Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-16 / 223. szám

1993. augusztus 16., hétfő új Dunántúlt napló 9 A kilábaláshoz külföldi tőkebevonás kell Meghökkentő: csupán a kö­zelmúltban tartott MDF vá­lasztmányi ülésen jutott valaki­nek eszébe, hogy magánosítást mondjon a latin eredetű privati­záció helyett! Dr. Raskó Györgyhöz, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási ál­lamtitkárához is ezzel a kérdés­sel fordulok: Sikersztori a dohánygyáraké-Hol tart élelmiszeriparunk magánosítása ? Király Zoltán és Körösi Imre képviselők kérték számon Szabó Tamás miniszter­től az idevágó gyakorlatot - meg kell hagyni - több ízben is leszavazták már őt. A kritika éleződőben, s korántsem pusz­tán az ellenzék, de például a Kereszténydemokrata Néppárt részéről is.- Maradjunk talán az említett kettős észrevételeinél, amelye­ket rendre meg tudok cáfolni - válaszolja az államtitkár, aki különben az Állami Vagyo­nügynökség igazgató tanács­ában is képviseli a tárcát. - Csakugyan óriási az érdeklődés a magyar élelmiszeripar iránt, mind kül-, mind belföldön a be­fektetni szándékozók részéről. Voltak cégek, amelyekre 3-4 igénylő is akadt. Nyilvánvaló, hogy vesztesek is akadnak, akik nem győznek vádaskodni az ÁVÜ ellenében. Ilyen volt a Szabadegyházi Szeszipari Vál­lalat, amely végülis osztrák és belga kézbe került, fele-fele arányban. Mondhatni, siker­sztori a dohánygyárak privati­zációja, azaz - hogy a kérdező szavát használjam én is - ma­gánosítása. Mindegyikben ko­moly fejlesztések kezdődtek! Nem beszélve arról, hogy az államnak a dohányjövedékből származó bevétele 8 milliárd forinttal nőtt a magánosítás után. Az amerikai United Leaf To­bacco cég például azt is vállalta, hogy 10 év alatt 1 milliárd 870 millió forint kölcsönt nyújt a dohánytermesztőknek, ezenfö- lül 200 millió forint vissza nem térintendő támogatást is a sza­bolcsi, hevesi parasztemberek­nek.- Igen sok helyről hallottam kritikát a Növényolajipari Or­szágos Vállalat - kivételesen így említeném - privatizációja ellen!- E vád abban áll, hogy miért nem szedtük szét előbb ezt az országos nagyvállalatot. Nos, az eladáskor 3 milliárd forint volt e cég esedékes váltóállománya, amit jelentős tőkeinjekció nél­kül nem tudott volna kifizetni. Igaz, célszerűbb lett volna, ám egyszerűen nem volt rá időnk, hogy - miként a legszíveseb­ben tettük volna - három felé osszuk a vállalatot: margarin­gyártásra, mosószer-, illetve növényolaj-gyártásra. Kényte­lenek voltunk tudomásul Kié a magyar élelmiszeripar? Dr. Raskó György államtitkár a magánosításról venni, hogy csakis így, együtt él a cég. Mi maradt meg nekünk?- Mondhatjuk így is: ez nem más, mint kimazsolázás! De mi az, ami még hátra van? Rúg­hat-e még egyáltalán labdába a honi szövetkezeti mozgalom, amely már régen meghirdette, hogy a kárpótlási jegyek révén beszáll az élelmiszeripar ma­gánosításába? a répacukor hátránya a nádcu­korral szemben, amit Kubától Braziliáig, Indiától Thaiföldig termesztenek. Exportálni pedig csakis ak­kor lehetséges, ha állami szub­venciót kap hozzá a répacukor termelője. Jónak tartom a há­rom markáns külföldi tulajdo­nos arányát - nem beszélhe­tünk ugyanis monopóliumról, mint a növényolajipar eseté­ben. A német-osztrák Agrana, a francia Béghina-Say, az an­gol Tata and Lyle ez a hármas­Angol tulajdonba került a Pécsi Dohánygyár- Hátra van még a hűtő-, a konzerv-, a baromfi-, a ga­bona-, a tej- és a húsipar, de hadd térjek rá ama parlamenti vádaskodásra, ami a cukoripar privatizációját, ha úgy tetszik, magánosítását illeti. Nos tehát: a francia Eridania Béghina Say - melyben a Ferruzzi-család részesedése 60 százalék - 1,3 milliárd frank, azaz 22 milliárd forint nyereséggel zárta az 1992-es esztendőt! Forgalma pedig annyi, mint az egész ma­gyar élelmiszer-gazdaságé . . . Ez az 550 milliárd forintnak megfelelő summa csak elég biztosíték számunkra?! Igaz viszont, hogy a Ferruzzi-család egy másik vállalata, a Monte­dison 150 milliárd forintnak megfelelő veszteséggel zárta ez elmúlt évet, s elsősorban ez okozta a család körüli bonyol- dalmakat. Az említett francia cég pedig, amely a Mátravi- déki Cukorgyárakat vásárolta meg, 27-28 százalékban van je­len a hazai cukoriparban.- Tudtommal 12 cukorgyá­runk van: mennyi maradt még állami kézben ?- Öt gyár, amelyeket egyben kívánunk értékesíteni - vála­szol az államtitkár. - Ismeretes ság. Amit pedig a hátramaradt öt gyárat illeti, azokat magya­rok számára tettük félre. Cukorügyek...- Úgy tudom, visszaesett a cukorfogyasztásunk, mint álta­lában is az élelmiszereké. . .- Itt többről van szó. Míg a keleti piacokra vittük a magyar borokat, magas volt a cukorvá­sárlás, mióta ez megszűnt, apadt a vételi szándék .. . Ami azonban a hazai, normális fo­gyasztást, tehát a kávéba, sü­teménybe és más egyébbe való cukrot illeti, ugyancsak jelentős a visszaesés. Mindent összevetve 550 ezerről 400 ezer tonnára, vagyis 88 százalékra esett vissza öt év alatt a cukorvásárlás. Ami annyit tesz, hogy e gyárak fölös kapacitással bírnak; majd a jövő dönti el, melyik állja a versenyt, melyik nem. Persze, sok az elag­gott közülük, amin a mostani, 1,5 milliárd forintnál is maga­sabb tőkeemelés sem segít min­denütt.- Még egy vádpont: állítólag irányvonatokkal jön be az im­portcukor!-Szintén utánajártunk: egy ízben valóban előfordult, hogy a Szolnoki Cukorgyár RT 25 ezer tonnányi sűrű levet hozott be, de a Cukor Terméktanács támogatásával, amit az agrár- rendtartási tárcaközi bizottság is elfogadott. Különben ugyanis nem tudott volna eleget tenni a Coca Cola céggel kötött szerző­désének a szolnoki részvénytár­saság. „Félretett” gabonacégek- Végezetül kanyarodjunk vissza a még nem magánosított iparágakhoz! Mit szól ahhoz a többek által hangoztatott igény­hez, hogy maradjon magyar a malomipar?- Maradjon! Hiszen ezt akar­juk mi is! Akár csak a tejipar esetében, pedig az már költsé­gesebb. Sajnos, a termelők pénze kevés, de úgy gondoltuk, hogy 1994-95-re halászijuk há­rom gabonaforgalmi cég magá­nosítását, ezek Győr-Sop- ron-Moson, Somogy, illetve Szolnok-Jász-Nagykun megyék székhelyein találhatók. Ame­lyek persze szintúgy bajban vannak pénz dolgában, ezért az ÁVÜ 600 millió forinttal segí­tett nékik, hogy legyen miből megvenniük a gabonát.- Glattfelder Béla Fl- DESZ-képviselőtől származik a javaslat: mivel a vontatott kár­pótlási ügymenet okán a szövet­kezetek nem jutnak hozzá, vagy csak késlekedve a kárpótlási je­gyekhez, így nem tudnak be­szállni a magánosításba, adja­nak nékik Ígérvényeket...- Olyan arány alakult ki, hogy a magyar befektetők 40, míg maguk a termelők, akik persze ugyancsak befektetők is, nos, ők 60 százalékban jussanak hozzá a gabonaiparhoz. Mivel az ÁVÜ magáévá tette ezt, nincs szükség már külön Ígér­vény-törvényre, amire a Glatt- felder-javaslat célzott.- Mindezt összegezve, elége­dett az élelmiszeriparban tör­ténő magánositási folyamatok­kal?- Nem állítottam sosem, hogy minden tökéletes, de nagyjában-egészében azt mondhatom, hogy igen. Ha ugyanis azt nézem, hogy a nemzetgazdaság egyik legela- dósodottabb ágazatáról van szó, a kilábalás csakis külföldi tőke­bevonással, tőkeemeléssel való­sítható meg. Csak egy példa: a Pécsi Húsipari Vállalatot meg­vette egy osztrák cég, amely azonnal fizet is a termelőknek, míg az állami tulajdonú Kapos­vári Húskombinát már évek óta tartozik a hízók árával. Melyik a jobbik eset?! Keresztényi Nándor Temetés, ingerültségekkel? Valóban elképzelhetetlen ingerültségek nélkül Horthy Miklós újratemetése szep­tember elején? Úgy tűnik, igen: hiszen 1993-at írunk, Magyarországon élünk, s Európának éppen azon pont­ján, ahol minden téma ké­nyes, ha történelmi, s főként ha a huszadik századhoz kö- tődik.Tehát tényként kell ke­zelni mindenkinek, hogy mindmáig vannak - nem ke­vesen -, akikben az egykori kormányzó személye indula­tokat ébreszt.Sokan amiatt aggódnak - nem indokolata- lanul -, hogy milyen követ­kezményei lehetnek a teme­tésnek itthon és határainkon túl? Mindezt azoknak, akik Horthy Miklós hazahozatalát kezdeményezték és meg­szervezték - s ők sincsenek kevesen - gondosan számí­tásba kell venniük minden lépésüknél. Mást nehezen is tehetnek. Érdemes-e még vitázni azon, kell-e egyáltalán az új­ratemetés? Ez a kérdés el­dőlt, feleslegesnek tűnik ezért most erről hada­kozni.Horthy Miklós szere­péről lehet, sőt kell vitázni, de arról aligha, hogy illyési ...........................-.....................................-.......................-■■■ é rtelemben (magyar az, aki magyarnak vallja magát) magyarként szerepelt a vi­lágban haláláig, s ezt ő akarta igy. Ő kívánta azt is, hogy végül hazai földbe ke­rüljön, s hívei - családjával együtt - most látták kedve­zőnek a körülményeket arra, hogy e végakaratot teljesít­sék. Jól ítélték-e ezt meg vagy sem? Erre csak az idő ad majd választ. De tény, hogy ma csak arról érdemes még véleményeket gyűjteni: mi­lyen legyen a temetés tény­leges jellege? Milyennek fogja látni Kenderest Ma­gyarország és milyennek Magyarországot a világ? Mert ez közös felelőssége az újratemetés híveinek és kri­tikusainak, ha akarják, ha nem. Magántemetés lesz Ken­deresen ? A tervek szerint az, amennyire egy ilyen szertar­tás magánügy lehet Magyar- országon és jónéhány szom­szédunk szemében. Ezért or­szágos közügy az: szolgál­tasson a temetés minél keve­sebb ürügyet arra, hogy „ügy” legyen. Kocsis Tamás Fegyelmezett őrség? Finisben a diplomácia Kissé groteszknek tűnhet: az igazi nyugati közbeavatkozás még meg sem kezdődött Bosz­nia tájékán, mégis lezuhant már egy amerikai F-16-os. Igaz , egyelőre csak egy ellenőrző útra indult vadászgép járt szeren­csétlenül az Adria felett, ám a helyzet - nem is csak elvileg - bármikor megváltozhat. Vagy mégsem? Mennyire vehetők komolyan az újabb és újabb "utolsó figyelmezteté­sek", amelyeket az ENSz és a NATO különböző testületéi Belgrád címére intéznek ? Egyes vélemények szerint most már csakugyan "finisbe ért" a diplomáciai szakasz, s ezután kizárólag a fegyveres erő nyel­vén beszélnek a szerb féllel. Az olaszországi légitámaszponto­kon immár valóban éleslőszer­rel szerelik fel a NATO köte­lékbe tartozó repülőket, s folyik az egyeztetés a katonai közpon­tok között is. Mások viszont - például a tekintélyes francia Le Monde - átlátszó "gesztikulá- lásnak" nevezik az előkészüle­teket, azzal érvelve, hogy a beí­gért légiakciók továbbra sem el­riasztóak. Félintézkedésekkel nem lehet befolyásolni a szer- bek magatartását, igy a tanulsá­gos párizsi vélemény, s a tények egyelőre valóban azt mutatják: az elvi ultimátumok nem hozták közelebb sem a diplomáciai megegyezést Genfben, sem az ellenségeskedések elcsitulását a Szarajevó környéki frontvona­lakon. Tűzszünet és békemegálla­podás? Vagy meghiúsult pró­bálkozások és küszöbön álló beavatkozás? Sajnos jelenleg több tényező valószínűsíti a véresebb verziót, mint a békés kibontakozás re­ménységét. Vannak szakértők, akik a nyugati dörgedelmeket már egyáltalán nem veszik ko­molyan, s attól tartanak, hogy a Belgrád-ellenes NATO döntés megint üres szó marad, a közös eltökéltség pedig ki fog merülni a beígért akció fedőnevének meghatározásában. Az ugyanis már megszületett: „Fegyelme­zett őrség”. A kérdés csupán az: megfegyelmez-e ez bárkit, aki ma parancsokat ad Boszniában és azon kívül újabb vérengzé­sekre? Új útlevéltörvény készül Nincs többé kivándorlás A tárcaközi egyeztetésen is túl van már az új útlevéltörvény tervezete. A legfontosabb vál­tozás az, hogy a jelenlegi 5 év­vel szemben 10 éves időtar­tamra szól majd az okmány. Mivel az Alkotmány állampol­gári jognak tekinti a szabad lak­hely választást, megszűnik a „kivándorlás” fogalma, s min­denki abban az országban telep­szik le, amelyikben akar. Ter­mészetesen az olyan „technikai jellegű” kérdéseket, mint pél­dául az esetleges társadalombiz­tosítási, vagy vámtartozások, a honvédelmi kötelezettség, to­vábbra is rendezni kell, mielőtt hosszabb időre távozik valaki az országból. A több éves vagy évtizedes külföldi tartózkodás után akár útlevél nélkül is hazatérhetnek a magyar állampolgárok. Szükség esetén ehhez úgynevezett haza­térési igazolványt állít ki szá­mukra a helyi külképviselet. Ugyanilyen igazolvánnyal jö­hetnek haza azok a túristák is, akik külföldön elveszítik az út­levelüket. A külképviseletek azonban akár új útlevelet is kiál­líthatnak azoknak, akik foly­tatni akarják útjukat más orszá­gok felé. Mivel a legutóbbi útlevél tör­vényből véletlenül kimaradt a leánykori név kötelező feltünte­tése, az új törvény pótolni kí­vánja ezt a hiányosságot. Nem eldöntött még, hogy visszaállítják-e a szolgálati út­levelet: bizonyos kétoldalú ál­lamközi megállapodások ugyanis csak kifejezetten a szolgálati útlevéllel rendelke­zőknek adnak vízummentessé­get, a túristáknak nem. Az útle­véltől függően különböző bá­násmódban részesítik a beuta­zókat néhány ázsiai országban is. Ezért a Nemzetközi Gazda­sági Kapcsolatok Minisztéri­uma a szolgálati útlevél vissza­állítását szorgalmazza a magyar gazdaság érdekében. Az útlevélilleték - az előz­ményeknek megfelelően - való­színűleg változni fog, hiszen a jelenlegi ezer forint már most sem fedezi a kiállítás költségeit. A BM 5-7 ezer forintot tartana elfogadhatónak, de tekintettel arra, hogy a törvénymódosítás az 1994-es választások előtt aligha kerülhet az országgyűlés elé, ez az összeg a törvény elfo­gadásáig még változhat... Domi Zsuzsa Postaszolgálati bélyeg nélkül feladható! POSTAHIVATAL HELYBEN £ i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents