Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-05 / 179. szám (181. szám)

1993. július 5., hétfő a j Dunántúli napló 3 Bányavízzel a por ellen Pécsbányatelepen Nehéz a por elleni védekezés Pécsbányatelepen. Állandó lo­csolást igénylő technológia se­gíti elfogadhatóvá tenni a kül­fejtési! bánya működését, kü­lönösen a szállítási folyamatot. Egyetlen napon sem állhat le a porártalom elleni küzdelem. A lakótelepen, a növénye­ken, a fákon már kevesebb nyomát látni a szennyezésnek, mint évekkel ezelőtt. A pécs- bányateiepiek kedvelt parkja, a szelídgesztenyés mégis ve­szélyben van, lehet, hogy a le­vegőben szállongó por lerövi­díti a fák élethosszát, próbára teszi ellenálló képességüket. Évek óta gond a légszennye­zettség. A bánya rengeteg pénzt költ azért, hogy elvisel­hetővé tegye ottlétét. A hely­béli lakók jelzései és szakértők összehangolt javaslatai alapján hat helyen mérik rendszeresen a leülepedő por mennyiségét, így a lámpásvölgyi, az Alsó- gyükési úton, az András utcá­ban, a Debreceni Mihály utcá­ban és két ponton a Geszte- nyési úton mérőedényeket he­lyeztek ki. Mint Tóth Gergely, a pécs- bányatelepi külfejtés munka- védelmi vezetője elmondta, a vízben oldható és oldhatatlan kőzetporok elemzését havonta elvégeztetik az MSZ szabvá­nyai szerint. Például a legújabb eredmény a május 18. és június 18-ika közötti időszakban egyetlen esetben sem haladta meg a 16 gramm/négyzetméter maximálisan megengedett ér­téket. Most 4-10 gramm között mértek. Az éves átlag 10 gramm körül van. A szállítási útvonalakat műszakonként és naponta többször is bányavíz­zel, locsolóautóval locsolják. A megrobbantott kőzetet ese­tenként külön is. A szélirány mégis gyakran beleszól. Erről gyakran pa­naszkodhatnak a pécsbányate- lepiek. Az egykori magán ar­borétum a Mecseki Szénbá­nyák finanszírozásával már el­költözött, igaz a bányaművelés védőövezetében volt. Tóth Gergely elmondása szerint ko­rábban Pulfixet használtak az ülepedő por megkötésére. Már három éve nem használják. Nem vált be. Tönkretette a lo­csolóberendezést. Később na­gyon megdrágult, és ekkor már nem volt költségarányos a vé­dőszerepe. Jóval olcsóbb a ma használatos bányavíz. Igye­keznek minél jobb megoldással a gyakoribb és hatékonyabb locsolással közelíteni az euró­pai követelményekhez. El kell fogadni azt a véle­ményt, hogy a munkát látva fokozódik az emberek porér­zete. Érdekelt bennünket a Környezetvédelmi Főfelügye­lőség véleménye is ennek a te­rületnek porszennyezettségé­ről, efelől Emesz Tibor sajnos nem nyugtatott meg teljesen:- A külszíni bányák okozzák a legnagyobb porszennyező­dést. A Főfelügyelőség részé­ről erről a területről nem tör­tént felmérés, nem végeztünk levegőtisztasági vizsgálatot. A közúti szállítás alatt porzik a szén. Külön kezelendő az üle­pedő por és külön a szálló por, amely 10 mikron méretű. Sok éves mérési tapasztalatok alap­ján megállapítható, hogy Pécs egész területe felett általános­ságban a szálló por mennyi­sége a határérték felett van. Ma már érzékenyebben rea­gálnak az emberek, hiszen fon­tosabb lett a környezetvéde­lem. Az ellenőrzési feladatokat természetesen megosztva vég­zik az egyes szervezetek, így az említetteken kívül még az ÁNTSZ és az önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága, ám a kellő összefogást még fo­kozni kell, ahogy azt az infor­mációk beszerzési nehézsége is bizonyítja. Rozvány György Aki felfedezte az Abaligeti-barlang gyógyhatását 87 évesen még dolgozik Dr. Kosa Ferenc (balról) az abaligeti barlangnál Fotó: Läufer Találós kérdést kellett meg­fejtenem, mielőtt tovább be­szélgethettem volna dr. Kása Ferenccel. Azt kérdeztem, hány éves, s ő azt felelte, 15. A meg­fejtés: 87 éves, mert a 8 meg 7 az 15. Dr. Kosa Ferenc az egy­kori abaligeti körorvos, később a Tüdőgyógyintézet abaligeti szanatóriumának orvosa, külse­jével is, kedélyével is alaposan rácáfol a korára. Még most is rendszeresen dolgozik, nem is hagyná abba, de családja nó­gatja, hogy otthon kéne már maradnia. Ő volt az, aki elkezdte az asztmás betegeknél a barlang terápiát, s ő volt, aki ennek a természeti adottságnak a ki­használását több fórumon szor­galmazta. Életéről szívesen me­sél, az újságírónak nincs más dolga, mint hallgatni, s meg­próbálni legalább egy kis részét visszaadni.-Ezen a környéken gyere- keskedtem, apám Orfűn volt er­dész. Az iskolát is itt, abban a kicsi kis orfűi iskolában jártam, ami még most is megvan, de már nem iskolaként működik. Egy tanítónk volt. Ma azt mondják, milyen rossz volt, amikor együtt tanultak a kicsik a nagyokkal. Nem volt az olyan rossz, még előnyünkre is vált, sokszor a kicsik előbb tudták a nagyobbak leckéjét, mint azok maguk. Ez 1912-ben volt. A ta­nítónkat később elvitték a hábo­rúba, megszűnt a tanítás, akkor apám a Mecsekrákosi iskolába Íratott. Furcsa érzés volt, ami­kor később ebben az egykori is­kola-épületben rendeltem, mint orvos, ott, ahol kisdiákként ül­tem. ,- Én kérem külföldön jártam gimnáziumba - folytatta a me­sét dr. Kosa Ferenc, s huncutul csillogó szemén látom, újabb találóskérdést kaptam. - Akkor ugyanis, a háború után egy ideig Pécs Szerbiához tartozott, Orfű pedig Magyarországhoz. A határvonal a Mecseken, a Remeterétnél húzódott. Azt kérdezte, mi a fiatalosságom titka? Talán az, hogy Orfűről naponta gyalog jártam be Pécsre a Nagy Lajos gimnázi­umba. Másfél órás út volt.-Az orvosegyetemet is Pé­csett végeztem el, 1934-ben, a Magyar Királyi Erzsébet Tu­dományegyetemen. Abban az időben négy fakultása volt: az egyházi tudományok kara, a bölcsészet, az orvosi és a jogi kar. Az egyetem után a sebé­szeti klinikára kerültem, itt szakvizsgáztam, majd a mohá­csi kórházban dolgoztam rövid ideig. Ezután döntöttem úgy, el­fogadom az abaliget körorvosi állást. Tíz falu tartozott hozzám. Ma ugyanezt a körzetet hárman látják el. Pedig akkoriban nem volt se rendes út, se autó, gya­log, kerékpárral, vagy lovasko­csival jártam a betegekhez. A barlang története? Azt ol­vastam valahol, németország- ban megfigyelték, hogy a há­ború alatt azok az emberek, akik barlangokba menekültek, s hosszabb időt töltöttek ott, a köztük lévő asztmás, vagy egyéb légúti betegek, meggyó­gyultak. A magyar szakmai kö­rök is felfigyeltek ezekre a köz­leményekre, ki is jöttek Pécsről vizsgálni a barlangot, a mikrok­límáját, a gombaflórát, aztán sokáig nem történt semmi. Ne­kem volt egy hetvehelyi bete­gem, egy néni, aki asztmás volt, s olyan súlyos fulladási rohamai voltak, hogy gyógyszerrel sem nagyon lehetett rajta segíteni. Mondtam neki, jöjjön el, lakjon nálam egy hónapig, s naponta menjen egy órára a barlangba, próbáljuk ki. Hát kérem, ez az asszony meggyógyult. Ezután minden évben eljött, s végigcsi­nálta a barlangkúrát. Nem tudom hogy jutott el az Abaligeti-bar­lang híre Visegrádra, de nem sokkal ezután onnan jelentkezett egy anya az ötéves kislányával. Azt mondta, ők már az ország­ban minden gyógyhelyet kipró­báltak, külföldön is több helyen jártak, eredménytelenül. A gye­rek állapota egyre súlyosabb, hadd próbálják ki ezt a barlan­got. Már az első kúra után csök­kentek a rohamok, s miután évente visszajártak, a gyerek meggyógyult.-Hivatalos fórumokon nem akarták sokáig elismerni a bar­lang gyógyító hatását, így én sa­ját felelősségre küldtem a bete­geket a barlangba. Természete­sen a híre egyre jobban elterjedt, s már azok szervezték ide az em­bereket, akik maguk itt gyógyul­tak meg. Az Idegenforgalmi Hi­vatal felfigyelt rá, és megépítette a túrista szállót, végül 1973-ban felépült ez a kis szanatórium.- Mi lesz, ha már nem járok ide dolgozni? Hiányozni fog. De én azért majd rendszeresen kilá­togatok, megnézem hogy vannak a nővérek, a betegek, s aztán af­féle nyugdíjasként szépen haza­megyek. Sarok Zsuzsa Nem kell Amerikába menni.. . Ez már Amerika! A két húsz év körüli fiatal lány nagy vihogást rendezett, miközben mutogattak Har­kányban, egy magát Blue Ha­waii néven kellető presszóra. Angolul beszéltek, s kiderült, Amerikából jöttek rokonokhoz látogatóba. Beszélgetni kezd­tünk, s elmondták, sok minden tetszik nekik, de sehogy sem értik, Magyarországon miért keresztelnek egy cukrászdát Hawaii-ra? Ők valóban jártak a Hawaii szigeteken, s enyhén szólva nevetségesnek tartják, hogy ebben a faluban, egy kis presszót így hívjanak. Sőt azt sem értik, hogy a pécsi roko­nok utcájában miért hívják az egyik szórakozóhelyet Blue Tropical Night Clubnak? Mondták, azt hitték, a tulajdo­nos valahonnan déltengeri szi­getekről jött, de kiderült, hogy magyar. Nem értik. A Anyókát hallgatva arra gondoltam, még szerencse, hogy a rokonok nem vitték el Orfűre, ahol szintén van egy Hawaii, tábla hirdeti, s nem más, mint egy úszó strandház a tavon. (Jómagam Orfű szerel­mese vagyok, s a strandház va­lóban kellemes színfolt, de hogy Hawaii... ?) Azon sem akadt fenn senki, hogy a Ko- zármislenyben működő Disco, magát Malibu-ra keresztelte, ami ugyancsak déltengeri szi­getcsoport, s ha valaki a tiha­nyi révnél jár, a magyar nép- művészeti árukat kínáló üzle­tek között betérhet a Holly­wood Centerbe (ami meglehe­tősen szánalmas képet mutató szórakoztató intézmény.) A példákat pedig sorolhat­nánk, annyira elszaporodtak mindenfelé a külföldi nevek. Mintha ettől elegánsabbak, „menőbbek” lennénk. Lassan eltűnnek az üzletek, boltok, helyükön már csak shop-ok találhatók. A Balaton népsze­rűbb településein egyes üzlet- tulajdonosok már arra sem ve­szik a fáradtságot, hogy ma­gyarul is kiírják, mit kínálnak, csak német, angol szavakat látni. A pécsi Kossuth Lajos utcai használt ruhát árusító bolt is azt gondolja, elegán­sabb, ha ez áll az ajtaján: Se­cond Hand. Eltűnt már a pat­togatott kukorica is, helyette Popcorn van, ami ráadásul nem forró és friss, hanem fress és hot. Elárasztanak bennünket az idegen elnevezések, tombol a sznobéria, s közben szánalma­san kevesen beszélnek nálunk a magyaron kívül más nyel­ven. Sokan azt hiszik, kelen­dőbbek lesznek, üzletek, szó­rakozóhelyek, ha ugyanazt a színvonalat, amit eddig pro­dukálni tudtak, most idegen névre keresztelik. Pedig téve­dés. A külföldi a másság miatt keres fel egy országot, a rá jel­lemző sajátossága, különbö­zősége érdekes a számára. Ezt kellene nekünk kulturáltan nyújtani. Mert Shopokat és Hollyvood Centereket otthon is talál, ráadásul jóval maga­sabb színvonalon. S. Zs. A csipkeverők bemutatója is látványos volt Fotó: Läufer Minifesztivál a Sétatéren Országos szőttes- és cserép-kirakodóvásár Pécsett A pécsi Sétatér árnyas fái alatt, ha kicsiben is, de afféle fesztiválhangulat uralkodott teg­nap. A Baranya megyei Műve­lődési Központ ugyanis ismét megrendezte, az immár hagyo­mánnyá vált országos szőttes és cserépkirakodóvásárt, amely a sorban a tizenhetedik, s amelyet baranyai folklórműsorral is fű­szereztek. A sajátos hangulatú tér árnyas fái alatt fazekasok, ké­ziszövők, csipkeverők, bőrdísz­művesek és tűzzománckészítők kínálták az áruikat. Itt giccset nem lehetett látni, hiszen csak azok a népi és iparművészek ve­hettek részt rajta, akik meghívót kaptak. Nem tudni, mennyi árút adhattak el, de érdeklődő megle­hetősen sok volt, különösen so­kan állták körül az egyik faze­kasmester standját, ahol a ko­rongozást is ki lehetett próbálni bárkinek, s természetesen a höl­gyek körében, kortól függetle­nül, igen népszerűek voltak a tűzzománc, a féldrágakőből ké­szült és a bőrdíszművesek által készített ékszerek, bizsuk. Az előzőekben említett feszti­válhangulatot pedig 13 baranyai népi együttes műsora adta. A mintegy 300 táncos és énekes műsorában jól megfértek egy­más mellett a magyar, a csángó, a székely, s á német folklór ha­gyományok. Műsoruk egyfajta keresztmetszetét adta Baranya népművészetének. A program el­indítóinak 17 évvel ezelőtt, ez is volt a céljuk, de jó túristacsalo- gatónak is bizonyult, hiszen a Sétatéren megforduló idegenek nem győzték fényképezni a szí­nes népviseletes szereplőket. Gemenc gyöngyszeme A Rezéti Dunaág ölelte Veránka szigeten a csend honol Érsekcsanád alatt, a Duna több kilométeres hosszú part­szakaszán egymást érik a hét­végi házak. Ide menekülnek a városi élet elől az emberek. A túlsó partra, a természetvédelmi területre csak csónakkal, kisha­jóval lehet átjutni. Felső Bar­nabás természetvédelmi őrrel, a Rezéti Dunaág és a Veránka sziget avatott szakértőjével mo­torcsónakkal megyünk át. A sziget elején a fák között meg­bújva egy-két hétvégi ház. Egyiknél, másiknál motorcsó­nak áll, jelezve, itthon vannak a tulajdonosok.- A Rezéti Dunaág felső tor­kolatához jönnek alacsonyabb vízállásnál a fekete gólyák, kó­csagok, mert csak itt találnak élelmet maguknak, ezért ott nem szabad horgászni - mondja a természetvédelmi őr. - A Re­zéti Holt-Duna, mint egy pil­langó szárnya öleli körül a szi­getet. Nyolc óra alatt meg lehet tenni csónakkal a 17 kilométer hosszú utat, és páratlan élmé­nyekben lehet az embernek ré­sze. Láthat vízre hajló és egy­másba fonódó fákat, a folyóra inni siető vaddisznócsaládot, csendesen úszkáló, majd hirte­len felröppenő vadkacsákat. A szerencsésebbek még szarva­sokkal is találkozhatnak. Ez a hely azoknak jó, akik szeretik a csendet, képesek még gyönyör­ködni a természet szépségeiben. A Gemenci ártér varázsát a vizek és az erdőség kapcsoló­dása adja. Itt a leggazdagabb a vízjárás. Valamikor régen az emberek csatornákat, úgyneve­zett fokokat ástak, amelyek ösz- szekötötték az árterületet a fo­lyóval, ezeken keresztül jutott be a víz a belső részekre áradá­sok idején. Itt van a legtöbb, nyolc fok található ezen a terü­leten. A már hosszú ideje tartó nagy szárazság miatt a folyó halállománya nagyon lecsök­kent, ugyanis a halivásra alkal­mas helyek nem tudnak feltöl­tődni vízzel. Most volt egy ki­sebb áradás, valamennyire megemelkedett a víz szintje egy kicsit felélénkült az erdő növényzete és állatvilága. Né­hány éve Cousteau kapitány is járt itt, és filmet készített a ge­menci erdő eme gyöngyszemé­ről. Amikor elkezdte az expe­dícióját végigjárta a Dunát az eredetétől a deltájáig, végül Gemenc mellett döntött, mert mint ártéri erdő Európában egyedülálló, annak ellenére, hogy már megindult a tönkreté­tele, de a terület az ősi eleme­ket, ha csak kisebb összefüggő részekben is, magában hor­dozza, a hajdani állapot vissza­állítható. Járt itt egy holland kutatócsoport is, akik azt ta­nulmányozták, hogyan lehet megmenteni az ártéri erdőket.- Az erdőben való csatango- lást is korlátoznunk kell - mondja Felső Barnabás -j mert három fokozottan védett madár is él itt, a fekete gólya, a réti sas és a kerecsensólyom. Köl­tés idején nem szabad őket za­varni. Lesznek majd állandóan látogatható részei az erdőnek, olyan területei, amit időnként lezárunk, vagy ahova tilos lesz bemenni. A napokban kezdődik egy •Nemzetközi Tábor, amelyre 10 országból érkeznek az egyete­misták és főiskolások, akik a Rezéti Dunaágnál fokokat hoznak rendbe, tisztítanak ki. Sz. K. i i f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents