Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-07 / 181. szám (183. szám)
6 aj Dunäntüll napló 1993. július 7., szerda :i < í4 :i po] :í ti; > p 1 C K Békaemberek ellenőrzik a tokiói nemzetközi repülőtér környékét a Hét Nagy érkezése előtt Előtérben Amerika gazdasági biztonsága Ma kezdődik a tokiói csúcs ✓ Érdekellentétek a bezárkózás tendenciáit erődíthetik A találkozó színhelye Az Akaszaka palota Nem akarta lekésni a gépét A szardíniái Olbiába induló DC 9-es már a felszállási engedélyre várva állt a pisai Leonardo da Vinci repülőtér betonján, amikor a gépre korábban jegyet váltott üzletember taxija az indulási oldalhoz érkezett. Az elkésett utas először azt hitte, nincs már mit tenni, ám hirtelen mentő ötlete támadt, előkapta rádiótelefonját, s felhívta a repülőteret: „Az olbiai gép fel fog robbanni.” Számítása bevált, a repülőnek megálljt parancsoltak, s az utasokat leszállították. Miközben a rendőrség megkezdte a gép átvizsgálását, az üzletember elintézte a beszállással kapcsolatos formaságokat, a jegyet ellenőrző hostess még meg is jegyezte: „Micsoda szerencse, a gépe még nem szállt fel!” Történetünk hőse is így gondolta, megnyugodva elvegyült a többi utas között. Mégis lebukott, méghozzá akkor, amikor a hatóságok a kézipoggyászokat vizsgálták át. Előkerült a rádió- telefon, s amikor egy rendőr megnyomta a hívásismétlőt, az a szám jelentkezett, amelyen az ál-merényletet is bejelentették. Az olbiai gép így végül mégis a „leleményes utas” nélkül szállt fel. Halálos esküvő Orvosai tanácsára sem volt hajlandó lemondani élete „legboldogabb napjáról” az angol Renee Guy. A határozott tiltás ellenére megesküdött a nála négy évvel fiatalabb Bian Hol- mes-szal, ám néhány órával a boldogító igen után, az újdonsült félj máris megözvegyült. A szívbeteg Reneét akkor ismerte meg a betegszállítóként dolgozó férfi, amikor a kórházba vitte. A hölgy még a hordágyon feküdt, amikor megbeszélték az első randevút, amelyet további meghitt együttlétek követték. A szerelmesek elhatározták, hogy egybekelnek. Röviddel az esküvő kitűzött időpontja előtt azonban a nő újabb szívrohamot kapott. Ekkor tanácsolták orvosai: ne kockáztasson, mert bármely izgalom halálos lehet. A vőlegény is óvta - mindhiába. Az észak-angliai Otley evangélikus templomában tartották meg az esküvőt, amelyet családi ünnepség követett, ám az örömtől repeső fiatalasszony egyszerre csak fájdalomtól eltorzult arccal rogyott össze. Elvitte a harmadik szívroham. Többször születtek már nagy horderejű gazdasági megállapodások a vezető ipari országok csúcsértekezletein. így volt ez a legelső alkalommal is, amikor 1975-ben eldöntötték, hogy a Nyugat közösen akadályozza meg a szélsőséges valutaárfolyam-mozgásokat, vagy 1979-ben Tokióban akkor, amikor a vezető országok számszerű célokat rögzítettek a napi olajbehozatalukra. Ez utóbbi elhatározás különben ritkaság- számba ment a „csúcsok” történetében - azokon ugyanis rendszerint csak gazdaságpolitikai elveket, laza együttműködési szándékokat körvonalaztak, a piacgazdaságok természetéből adódóan tartózkodtak attól, hogy bevessék az állami irányítás eszközeit, hogy „mennyiségi előirányzatokat” rögzítsenek. Szavahihetőségük kérdőjéleződik meg Most, amikor az európai országokban igen lassú a növekedés, magas viszont a munkanélküliség, az Egyesült Államokban szintén lassú a kilábalás, a világgazdaság egészét pedig a protekcionizmus és a regionális blokkok elzárkózása fenyegeti, döntő fontosságú, milyen megoldási javaslattal állnak elő a legerősebb órszágok. Hogy á kívülálló, az erőteljes gazdasági függésben élő országok számára mekkora a tét, azt érzékelteti a Tokai egyetem professzorának minap tett megjegyzése: „Általános világkereskedelmi szabályok és ellenőrzési rendszer hiányában fennáll a veszélye annak, hogy a kisebb országok az önző érdekeiket követő nagyok minden eddiginél erőteljesebb kereskedelmi nyomása alá kerülnek. A hidegháborús korszak végeztével ugyanis ezek az országok nem tudják már a Nyugatot sakkban tartani azzal, hogy a kommunizmus felé fordulással fenyegetőznek.” Takase Tamocu professzor azokra a kereskedelmi szabályokra utal, amelyeket a nyolc évvel ezelőtt beindított világkereskedelmi tárgyalásokon, az „uruguayi fordulón” kellett volna elfogadni, és amelyek bevezetésére eddig már három csúcstalálkozón tettek ígéretet. A „Hetek” szavahihetősége kérdőjeleződik meg, ha Houston, London, München után most Tokióban megint szerepel majd a „Hetek” elkötelezettsége: ,,Az év végéig sikerre kell vinni a tárgyalásokat” - azután viszont nem történik semmi. Magyarország is tagja annak az úgynevezett Caims-i csoportnak, amely a mezőgazdasági exportőrök érdekeit szem előtt tartva sürgeti a piacliberalizálást, a kereskedelmi akadályok, az exportszubvenciók leépítését. Nem véletlenül, hiszen félő, hogy a „Hetek” közötti érdekellentétek a bezárkózás, nem pedig a nyitás, a liberalizálás tendenciáit erősítik föl. Erre a veszélyre utal többek között az, milyen hevesen igyekszik az amerikai vezetés számszerű importkötelezettségekre rávenni Japánt, amelyet „Amerika gazdasági biztonságát,, fenyegető veszélynek tekint most, a hidegháborús nagyhatalmi szembenállás megszűntével. Japán az egyetlen csúcsrésztvevő, amelynek a konjunkturális gondjai ellenére jól megy, szilárd a gazdasága és 136 milliárd dollárnyi a kereskedelmi többlete. Ezt a nemzeti termék 3,5 százalékát kitevő többletet kívánja a GDP 2 százalékának megfelelő szintre le- szoríttatni az Egyesült Államok, hogy „megoldódjanak a világ- gazdaság gondjai”. Japán elveti a központilag „irányított kereskedelmi módszereket”. 3%-os gazdasági növekedés? Hírek szerint Washington közös 3 százalékos gazdasági növekedési célkitűzést is szeretne elfogadtatni a „Hetekkel”, ami szintén fordulatot jelentene a „Hetek” csoportjának tevékenységében. Nemcsak azért, mert tavaly a hét vezető ország együttesen csak fele ilyen gyorsan fejlődött, hanem azért is, mert a vezető országok eddig jobbára tartózkodtak az igen szoros gazdasági és pénzpolitikai egyeztetést feltételező ígéretektől. Európának és Japánnak sem tetszik Íz irreális ötlet, hiszen - mint mondják - a növekedést számtalan és legfőképp a kormányzatok hatáskörén kívüli tényező határozza meg. Marton János A versaiiles-i palota mintájára épült Akaszaka vendégház ad otthont a hét vezető ipari ország szerdán kezdődő tokiói csúcstalálkozójának. Az épületet a század első éveiben, a Me- idzsi korszakban azért építették föl nyugati stílusban, hogy Japán külvilág felé való nyitási szándékait juttassák kifejezésre. E törekvést a japán vezetés ma is magáénak vallja, ám a helyszínről nem az ilyen jelképek, hanem sokkal prózaibb indokok alapján döntöttek. A palotát liget övezi, kevés út környékezi, így biztonsága garantálható. Ennek ellenére, nem volt zavaroktól mentes a megelőző 1986. évi, ugyanitt rendezett csúcstalálkozó, hiszen terroristák házilag gyártott rakétát lőttek az épületre, éppen akkor, amikor Ronald Reagan és Na- kaszone Jaszuhiro egy kerti rendezvényen vettek részt. A rakéta célt tévesztett és a közeli kanadai nagykövetség kertjében landolt. Az idén 36 ezer rendőr igyeszik elejét venni hasonló esemény megtörténtének. Az elővigyázatosság nem indokolatlan, ugyanis a „Forradalmi Munkások” nevű szélsőséges szervezet, a „csúcstalálkozó elleni akciósorozat első rajtütéseként” a múlt héten már megeresztett egy rakétát a jokotai amerikai bázisra, de ez a rakéta is célt tévesztett. A japán szervezők kérték is a sajtót, ne számoljanak be nagy részletességgel a találkozó helyszínéről, ezzel is segítsék a rendezvény biztonságos leboNew York felhőkarcolói alatt, Manhattan sziget szikláiba ágyazva jókora páncélkamra bújik meg. A széfben nem aranyat őriznek, hanem 600 fo- lyómétemyi kéziratot - Truman Capot jegyzetfüzetének lapjaitól George Washington sajátkezűig írt sörreceptjéig. Inner? majd háromezer kilométerre, Texas állam egyeteme Napoleon leveleit birtokolja, s ugyancsak Austin városában található a világ első fotográfiája. A Stanford Universitynek John Steinbeckje van, a Har- vardnak Trockija; minden könyvtár és egyetem igyekszik kitűnni valami ritkasággal. A híres emberek feljegyzései ma már korántsemcsak kutatási célokat szolgálnak - legalább is az Egyesült Államokban. A kézírásos emlékek egyre inkább nyolítását. Az Akaszaka vendégházat még Akihito uralkodó nagyapja részére építették föl azzal a szándékkal, hogy az a trónörökösöknek szolgáljon ideiglenes lakóhelyül. Csak Sova uralkodó - az előző császár - lakott a 17. századi stílusú palotában rövid ideig, az épület konferenciákra, rendezvényekre, illetve a Tokióba látogató államfők szálláshelyeként szolgált mindig is. A két emeletes palotában 22 helyiség található, köztük a legpompásabb, a „Virág és madár terem”, amelyben az államfők fognak értekezni. Csak 36 japános mintájú madár és virágkép az, ami e teremben arra emlékeztetheti az állam- és kormányfőket, hogy Japánban vannak, minden egyéb berendezés, díszítés nyugati stílusú. A japán kultúrát, szokásokat majd csak a második napi államfői munkaebéden élvezhetik a vezetők. Az Akaszaka vendégházhoz ugyanis a hetvenes években japános melléképületeket emeltek, a vendégek itt költik el a munkaebédet. Nem kényszerülnek persze itt sem az amerikai és európai vezetők arra, hogy japán szokás szerint levegyék cipőjüket, vagy, hogy az itteni ülésmód szenvedéseit átéljék: a tatamis szobában elhelyezett lapos asztal alá lelógathatják a lábukat, a horigacut - ezt a télen fűthető, lábnál mélyített - japán asztalt ülik majd körbe a vezetők és ízlelik meg a japán halételeket, zöldségeket. Marton János afféle státuszszimbólum szerepét töltik be, amely nem csupán a tudósokra, hanem a pénzre is vonzerőt gyakorol. Ennél fogva aztán az amerikai egyetemi és kutatókönyvtárak az utóbbi időben versengenek egymással, kinek mit sikerül begyűjtenie. A New York-i közkönyvtár egyik igazgatóhelyettese, Lisa Browar szerint a kézirat-hajsza érthető jelenség. „Az adományozók, akik nélkül a közkönyvtárak bezárhatnának, nem szeretnek ismeretlen gyűjteményeknek adakozni.' De ha egy könyvtár arról nevezetes, hogy valamely világhíresség magánleveleit őrzi, szívesebben megnyílnak a pénztárcák.” Magyarán: a jótékony gazdagoknak is kell -a sikerélmény. Hajsza a kéziratokért Forró napok, rémült polgárok Pisztoly párbaj a diszkóban - Egy bírónőt is leszúrtak (Újvidéki tudósítónktól) Mi történik az embergón túl, vagyis az úgynevezett Kis-Jugoszláviában? Mi foglalkoztatja, jobban mondva aggasztja a közvéleményt, a rémült polgárokat ezekben a forró napokban azon kívül, hogy beszerezzék a napi élelmiszer-adagot? A közbiztonság állapota. Az már olyan mélyre süly- lyedt, hogy a közönséges járókelőket is fenyegeti. Itt egy másik front alakult ki ugyanis, nem olyan, mint Horvátországban és Boszniában, ahol a fegyverek még mindig dörögnek, hanem egy olyan, amelyet a bűnözők, a bűnözőkké váló volt harcosok, a háborús üzérek, az újgazdagok vívnak. Nem a karhatalommal, hanem egymás között. Hazatérve a frontokról, fegyverrel, lőszerrel ellátva, itt számolnak le egymással, a békés városok utcáin és szórakozó helyein. Újvidéken például - ahol az úgynevezett Szerb Gárda fegyveres szabadcsapat parancsnoka, egy bizonyos Lainovics Braniszláv székel, nemrégiben világos nappal kezdtek kattogni a géppisztolyok. A parancsnok épp a Zeppelinhez címzett vendéglőből távozott, amikor egy fekete BMW indult el feléje, s abból géppisztollyal leadtak egy sorozatot. Négy-öt golyó fúródott a szabadcsapat vezérének a testébe, de sikerült olyan gyorsan kórházba szállítani, hogy megmentették az életét. Jelenleg Spanyolországban lábadozik. Egy „kis” előzménye is volt a történteknek. Néhány hónappal ezelőtt valaki bombát dobott a parancsnok Paradiso nevű diszkójába. Mondani sem kell: kő kövön nem maradt. Szerencsére záróra után történt, sebesült, halott nem volt. Olcsó az élet A Paradiso és a Zeppelin után a Shakespeare nevét bitorló diszkóra terelődött a figyelem, ahol a napokban egy Ivanovics Predrag nevű, 27 éves fiatalembert lőttek agyon. Amikor kilépett a diszkó ajtaján két barátjával, közöttük az egyik Vorka- pics Ljubomir, az épp országos bajnok belgrádi Partizán középcsatára, megszólalt egy géppisztoly, s Ivanovicsnak még egy utolsó sóhajtásra sem volt ideje. A két főszereplő boszniai, az egyik Focsából, a másik Szarajevóból tette át „hatáskörét” Újvidékre. A középcsatárnak szerencséje volt, csak egy golyó súrolta a combját, egy mérkőzésen nem játszhatott... Következik az Area diszkó, ahol Makivics Zdrávko szarajevói fiatalemberrel végeztek a golyók. Miután hatalmas köteg német márkával állított be, s az őr, egy bizonyos Ruzsics Dusán ennek ellenére sem akarta beengedni, hiszen ittas volt, Makivics pisztolyt rántott. A golyója arccsonton találta Ruzsi- csot, aki egyik szemét el is vesztette, de életben maradt, míg a másik őr több golyót eresztett Makivicsba. Mégis volt annyi ereje, hogy beüljön autójába, de csak a legközelebbi fáig jutott el. Jaj annak, aki valakinek a lábára lép! Minden szereplő, akiről eddig említés történt, nemrégen nyakig benne volt a háborúban. Mint önkéntes, vagy besorozott, de ott voltak. S túlélték. Az ilyenek leginkább - így mondják a szakorvosok abban az újvidéki gyógyintézetben, amely kizárólag a frontról hazatértek lelkiállapotával foglalkozik, - lelki roncsok, akik a legkisebb vélt vagy valós sérelmet is fegyverrel torolják meg. Napjainkban, mondják az orvosok, vigyázni kell az egyre ritkábban közlekedő autóbuszokban is, mert ha valakinek véletlenül a lábára tapos valaki, az kést vagy golyót is kaphat. A lelki betegek álmukat is elvesztették. Éjnek éjjelén felriadva gyermekeiket üldözőbe veszik, vagy „menekülésre” kényszerítik, mert ,jön az ellenség”. A gyógykezelés csak ritkán hoz eredményt... Ne ölj meg! Míg ilyen „emberroncsok” járnak-kelnek az utcákon, jól kell vigyáznia minden ártatlan járókelőnek. Nis szerbiai városban történt a napokban, hogy a járókelők között békésen közlekedő Vidanovics Zsivka, 54 éves bírónőre rárontott Ivkovic Milán és egy késszúrással végzett vele. Mert valamikor olyan ítéletet hozott az ügyében, hogy ki kellett költöznie a lakásából. Azt ugyanis törvényellenesen birtokolta. Gaztettét elvégezve maga szaladt a közeli rendőrlaktanyára, hogy a járókelők meg ne lincseljék... Fejezzük be ezt a helyzetképet azzal az esettel, amely a háború borzalmaihoz hozzászokott jugoszláv polgárt is megrendítette. A szerbiai Pozsega városka hídján két járókelő arra lett figyelmes, hogy valaki az életéért könyörög.-Ne ölj meg te, két gyerekem van, a feleségem állástalan, mi lesz velük? Két fiatalember állt egymással szemben, az egyiknek a kezében revolver volt. A járókelők is szóltak neki, ne bántsd. Hiába, a gyilkosságra készülő Conyity Radován durván elkergette őket, majd meghúzta a ravaszt. Purkovics Velimir, boszniai menekült egy tompa ütést érzett a szíve táján és kiszenvedett. Conyity pedig kereket oldott, hogy a háborús vidékeken keressen „menedéket”. Háború, háború. Mondogatják, annak jó, aki nincs ott, nem vesz részt benne. Nos, Jugoszlávia „nem vesz részt”, polgárai azonban nap nap után ki vannak téve a golyóhalál veszélyének. Polyvás József A
