Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-28 / 204. szám
1993. július 28., szerda üj Dunántúli napló 11 O.K.? Vitatják az eredetét Valamennyi amerikai kifejezés közül talán a legamerikaibb és napjainkban a világ szinte valamennyi nyelvében találkozhatunk vele - ami az eredetét illeti, az „okay” (minden rendben) körül a jelek szerint mégsincs minden rendben. Amerikai nyelvészek két lehetőséget valószínűsítenek. Az egyik szerint az „okay” (O.K.) 1839. március 23-án f született, amikor egy bizonyos ; Charles Gordon Greene nevű I újságíró a Boston Morning Post aznapi számában „OH Korrect” kifejézést használt az „all correct” helyett. A másik lehetőség szerint az „okay” kifjezés egy évvel később született - 1840-ben a Demokrata Párt egyik helyi szervezete Martin van Buren elnök születési helyére vonatkoztatva használta az „O.K ”-t, ami azt jelentette, hogy „Old Kinderhook New York államban”. Az azévi választási kampány lázában azután az „O.K.,, politikai jelszó lett és rövidesen meghódította az egész amerikai nyelvterületet. Ezzel azonban az „okay” története még távolról sem ért véget. Nem létezik még egy olyan kifejezés, amely annyi új elméletre és spekulációra sarkallta volna a nyelvészeket, mint ez. Közben pedig minden nyelvész azon igyekszik, hogy lehetőleg még korábbról keltezze az „okay” megszületését, így egyesek 1790-ben jelölik meg ezt az időpontot, arra hivatkozva, hogy Andrew Jackson akkori amerikai elnök egy irat alá az „O.K.” betűket biggyesztette. Vannak olyan brit nyelvészek is, akik 1565-re mennek vissza, miközben egy állítólagos brit vágrendelet szövegére hivatkoznak. Ez is elhalványul amellett az elmélet mellett, amely szerint az „okay” az ógörög nyelvből származik - görög tanítók írták a két betűt dolgozatok alá, jelezve, hogy „ola„ (minden) és „kala” (jó). A XIX. században minden jobb amerikai iskolában tanítottak görögöt, lehetséges, hogy az újságíró Greene a tanárain keresztül ismerte meg a kifejezést. Természetesen nemcsak amerikai nyelvészek foglalkoztak a rejtély megoldásával. Különösen Németországban mutatkzott nagy érdeklődés az „okay” eredete iránt, s a legkülönfélébb elméletek születtek. Például, hogy az amerikai polgárháború idején született és az „O.K.” az „Oberkommando” (főparancsnokság) rövidítése. Más elmélet szerint német újságok korrektorai az „ohne Korrektur,, (javítás nélkül) szavakkal minősítettek egy-egy kiváló kéziratot. Végül van aki azt állítja, hogy a kifejezés egy bizonyos Otto Kaiser amerikai gyárostói ered, aki a gyárában készült minden egyes munkadarabot személyesen ellenőrzött és ha kifogástalannak találta, nevének kezdőbetűivel jelölte meg azt. (DPA) Mitől lesz jobb ízű a metélt tészta? Egy japán vállalat azt tervezi, hogy szeptemberben piacra dob olyan metélt tésztát, amely jobb ízű lett azáltal, hogy egy ideig „hallgatta” Vivaldi Négy évszakját. A Sokuhin Takaszago vállalat - amint arról szóvivője a sajtónak beszámolt - különféle kísérletek segítségével kiderítette, hogy az „üdon”-nak nevezett híres japán metélt tészta jobb ízű lesz, ha klasszikus zene hangjai mellett szárítják. Levonva a szükséges tanulságokat ebből, a vállalat ezentúl napi négy órán át Vivaldi Négy évszakjának, illetve madárdalnak hangjai mellett végezteti el a metélt tészta szárítását. Július 29-én, holnap a londoni Sotheby’s Beatles-emléktárgyakat bocsát árverezésre. Terry ___________________________ Spencer, az amerikai Life magazin fotóriporterének archívuma 50 ezer fontot is elérhet. A felvétel 1988. július 18-án készült az építészmágnás Francis Bouygues-ról, aki július 24-én hunyt el szívelégtelenségben az Arche de la Defense előtt, amelyet világelső közületi tervező vállalata épített. 40 év alatt Bouygues 65 milliárd frank értékű betonbirodalmat épített és 84 ezer embert foglalkoztatott. Alaptalan volt a pánik? A közelmúltban világszerte szinte pánikhangulatot okozott a tudósok felhívása, hogy kerüljük a napfényt (éppen nyáron!), mert bőrrákot okoz az ózonlyuk. Különösen intettek arra, hogy a gyermekeket óvjuk a napfénytől. Most alaptalan pánikkeltésnek minősítik a dolgot. A brit sugárkutatási intézet a közelmúltban fejezte be öt éve tartó vizsgálatát, amely szerint a sugárzás intenzitásának növekedését nem lehetett észlelni. A környezetvédők azt jósolták, hogy az ózonréteg károsodásának katasztrofális hatása lehet az egészségre, az állat- és növényvilágra. A brit tudósok arra az eredményre jutottak: a napsugárzás intenzitásának emelkedése olyan minimális, hogy még a természetes ingadozás határai között mozog. Telefonreklám A Chianti 2000-re készül Intenzív osztály Ma már elképzelhetetlen egy kórház intenzív osztály nélkül, noha csupán 30 évvel ezelőtt jöttek létre világszerte az első intenzív részlegek. Mindenekelőtt a művi lélegeztetésre épültek ezek az osztályok Európában. A 40-es évek végén Dániában járványos gyermekbénulás dühöngött és a légzésbénulásos betegeket kézi lélegeztetéssel próbálták átsegíteni a kritikus napokon. Később a lélegeztetőgépek feltalálása tette lehetővé speciális osztályok létesítését a kritikus állapotban lévő betegek részére. Hasonló a helyzet az aneszte- ziológiával. Ausztriában például csak 1951-ben alapították az első szakmai társaságot. Addig speciális képesítés nélküli orvosok, vagy akár ápolónővérek végezték az altatást. Ma már az aneszteziológusok az altatás mellett az operáció alatt a beteg életbentartása érdekében szükséges tennivalókért is felelősek, így felügyelik a tüdő és vérkeringés működését, vagy esetleg a véralvadást. Este cseng a telefon a New York-i lakásban:-Uram! Szenzációs befektetési lehetőséget kínálok az Ön számára! Ha ránk hallgat, örökké hálás lesz!- Miről van szó?-Pompás befektetési lehetőség, szuper sírhely a legjobb, remek kilátással... Az edzett New York-it ma már nem lepik meg az ilyen kihívások, mert ez elektronikus utcai rablás, vagyis a polgárok telefonon át történő átverése és kifosztása a bűnözés egyik legveszélyesebb formájává válik. A trükköknek se szeri, se száma. Telefon jelentkezik a „pénzügyi szakértő”: „beruházási bankárok vagyunk, garantáltan meg tudjuk háromszorozni a pénzét.. Menő szöveg az is: „Új házakat építettünk Ocean Cityben, tekintse meg őket. Tévékészüléket kap tőlünk ajándékba, még akkor is, ha nem vásárol.. A telefonnal dolgozó kereskedők ma már napi 18 millió hívást bonyolítanak le, s vannak olyan gépek, amelyek automatikusan kiválasztják a telefonszámokat, bemondják a kész szöveget, rögzítik a válaszokat. Egy ilyen gép napi 1500 ügyet intéz. A telemarketing üzletág évi forgalma 230 milliárd dollár, ebből a csalók 15 milliárdot vágnak zsebre. A 3000 telemarketing cég minden elképzelhetőt árusít, az arany ékszertől a festményekig, a külföldi utazásoktól a vitaminokig, a bölcsőtől a koporsóig, sőt - amint hallottuk - a sírig. A csalók egyik igencsak jövedelmező vadászterülete a telefonos munkaközvetítés. Az érdeklődőknek felsorolják a cégek hosszú listáját, amelyet a szaknévsorból másolnak ki. A felhívott cégek csodálkoznak, hiszen nem hirdettek meg új munkahelyeket. És csodálkozik a telefontulajdonos is, mert a hó végén kiderül, hogy a „munkaközvetítők” taksája percenként 3 dollár! És aki fizet: a hívott fél... Gyógyít a fokhagyma Köztudott dolog, hogy a fokhagyma fogyasztása jót tesz az egészségnek, védi a szívet. Ezt bizonyítandó a berlini Fiziológiai Intézetben állati véredények izolált csíkjait vizes fokhagyma-kivonattal hozták érintkezésbe, amelyet literenként 0,2-20,0 gramm fokhagymaporból állítottak elő. A kísérletnél az erek gyorsan kitágultak. Mivel pedig az érgörcs szívinfarktus és agyi keringési zavarok esetén nagyon veszélyes jelenség, az erek kitágulása életet menthet. Különböző gyógyszertudományi vizsgálatokkal sikerült az elmúlt években kétséget kizáróan bebizonyítani azt is, hogy a fokhagyma a magas vérzsírértékek jelentős csökkenéséhez vezet. 11 hosszútávú tudományos vizsgálat során például az összkoleszterin 10,4 százalékos csökkenését érték el, a triglice- ridek (semleges kémhatású zsírok) csökkenése pedig 11 százalékos volt. A híres vörösbor és a táj, amely a nevét adta, hatalmas változásokat él meg napjainkban. A toszkán dombvidék nedűjének forgalmazói abból a felismerésből indultak ki néhány évvel ezelőtt, hogy a hagyományos szőlőtermesztés nem tud lépést tartani a növekvő kereslettel; ez a körülmény késztette arra a Chianti gazdáit, hogy hosszútávú programba kezdjenek, amely a várakozások szerint a 2000. esztendőben hozza meg a gyümölcsét. A program keretében a borvidéket kísérleti területekre osztották fel. A parcellákon 16 különféle oltványt próbálnak ki, ötféle művelési módban, s ennek során azt vizsgálják, hogy az eltérő talaj- illetve éghajlati viszonyok között melyek a vörösbor legsikerültebb változatai. A legnagyobb feladatot az jelenti, miként húzzák meg az egyes régiók határait; ez a terv mindenekelőtt azért ütközik akadályokba, mert jelenleg a borkészítők gyakran keverik a különböző falvakból származó szőlőket. A borkedvelők úgy tudják, a legjobb Chianti az úgynevezett Chianti Classico körzetből származik, amely Florence és Siena között terül el. A két helység már a középkorban is rivalizált egymással, s a vetélkedés most ismét kiújult az „igazi” cím kiérdemléséért. Valójában mindegyik „hagyományos” Chianti, azzal a különbséggel, hogy a köny- nyebb, de rendkívül aromás, savakban gazdag változat Gerve község környékén terem. Nem kevésbé finom, csupán kicsit sötétebb és testesebb az a Chianti, amit Castellani, Gaiole és Radda környékén állítanak elő. Az a vörös, amely a legdélebbre eső vidék terméke, fiatal korában kevésbé zamatos, testes, sötét ital, s az igényes borivók kedvence. Végső soron mindegyik méltán viseli a márkanevet, a cég szakemberei csupán azt kívánják az évezred végéig pontosan bemérni, milyen régiók adják azokat a borfajtákat, amelyek további évtizedekre garantálják a Chianti nemzetközi sikerét. Zeller, pitypang a magas vércukor ellen Isten patikájában - ahogy a világhírű osztrák természetgyógyásznő, Maria Treben a növényvilágot nevezte - szép számmal vannak olyan füvek, virágok, amelyek a tapasztalatok szerint fokozzák a hasnyálmirigy működését, s ezzel nagyban elősegítik a cukorbetegek gyógyulását. A gyógynövények legismertebb svájci szakembere, Kiinczle doktor a közelmúltban olyan főzet receptjét dolgozta ki, amellyel állítása szerint a cukorbetegség elmulasztható, íme, a gyógyulást ígérő tea ösz- szetétele: 3 rész gyömbérgyökér (Geum alpi na) 1-1 rész földiszeder- és fekete áfonyalevél 3 rész aranypimpo (Potentilla aurea - nálunk védett növény, szaküzletekben azonban általában kapható) 2 rész szárított zöldbabhüvely. Az így összeállított keverékből egy púpozott kávéskanálnyit kell leforrázni 1/4 liter vízzel, majd legalább 3 percig állni hagyni. Künczle doktor azt javasolja a cukrosoknak, hogy naponta 1.5-2 liter ilyen teát fogyasszanak. Számos egyéb - nálunk is ismert és elterjedt - növényről, zöldségféléről szintén azt tartják a természetgyógyászok, hogy hatékony szer a vér magas cukortartalmának csökkentésére. Ezek közé sorolják a sárgarépát, a vörös- és fokhagymát, a nyers savanyú káposztát, s kivált a kévéit levesízesítőt, a zellert. Ugyancsak a vércukor-szint csökkenését figyelték meg azoknál, akik véágigcsinálták a pitypant-kúrát. A gyermekláncfűként is ismert pilypangnak (Taraxacum officinale) a szárában van a gyógyereje, elsősorban virágzás idején. A kúra egyszerű: az alaposan megmosott pitypangszárból négy héten át napi 10-15-öt el kell rágcsálni. Igaz, íze igencsak keserű, de a gyógyhatásért ez nem nagy ár. A természetgyógyászok mindehhez hozzáfűzik: a gyógynövények csak akkor használnak, ha a betegek az orvos által előírt diétát pontosan betartják.- szóma Ki korán kel, szép napot lel! Szintén korán ébredt ma? Ha az okát keresi, egyszerű a válasz: a nyár. A Nap fénye, a madarak csicsergése rabolja el álmunkat. Akármilyen hihetetlennek tűnik, a nyári koránkelés igen egészséges. Amerikai tudósok állítják, hogy a fokozatos felébredés igen kedvez testünknek és lelkűnknek. Nyáron átlagosan 1-2 órával alszunk kevesebbet - ennek ellenére pihentnek érezzük magunkat. Plusz energiát a napfénytől kapunk. A fény erőssé tesz bennünket. A következő történik a korai órákban: 3 óra: Még sötét van, ilyenkor a levegő igen tiszta. Az ember mélyen alszik. Testünk hőmérséklete ekkor 0,10 fokkal süllyed. Pulzusunk és légzésünk lelassul. Vérnyomásunk alacsony. Ez az álmok ideje: az álmokkal regeneráljuk lelkünket. Aki nem álmodik, az köny- nyen válik depresszívvé - állítják az amerikai tudósok. 3.45 óra: Dalolni kezdenek a madarak. 4 óra: Kék már az ég, de még nem süt a Nap. Felébredt az ökörszem, a pinty,a varjú,a ten- gelice és a seregély. Több mint 100 féle hanglejtésben koncerteznek. Fülünk tudat alatt már érzékeli a "zsivajt". A pszichológus állítása szerint a lelkünk nyáron azért sokkal kiegyensúlyozottabb, mert mély álmunkból nem ébresztőóránk sikoltása rángat ki, hanem több fázisban, lassan ébredünk. 5 óra: A Nap felkel, 20 Wattal világít. Kint még csak átlag 11,5 fok van, de tudat alatt már érzékeljük a fényt. A madarak koncertjéhez csatlakozik a gerle és a harkály. Leghangosabban a legkisebb, az ökörszem dalol. A pszichológus szerint ez a nap legszebb időszaka. Ébrenlét és álom közt lebegünk. Ilyenkor álmodjuk meg legszebb élményeinket, mert ekkor befolyásolhatjuk álmunkat. 6 óra: A macskák is felébrednek. A Nap már 105 Wattal "ég". Vége a álmunknak, a hétköznapi zajok a fejünkbe fészkelik magukat. Ekkor töltődünk fel a legjobban. 7 óra: A levegő hőmérséklete teljes 1 fokkal emelkedett. A Nap 35 fokos szögben áll és 240 Wattal süt. Ekkor a sokáig alvó kutyák is felébrednek. A pszichológus azt ajánlja, ne aludjunk lehúzott redőnnyel, hanem hagyjuk, hogy "hasunkra süssön a Nap".