Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-22 / 228. szám
„Ez már tényleg szórakozás lesz” A családja ugyan nem örült neki, de Czérna mégis újrakezdte Egy évig nem rúgott labdába, mielőtt visszatért Már az is meglepő volt, hogy tavaly nyáron, 28 évesen Czérna Sándor befejezte labdarúgó pályafutását. Annál csak az volt váratlanabb, hogy egy esztendő után újrakezdte. Amikor a PMSC-ben lejárt a szerződése, akkor döntött a visszavonulás mellett, most pedig az NB III-as DDGáz SC-ben tért vissza a pályára. Egy évet akart adni magának, hogy bebizonyítsa: megáll a saját lábán és a focin kívül ért máshoz is. így hát a parkokat tervező, kivitelező és fenntartó saját betéti társaságát vezette, mivel hogy dísznövény-kertész a végzettsége. Nem is rúgott egy évig labdába, annyira fájt a szíve, hogy abba kellett hagynia. Közben persze járt PMSC-meccsekre, mert annyira nem tudott elszakadni a futballtól. Most pedig, hogy ismét hívták a gázművesek (akárcsak akkor, amikor szögre akasztotta a focicsukát), már igent mondott nekik. A PMSC kiadta, úgyhogy már a DDGáz SC játékosa. Egyelőre még nem játszott bajnokin (a hétközi, PPTSE elleni edzőmérkőzésen sem szerepelt - pedig szó volt róla -, ezért nem tudtuk labdarúgó-szerelésben lefotózni), de amint lehet, beszáll.- Sok volt a kihagyás, utol kell érnem magamat. Bár itt is meg kell küzdenem a csapatba kerülésért, megpróbálom. De ez már tényleg szórakozás lesz számomra a munka mellett. Heti 2-3 edzésen ott tudok lenni. Reggelente 5-kor kelek, utána 4-5 km-t futok. Este, lefekvés előtt is futás vagy úszás van napirenden. így szeretném a régi állóképességemet visszanyerni. Egyébként azért mondtam igent a DDGáz SC felkérésére, mert ez a csapat jó háttérrel rendelkezik, a vállalat- és a sportköri vezetés nagyon szereti a focit - mondja. A családja ugyan nem örül annak, hogy újrakezdte, mert nekik már elegük volt a futball- ból, de mégis visszatért a zöld gyepre. A DDGáz SC-nél remélik: jól tette, hogy az újrakezdést választotta. Horváth László Nagykanizsán megtalálta egymást a gyár és a sakkcsapat Portischról és Ribliről sem mondtak le Az előző évi sikeres élvonalbeli bemutatkozást nagy örömmel és elégedettséggel fogadták Nagykanizsa sakk-rajongói, no és a kiemelt feltételrendszert biztosító gyári sportköri vezetés. A nagyfokú gondoskodás, a hozzáállás meghozta a nagy sikert, s úgy tűnik, a sakkozás újabb vidéki fellegvára tartós OB I-es berendezkedésre készült fel.-A debütálásunk várakozáson felül sikerült, amelyet az 1992/93-as bajnoki évben tovább fokoztunk: 12 ponttal szereztünk többet, ami ebben az erős mezőnyben a 7. helyet jelentette. Ezzel a vidéki egyesületek között az előkelő 4. helyen végeztünk - mondta Kiss László FIDE-mester, a lámpagyáriak harmadik táblás versenyzője, játékos-edző. A második OB I-es év előtt gondot jelentett, hogy a ponterős Szalánczi és Csikár eltávozott. Időközben pedig a további erősítésre készültek az izzósok. Tárgyaltak Portisch nemzetközi nagymesterrel, aki végül mégis maradt a fővárosiaknál. Szó volt Ribli nemzetközi nagymester kanizsai játékáról is, de ez sem jött össze - egyelőre.- Nagyon remélem, hogy egykor majd mind a két kiválóság bennünket erősít, ám most gyorsan kellett lépni. így került hozzánk és igazi erősítést jelentett a pécsi Horváth P. és a fiatal tapolcai Bodó, akik aztán erősségei voltak a csapatnak - kapcsolódott a beszélgetésbe Kassai Zoltán csapatvezető, majd az eredményekről így összegezett:- Ragyogóan szerepeltünk. A 13 csb-mérkőzésen 8(!) győzelmet arattunk, két alkalommal döntetlent értünk el és csak 3 vereséget szenvedtünk (Honvéd, MTK, Miskolc). Az Nagykanizsai Tungsram csapatában az őszi-tavaszi sorozatban összesen 20 versenyző szerepelt. A versenyzők közül szenzációsan sakkozott az ifjúsági Bodó (92 %-os teljesítményt ért el), ő az OB I-es mezőny második legjobb pontszerzője. Remekelt Csonkics Tünde nemzetközi nagymester (73 %), a volt pécsi Kádár (69 %), az ugfásszerűen fejlődő Krutti (62 %), a megbízható Schneider nemzetközi mester (62 %), Faragó nemzetközi nagymester (58 %) és Horváth P. (58 %). Faragó Iván, a csapat élversenyzője:- Megtaláltuk egymást, mármint a gyár és a csapat. Itt nagy örömmel szerepelünk, érezzük a szeretetet, a megbecsülést. Külön öröm, hogy számos szponzor felsorakozott a csapat mellé, ahol adottak a tartós élvonalbeli szereplés feltételei. Köszönet a kanizsaiaknak a nagyfokú gondoskodásért s mi ezt minél jobb eredményekkel háláljuk meg. Nagykanizsán elégedettek az elért 7. hellyel. Ott nemcsak útkeresés folyik, hanem kialakították a hosszútávú működést. Az OB I-es csapat mellett jegyzett az utánpótlásnevelés, eredményesek a sakkiskolák, -osztályok. Az egyik növendék, az OB I-ben is bemutatkozott 11 éves Kiss Judit a korosztályos Európa-bajnokságon a harmadik legjobb magyarnak bizonyult. Eredménye és a többiek helytállása is jelzi, hogy a dél-zalai városban jó úton haladnak előre. Balogh Antal Leütötte a saját 6 éves fiát Nem kis megdöbbenést váltott ki, hogy a legjobb elen- fántcsontparti (úgy is becézik őket: „Elefántok” - a szerk.) futballista, a 29 éves Oumar Ben Salah börtönbe került. „Elszakadt” a cérna, mert úgy megütötte hat éves, Mohamed nevű kisfiát, hogy az súlyos sérülésekkel kórházba került. Ben Salah a francia II. ligás Mans-ban játszik, nagyszerű formában futballozott az eddigi afrikai vb-selejtezőkön. Hogy miért ütötte meg csaknem végzetesen a kisfiát a labdarúgó, ezt majd tisztázzák az angeís-i rendőrök. Hírek szerint ezért a tettéért akár öt évre is fegyházba zárhatják, a francia törvények meglehetősen szigorúan kezelik az ifjúság elleni bűntetteket. A játékos másik fia, a kétéves Hassan a francia gyámhatóság védelmében áll. Félnek attól: neki is bántódása eshet. Sztojkovics olaszországi próbajátékon Olaszországi próbajátékon van Sztojkovics Éva,a PVSK válogatott kosárlabdázója. Korábban francia klubbal is kacérkodott, most olasszal kísérletezik. De hogy melyik itáliai csapamái próbál szerencsét, azt nem tudni. Kedden este érkezik haza Pécsre, akkor már okosabbak leszünk. A „kokainos” Rómában edz Claudio Caniggia, az argentin futballsport egyik legfényesebb csillaga az AS Romával edz. Tudott, a dél-amerikai csatár 1994 májusáig eltiltása miatt nem játszhat, kokainnal doppingolt az olasz bajnokságban. A rómaiak kedvesek voltak, közölték, készülhet velük a szőke bohém. Hogy miért nem maradt Argentínában Caniggia (ott is akadnak igazi „nagycsapatok” szépszámmal), arról nincs hír. Vélhetően az olasz edzőtáborok keményebbek, hatásosabbak.- Mindenképpen ott leszek a jövő évi vb-döntőben - mondta Caniggia. Ehhez már „csak” annyi kell, hogy a legutóbbi vb-n ezüstérmes Argentína vívja ki a jogot az amerikai fellépésre. Lefülelték a betörőket Szerencsétlenül induló történet örömteli befejezéséről gondoskodott a rendőrség az orosz fővárosban, amikor néhány óra leforgása alatt elfogták azt a három betörőt, aki bejelentés nélkül tett látogatást Igor Csiszlen- kov egykori szovjet válogatott labdarúgó lakásában. A hatvanas éveiben járó futballista, aki a világhírű kapussal, Lev Jasin- nal együtt szerepelt a szovjet tizenegyben, már búcsút mondott 1966-os világbajnoki bronzérmének, és annak a féltve őrzött képnek is, amelyen a brazil Fezével együtt látható. A rendőrség azonban a betörők lefülelése után visszaszolgáltatta Csiszlenkov értékes emlékeit. Üzenet a baranyai szenior atlétáknak Török Sándorné szekszárdi olvasónk arról panaszkodik a szerkesztőségünknek írt levelében, hogy a baranyai szenior atléták „elérhetetlenek”, nem tudja őket megtalálni. Pedig versenyeken való részvételt ajánl nekik. Többek között a szeptember 18-19-i országos szenior bajnokságot. Kéri, hogy nála jelentkezzenek azok, akik még versenyezni szeretnének. A címe: 7100 Szekszárd, Tar- say lakótelep 37. írja, hogy a Szekszárdi Szenior Atlétikai Clubnak most 39 tagja van, ebből 20-an állandóan versenyeznek. Jelentős változások a bajai fociban Hosszabb távon az NB II. élmezőnyébe kerülés a cél Jelentős személyi változások után vágott neki az NB Il-es bajnokságnak a Bajai Futball Club a Nyugati-csoportban. Az új elnök Cserháti János, a város alpolgármestere adott tájékoztatást a szervezeti és személyi változásokról, és a bajnoki tervekről.- A klub az új szerkezetében szeretne minél inkább egy profi egyesületre hasonlítani, ezért nekem, mint elnöknek elsősorban reprezentatív szerepem van, s emellett törődnöm kell a klubkapcsolatok fenntartásával is. Az itt végzett munkám azonban nem jelent előnyt a foci számára, továbbra is gondozom a város összes sportágát. A korábbi elnök, Márton László most elnökhelyettesi funkciót tölt be, a gazdasági vezető Huber Miklós, a technikai vezető Sárközi István és elnökségi tag még Nagy István és Turné György. Utóbbi egyben utánpót- lás-szakágvezető is, de mivel nagyon fontosnak tartjuk ezt a feladatot, önálló elnöke is van az utánpótlásnak. Pétiké Ferenc. A játékosok helyzetében kedvező változás, hogy mindenki a klub szerződtetett labdarúgója, mégpedig úgy, hogy saját érdekük is a minél jobb helyezés elérése. Az őszi idényre megfogalmazott elvárás: az 1-8. hely valamelyike. Az egyesület a biztos anyagi háttér érdekében megállapodott Lengyel László futball-menedzserrel, aki szponzori menedzseri feladatot lát majd el. Nem adományokat várnak, hanem a profi világhoz hasonlóan üzleti alapokra akarják helyezni a kapcsolataikat. Ebben segíthet Lengyel László. A nyáron megválasztott elnökség havonta egyszer a menedzser és az edzők jelenlétében összejön, hogy rövid időn belül minél ütőképesebbé váljék a vezetés. A korábbi vezetőségből egészségügyi okok miatt hiányzik Hantos Tamás, de ahogy erejéből telik, segíti továbbra is a testület munkáját. A három éves ciklus végén szeretnének az NB II. élcsapatai közé tartozni. Nagyon fontosnak tartják a közönség színvonalas kiszolgálását, amit a szurkolók talán már a mai első hazai bajnokin is tapasztalhatnak, elsősorban a létesítmény külső képén. A továbbiakban más közönségcsalogató változtatásokról is sor kerülhet, de a legfontosabbnak a csapat jó játékát tartják. Szeretnék, ha a jövőben a kiemelten kezelt utánpótlás-bázisról kerülnének ki a csapatot alkotó játékosok. Zalavári László 1993. AUGUSZTUS 22., VASÁRNAP LELÁTÓ Találgatások Darnyi-ügyben Lassan csillapulnak a hullámok Damyi Tamás olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszónk körül. Ismert, az indulatokat az váltotta ki, hogy legutóbbi Európa-bajnokságon az előre beharangozottakkal ellentétben csak egy számban állt rajthoz. Azt ugyan megnyerte, igaz a vártnál nehezebben, majd különösebb indoklás nélkül befejezte az EB-sze- replést. Ez a döntése találgatásokra adott okot és a véleményt formálók két csoportra szakadtak. Ami a találgatásokat illeti, a szálak a szponzori szerződéshez vezetnek, melyet Damyi Tamás kötött az OTP-vei. Ennek részletei nem ismertek és szerintem azoknak van igazuk, akik azt mondják, nem is tartozik a nyilvánosságra. Tulajdonképpen ez okozza a gondot, mert a közvélemény egy ismert sportolóról az átlagos^ nál többet szeretne tudni. Beszélik, hogy Damyi szerződésében többek között az is szerepel, ha nem veszít versenyt, vagyis első lesz - 1985 óta tart a veretlensége -, akkor ezért külön juttatás jár. A szerződésben az is benne van a jól informáltak szerint, hogy az adott év legrangosabb világ- versenyén legalább egy aranyérmet kell nyernie. Nos, az angliai Európa-bajnokságon nyert egy aranyat és ezzel teljesítette az egyik feltételt, megkaphatja a pénzt. Megkaphatja azért is, mert veretlen maradt. Vannak, akik biztosra veszik, Damyi félt attól, hogy a másik számaiban esetleg nem ő lesz a nyertes, így elesik egy jelentős összegtől. Damyi ellentábora azzal érvel, hogy szépen csillog az ezüst meg a bronzérem is, elindulhatott volna azokban a számokban, melybe benevezték és növelhette volna a magyar csapat pontjainak számát, ha nem is nyer újabb aranyat. Mondják, anyagi érdekek miatt nem volt szép tőle a meghátrálás, ráadásul a helyezésekért jár prémium, ha valamivel kevesebb is, mint a szponzori szerződésben foglaltak szerint. Mindkét tábor véleményében van valami igazság. A mellette kiállók azt mondják, ha valamennyi magyar sportoló nyer csak egy aranyat az Európa-bajnokságokon, akkor nem lehet kifogásunk ellenük, nem követelhetjük, hogy újabb számokban indulva ismét bizonyítanak. El kell fogadni ezt az érvelést. Abban is van igazság viszont, hogy egy ilyen szintű sportoló, mint Darnyi, tájékoztassa a közvélemény, miért lép vissza, ne adjon okot a különféle találgatásokra. Ha nehezen is, de megtalálta végre segítőit Verebes József szövetségi kapitány. Igaz, hivatalos bejelentés még nem történt, de lehet, hogy nem is lesz, hiszen a pályaedzők beiktatása nem igényel különösebb ceremóniát. Azoknak lett részben igazuk, akik bármiben lefogadták volna, hogy a Mágus viszi a jól bevált stábját. Bolla Péter nem mehetett a Verebes-„káderek” közül, hiszen a Rába ETO igazgatója, és egy igazgató ne edzősködjön. Megy viszont Molnár Ferenc, aki ugyancsak régi embere a kapitánynak. Az viszont meglepetés és erre talán senki sem számított, hogy Verebes elkéri erőnléti edzőnek az egykori öttusa edzőt, jelenleg a Népszavánál újságíróskodó Buzgó Józsefei. Pedig sokan azt mondják, hogy felesleges külön erre valakit szerződtetni. Nemzetközi férfi kosárlabdatorna Dombóváron Augusztus 27-28-án lesz Dombóváron a Gunaras Kupa nemzetközi férfi kosárlabda torna. Ezen a rendező DVMSE, a PVSK, a Nyíregyháza és a két dombóvári idegenlégiós, Mar- csenko és Erupkin volt csapata, a kazahsztáni Alma-Ata indul. Pénteken 18 órakor először a PVSK játszik az Alma-Atával, aztán a DVMSE a Nyíregyházával. A szombati műsor. Délelőtt: Nyíregyháza - Alma-Ata (9.00), DVMSE - PVSK (10.30). Este: PVSK - Nyíregyháza (18.00), DVMSE - Alma-Ata (20.00). G. I. r DUNAFERR LUX radiátorok kedvező áron igényeseknek! Lemezradiátorok (500-600-900/220) felújításához olcsón, azonnali kiszolgálással. Viszonteladóinknak 3, illetve 5% engedményt biztosítunk termékeink árából. C3 DUNAFERR CENTER | Pécs, Megyeri út 64. Telefon: (72) 326-255 Fax: (72) 326-922 (AGROKER telep) Uj VDN TT