe érsz, nyakát az égre mereszti, mozdulatlanná dermed, mintha egy megbámult nád- köteg volna. A z éjfélig lobogó tábortűznél hallgatjuk az éjszaka neszeit. A vonat távoli zakatolása, a falusi lakodalom bőgő-brum- mogása alig hatol el idáig. Baglyok felelgetnek egymásnak a fenyves felől. Vonítás hallatszik, ám nem tudható, elkóborolt kutyáé-e, vagy éjszakai vadászösvényét járó rókáé. Süncsalád motoszkál az avarban. Felrikolt egy álmában megzavart szürkegém, és távolból mély, dobszóra emlékeztető hangok hallatszanak: ott - Tompa Mihály- lyal szólva - „A nádas lakók legfurcsábbika, ámítva bömböl a bölömbika.” Bertók László: A valóság helyett a kép Ül a sárga nő a falon mint a világon a pecsét a valóság helyett a kép az ok helyett az alkalom csinálhatom csodálhatom megérinthetem a kezét csak kimondom hogy jaj de szép és úgy lesz ahogy akarom Úristen micsoda viszony földje is ege is beszéd szitál a fű a ló a gép belepi a havat a nyom hogy hova vezet nem tudom de nélkülem egyet se lép. Századunk humora Rákosi Viktor (Sipulusz) Már első újságcikkeit is álnéven írta. Fiatalos hévvel támadta a 67-es kiegyezést. Amikor bátyja, Rákosi Jenő ezt megtudta, öccsét eltiltotta a hírlapírástól, ám Viktor tovább dicsőítette 1848 eszméit. Később Sipulusz néven lett korának egyik legnépszerűbb humoristája. Ő alapította és szerkesztette a Kakas Márton című ellenzéki élclapot. Többek közt Heltai Jenő, Faragó Jenő, Gárdonyi Géza is dolgozott Sipulusz lapjában. Tárcáiban, humoreszkjeiben Rákosi Viktor az egyre erősödő nagyvárosi polgárság és értelmiség életvitelének fonákságait, képmutató pöffeszkedését, az idegen divatok majmolását gúnyolta ki adomázó eredetiséggel.
