Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-30 / 206. szám

Kézilabda NB I. Új edzővel, új célok felé A légiósok közül csak Modrics maradt A Székesfehérvárról visszatért Ancil kezében a labda Fotó: Läufer László Új edzővel, mondhatnánk, hogy Pécsről indult, de világot látott trénerrel kezdte meg az új bajnoki idényre történő felké­szülését a PMSC női kézilabda gárdája. Az elmúlt bajnokság­ban a tabella 7. helyén végzett együttesnél alapos változások vannak. A legnagyobb - az elmúlt fél évtized gyakorlatában, szinte már nem is meglepő - az edző­váltás érdemel szót. Az edzők garmadát elfogyasztott csapat­nál most egy (majdnem új) szakember került a gárda élére. Az új edző ugyanis nem más, mint Jéki Zoltán, a hajdani Pé­csi Dózsa NB I-es játékosa, aki azt követően többek között a PMSC-lányok, a Tatabánya női-, a Cegléd és a Nagyatád férfi-, a Nagykanizsa női-, majd a pécsi kitérő után az újonc ka-, nizsai Tungsram férfi együttesét vezérelte. Utóbbit nemcsak az első osztályba, de ott a legjobb nyolc közé is, ahol megelőzve a náluk sokkal esélyesebb pécsie­ket, végül is a 7. helyen kötöttek ki. Nos, ezen sokat látott és ta­pasztalt szakember irányításá­val kezdte el az új bajnoki idényre való felkészülését a PMSC - ugyancsak a legfel­sőbb osztály 7. helyen végzett - női együttese. A baranyai klub­tól az országos gazdasági „trendhez igazodva” távozott a két ukrán játékos: Gorbunova és Burjakova, rajtuk kivül eliga­zolt Kovács Ildikó, aki vissza­tért Miskolcra, valamint az NB I. B-be feljutott Pécsi Lepkéhez került, s hozzájuk egy évre - kölcsönbe adott - Pucsli Valé­ria, s az NB Il-es Pécsi BTC-hez ment a kapus Tóth Renáta. Mindezekkel szemben nem­csak „oszlott,,, de gyarapodott is az együttes, mert a 15-ös ke­retbe került a Székesfehérvárról visszatért Anczil Rita, a Ferenc­várostól Baranyába igazolt Donkó Edina, valamint a győri­ektől szerződtethető Kuhreja Krisztina. Utóbbiak mindketten 20 évesek, s több poszton is megállják helyüket. A keret többi tagja: Braxatórisz, Mod­rics, Takaró - kapusok, vala­mint Mészáros, Suga, Szabó, Csendes, Balázs, Gergely, Bé- nyei, Szemmelróth, Papp-Pálfi. A pécsi együttes egy hétre ’’kiűzve” a Pécs városi sport- csarnokból, a Mecseken, a kon- dicíóteremben, valamint a Szé­chenyi Gimnázium tornacsar­nokában talált otthonra. Au­gusztus 19-20-án Kisvárdán in­dul egy hat csapatot felvonul­tató tornán és a szegedi Feszti­vál Kupán fejezi be a felkészü­lését. Kapu László Egyre rövidebben kaj ak-kenuban Teniszverseny a Balokányligetben Tegnap folytatódott Pécsett, a Balokányligetben a Satellite- Hungária Mineralimpex Kupa nemzetközi férfi tenisz- verseny. Már a párosok is pályára lép­tek, köztük a Petrovits (PVTC)- Nagy Z. (MTK) duó is. Ők egy izraeli ketősön jutottak túl, a Welgreen - Zakin kettőst 7-5, 6-2-re legyőzték. Csütörtöki eredmények az egyesben: Tot (szlovák) - Markovits (magyar) 6-4, 6-1, Pala (cseh) - Barátosi (ma­gyar) 6-3, 6-0, Nagy V. (ma­gyar) - Unterberger (osztrák) 6-2,6-1. Új időszámítás kezdődik a kajak-kenu sportban. Szerte a világon megszüntetik a hosszú­távú, az 5000 és a 10 000 méte­res számokat, s helyükre beke­rülnek a 200-as sprintverse­nyek. A magyar bajnokságok történetében idén utoljára avat­tak győztest a hosszútávú viada­lokon, s első ízben hirdetnek végeredményt mind a kilenc sprintszámban. (Az egyesek az elmúlt három évben már ver­Az angliai Gatesheadben pénteken létrejön a várva várt párharc, amelyben a barcelonai olimpia bajnoka, az angol Lin­ford Christie és a nyolcszoros olimpiai aranyérmes amerikai Carl Lewis méri össze erejét a 100 méteres síkfutásban. A „sportágtörténeti,, találkozón Lewis, a szám világcsúcstartója bizonyítani kívánja, hogy nincs nála gyorsabb sprinter e klasz- szikus távon. A 33 éves brit fu­tónak pedig azt kell igazolnia, nem azért lett olimpiai bajnok Barcelonában, mert egy évvel fiatalabb vetélytársa nem tudta kvalifikálni magát az amerikai válogatón az ötkarikás játékok 100 méteres versenyére. sengtek a 150, illetve a 200 mé­teres távon.) A sprintbajnoksá­got szombaton Budapesten, a Lágymányosi-öbölben, a Bp. Spartacus Vízpart utcai sportte­lepén bonyolítják le, baranyai résztvevőkkel. Mind a hét aktív olimpiai bajnok - Gyulay Zsolt, Csípés Ferenc, Abrahám Attila, Kőbán Rita, Dónusz Éva, Mészáros Erika, Czigány Kinga - jelezte részvételi szándékát. „King Carl” és Christie szá­mára egyaránt kitűnő erőpróbát jelent az összecsapás az augusz­tusi stuttgarti világbajnokság előtt. Lewis ugyan korábban be­jelentette, hogy Stuttgartban „csak” a 200 méteren és távol­ugrásban próbál szerencsét, most úgy tűnik, a fejenkénti 150 ezer dolláros rajtpénz (másod­percenként tehát 15 ezer dol­lár!) és a presztízs megőrzése visszacsalta őt sikerszámához. Az amerikai atléta 1991-ben a tokiói vb-n érte el szenzációs, 9.86-os világrekordját, amelyet azóta sem tudott megközelíteni. Most mégis reményét fejezte ki, hogy a bűvös 9.80 mp-es álom­határ közelébe kerül. Tizenötezer dollár egy másodpercért Sporthétvége Még javában tart az uborka- szezon, nem dúskálunk bara­nyai sporteseményekben a hét­végén. Ami van: ma, pénteken a 9. fordulóval befejeződik Pé­csett, a DoZso-ban a Zsonay Rt - Pécsi-Ker Kupa országos mi­nősítő sakkverseny. Ma is foly­tatódik a Balokányligetben a nemzetközi férfi teniszverseny, ami vasárnap, a 10 órakor kez­dődő döntőkkel ér véget. Szombaton 16.30 órakor Újme- csekalján nemzetközi labdarúgó mérkőzés lesz, a PMSC-Fordan a szlovák Nyitrát fogadja. A világ sportja * San Francisco. Az olim­piai bajnok műkorcsolyázó Kristi Yamaguchi is a visszaté­rés gondolatával foglalkozik. A 22 éves amerikai sportolónő 1992-ben vonult vissza, miután második világbajnoki címét is megszerezte. Yamaguchi az 1998-as téli olimpián szeretne újra indulni. * Madrid. A spanyol Real Madrid labdarúgó csapata 3 millió dollárért szerződtette a Slovan Bratislava 21 éves kö­zéppályását, Petr Dubowskit. ^ München. Véglegessé vált, hogy a Bayern München német játékosa, Roland Wol- farth (30) a St. Etienne együtte­sében folytatja pályafutását. A csatár három éves szerződést írt alá a franciákhoz. * Caen. A francia városban játszott barátságos mérkőzésen: Franciaország - Oroszország 3-1. % Torino. Roberto Baggio, a Juventus sztárja lett, az egyik legnépszerűbb olasz sportláp szavazásán, az olasz első osz­tály legszebb férfiúja, Maidini és Mancini előtt. A legszebb csapat a hölgyek szerint a Juve. Amszterdam. Frank Rij- kaard, az AC Milan 30 éves hol­land válogatottja leszerződött az Ajax Amsterdam csapatához. Pécsi autóssiker a Mátrában A Pannon Volán SC sporto­lói jól szerepeltek az Egerben megrendezett mátrai Agria Kupán autóviadalon. Amelyet 15-20 ezer néző előtt rendez­tek, 72 induló vett részt a ver­senyen. Keszler Mátyás mindkét na­pon első helyen végzett Suzuki Swiftjével. Király Zoltán Ladá­jával kategóriájában az első napon harmadik, a másodikon első lett. Mai sportműsor SAKK. Zsolnay Rt - Pé- csi-ker Kupa, minősítő verseny, utolsó előtti forduló, Pécs, DO- ZSO Művelődési Ház, 8.30. TENISZ. Satellite Hungária - Mineralimpex Kupa körver­seny pécsi állomása, Balokány- liget, 9.00. Dunántúli napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: GÁRDONYI TAMÁS, MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-415-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 72-436-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-315-726. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapel­látási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, félévre 1914 forint, egy évre 3388 forint. ISSN 0865-9133 Fellebbez a PMSC-Fordan Megtartották a fegyelmi tárgyalást az MLSZ-ben abban az ügyben, amiről a keddi számunkban írtunk. Mint is­mert, a PMSC-Fordan NB I-es labdarúgó csapata MLSZ-en- gedéllyel a birtokában magá­val vitte az ukrajnai túrájára fiatal játékosát, Dárdait, akire azonban a magyar ifjúsági vá­logatott edzőtáborozásánál is számítottak. A fegyelmi bi­zottság döntése a következő: a PMSC-Fordant 10 ezer fo­rintra megbüntették, technikai vezetőjét, dr. Tüske Csabát pedig írásbeli figyelmeztetés­sel sújtották. (Dárdait felmen­tették, mondván: ő nem tehet semmiről.) Indokolásként azt hozták fel, hogy a piros-fekete klub nem támogatta kellőkép­pen az ifiválogatott felkészülé­sét. A PMSC-Fordan és dr. Tüske Csaba is megfellebbezi a fegyelmi határozatot, mert azt igazságtalannak tartják. Emelkedik ajegyek és bérletek ára Újabb foci-átigazolási hírek Hétfőtől augusztus 17-ig válthatók bérletek a PMSC-Fordan labdarúgó-csa­patának mérkőzéseire munka­napokon, az újmecsekaljai sta­dionban 8 és 16.30. között. A bérletek és a jegyek ára emel­kedik. Az ülőhelyi bérletet 2 600, az ülőhelyi nyugdíjas bérletet 1. 600, az ülőhelyi hetven éven felülieknek szólót 1 100, az ál­lóhelyi bérletet 1 800, az állóhe­lyi nyugdíjas bérletet 1 100 fo­rintért vásárolhatják meg. Az egy meccsre szóló belé­pők esetében az állóhely 150, az ülő 200, a nyugdíjas, tanuló jegy 100 forintba kerül az au­gusztusi első fordulótól. A csapat technikai vezetője, dr. Tüske Csaba lapunk kér­désre elmondta, hogy a jelentős áremelés következménye az inf­lációnak. Többe kerül a felsze­relés, drágul az ellátás, még így is az átlagnál olcsóbban láto­gathatják a PMSC-Fordan meccseit a többi pályához vi­szonyítva az NBI-ben. Sikerült megtudnunk néhány átigazolási érdekességet is a csapatról. Bizonyára többeknek feltűnt, hogy a Szekszárd el­leni, meglehetősen balul sike­rült előkészületi mérkőzésen két „ismeretlen” is melegített, egyikük végül be is állt csere­ként. Információink szerint egy pécsi, külföldi érdekeltségű nagyvállalat leendő egyik veze­tőjének kegyeltjei, Olaszor­szágban igazolt amatőr focis­ták, a PMSC-Fordan le is mon­dott már róluk. Túri viszont híreink szerint aláírt az Újpestnek. Több mint kétmillió-kétszázezer forintot kap ezért a pécsi csapat. Ha már az áraknál tartunk, megemlít­jük, hogy Zare négyszázezerért játszik egy évig kölcsönben Pé­csett. Csiziért is úgy tűnik, fi­zetni kell, hiszen Bogyay végül is nem került Diósgyőrbe. A kapus így lehet, hogy mégis Pé­csett marad. Elképzelhető ugyanez, Bódogról is, aki úgy tudjuk, mérsékelte igényeit. A legfrisebb hír szerint nem elképzelhetetlen, hogy a jövő heti megbeszélések alapján Pécsre kerül a bajai Koch, és a Kispest-Honvédből Forral, aki 19 éves, és egy évet a németor­szági Leverkusen csapatában játszott, majd visszatért Ma­gyarországra. A kétséges ese­tekről jövő héten várhatóan döntés születik. Bozsik Öttusa - egy világbajnokság Szokatlan helyszínen, az OTSH elnöki különtermében tartotta világbajnokság előtti sajtótájékoztatóját a Magyar Öttusa Szövetség. Aztán hamar fény derült arra, miért is a Hold utcai székházba invitálták a toliforgatókat: az esemény egyik napirendi pontja jutal­mak átadása volt. Először dr. Török Ferenc el­nök köszöntötte a megjelente­ket, köztük a szponzoráló vál­lalatokat. Ezután Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke szólt a meghívottakhoz. Emlé­keztetett arra, hogy 30 éve a svájci világbajnokságon aratott győzelmével kezdte meg „hó­ditó útját” az aranycsapatnak nevezett öttusa-trió: Balczó András, Móna István és Török Ferenc.- Bár kisebb visszaesések voltak ugyan, de az öttusa mindig a magyar sikersportá­gak közé tartozott - hangsú­lyozta Gallov Rezső. - Most is ünnepelni jöttünk, a június eleji szófiai Európa-bajnoksá- gon három aranyérmet szerzett versenyzőket köszönteni. Ezután jutalmakat adtak át az EB-ken szerepelt verseny­zőknek, Fábián Lászlónak, Mi- zsér Attilának, Kálnoki Kis At­tilának, Madaras Adámnak, Pécsi Mónikának, Tulok And­reának, Köblő Emesének és Kovács Irénnek, edzőiknek és a segítőknek. Aztán a jövő heti, darmstadti felnőtt férfi és női vb került szóba. Kancsal Tamás, a fér­fiak szövetségi kapitánya el­mondta, hogy a felkészülést csak Fábián elmúlt heti sérü­lése zavarta meg. A világbaj­nok sportoló azonban már jól van, mind az öt számban vé­gezhet edzéseket. A kapitány kitért arra, hogy a német ren­dezők szakítanak a hagyo­mánnyal, a váltóverseny meg­előzi az egyénit, s ez kissé mó­dosította a felkészülést. Műtő és petárda Mario Lemieux, a Pitts­burgh Penguins négyszeres NHL-gólkirálya négy éven belül immár második alka­lommal kerül műtőasztalra ál­landó hátfájdalmai miatt. A jégkorong-játékos az 1990. júniusi porckorongműtéte óta szenved a kiújuló hátfájdal­maktól, s emiatt hiányzott a májusi play-off néhány mér­kőzéséről is. Lemieux a múlt évben nemcsak ezzel a sérüléssel küszködött, mivel kimutatták, hogy Hodgin’s-kór, vagyis nyirokrák-betegség támadta meg szervezetét. Az orvosok remélik, hogy az újabb, kor­rekciós műtét már véglegesen rendbe hozza a korongozót. Lemieux egyébként csapatá­val kétszeres bajnoknak is vallhatja magát. A „főping­vin” 160 pontot szerzett a leg­utóbbi bajnokságban, s ezzel magabiztosan előzte meg ve- télytársait. A Los Angeles-i kerületi ügyészi hivatal valószínűleg vád alá helyezi a New York Mets baseball csapatának já­tékosát, Vince Colemant, aki állítólag petárdát dobott a szurkolók közé. A petárda használata törvénybe ütköző­nek számit az Egyesült Álla­mokban. Az eset még a múlt héten történt a Los Angeles Dodgers - Mets találkozó után. Coleman két csapattár­sával együtt egy dzsipben uta­zott, amikor az utcán tartóz­kodó szurkolók közé dobta a petárdát. Sakköröm A Bielben tartó férfi vi- lígbajnoki zónaközi selejte­zőn Portisch továbbra is az élmezőnyben van. A magyar játékosnak nagy esélye van a továbbjutásra a svájci rend­szerű versenyben. A mostani holtversenyekből a magyar nagymester kerül ki győzte­sen, hiszen ÉLŐ-pontszáma magasabb, mint érdekelt ve- télytársaié. A verseny másik magyar résztvevője, a mezőny egyetlen női tagja Polgár Juciit pillanatnyilag a kö­zépmezőnyben van.

Next

/
Thumbnails
Contents