Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-18 / 225. szám

2 üj Dunántúli napló 1993. augusztus 18., szerda Augusztus 20. Baranyában (Folytatás az 1. oldalról) A mohácsi ünnepségen köz­reműködik a Mohács - Palota- bozsok - Somberek Ifjúsági Fúvószenekar, az emléktemp­lomban pedig ünnepi szentmi­sére kerül sor. Szigetváron este 7 órakor ün­nep szentmisével kezdődik az ünnep, majd a kivilágított Zrí­nyi téren a mazsorett-csoport mutatkozik be. Dr. Kapronczay József országgyűlési képviselő ünnepi beszéde után az ősziró­zsa dalárda, majd a szekszárdi Holló együttes ad műsort a Ti­nódi Művelődési Központban. Harkányban már 19-én meg­kezdődik a program a Művelő­dési Házban térzenével, ter­mékbemutatókkal, dísznövény kiállítással, motoros sárkányre­pülő és motoros ejtőernyő, va­lamint hőlégballonos bemuta­tóval, majd a Panoráma Disco sztárparádéján országos hírű együttesek lépnek fel. Pénteken este 6 órakor dr. Mayer Mihály megyés püspök celebrál a kato­likus templomban. A templom­kerti szertartáson Tempfli József nagyváradi római katolikus me­gyéspüspök is részt vesz. Siklóson a strandon délelőtt úszóversenyt rendeznek, dél­után ugyanitt játékos vetélke­dők várják a helybélieket. A siklósi várban a helyi Ifjúsági Fúvószenekar és a Művelődési Ház Vegyeskara koncertezik, a non-stop program este 6 órakor kezdődik. Komlón augusztus 19-én a Városházán ünnepi naggyűlést tartanak, amelyen egyúttal a díszpolgári címeket is átadják. A szentlőrinci polgárokat is egésznapos rendezvény várja. Délelőtt adják át az új ravatalo­zót és avatják fel Pál Zoltán szobrászművész térplasztikáját. A sportpálya melletti színpadon pécsi színészek, citerazeneka- rok és helyi együttesek lépnek fel. Délelőtt a helyi kiképző is­kola tart munkakutya bemuta­tót. Villányban a Diófás téren délután 5 órakor a Mohácsi Ha­gyományőrző Cigányegyüttes és a Tamburazenekar lép fel, de lesz gyermekműsor és rock and roll-bemutató is. Vajszlón, a nyolc napos Vajszlói napok rendezvényso­rozat programjainak szervezé­sekor augusztus 20-ára összpon­tosítottak, amikor is András- falvy Bertalan országgyűlési képviselő tart ünnepi megemlé­kezést. Sásdon az Ifjúsági Fú­vószenekar kezdi az ünneplést a templomkertben, majd a szent­misét követően az önkormány­zat képviselői az egyházközség vezetőivel találkoznak. Hímes- házán a német nagykövet jelen­létében Wolfart János, a Nem­zeti és Etnikai Kisebbségi Hiva­tal elnöke avatja fel a német nemzetiségi centrumot és az új iskolát. Pécs-Somogyban a Mörblingeni Kolpingosok rész­vételével rendeznek Szent Ist- ván-napi búcsút. Bonyhádon pénteken lép fel az Újvidéki Pe­tőfi Sándor Művelődési Egyesü­let, szombaton pedig Egyházas- kozáron. Lánycsókon az Emlékbizott­ság elnöke mond ünnepi beszé­det az állami ünnep alkalmából rendezett nagygyűlésen. Az Ausztria Lottó ingyen játéka Az Ausztria Lottó felvevőhe­lyek száma Baranya megyében ez év áprilisától tovább gyara­podott: az OTP Rt. Komlói és Szigetvári fiókjában is tippel­hetnek a nyereményesőre he­tente a játékosok. A valutás lottó népszerűsí­tése, ismertetése érdekében teg­nap az OTP Rt. komlói fiókjá­ban ingyenes „Sofort lottó” sor­solására került sor. Ez azt jelen­tette, hogy pénz befizetése nél­kül lehetett egy ingyen kapott szelvényt kitölteni. Számítógép segítségével néz­ték át mindenki tipposzlopát. Közel ezer komlói próbálta megnyerni a fődíjat - a Párizsi utat. Hatosa senkinek nem volt, a hármasokra és a négyesekre pólókat, esernyőket kaptak a szerencsések. Ma az OTP szigetvári fiókjá­hoz várják 9-12 óra és 13-15 óra között azokat, akik az ingyenes szelvénnyel nyerni szeretnének. Telelottó Az augusztusi Telelottó nye­rőszámai a következők: 9, 30, 32, 68, 79 © ÓRA A NAGYVILÁGBAN A csónak és a haditengerészet különleges négykerekűje lett a fő közlekedési eszköz a Fülöp-szi- geteken, ahol egy trópusi felhőszakadás nyomán hatalmas víztömeg öntötte el az utcákat. A fel­vétel Manilától 250 mérföldnyire, Pasay körzetében készült MTI TELEFOTÓ Távoztak a szerbek A boszniai szerbek utolsó egységei is elhagyták a Szaraje­vótól délnyugatra lévő Igman- és Bjelasnica-hegységet, erősí­tették meg az ENSZ békefenn­tartó erői. Ejup Ganic boszniai alelnök az ENSZ szarajevói ka­tonai szóvivőjének leváltását követeli, mivel a szóvivő, Barry Frewer Szarajevóról szólva hét­főn nem volt hajlandó az ostrom szót használni, s helyette csak a város körülzárásáról beszélt. Panamai fegyverbotrány A panamai kormány hivata­losan is megerősítette, hogy meg nem nevezett fegyverke­reskedők Panamát megrendelő­ként feltüntetve, több millió dollár értékű fegyvert akartak Csehszlovákiából és Ausztriá­ból Boszniába csempészni. A panamai kormány különbizott­sága által közzétett jelentés „dicstelen botránynak” minősí­tette az ügyet, s megállapította, hogy egyebek mellett 26 800 lő­fegyvert, ötezer pisztolyt és 17 millió lövedéket akartak Bosz­niába csempészni. O Brüsszel: Az AIDS-ellenes belga intézet megállapodott a brüsszeli taxisok szervezetével, hogy a kocsikban felvilágosító brosúrákat és gumióvszereket tartsanak, amelyeket alkalom- adtán ingyen osztogathatnak utasaiknak. A serdülőknek csak 27 százaléka tudja, hogy az AIDS-nek nincs ellenszere, és mindössze 50 százalékuk van tisztában azzal, hogy a betegség nem gyógyítható. O Genf: Hivatásuk miatt több mint ötven, az igazságszolgálta­tás területén dolgozó embert öl­tek meg világszerte az elmúlt egy év leforgása alatt, és csak­nem 320-at ért támadás. Ko­lumbiában a legsúlyosabb a helyzet: itt 18 ügyvédet és bírót gyilkoltak meg hivatásuk gya­korlása közben. O Peking: Egy nemrégiben végzett kínai szociológiai fel­mérés szerint a lakosság mint­egy fele szeretné, ha gyermeke a tudománnyal és technikával kötné össze életét. Ami azért meglepő, mert a kínaiak egy­ötöde nem tudja, hogy a Föld kering-e a Nap körül, vagy for­dítva. A relativitáselmélet atyjá­ról, Einsteinről pedig csak igen kevesen hallottak. ♦ ♦ DÖBBENETES! Szokatlan kötvénykibocsátás a rövidebb távra befektetőknek! A Merkantil Car Kft. különleges konstrukcióban bocsátja ki közép- és rövid távú befektetőknek szánt 1+1 éves futamidejű AUTÓRÉSZLET KÖTVÉNYÉT. A kibocsátó a fix kamatozású értékpapír első évi 20% kamat kifizetésekor a tőkeösszeg 50%-át is visszafizeti, a maradék pedig magasabb, 22%-os kamattal a lejáratkor esedékes. A kötvénykibocsátásért a K&.H bankcsoport tagja, a Merkantil Bank vállal garanciát. Másodlagos forgalmazásban a kötvény az aktuális árfolyamon azonnal visszaváltható. A jegyzés névértéken, 10.000 Ft-os címletekben történik 1993. augusztus 23. és szeptember 10-e között. MERKANTIL BANK RT. A IMI BANKCSOPORT TAGJA KREATÍV EMBEREKNEK KREATÍV MEGOLDÁSOK Jegyzési helyek: Kereskedelmi Bank Rt. Pécs, Tel.: 118-2688, 266-3180 Széchenyi tér 9. Tel.: (72) 333-199 • Merkantil Bank Rt. Budapest V., József Attila u. 24. Betörés minden 77. másodpercben Minden 77. másodpercre jut egy betörés Franciaországban, vagyis óránként 47 lakást, üzle­tet látogatnak meg a betörők a rendőrség tavalyi statisztikája szerint. Ez azt jelenti, hogy az országban az elmúlt évben több mint 400 ezer betörést követtek el. Párizs belterületén tavaly 45 ezer betörést követtek el, idén már az első hat hónapban, vagyis a betörők számára legin­kább gyümölcsöző augusztusi szabadságidőt megelőzően 23 500 betörésről készült rendőr­ségi jegyzőkönyv. O Zürich: Milliós veszteségre számít a világ legjobb légitársa­ságai között számon tartott svájci Swissair, amely soroza­tos hajtóműproblémák miatt két hosszújáratú MD-ll-esét volt kénytelen kiállítani a forgalom­ból. O Moszkva: A Ladáiról ismert orosz VÁZ új autógyárat épít Togliattiban, évi 300 ezres ka­pacitással. Az üzem a tervek szerint 2001-re éri el ezt a ter­melési szintet. A gyár tavaly 720 ezer gépkocsit termelt, egymaga a bruttó nemzeti jöve­delem 10 százalékát adja. O Szófia: A bolgár hatóságok ezentúl „ökoadót” szednek azoktól, akik a ruszei Duna-hí- don keresztül lépik át a ro­mán-bolgár határt bármelyik irányban. A külföldi rendszámú teherautók és autóbuszok 4 dol­lárt fizetnek, míg bolgár rend­szám esetén a tarifa 120 leva (1 dollár=27,7 leva). Személygép­kocsik után 1 dollárt szednek. O Párizs: A leghatározottabban cáfolta az Euro-Disney vezető­sége, hogy a jelentős vesztesé­gek miatt a Párizs melletti szó­rakoztató park bezárását készí­tené elő, pedig az első félévben több mint egymilliárd frank vesztesége mutatkozik. Százezer katona Moszkva körül? Az orosz nyelven sugárzó Szabadság rádió jelentése sze­rint Moszkva környékén az ej­tőernyős csapatok százezer ka­tonáját vonták össze. A rádió je­lentésében az orosz védelmi minisztérium magas rangú ka­tonájára hivatkozott. Az orosz védelmi minisztérium sajtóosz­tályának munkatársa az MTI moszkvai tudósítójának telefo­non elmondta, hogy Moszkva környékén nem volt az utóbbi időben semmiféle terven kívüli, aggodalomra okot adó csapat- mozgás, és az értesülést híresz­telésnek minősítette. Az ENSZ nem tud fizetni a béke- fenntartóknak Az ENSZ nem képes fizetni azoknak az országoknak, ame­lyek békefenntartó célokra csa­patokat küldenek az egykori Ju­goszláviába. Az erről szóló je­lentést a világszervezet hivata­los okmányaként hozta nyilvá­nosságra az igazgatási és költ­ségvetési tanácsadó bizottság. Ez év júliusáig a délszláv tér­ségben állomásozó ENSZ-erő- kért 102,6 millió dollárt kellett volna fizetnie a világszervezet­nek, de a kifizetés, az ehhez szükséges pénzügyi források hiánya miatt, tavaly októbere óta szünetel. Rés a román sztrájk falán Kedden reggelre néhány rés támadt a romániai vasúti sztrájk betonfalán: a munka felvételét jelezték egyebek között Erdély­ből a zsibói és tövisi, Észak-Moldvából a suceavai és pascanii vasúti csomópontok­ból, valamint a Zsil völgyében fekvő Tirgu-Jiuból. Csalódtak viszont, akik a Cotroceni palo­tában hétfő este tartott négyórás megbeszélés után megoldást körvonalazó - egyébként előre beharangozott - közleményt vártak. Iliescu elnöknek sikerült Bu­karestben közös tárgyalóasztal­hoz ültetnie a vasúttársaság és a mozdonyvezető szakszervezet vezetőit, de a sztrájkot lezáró, országos hatáskörű megállapo­dás nem jött létre. Nő a civil szolgálati idő Ausztriában? Úgynevezett civil katonai szolgálat tízről 12 hónapra tör­ténő meghosszabbítását java­solta Ausztria védelmi érdeke­ire hivatkozva a Neue Kronen Zeitungban kedden megjelent interjúban Erhard Busek alkan- cellár. A javaslat mellett kiállt Werner Fasslabend védelmi miniszter, aki a védelmi szük­ségletek kapcsán utalt a közel­ben dúló balkáni háborúra, s arra: a zavaros belpolitikai helyzet miatt nem zárható ki, hogy a volt Szovjetunió újabb fenyegetés forrásává váljon. 20 millió dolláros pert nyert Joan Collins Joan Collins, a „Dinasztia” tévéfilmsorozat egykori sztárja győzelemnek könyvelte el a pe- renkívüli egyezség létrejöttét The Globe című bulvárlap ellen indított 20 millió dolláros per­ben. Az 58 éves színésznő rá­galmazásért és magánlaksérté­sért perelte be a lapot még két évvel ezelőtt, amikor francia villájának hálószobájában és kertjében készült fotókat közöl­tek róla és 32 éves partneréről, - számolt be az AP amerikai hí­rügynökség.- Mindenkinek joga van ma­gánéletet élni. Ha hívatlan ven­dég ront az ember házába, min­denkinek joga van tenni valamit annak érdekében, hogy ez még egyszer ne forduljon elő - jelen­tette ki a színésznő a minap ott­honában tartott sajtótájékoztató­ján. Anthony M. Glassman, a szenzációhajhász lap képvise­lője szerint az újság nem köve­tett el semmi rosszat, ugyanak­kor elégedett volt a bíróság dön­tésével, amelyet azonban nem hoztak nyilvánosságra.

Next

/
Thumbnails
Contents