Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-16 / 223. szám

1993. augusztus 16., hétfő aj Dunántúlt napló 7 Gazdasági integráció helyett biztonságot! Az Európai Közösségnek napjainkban a tagállamok biz­tonsági igényeit kellene elő­térbe helyezni a további gazda­sági integrációval szemben - ezt javasolja a die Presse című bécsi lapban Dr. Erich Reiter, az osztrák védelmi miniszté­rium elnöki és jogi osztályának vezetője. A szerző megállapítja: a meg­lehetősen stabil (Nyugat-)Euró- pát egy kevésbé stabil és a jö­vendő fejlődésüket tekintve bi­zonytalan államok - Lengyelor­szág, Csehország, Magyaror­szág, Szlovénia, Szlovákia, Ro­mánia és Bulgária - gyűrűje ve­szi körül. Ezen túl pedig a „hiá­nyos stabilitású” térség (a volt Szovjetunió európai utódállamai és a volt Jugoszlávia egyes utód­államai) alkotja az átmenetet a teljesen instabil övezetig: Oroszországig, a kaukázusi köz­társaságokig és Boszniáig. A nyugat- és közép-európai stabilitási övezet dél és kelet felé való kiteijesztéshez azon­ban a szerző szerint a tágabb ér­telemben vett Európában - a Földközi-tenger vidékét és a Közel-Keletet is felölelő tér­ségben - hiányzik egy olyan re­gionális hatalom, amely képes maga rendezni az esetleges konfliktusokat. A NATO nem európai biz­tonsági rendszer, hanem a ke­let-nyugati szembenállás igé­nyeihez mért nyugat-euró- pai-amerikai védelmi szövet­ség. Az európai hatalmak egy­más iránti bizalmatlansága pe­dig egyelőre megakadályozza a cselekvőképes Európa létreho­zását, noha ezt Amerika már nem ellenézné úgy, mint koráb­ban. A konfliktusok felgyülem­lése Kelet-Európábán és a kon­tinens szélén pedig megköveteli az önálló (nyugat-)európai rend­teremtő szerepkör létrehozását - érvel Dr. Reiter. Kézenfekvő lenne tehát, hogy az európai stabilitáshoz, valamint a környező térség bé­kéjének biztosításához fűződő közös érdek alapján fontolóra vegyék a meglévő rendszerekre épülő biztonsági rendszer létre­hozását, különösen mivel az „Európa magját alkotó orszá­gok” együttműködése e téren a nehezen fejlődő Európai Unió létrejötte nélkül is lehetséges. Ezért lenne ideje az EK-tagál- lamok biztonsági igényeit elő­térbe állítani a további gazdasági integrációval szemben, annál is inkább, mert a volt Szovjetunió­ban zajló fejlemények, az atom­fegyverek megakadályozhatat- lan terjesztése, az új nukleáris hatalmak létrejötte és az ameri­kai csapatok kivonása Európából rákényszeríti Nyugat-Európát mindennek belátására - vonja le a következtetést Dr. Reiter a Die Presse című lapban. Három irányzat Bosznia ügyében Európa már a kezdeteknél csődöt mondott Bosznia ügyé­ben - mondta Peter Hohenfell- ner, Ausztria ENSZ nagykövete az osztrák televízióban. - A NATO-tagállamoknak eltérők a nézetei a boszniai beavatkozást illetően - hangsúlyozta a dip­lomata. - A NATO-n belül há­rom csoport van - állította. - Nagy-Britannia, Franciaország és Spanyolország attól tart, hogy kéksapkásai is a légitáma­dások célpontjaivá válhatnak, ezért hevesen ellenzik az akciót. A második csoport, ide tartozik Németország is, a célzott légi­csapások mellett foglalt állást. Az Egyesült Államok „energi­kus fellépést” javasolt, ezt azonban nem tudta elfogadtatni a Szövetséggel. Ostarrichi Ausztriában nem téma az or­szág ezeréves évfordulója: a szövetségi kormány és az ide­genforgalom hiába igyekszik szorgosan valamiféle milleni- umi ünnepségeket szervezni 1996-ra, mintegy a népszavazá­son elutasított EXPO „keskeny- vágányú” pótlékaként, az el­képzelés iránt enyhén szólva is minimális az érdeklődés. Auszt­ria azt ünnepelné, hogy 996-ban említették először Írásban „Os­tarrichi” néven. Hogy lesznek-e egyáltalán ünnepségek, s ha igen, milyenek, azt az illetéke­sek szerint legkésőbb ősszel el kell dönteni. Különleges gazdasági övezetek A kínai kormány bezáratta a helyi hatóságok által létrehozott különleges gazdasági övezetek nagy részét, hogy hűtse a túlzott gazdasági növekedési ütemet, mert országos méretű gondokat okoz. A főleg a partvidéken lévő 1200 ilyen övezetből a má­jusban megkezdett felülvizsgá­lat nyomán csak kétszáz ma­radt, területük 7500 négyzetki­lométerről 1600-ra csökkent. A tartományi kormányzatoknak ezután nem lesz joguk ilyen övezetek létrehozására. Kim-kitűző Nemrég egy új kitűző jelent meg az észak-koreaiak kabát­hajtókáján: a kommunista ve­zető megszokott Mao-kabátos fényképe helyett egy nyakken- dős, öltönyös Kim ír Szen-t áb­rázol. Az új Kim-jelvény - amit Dél-Koreába látogató északi üz­letemberek viseltek - kisebb mint a régi, ezzel talán szeré­nyebb dicsfénybe állítva a „nagy kommunista politikus” alakját. Azt nem tudni azonban, hogy Észak-Koreában, vajon mindenki ilyen Kim-jelvényt hord-e, vagy csak a külföldre lá­togató üzletemberek. A Világifjúság Napjának ünnepségén részt vevők augusztus 12-én megtöltötték a denveri nagy­stadiont. Háttérben a város szilüetje. Clinton elnök Washingtonból elutazott Denverbe, hogy kö­szöntse II. János Pál pápát. Hatvanmillió amerikai katolikus A római katolikus egyház ke­reken 60 millió nyilvántartott hívével számszerűleg a legna­gyobb az Egyesült Államokban, de a protestáns és egyéb egyhá­zak, vallások hívei összesítve többségben vannak, és az ame­rikai tömegtájékoztatás a múlt heti denveri Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó, a pápa látoga­tása kapcsán elsősorban a kato­likusoknak a születésszabályo­zásról, a papi nőtlenségről, a női egyenjogúságról folyó éles vi­táit, valamint a súlyosan megté­vedt papok ügyeit állítja elő­térbe. Mi van emögött, az Euró­pában elképzelhetetlen jelenség mögött? - kérdezte William Ryant, a püspökkari konferen­cia szóvivőjét az MTI tudósí­tója. Ryan szerint főként az, hogy a tömegtájékoztatás a szexuali­tásra, a botrányokra, a szenzá­ciókra összpontosít és ennek esik áldozatul az egyházakról szóló híradás is. Tény, hogy voltak egyes, súlyosan megté­vedt (a rájuk bízott gyermeke­ket megrontó) papok és tény, hogy ügyüket egy ideig elpalás­tolták - de mindez már a múlté. Ugyanakkor ott van egy, az amerikai lakosság 23 százalékát tömörítő egyház, 53 000 lelki- pásztorával, óriási oktatási in­tézményeivel, szociális és egyéb, sokrétű tevékenységé­vel, amiről sokkal kevesebbet látni - hallani. A szóvivő elismerte, hogy vannak viták az amerikai egy­házban a születésszabályozás, a papi nőtlenség, a nők pappá szentelésének kérdésében, de azok jelentőségét kívülről eltú­lozzák: míg a hívők többsége a jelek szerint valóban támogatja a születésszabályozást, az abor­tuszt ellenben nagy többségük elutasítja. Tény, hogy a papi utánpótlás csökkent, de az el­múlt két évtizedben ismét las­san növekvő irányzatot mutat. Napjainkban főleg a déli álla­mokban szorongató a paphiány. William Ryan egyúttal fel­hívta a figyelmet az érdekes je­lenségre, hogy napjainkban az amerikai társadalomban több a magasan képzett katolikus, töb­ben vannak az egyház tagjai kö­zül vezető poszton, mint valaha: felnőtt a hajdani szegény euró­pai katolikus bevándorlók má­sodik-harmadik nemzedéke, fiaik, unokáik mind nagyobb számban érkeznek meg a társa­dalom „felső,, rétegeibe, de nem feledhetik, honnan jöttek, mivel tartoznak azoknak, akik ma élik meg az ő felmenőik sor­sát. A szóvivő e vonatkozásban emlékeztetett arra, hogy az amerikai egyházat mindig is jel­lemezte a szociális érzékeny­ség: püspökeinek jelentős sze­repe volt a II. Vatikáni Zsinat előkészítésében és napjainkban is, mind teológiai munkássá­gukban, mind gyakorlati tevé­kenységükben síkraszállnak a társadalmi igazságosságért, tá­mogatják a dolgozó emberek szervezeteit, jogos igényeit. Heltai András Valentyina Tyereskova volt az első nő, aki 30 évvel ezelőtt az űrbe repült. A Vosztok-6 űrhajóval 70 órát és 50 percet töltött fent. Akkor huszonhat éves volt és három éve tagja az űrhajós csapatnak. 1960-ban választották ki 1500 jelentkező közül, azért is, mert előzőleg sikeres ejtőernyős ugrásokat végzett. Az űrrepülés után a Jukovszkij Repülős Akadémiát végezte el, a Legfelső Szovjet tagjai közé választották, és a Szovjet Nőszö­vetség alelnöke lett. Teng-életrajz Életrajz jelenik meg Kínában Teng Hsziao-pingről, legkisebb leánya, Hsziao Zsung tollából, a Kínai Kommunista Párt köz­ponti kiadójának gondozásában. A kínai hadsereg lapja és né­hány Kína-barát hongkongi új­ság számolt be erről a minap, rövid szemelvényeket is adva ízelítőül a jövő hónapban ke­reskedelmi forgalomba kerülő műből. Teng hivatalosan nem visel már semmilyen tisztséget, de mind a mai napig ő Kína első embere, semmi sem történik jó­váhagyása nélkül a hatalmas or­szágban. Hivatalos fórumokon azt állítják, hogy nem hoz dön­téseket, csak „a tanácsát kérik ki” a hivatalban lévő vezetők. Ezt ugyan nem cáfolja leánya a kiadásra váró életrajzban, de érdekes utalást tesz az idős ve­zető közéleti aktivitására a mű utószavában. Azt írja, hogy apja, amikor visszavonult hiva­talos tisztségeiből, az „átlagem­ber” életét szerette volna élni, gondtalanul sétálgatni az utcán, néha kiruccanni a zöldbe, ám kívánságának teljesülése még várat magára. A leány most megjelenő műve csak 1949-ig írja le a ne­ves apa életének történetét. Ám az utószóból megtudható, hogy készül a második kötet megírá­sára is, s abban - megfogalma­zása szerint - „az életpálya leg­dicsőségesebb fejezetéről” lesz szó. Látatlanban is az tűnik iz­galmasabbnak. Különös érdek­lődésre tarthat számot bel- és külföldön egyaránt, hogyan je­leníti majd meg Teng életének azt a szakaszát - ha ugyan kitér rá -, amikor a vezető politikus kétszer is megszenvedte a maói tisztogatásokat. Avagy azt, amikor visszatért a hatalom csúcsaira, és a maói elvekre hi­vatkozva formálta Kína arcula­tát a maói gyakorlattal jórészt ellentétesre. A lapokban közölt szemelvé­nyekből ítélve, a most megje­lenő átfogó mű számos ecset­vonással hozzájárul a kínai re­form elindítójának árnyalt port­réjához. Kínában most jelenik meg például először nyomtatás­ban, hogy Tenget 1933-ban el­hagyta előző (második) fele­sége, mert túl veszélyesnek és hányatottnak találta az életet po­litikus-forradalmár férje mel­lett. Színes apróságokat is megtud az olvasó ebből az életrajzból , például, hogy franciaországi di­ákéveiben (a huszas években) Teng megkedvelt néhány, a kí­nai szájíztől idegen ínyencsé­get, köztük a sajtot, a bort és a kávét. A legnagyobb érdekesség azonban a mű megjelenésének időzítésében rejlik. Az utóbbi hetekben számos találgatás je­lent meg a nyugati sajtóban Teng egészségi állapotáról. Egyes amerikai lapok hírszer­zési forrásokra hivatkozva azt jelentették, hogy a 89 éves ve­zető halálán van. írott „emlék­művének” felállítása bizonyára tápot ad további feltételezések­nek és a Teng utáni Kina jövőjét illető találgatásoknak. Az élet­rajz természetesen nem reagál ezekre, de utószavában van két mondat, mely mégis mintha cá­folni akarná őket optimizmusá­val: „Apám el akar látogatni Hongkongba, amikor az 1997-ben visszatér a haza kebe­lére. Ott kell lennie, bárha csak egy percre is, bárha tolószékben ülve is”. Barta György A rombadőlt házak falma­radványain párhuzamos voná­sok, különböző festékekkel. A színek az épületek jövendő sor­sára utalnak: egy bizottság tett javaslatot, hol lehetséges a helyreállítás, hol nem marad más, csak a bontás. Az épen maradt házakon, a kapu mellett szerény, szárazvirág koszorú: a családnak halottja van. Memen- tőként állnak a katolikus és or­todox templomok, amelyek te­tejét elfújta a háború; az autó­temetők; a véget nem érő sze­méthalmazok, ahol repeszek keverednek elhajított ötezer di- nárosokkal. (Ez az inflációs címlet talán egy fillért érhet.) Vukovári benyomások „utósze­zonban”, másfél esztendővel a több, mint három hónapon át tartó harcok után. A háború előtt - tájékoztatja a Magyar Békeszövetség kül­döttségét és a szabadkai nem­zetközi ifjúsági béketábor résztvevőit Sztojanovics, a vá­rosi tájékoztatási központ veze­tője - a vukovári járásnak 84, a Vukovár háború után - háború előtt? A bizonytalanságnál csak a gyűlölet nagyobb városnak 8 ezer lakosa volt, 52 százalékban szerbek, jó 30 szá­zalékban horvátok, 6 százalék körül magyarok s még tucatnyi nemzetiség lakta. A szerb-horvát összeütközés következtében (a felelősséget mindkét fél a másikra hárítja) 1991 végén két és fél ezren ma­radtak, s a halottak, akiknek számát csak becsülni lehetett öt-hatezer. Ami a mai állapoto­kat illeti, 48 illetve 22 ezer la­kos, 90 százalékban szerb nemzetiségűek. (Talán, ha né­hány magyar maradt, az egyik városi vezető B. Lajost említi, aki hősiesen harcolt az ő oszta­gában. Ennyi...) Az újjáépítés lassan megkez­dődött, a Mitnica negyedben már kézről-kézre adogatják a törmeléket. A korábbi sétáló ut­cában helyrehoztak három há­zat, kinyitott két terraszos ká­vézó, az egyikben - aznap dél­előtt, ha a pénz ma már nem romlik tovább - tizenkétmillió dinárért (24 forint körüli összeg ) adnak egy édes török zaccköl- teményt. A Dunav szállóban már 40 szobát lakhatóvá tettek, első la­kókként kéksisakosokat várnak. A Vuka folyó melletti piacon főként zöldféléket és gyümöl­csöt kínálnak, ez a körzet a föld­rész egyik legjobb termőterü­lete. Nemzetközi segítségben re­ménykednek - mondják lép- ten-nyomon a helybeliek-, de a nemzetek közössége gazdasági tilalmakkal sújtotta Kis-Jugo­szláviát és nem ismeri el az itt működő krajinai Szerb Köztár­saságot, amelyik Horvátország három tartományában jött létre. A Dunán átvezető Szerb Önkén­tesek hídja egyébként mindkét oldalán homokzsákokkal védett „határállomás”. Az egyik felén piros-kék-fehér krajinai zászló leng, saját címer, saját pénz (együtt értéktelenedik a jugo­szláv dinárral), az út másik ol­dalán pedig fehér ENSZ jármű­vek, szőke, teperszínű rövid- nadrágos orosz nemzetiségű békefenntartókkal. Az útlevele­ket megnézik, vízum nem szük­séges, ha egy krajinai utazna külföldre a régi jugoszláv pasz- portot használja. Amennyiben valaki vissza akarna jönni oda, ahol született, élt s ahonnan a háború űzte el? Az illetékes vá­lasza, hogy ez nem tilos, de mindenkit vizsgálat alá vetnek, nem követett-e el bűnt „a szerb nemzet ellen.” S házaik? Ro­mokban hevernek, vagy ha nem dőltek le a falak, szerb lakók él­nek bennük, régi helyiek, vagy akik máshonnan ide menekül­tek. Nem tolonganak a hazaté­rők, hiszen ki tudja mi várna rá­juk ... Nyolc kilométerrel ar­rébb, ahogyan mondják a „front” húzódik, vagyis a „ha­tár” Horvátországgal. Szeren­csére nem szólnak a fegyverek, de mi lesz, ha a boszniai példa követőre lel vagy a mellékfront ismét előlép fő ütközővonallá? A bizonytalanságnál csak a gyű­lölet nagyobb... Közben a Duna partján, a fo­lyam békeidőben egyik legna­gyobb kikötőjében magatehetet­len daruk árválkodnak jobb időkre, rakodó munkára várva. De hajó nincs a láthatáron: minden nyári haragoszöldben pompázik, az üdülők, stégek, csónakházak százai eltűntek, mintha lesöpörték volna őket. A vukovári pályaudvar összelőtt épülete előtt pedig üresen vesz­teglő vagonok állnak, ki tudja mióta, holtvágányon ... Nagyon közel Magyaror­szághoz is. Réti Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents