Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
1993-08-13 / 220. szám
Felmentések a nyugtaadás alól A baranyai APEH minden negyedik kérelmet elfogadott Nem kell tartaniuk az adóellenőröktől azoknak a mezőgazdasági kistermelőknek, akik a kertjükben termett zöldséget, gyümölcsöt árusítják esetenként a piacokon, vagy felvásárlóknak adják azt tovább. A virág eladásra azonban már bonyolultabbak és szigorúbbak a szabályok. A nagyüzemben dinnyét kínálókra ugyanakkor érvényes a nyugtaadási kötelezettség, hiszen teherautónyi készletük semmiképp nem minősíthető a családi termés fölös mennyiségének. Ugyancsak számlázniuk kell az eladott terméket a piacokon állandó árusító helyet fenntartó zöldségeseknek, mert ők már kereskedőknek számítanak. így aztán nem meglepő, hogy a július elsejétől szigorodott nyugtaadási kötelezettség alól felmentést kérők közt sok a piaci árus, igaz, szép számmal akadnak utcai fagylaltosok, iskolai büfét, vagy nyilvános illemhelyet működtetők is, valamint a kötélgyártótól az italautomata üzemeltetőig a legkülönfélébb kisvállalkozók. Baranyában a kérelmezők száma közelíti a 300-at, s háromnegyed részük az utóbbi két hónapban adta be felmentési igényét. 128 esetet már elbíráltak az idén, s közülük minden negyedik (35) mentesült a számlakitöltések alól. Mindannyian olyan személyek, akik valamilyen okból akadályoztatva vannak a nyugtaadásban munkájuk során. Legtöbben egészségi állapotuk miatt váltak kiváltságosakká. (Folytatás a 2. oldalon) Dél-dunántúli történésztalálkozó Szombaton kezdődik, és jövő péntekig tart a dél-dunántúli történészek 8. nyári tábora Fo- nyód-Alsóbélatelepen, a Magyar Történelmi Társulat Dél-Dunántúli Csoportja Zala megyei szervezete szervezésében. A témák előadói a honfoglalástól napjainkig kísérik végik hazánk történelmét. A táborba elsősorban történelemtanárok, könyvtárosok, levéltárosok, muzeológusok, egyetemi és főiskolai hallgatók érkeznek, de körülbelül félszáz határokon túli vendéget is várnak. Romániai vasutassztrájk A Magyar Államvasutak Részvénytársaság információi szerint Romániában teljes áruforgalmi és személyszállítási korlátozás lépett életbe a mozdonyvezetők sztrájkja miatt - tájékoztatta a MÁV az MTI-t. A társaság felhívja a Romániába utazók figyelmét, hogy indulás előtt érdeklődjenek a vasúti információknál, mert a határállomásoktól a továbbutazás bizonytalan. A pápa az Egyesült ✓ Államokba utazott II. János Pál pápa csütörtökön befejezte mexikói látogatását és a Yucatan félszigeten lévő Meridából az Egyesült Államokba utazott. Az AFP szerint a pápa elutazása előtti búcsúbeszédében újfent az erőszak ellen emelte fel szavát. ősszel választások Oroszországban? A jelenlegi oroszországi kettős hatalom megszüntetése érdekében még az ősszel választásokat tartanak, s ha a parlament nem írja ki a szavazást, akkor ezt maga az orosz államfő teszi meg. Mindezt Borisz Jelcin orosz elnök jelentette be csütörtökön Moszkvában, a tömegtájékoztatási eszközök vezetőinek tanácskozásán, amelyen éles hangon bírálta a parlamentet és Alekszandr Ruckoj alelnököt. Jelcin beszédében azzal vádolta meg a parlamentet és annak elnökét, hogy a kormány megosztására és a kabinet tevékenységének megbénítására törekszik, a hatalom kisajátítása érdekeben. Mint mondta, a Legfelsőbb Tanács vezetésének egy része jól összehangolt akciót indított nemcsak a végrehajtó, hanem a képviseleti hatalom lejáratása érdekében is. Országos gabonatermesztési tanácskozás A gabontermesztés válságának okaival és a problémák lehetséges orvoslásának módszereivel ismerkedhetne^ meg a résztvevők az országos gabona- termesztési tanácskozáson, melyet szeptember 1. és 2. között, a Hungexpo területén szervez a Gödöllői Ágrártudomány Egyetem Vezető- és Továbbképző Intézete - ismertették a rendezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon a Földművelésügyi Minisztériumban. Bállá László, a Tudományos és Szervező Bizottság elnöke elmondta: a három, négy évvel ezelőtti gabonatermésnek idén csak a felére számíthatnak a gazdák és ezért nem csak az évek óta tartó alszály felelős. A tanácskozáson a termesztésnek számos ezzel összefüggő egyéb gazdaságpolitikai, agrárpolitikai és közgadsági összefüggésével is megismerkedhetnek a gazdálkodók. A rendezvényen előadást tart Szabó János földművelésügyi miniszter, Szabó Iván pénzügyminiszter és Kádár Béla külgazdasági miniszter is. ,Kiszolgált bakák” ünneplésétől visszhangzott tegnap Pécs . . (írásunk a 3. oldalon) Löffler Gábor felvétele Új lisztből készült kenyér a pécsi belvárosi sütödében Löffler Gábor felvétele Ősztől drágul a kenyér Kaotikus állapot a gabonafelvásárlásban Nagyon valószínű, hogy idén ősszel sem lesz elkerülhető a liszt és a táp árának emelése, s szeptember-októbertől bizonyosan drágul a kenyér kilója is. Az áremelést az ÁFA, a só, az élesztő és más alapanyagok jelentős drágulása is esedékessé teszi. A sütőipari vállalatok még nem végeztek árkalkulációt, mert hivatalosan még nem ismert a liszt drágulásának pontos mértéke, ám mint a Baranya Megyei Sütőipari Vállalat illetékese hozzátette, náluk előreláthatóan 15-20 százalékkal kerül többe a kenyér szeptember elejétől. Nemrégiben fejeződött be az aratás Baranya megyében, s mint a megyei földművelésügyi hivatal munkatársaitól megtudtuk, az őszi kalászosok tekintetében az országos átlaghoz képest nem is rossz eredménnyel. A tavaszi gabonából, búzából, zabból azonban meglehetősen gyengére sikerült a termés, hektáronként átlagosan 2,5 tonnát takarítottak be. A gabonaiparban azonban már jóval kedvezőtlenebb a helyzet, a felvásárlást meglehetősen kaotikus állapotok jellemzik. Sokak szerint mintha senki sem tartaná kézben a felvásárlások és az eladások megyei mérlegét. Árverseny alakult ki, s a baranyai termés jó részét már kiszippantották más megyék. A kínálati árak szinte napról napra változnak, s felbecsülhetetlen, mennyi gabonát és hová vittek már ki a megyéből. A gabonát kínáló cégek gyakorta felrúgják a kötött szerződéseket, ha jobban fizető vásárló jelentkezik, példaként az Alföldről, Heves megyéből. A múlt héten még 9000 forintért kínált takarmánybúza ára mostanra 10 500-ra emelkedett. A felvásárlók keveslik a gabona mennyiségét és a minőséggel sem elégedettek. A szakember szerint a gyenge minőségért nem kizárólag a több hetes szárazság, az aszály a felelős; a termelők korábban minél magasabb hozamú fajták szaporítására törekedtek, (Folytatás a 2. oldalon) A kormánykoncepció a turizmus fejlesztésére Elfogadta a kormány a vendégforgalom és a gyógyturiz- mus fejlesztési koncepcióját. Ennek alapján elkészülhet - szeptember-októberi határidővel - a fejlesztés részletes munkaterve - hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.- Az irányelvek szerint a legfontosabb követelmény, hogy az expo idejére jelentősen javuljon a magyar turizmus nemzetközi versenyképessége - emelte ki a koncepciót ismertetve Téglássy Tamás, az OrA felsőoktatási oktatók és kutatók béremelése A felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók szeptember 1-jétől kapják meg bér- korrekciójukat - jelentették be a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint a Felsőoktatási Dolgozók Szak- szervezetének képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A minisztérium részéről Ku- bovics Imre helyettes államtitkár ismertette a kompromisz- szumokra épülő megállapodás legfontosabb elemeit. E szerint nem július, illetve augusztus, hanem szeptember 1-jétől valósítják meg a béremelést, ami nagyob összeg elosztását teszi lehetővé. Nem volt teljes az egyetértés, de végül is - a minőségi követelményeknek megfelelően - differenciált bérelosztásban állapodtak meg. Ennek lényege: a bérkorrekcióra szánt összeg 75 százalékát bértömeg- arányosan, 25 százalékát - az oktatói béralapot növelve - a hallgatói létszám alapján osztják szét. Az államtitkár-helyettes kiemelte: ez az első olyan lépés, amely a bérezés során a hallgatói létszámot és annak növekedését is figyelembe veszi. Ugyanakkor ez az elem további finomításra szorul, hiszen a főiskolákon, illetve a humán egyetemeken egészen más az oktatókra jutó hallgatói létszám mint a műszaki egyetemeken. A jelenlegi bérkorrekció nem érinti az intézmények egyéb alkalmazottait, ők január 1-jén a közalakalmazotti bérkeretből kaptak átlagosan 1231 forint béremelést. Őrmestereket keres a Honvédség Előnyös továbbtanulási és pályaválasztási lehetőséget kínál a Magyar Honvédség a középfokú képzettségű, 25 évesnél fiatalabb férfiaknak, illetve alap- kiképzésben részesült sorkatonáknak - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya. Összesen mintegy 100 tiszt- helyettest keresnek parancsnoki, technikai és repülő szakokra. A kétéves képzés ideje alatt a hallgatók teljes és ingyenes ellátásban, valamint illetményben részesülnek. A sikeres vizsgát tett fiatalok őrmesteri - a kiválók főtörzsőrmesteri - rendfokozatban kezdik meg hivatásos tiszthelyettesi szolgálatukat. Jelentkezni augusztus 25-éig lehet a lakóhely szerint illetékes megyei hadkiegészítő parancsnokságokon, illetve katonáknak az alakulatuknál. szágos Idegenforgalmi Hivatal elnöke, az ipari tárca helyettes államtitkára. Az ipari, a környezetvédelmi és a népjóléti minisztérium közös előterjesztése rámutat: a régió társadalmi-gazdasági rendszerváltozásával egy időben a magyar turizmus is fordulóponthoz érkezett. Ezért az eseményekre reagáló turizmusirányítás és a koordináció helyett át kell állnia az intenzíven kezdeményező, alkotó aktivitásra. Ennek jegyében a kabinet döntés- hozatala során tudatosan vállalja a turisztikai szempontok figyelembevételét, a vállalkozások számára vonzó feltételek kialakítását, és támogatja az alapvető infrastruktúra kiépítését. Segítséget nyújt továbbá ahhoz, hogy megszűnjenek a termálvíz hasznosítását akadályozó körülmények. A jóváhagyott koncepció alapján a kormány döntött arról, hogy újjá kell szervezni a turizmus állami és területi irányítását s koordinációját, fi- gyelmbe véve az egyes települések és régiók érdekeit. Felülvizsgálják ugyanakkor a turizmust szabályozó jogszabályokat, és annak során érvényesítik a Közös Piac előírásait. Minden penteken Dunán naeio mii MAGAZIN [ 1993. augusztus 16- augusztus 22. Elkelt a kishárságyi tehenészet Privatizáció a Szigetvári Állatni Gazdaságban (7. oldal) KÖZÉLETI NAPILAP tu Dunántúli napló IV. évfolyam, 220. szám 1993. augusztus 13., péntek Ára: 13,80 Ft