Új Dunántúli Napló, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)

1993-08-07 / 214. szám

1993. augusztus 7., szombat üj Dunántúlt napló 11 Közgazdász politikai és fizikusi sikerekkel fír. Gazdag László gyermekverseket is ír- Kétéves fiamnak a rokonok nagyon sok gyermekkönyvet vettek eddig, ezek nagyrésze szörnyű, méregdrága és bárgyú- magyarázza egyik hobbija in­díttatásának okát az adjunktus.- Lázár Ervinnek különben ugyanez a véleménye, hallottam egy interjúban. Jelentek meg verseim a Tolna Megyei Népúj­ságban, az Új Magyarország­ban, az egykori Dátumban. Van egy kötetrevaló, ha segít kiadót találni, jutalékot kap utána ... Szakdolgozatok és vizsgapa­pírok között foglalunk helyet dr. Gazdag Lászlóval, a JPTE élelmiszer- és környezetgazda- ságtani - hajdani agrár - tan­székének adjunktusával. A ri­portalany igazán nem érti, miért kerestem fel..-Például, mert természettu­dós létére jó barátságban van az irodalommal.- Ez, látja, igaz. Én a mai na­pig kívülről tudom a „Thomas Mann üdvözlését”, az egész Hamlet-monológot. Nagyon szeretem József Attilát, amikor előveszem a kötetét, mindig ta­lálok egy-egy ismeretlen gyöngyszemet. Shakespeare a másik szerelmem, Arany János, a fordító nyelvi zsenialitása mi­att is. Nincs időm sok mindenre, de az olvasásra mindig szakítok valahogy.- Egy ilyen sokoldalú ember bizonyára diákként is a kiválóak közé tartozott.-A gyöngyösi mezőgazda- sági technikumban végeztem, s bár jelesre érettségiztem, ko­rántsem voltam valami jó ta­nuló, az igen magas követelmé­nyek miatt. A Janus Pannonius Tudományegyetem agrár elemző, tervező szakán, ahova másodszori próbálkozásra vet­tek fel, szintén szigorú feltéte­lek elé állítottak bennünket. Abban az időben a politikai gazdaságtannak itt adták talán az országban a legerősebb tör­ténelemfilozófiai felvezetését. Dr. Zinhóber Ferenc professzor úrnál a diákok 60 százaléka az első vizsgán „kiszállt”. Arra büszke vagyok, hogy nála el­sőre jelesre vizsgáztam, de pél­dául matematikából már nem értem el hasonló sikereket.- Marxista gazdaságtant hallgattak.-Akkoriban vettem a fárad­ságot, és átrágtam magam Marx munkáin. Állíthatom, az nem marxizmus volt, amit nekünk annak címén leadtak, mindösz- sze egy silány kivonat. Meg­győződésem, ahogy Jézust sem lehet felelőssé tenni az inkvizí­cióért, Nietzsét sem a nácizmu­sért, úgy Marxot sem a gulágért. Ő a múlt században a dickensi nyomorra próbált meg egy for­radalmi választ adni, más kér­dés, hogy ez mennyire volt al­kalmazható a gyakorlatban. Ma nálunk az egyetemen éppen egy modern történelemfilozófiai alap oktatása hiányzik, miként a gimnáziumokban a jó 4. osz­tályos történelem könyv. Más­részről, tanártársaim tapasztala­tai szerint is, a közpiskolákból erősen hézagos tudással érkez­nek a diákok. Kiderült már vizsgákon, hogy fogalmuk sincs történelmi események időpont­jairól, s nem tudják például, mi az a hemoglobin. Szomorú, de látni a színvonal erőteljes csök­kenését.- Ön foglalkozott politikával is, a 80-as évek végén reformer­ként tartották számon.- Szekszárdra kerültem köz­gazdásznak az egyetem után, egy növénytermelési rendszer­ben dolgoztán, s szerettem volna egyetemre kerülni taní­tani. Mivel többször előfordult, hogy egyetemi párttitkárok megvétózták felvételemet, mert nem voltam párttag, 1984-ben beléptem, ez már ne jelentsen akadályt. A nevetséges, hogy éppen addigra érlelődött meg bennem a meggyőződés, hogy a szocializmus struktúrája halálra van ítélve. 1989 novemberében egy Szekszárd városi pártérte­kezletre delegált a vállalatom, s ott tíz percben el mertem mon­dani, miért rossz ez a rendszer, miért lenne szükségünk a nyu­gati mintára. Az ellenzék vezére aztán csatlakozott vélemé­nyemhez. Sikerült kikényszerí­teni egy megyei pártértekezletet is. Én akkor már jártam az MDF, a kisgazdák üléseit, több­ször fölszólaltam ezeken. Poli­tizáltam, és végül a megyei párttitkárság újraválasztásakor első titkárnak jelöltek. Vissza­léptem Jánosi György javára, politikai gazdasági titkárnak vá­lasztottak meg, de funkciómat Jánosival együtt csak társadalmi munkában vállaltam el. Símán nyertünk, ám a néhány tagú re former vezetés mögé egy 65 tagú igen konzer­vatív pártbizottság sorakozott föl. Ehhez tudni kell, hogy akkor Tolna megyében egy, a politikát, rendőr­séget, igazság­szolgáltatást is át­fogó kemény maf­fia működött. Nem nézték so­káig az én tényke­désemet sem, s mikor kirobban­tottam egy 108 millió forintos la­kástámogatási pa­namát, amiről cikkezett a sajtó is, megindult egy kikészítő akció a családom ellen. Akkor már oktat­tam a pécsi egye­temen, Zinhóber professzor úr hí­vását elfogadva, így' könnyű volt a választás. Tolnában aztán az MSZP nem győzött a válasz­tásokon, a korai reformer-első­ség, merészség hatása nem ér­ződött, nem politizáltak követ­kezetesen. A választások előtt még hívott az MDF jelöltnek, én viszont azt feleltem: aki bármilyen eszmét vallva is a múlt rendszerben funkciót vál­lalt, az legalább öt évig ne lép­jen a politika porondjára.- Közgazdász szemmel ho­gyan értékeli a rendszerváltást?- Ilyenkor mindig beugrik József Attilától az „Oh, én nem így képzeltem a rendet” sora. A volt láger országai közül ne­künk a legjobb a pozíciónk, de eleve jobb helyzetből is indul­tunk. Élőnyeinek közé tartozott az 1968-as reform, és, hogy egy világszínvonalú agrártermelés­sel rendelkeztünk. Szövetkezeti rendszerünk a véleményekkel szemben még csak magas költ­ségekkel sem dolgozott, a váltás után mindössze a kolhozrend­szer maradványától, az admi­nisztratív „vízfejtől” kellett volna megszabadítani, aztán át­alakítani önkéntes, vállalkozói szövetkezetstruktúrává. Nyuga­ton 300 milliárd dollárt költe­nek, egy évben az agrárszféra támogatására, hazánkban 120-140 milliárdot vonnak ki belőle évente. Lett mára másfél millió földbirtokos a kárpótlás­sal: elaprózott, egészségtelen rendszer. Holott a Nyugat sze­rint is akkor működik jól a me­zőgazdaság, ha egy család el tudja tartani magát. Ehhez 80-100 hektáros földek kelle­nek. Ők ilyen koncentrációra törekszenek. Mi ma Latin-Ame- rika, illetve a háború előtti Ma­gyarország gazdasági, társa­dalmi rendszeréhez közelítünk.- Végezetül térjünk át újra az ön egyik hobbijára. Einstein re­lativitáselméletével foglalkozik évek óta, igen szép eredménye­ket érve el.-Azért ezzel az állítással csínján kell bánni. Én nem a közvélemény által ismert speci­ális, hanem a nehezebb, az álta­lános elmélettel foglalkozom. Kutatásaimról eddig két cikkem jelent meg egy angol nemzet­közi szaklapban. Utóbbi idén áprilisban, ez az alapvető köl­csönhatásokról szól. A fizika nagy álma a négy alapvető köl­csönhatás: a gravitációs, a mág­neses, az erős és az elektromág­neses egyesítése egy egyenlet­rendszerben. Én a gravitációs és az elektromágneses tér egyesí­tését írtam le, Einstein egyenle­teit segítségül híva. Ezzel ma rengetegen foglalkoznak, na­gyon sok elmélet forog fenn, az enyém egy a sok közül. Évente jelennek meg erről cikkek, en­nek ellenére nehéz publikálni, hosszú az átfutási idő. Bent van munkám fogytatása, melyben három hatást, a gravitációsa, az elektromágnesest és az erőst próbáltam egyesíteni. Ez tudo­másom szerint a világon senki­nek sem sikerült, s egészen új lenne, ha leközölnék. Itt tartok. A témáról még annyit, hogy Maxwell a múlt században egyesítette az elektromos és a mágneses teret, fölírt négy dif­ferenciálegyenletet, amelyben benne foglaltatik az egész mo­dern világ. Ilyenkor elgondol­kodom a különböző munkákról és értékelésükről. A múlt rend­szerben arról volt szó, hogy a művészeket, tudósokat eltartják a dolgozó emberek. Ma egy Nobel-díjas kevesebb pénzt kap, mint egy profi ökölvívó meccs vesztese. Holott például Maxwell egyenletei szerintem több hasznot hoztak az ember­iségnek, mint sok nemzedék kétkezi munkája együtt­véve.Szabó Anikó Dr. Gazdag László Fotó: Löffler Molnár Dénes metszete Szikra János: Újra - csend csend van szívemben csend van újra csend baktatok végig a Tátra vad útján s belső békével szemlélem újra a szívemen általszivárgó fellegeket nem érzem szükségét semmi múltnak amit elhagyok legyen örökre árva tagadjon meg az Isten ragyogjon rám az ősi hiába boldog vagyok tán ...? bársonyos kétség! boldog vagy valami hozzá hasonló botrányos szépség ver végig ázott testemen ­Edit mosolya átüt a felhőn lányom dalol az úton s fiam bölcsen hallgatva fogja a kezem Egy pécsi centenárium elé Cím■ és forrásjegyzék a Pécsi Nemzeti Színház műsoráról 1895 és 1949 között Nemrég Márffy Attila három- kötetes levéltári adatgyűjtemé­nyéről szóltunk e helyütt. A Pé­csi Nemzeti Színház történeté­nek tudományos feldolgozása, rendszerezése most újabb át­fogó munkával gyarapodott: megjelent „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóri­uma bibliográfiával (1895-1949)” c. teljes körű cím- és forrásjegyzék gyűjtemény. Összeállította, szerkesztette és a korszakok (fejezetek) elé a ta­nulmányokat írta Futaky Hajna, akinek a neve bizonyára nem ismeretlen a középkorú és idő­sebb színházlátogató nezedékek előtt. „Pécsi színházi esték”-ről szóló áttekintő kritikai írásait rendszeresen olvashattuk a JE- LENKOR-ban, s időnként szi- nikritikáit is a Dunántúli Nap­lóban. Ezen kötete az Országos Színháztörténeti Múzeum és In­tézet kiadásában jelent meg nemrég. A pécsi színház alig két év híján 100 éves. 1895 október 5-én nyitotta meg kapuit, s a közeledő centenárium arra int - hangsúlyozta Futaky Hajna -, hogy a város első számú művé­szeti intézményének múltját a feledésbe merüléstől megment­sük és történetét a lehető ala­possággal feltárjuk. A kötet gondozója a fölbe- csülhetetlen mennyiségű (óva­tos becsléssel is mintegy 30-40 000-nyi) adat felkutatása, „ki­cédulázása”, rendszerezése út­ján, s nem kevésbé a fejezetek jelé írt „mini”-tanulmányaival hatalmas méretű, mással nem pótolható tudományos munkát végzett. Mint leszögezi: legfonto­sabbnak tekintette e munkában föltárni a főtéma területeitj, a színház műsorainak alakulását. Vagyis mindenekelőtt tisztázni a műsorgerincet, azaz fölmu­tatni (ezzel) az intézmény mű­ködésének lényegét, értelmét. Hasonlóképp fontosnak tartotta az 54 évadban itt játszott társu­latok összetételének a feltárását is. E két irányból előkerülő ada­tok alapján törekedett Futaky Hajnak alapjaiban megrajzolni a színház életének a történetét. A pécsi színház társulata kezdettől rendszeresen játszott más városokban (pl. Újvidéken, Mohácson, Kaposvárott, Baján, Nagykanizsán) is, mint nyári ál­lomáshelyeken. A gyűjtemény anyaga a min­denkori főidényt, tehát a Pécsett játszott műsort tartalmazza. Rendszerező munkájában a ku­tató nemcsak áttekinthetőségre törekedett, hanem arra is, hogy az 54 évad műsora történeti in­formációkat hordozóvá is vál­jék. Épp ezért a fejezeteket (összesen 13 fejezet) az igazga­tók működési ideje szerint alakí­totta ki. E fejezetek élére kerül­tek a tömör áttekintést nyújtó összegezések, majd a társulatok pontos névsora következik, évadonként. Ezt követi az igaz­gató működési idejének repertó­riuma, vagyis az akkor játszott színpadi művek és előadásaik adtai s a velük kapcsolatos in­formációk, illetve bibliográfiai források. Az első igazgató, Somogyi Károly 1895 és 1899 között négy évadon át állt az intéz­mény élén. Rutinos, igényes szakemberként tisztelhették; társulatát az egyik legjobb vi­déki együttesnek tartotta a szakma. Műsorát ma már el­képzelhetetlen változatosság jellemezte, ami egyébként a századelő évtizedeire - olykor később is - általánosan jel­lemző, prózai és zenés műfa­jokban egyaránt. A kor divatos francia vígjátékai, középfajú drámái (a „jól megcsinált dara­bok”), illetve a magyar szerzők művei között jól megfértek a kor csakúgy közkedvelt, világ­sikerű francia és osztrák ope­rettjei, de minden évadban ját­szottak a pécsi színházban több-kevesebb operát is. Az igazgatók között voltak „egy-két-évados” és voltak nem egyszer évtizedig is a színház élén álló neves, alkotó­fejlesztő alkatú színházvezetők. Közülük, úgy gondolom, érde­mes kiemelni Füredi Bélát, aki a tizes években kilenc évadon át működött Pécsett, ide értve az I. világháború, a forradal­mak és a szerb megszállás gyötrelmes, kulturűét vissza­szorító éveit; vagy az őt követő Nádassy Józsefet, aki két alka­lommal is elnyerte a város bi­zalmát a színház élén. Asszonyi László három évada (1923-1926) bizonyos konszo­lidációt jelez gazdaságilag és művészileg egyaránt, jóllehet, miként pályatársainál is, nála különösképp a színészi fluktuá­ció. Ám igazi nagy nevek, nemcsak vendégként, nála tűn­nek fel először a pécsi színpa­don. Például a táncoskomikus Páger Antal, Patkós Irma; a ké­sőbb sikeres filmrendezővé vált Gertler Viktor vagy naiva-sze- repkörben kirobbanó tehetségű pályakezdő Turay Ida. (Turay Dusi). Az egyik legjelentősebb korszak Fodor Oszkár (1927-1938) szinidirektorságá- hoz fűződik, saját ellentmondá­sai és a kornak a színház elle­nében ható jelenségei (pl. a hangosfilm megjelenése) elle­nére is. Neves írók, rendezők és színészek hosszú sora kötődik nála már a pécsi színházhoz; így Szabó Ernő, Gáti Jószef rendezőként (is); továbbá fiata­lok és pályakezdők, mint Gre- guss Zoltán, Ütő Endre, Lontay István, Erdődy Kálmán; a fiatal Ladomerszky Margit, Mezey Mária, Horváth Jenő, Kormos Lajos. Az énekes színészek kö­zött ekkortájt tűnik fel a har­mincas évek népszerű daléne­kese, a Pécsett jogászkodó Szedő Miklós. Az igazgatók so­rában Tolnay Andor, majd dr. Székely György nevét említhet­jük még a harmincas évek vé­gén, illetve a negyvenes évek­ben. A kötet felsorolhatatlanul sokféle értéke közül itt csupán egyet hadd említsek. A fejeze­tek, vagyis a színigazgatók mű­ködési időszakai - sajátos szögből - mindenkor híven tük­rözik Pécs város társadalmi és politikai helyzetét, változásait, fejlődését. S nem kevésbé a tör­ténelem nem egyszer megren­dítő erejű lépteinek visszhang­ját a színházművészetben, a múlt század utolsó éveiben és . századunk viharok dúlta első felében. Összbenyomásom szerint Futaky Hajna roppant méretű kutató-rendző munkája nem­csak a történettudomány és a színháztörténet szakemberei­nek nyújt széles körű segítsé­get. A színházszerető pécsi em­bernek is élvezetes „böngésző” lehet darabcímek, nevek - és emlékezetes dátumok között. Wallinger Endre \ < »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents