Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-02 / 209. szám

1993. augusztus 2., hétfő Oj Dunántúli napló « 11 A Varsói Szerződés egyik legnagyobb repülőterén Milliárdok a károk elhárítására Külföldi szemmel „Budapesti elmélkedések” Megmentik az Úr házát „Döröcske német falu So­mogy vármegyében, a koppányi kies völgyben ... Lakja 683 ágostai, 60 katoli­kus, 10 zsidó, ágostai anya­templommal . .. Búja gróf Hunyady Ferenc.” 1851-ben vetették papírra e sorokat. Akkor már 15 éve mu­tatta az arra járónak az utat a klasszicizáló későbarokk stílus­ban épült döröcskei evangélikus templom. Azóta a falu lakossága mint­egy negyedére csökkent, a szép templom 1876-ban egy földcsu­szamlás miatt, később az idő fa­lánk vasfogától rongálódott meg, vált életveszélyessé. A falu lakossága nemrégiben összefogott az Úr házának megmentésére. A miniszterel­nöki hivatalban folytatott be­szélgetés eredményeképpen, augusztusban 3,8 millió forintot utal át a hivatal a templom föl­újítására. A helyi gyülekezet 500, a határon túl élő németek 880, az OMF 300, a Somogyi Megyei Műemléki Felügyelő­ség 100 ezer forinttal járul hozzá a munkálatokhoz. A katolikus hívek lelki gon­dozását segíti az 1992 óta épülő kápolna és imaház is. A hívek bontott pincék alapanyagából már megépítették a falakat; je­lenleg a tető kialakításán fára­doznak. Nem véletlen, hogy éppen ebben a csodálatos Kop- pány-völgyi környezetben ren­dezik meg augusztus 20-án az országos V. Falumegújítási és faluvédelmi napot. A katolikus kápolna fölszen­telésével és az I. világháborús emlékmű avatásával egybekö­tött, színes programokkal dúsí­tott nap eseményeinek fővéd­nöke Göncz Árpád köztársasági elnök lesz.- A volt szovjet hadseregét a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte, hogy milyen óriási károkat okoz a magyar környe­zetben - mondotta, a mezőkö­vesdi volt szovjet katonai repü­lőtéren tartott kármentesítési bemutatón Gavallér István, az Észak-magyarországi Környe­zetvédelmi Felügyelőség igaz­gatója. A sajtótájékoztatón a ki­vonult sereg környezetben tett kártételeiről és azok elhárításá­nak jelenlegi helyzetéről szá­moltak be a munkában részt­vevő szakemberek. A mezőkövesdi repülőtér egyike volt a Varsói Szerződés legnagyobb, szovjet felügyelet alatt álló légibázisainak. Döb­benetes módon szinte méretle­nül folyt a kerozin a betonra, onnan a talajba, a lyukas tartá­lyokból és a hatalmas vezeték- rendszerből pedig ezer tonna mennyiségben ömlött ki az üzemanyag, szennyezve a talajt, a felszín alatti vizeket. A fel­szálló, gyakorlatozó gépeket tankoló személyzet - szemta­núk állítása szerint - még arra sem vett fáradságot, hogy két repülő feltöltése között elzárja az üzemanyagtömlőt. A kormányközi megállapo­dások alapján 1990 márciusá­ban kezdődött a környezeti ká­rok felmérése, s 1991. június 10-én készült el az a felmérés, amely rögzítette, hogy a ma­gyarországi környezetben 60,2 milliárd forint értékű kárt okoz­tak a nálunk állomásozó szovjet csapatok. A szovjetek ugyanak­kor 54,1 milliárd forintot kértek az itt maradó épületekért, repü­lőterekért. A környezeti károk­ról készült precíz szakértői vé­lemény alapján mondtak le a jogutód oroszok erről az ösz- szegről. Endrédy István, a Környe­zetgazdálkodási Intézet főigaz­gatója a tájékoztatón elmondta, hogy a magyarországi 171 szov­jet helyőrségben 110 ezer ka­tona teljesített szolgálatot. Több mint 6000 épületet használtak, s 48 ezer hektáron gyakorlatoz­tak. Közép-Európában nálunk voltak a legnagyobb gyakorló­terek. Az okozott környezeti ká­rok 40 százaléka a talajt és a felszín alatti vizeket szeny- nyezte. Jelentős károk keletkez­tek a kommunális hulladékok gondatlan elhelyezéséből is. Az első feladat 20 kiemelten károsított katonai repülőtér és üzemanyagtároló központ men­tése volt, ezt követően szerepel a programban további 84 volt objektum kármentesítése, il­letve a szennyeződésektől való megtisztítása. A kormány első lépcsőben 930, később további 100 millió forintot biztosított a károk elhá­rítására. A munka nagy lépték­ben halad, de minden erőfeszí­tés ellenére körülbelül egyéves a késés a tervhez képest. A számítón eremdényhez, a biz­tonsághoz még legalább 30 mil­liárd forintra lesz szükség 1995-ig, azt követően pedig az ország teherbíró képességének megfelelően folytatható a kár- elhárítás. Harsányt György, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: Václav Klaus cseh kor­mányfő, aki már napok óta sza­badságát tölti Olaszországban, a Cesky Deník című laphoz eljut­tatott írásában összegezte a két hete tartott budapesti KeK-ta- lálkozó tapasztalatait. Az írás címe: „Budapesti elmélkedé­sek”.- A budapesti találkozás vi­lágosan megmutatta - állapítja meg egyebek közt Václav Klaus -, hogy az igazi közép-európai kártyát (a tőlünk keletre, nyu­gatra, északra és délre fekvő or­szágokétól eltérő „közép-euró­pai” érdekeket - ha léteznek egyáltalán) senki nem akarta ki­játszani, mint ahogy másvalakik kártyáját sem.- Főleg a házigazda Magyar- ország ajánlott olyan témát a többieknek, amelyik az ő saját témája volt. A nemzeti kisebb­ségek témáját. A helyzet ugyanis szabványos: a kisebb­ségekről azok az országok akarnak tárgyalni, amelyeknek kisebbségeik vannak más álla­mok területén, és nem azok, amelyeknek vagy nincsenek ki­Tizenegy gyémánt díszíti azt a 18 karátos aranyórát, amelyet egy kínai magánvállalkozás ez év december 26-án piacra akar dobni a kommunista állam megalapítója, Mao Ce-tung szü­letésének 100. évfordulója al­kalmából. A pekingi esti lapban megje­lent hirdetés szerint a korláto­zott számban gyártott óra szám­lapján platinából készült relief sebbségeik, vagy saját területü­kön vannak idegen kisebbsé­gek.- Az első típushoz tartozó or­szágok teljesen törvényszerűen azt mondják, hogy a kisebbsé­geknek elidegeníthetetlen („és én hozzáfűzöm - írja Klaus -, hogy kollektív,,) jogokkal kell rendelkezniük - vaslogikával a közigazgatási autonómiához való jogot, és végül az önren­delkezésre, tehát az államhatá­rok megváltoztatására való jo­got is beleértve. r- A második típushoz tartozó országok nem kevésbé logiku­san azt mondják: a nemzetiségi kisebbség nem más, mint az ál­lampolgárok bármelyik más csoportja, ezért tagjaikra min­den szabványos polgári jognak vonatkoznia kell, de az ország nemzetiségi alapon való admi­nisztratív felparcellázása nem ésszerű, s ráadásul az államha­tár szent és abszolút érinthetet­len dolog.-Nyíltan ki kell mondani - zárja eszmefuttatását az Itáliá­ban pihenő cseh miniszterelnök -, hogy erről Budapesten nem sikerült megegyeznünk, mivel mindkét országtípus képviselői ott voltak. látható, amely Mao profilját áb­rázolja. Az óra ára 16 800 dollár lesz. Az idézett esti lapból az is ki­tűnik, hogy számos vállalkozó - különösen Mao Ce-tung szülő­helyén, Hunan tartományban - emléktárgyakat készül piacra dobni az 1976-ban elhunyt „nagy kormányos” születésének 100. évfordulójára. Mao-emlékóra gyémántokkal Pécs: 7621 Rákóczi utca 19■ Tel.: (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 327 900 Budapest: 1111 Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 166-9977, 227-3777 Rádiótelefon: (06 60) 311 600 á¥gy rádiótelefon-készülék számos komforttal kényezteti használóját és megkíméli a felesleges, időt rabló utazásoktól, ügyintézésektől. Most ráadásul még ahhoz sem kell egy tapodtat sem mozdulni, hogy rádiótelefonhoz jusson valaki. (06 60} 339 933 (06 60 } 339 966 óvására a Westel külső üzletkötője a megbeszélt időpontban és helyen Elég felhívni a következő számok egyikét: díjtalanul felkeresi Önt, és választ ad a rádiótelefonokkal kapcsolatos bármely kérdésére, miközben Ön kipróbálhatja a készülékeket. S ha valamelyik megnyeri az Ön tetszését, a kiválasztott rádiótelefont ezután házhoz is viszi, és néhány perc alatt a minimális, de szükséges formaságokat is elintézi. így kerülhet bárki egyetlen lépés nélkül lépéselőnybe. ((«)))))) WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. I 4 1 4

Next

/
Thumbnails
Contents