Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-17 / 193. szám

1993. július 17., szombat uj Dunántúli napló 9 65 Suzuki naponta Naponta átlagosan 60-65 gépkocsi gördül le a szerelősza­lagokról a Magyar Suzuki Rt. esztergomi gyárában. A zökke­nőmentes munka, a gyártás tervszerű emelkedésének ered­ményeként jelentősen csökkent a várakozási idő, szinte azonnal hozzá lehet jutni a megrendelt Suzukikhoz, a legkeresettebb típusokra sem kell egy-két hét­nél többet várakozni. Megindult a húsexport Kezd visszazökkenni a ke­rékvágásba az élet a bajai szék­helyű Bácshús Részvénytársa­ságnál. A közöspiaci országok húsembargójának feloldását követően szinte azonnal meg­kezdték az exportszállításokat. E héten tíz kamion - kétszáz tonna - kivitelére kerül sor, ami már jelentősen csökkenti a fel­halmozódott készleteket. Folyamatosan vásárolják fel a túlsúlyos sertéseket is. Az is­mert központi intézkedés kere­tében 18 ezer darabra kértek, tí­zezer darab felvásárlására kap­tak engedélyt. A cég reméli, hogy augusztus 15-ig - az akció végéig - nemcsak a Duna-Tisza köze, hanem a szomszédos me­gyék termelőinek többsége is megszabadulhat túlsúlyos álla­taitól. Elektronika vakok számára Több japán elektronikai vál­lalat jelent meg a piacon vakok számára kialakított készülékek­kel. A Sanyo olyan elektromág­neses melegítőt fejlesztett ki, amin minden információ Bra- ille-írásjelekkel van feltüntetve és a készülék hangot is ad, ha fémtárgy kerül a közelébe. Megjelent a vakoknak szánt elektromos varrógép is, amely csak akkor kapcsolható be, ha a tű alsó állásban van, így előz­hető meg a baleset. A Sony te­levízióval (!) és magnetofonok­kal bővíti a választékot - ezek­nek a távirányítóján Braille el­igazító jelzések találhatók. A Sony különben teljes termékvá­lasztékáról vakírásos katalógust készített. Elmozdulás a holtpontról? Az ipari termelés májusban 2,8 %-kal haladta meg a tavaly májusit, közölte a Statisztikai Hivatal. Az ipari termelés volu­mene azonban igen alacsony. A májusi teljesítmény az 1985-ös 65,7 %-a. Januárban és február­ban a belföldi, és az exportérté­kesítés csökkent, márciusban ki­sebb növekedés következett be. Magyarországon egy millió hektáron termesztenek búzát Fotó: Läufer László • • Ötszázezer hektár parlagon Elvisszük szárazon A hét elejére jósolt országos esőzés helyett országos szél ke­letkezett csupán. A terméskilá­tások tovább rosszabbodtak. Igaz, a tőzsdén nagyon külön­bözőek a vélemények. Az Új Magyarország hétfőn a gabona- export felszabadítása nyomán „megpezsdült üzleti életnek” örvendezett. A Magyar Nemzet ugyan­ezen a napon azt írta, hogy mi­vel senki sem kínál gabonát, „gyakorlatilag pánikhangulat uralkodik a tőzsdén”. Balta Ist­ván, az FM főosztályvezető-he­lyettese az ágazat idei és távo­labbi kilátásairól a következő­ket mondotta. Ami most igazán gondot okoz- Pontos előrejelzésekkel nem szolgálhatok. Júniusban 35-36 mázsás búzatermésre számítottak, szerintem ennél még legalább tíz százalékkal kevesebb lesz az országos átlag. Ami most igazán gondot okoz, az a kukorica címerhányása és a nővirágok fejlődése nem megfe­lelő. Napi 3 mm csapadék kel­lene, enélkül hiányos a meg- termékenyülés, a szemképző­dés. Ilyen aszályban előfordul, hogy egyáltalán nem képződik kukoricacső. Kétségbeejtő a cukorrépa állapota is, különö­sen ott, ahol öntözésre sincs le­hetőség.- Valóban veszélybe került az ország kenyere?- Lakossági fogyasztásra ná­lunk mintegy 1,6 millió tonna gabona szükséges, ez biztosan meglesz. Körülbelül 3-3,2 mil­lió tonnára számíthatunk ke­nyérgabonából. Más kérdés, hogy 5 millió tonna szokott lenni. Ebből rendszerint kétmil­lió tonnát értékesíteni lehetett Keleten. Most hozzávetőleg 800-900 ezer tonnára van ex- portigérvény.- Ilyen körülmények között nem kellene teljes szerkezetvál­tást végrehajtani a magyar me­zőgazdaságban ?- A teljes szerkezetváltás csak egy álom, nem sok köze van a realitásokhoz. Ezen a szé­lességi fokon elsősorban a búza és a kukorica terem meg. Euró­pában Ukrajna, Párizs kör­nyéke, az észak-olaszországi Pó folyó völgye, Magyarország és Bácska a fő búzatermő vidékek. Tőlünk északra csak elvétve termsztenek szemeskukoricát, s ezek olyan adottságok, amelye­ken nem lehet változtatni. Nö­velni lehet ezeknek a terménye­inknek a feldolgozottsági fokát, azaz több lisztet, tésztát lehet értékesíteni. Az alapfeltételek azonban adottak. Nálunk 1 mil­lió hektáron termesztenek bú­zát, 1,1 millió hektáron kukori­cát, 400 ezer hektáron árpát. Ezeket nem lehet banánnal he­lyettesíteni, vagy gyapottal. A kukorica tavaly 39 mázsát ter­mett hektáronként, azaz a költ­ség nagyobb volt, mint a ho­zam, ennek ellenére a szerke­zetben csak kisebb aránymódo­sításokról lehet szó. Nem csak az időjárás az oka- Annak ellenére, hogy az utóbbi tíz évben folytonosan változik a klíma?-Annak, hogy 15 millióról, 10 millió tonnára csökkent a gabonatermelés Magyarorszá­gon, nemcsak az időjárás az oka. A 80-as években elkezdték kivonni a pénzt a mezőgazda­ságból, s az így okozott kárt ne­héz lesz helyrehozni. A száraz­ság korszaka valószínűleg to­vább tart. Ehhez kellene alkal­mazkodni, véleményem szerint elsősorban öntözéssel. Jelenleg 300 ezer hektár az öntözött terü­let, s legalábbis további 500-700 ezerre lenne szükség. Valószínűleg elegendő víztarta­lékkal rendelkezünk, amely most elfolyik a Dunán, a Ti­szán, a Kőrösön és a Berettyón. A meglévő öntözőrendszereket is csak 70 százalékban használ­ják ki. A mezőgazdaság helyze­tértékelésénél figyelembe kell venni, hogy 5-600 ezer hektár műveletlen terület van az or­szágban. Fantasztikus ugyan az aszály, de nem lenne ekkora a baj, ha nem esett volna vissza közben a műtrágyahasználat is, mert így a csapadékfelhasználás hatásfoka sokkal rosszabb. Ugyanígy rontja a teméskilátá- sokat a november-decemberi vetés, a gyomirtás hiánya. Alapvető az olcsó hitel- Mire vezethetők vissza ezek a fogyatékosságok? Érdektelen­ség, rossz szervezés, pénzhiány?-Az nem véletlen, hogy a legszegényebb vidékek azok, amelyeken a legtöbb föld marad parlagon: Borsod, Szabolcs, He­ves, Nógrád. Ahol nincs pénz és gyengébb a szakmai színvonal is. A talaj termőképességének helyreállításához legalább három évre van szükség, hozamnöve­kedésre csak ezután lehetne számítani. Ehhez pedig pénz kell. Az ágazat egész jövője szempontjából alapvető az olcsó hitel. Minden nyugat-európai ta­pasztalat ezt mutatja. A jelenlegi kamatlábak és a még elviselhető 10-15 százalékos kamat közötti különbözetet pedig az államnak kellene biztosítania. Ez a kilába­lás feltétele. Az adórendszer és a jövedelemarányok Etalon-e az európai minta? Azt a szocialista rendszer bizonyította be, hogy az egyenlősdi lehetetlenné teszi a gazdasági versenyképessé­get. A latin-amerikai orszá­gok tapasztalatai viszont azt bizonyítják, hogy a túlságo­san nagy jövedelemkülönb­ségek nem csak a gazdaságot teszik tönkre, hanem a társa­dalom egészének modernizá­lási útját is elzárják. A jelen­kor gazdasági feltételei nem engedik meg sem az egyen- lősdit, sem azt, hogy a jöve­delmek nagyon szóródjanak. Az egyenlősdi lefékezi a legjobbak teljesítményét, ez­zel lefojtja a fejlődés motor­ját. A túlságosan nagy jöve­delmi különbségek esetén nemcsak a fogyasztás, a belső piac válik szűkké, ahogy az bebizonyosodott a 30-as évek válságai során, hanem a következő nemze­dékben rejlő tehetségek fel­tárása is. Márpedig dinami­kusan növekvő belső piac nélkül nincs gazdasági fejlő­dés. (Mikor tanulják meg ezt a monetarista közgazdá­szok?) Ennél is nagyobb kár származik hosszú távon ab­ból, hogy a tehetségek nagy hányada nem tárható fel, nem képezhető ki, ha a la­kosság nagyobbik fele arány- lagos szegénységben él. Az egyenlősdi ugyan jó lehetőséget ad mindenki számára a továbbtanulásra, de rossz a hatásfoka a már kiképzett (tehetségek kihasz­nálásában. A nagy jövede­lemkülönbségek ugyan jól hasznosíthatják a már kikép­zetteket, de széles rétegek­ben lehetetlenné teszik a te­hetséges gyermekek megfe­lelő képzését. Az optimális megoldás mindig valahol a két szélsőség között van. Mi magyarok a szocializ­mus első harminc évében az egészségtelenül kis jövede­lemkülönbségeket kényszerí­tettük a társadalomra. Ennek fizettük meg gazdasági lema­radásunkkal az árát. Az ilyen rendszer a világgazdaságban folyó versenyben lemarad, megbukik. A bukásunk után azonban átlendültünk a má­sik végletbe: jelenleg a gaz­dagok és a szegények fo­gyasztási szintjében sokkal nagyobbak a különbségek, mint bármelyik fejlett tőkés országban. Egyre jobban la­tin-amerikaiak leszünk eb­ben a tekintetben. Mindezt azért tartottam időszerűnek elmondani, mert a jelenlegi általános forgal­miadó „reformunk” tovább lendít minket a „latin-ameri- kálódásunkban”, azzal, hogy azoknak a cikkeknek és szol­gáltatásoknak az árát emeli, amelyek súlya ott nagy, ahol a jövedelem alacsony. Miért követi a kormányzat ezt a célszerűtlennek tetsző politikát? Mert a szakértői arra hivatkoznak, hogy ezzel felel meg jobban a forgalmi adóztatásunk az európai min­tának. Ebben természetesen van igazság. De önként adó­dik a kérdés: miért csak eb­ben a tekintetben akarnak mindenáron európaiak lenni? Miért nem abban inkább, hogy azokéhoz közelítjük a jövedelemarányainkat? Ez hasonlít egy barátom érvelé­séhez, aki a saját jövedelmét a nyugatiakhoz akarja mérni, de arra nem gondol, hogy azok az egyszerű munkáshoz viszonyítva felét sem keresik annak, amit ő. Ma az európai viszonyok­hoz való közelítésünk szem­pontjainak sokkal jobban megfelelne az, ha a luxus­cikkek forgalmi adóját nö­velnénk, nem pedig az alap­vető élelmiszerekét és a gyógyszerekét. Ezzel, ha nem is nagyon, de legalább egy kicsit közelednénk a nyugat-európai gyakorlat­hoz. Az ilyen forgalmi adózta­tás azzal az előnnyel is jár, hogy sokkal inkább a bel­földi termeléssel szemben volna keresletnövelő, nem az importtal. A gazdagok fo­gyasztásának sokszorta na­gyobb hányada ugyanis az import, mint a szegényeké­nek. A gazdagok nyugati ko­csikat vesznek, olasz csem­pével építkeznek, a szegé­nyek azonban több kenyeret és tejet vásárolnának. Nekik még a gyógyszerekben is ki­sebb az importigényük. Nem az általános forgal­miadó emelését ellenzem. Azt már sok éve a minden­kori kormánynak is javasol­tam, hanem az olyan társa­dalmi igazságtalanságot, ami végül nemcsak a szegénye­ket teszi egyre szegényeb­bekké, hanem mindenkire nézve káros. Ugyanis a gaz­dagok és a hatalmasok is tönkremennek ott, ahol a tár­sadalmi igazságtalanság fé­kezi a fejlődést. Mind a gaz­daságit, mind a kulturálist. Ugye milyen egyszerű ez? Kopátsy Sándor Októberben ombudsman-választás Új közéleti tisztség: a nép ügyvédje A svéd nyelv talán legismer­tebb szava az ombudsman. A fo­galom, amit takar, hasonló rö­vidséggel aligha fejezhető ki, ezért fordításával nem sokat bí­belődtek a nyelvészek. Nálunk hivatalos elnevezése így hang­zik: Állampolgári Jogok Orszá­gos Biztosa - de ősztől kezdve bizonyára a hazai köznyelv is ombudsmanként fogja emle­getni. A parlament által nemré­giben elfogadott törvény értel­mében ugyanis közéletünknek ezt az új posztját októberben töl­tik be. Dr. Hack Pétert, az Or­szággyűlés alkotmányjogi, tör­vényelőkészítő, igazságügyi bi­zottságának alelnökét arról kér­deztük: ki lehet az első magyar ombudsman, s milyen funkciót, feladatot tölt majd be?- A törvény rendkívül szigorú követelményeket támaszt az ál­lampolgárijogok országos bizto­sának személye iránt. Vélemé­nyem szerint, jó ha tíz ilyen em­bert találni. Nagy tekintéllyel rendelkező, közmegbecsülésnek örvendő, makulátlan erkölcsi- ségű embernek kell lennie. Ugyanakkor kritérium a sok esz­tendős jogi gyakorlat, a legma­gasabb szintű szakmai felké­szültség csakúgy, mint az, hogy nem kötődhet semmilyen szer­vezethez, párthoz. Nem lehet or­szággyűlési képviselő vagy akár parlamenten kívüli politikus. Előfeltétel az is, hogy - eddigi ténykedéséből következtethe­tően - teljes politikai elfogulat­lanság jellemezze akár a kor­mányzat, akár az ellenzék irá­nyában. Személyére - előzetes tárgyalások után - a köztársasági elnök tesz javaslatot a parla­mentnek, amelynek kétharmados többséggel kell a javaslatot elfo­gadnia. Az ombudsmant szokták a „nép ügyvédjeiként emlegetni. Találó a hasonlat, hiszen tiszte szerint azok fordulhatnak hozzá, akik úgy érzik: emberi jogaikban megsértették őket. Igaz, az om­budsmannak nincsenek hatósági jogosítványai - az ő fegyvere a nyilvánosság. Például az, hogy évente jelentésben számol be az Országgyűlés plénumán arról, hogy a hatalmi és önkormányzati szervek hány alkalommal, hol, hogyan sértettek emberi jogokat. Nagy tekintélyével ráirányítja a közfigyelmet az ilyen típusú je­lenségekre, de maga hatóságként nem intézkedhet.-Az országos biztos észrevé­teleit az állami és önkormányzati szervek figyelembe veszik?- Meggyőződésem szerint igen. Rangja, tekintélye és a nyilvánosság ereje roppant nagy súlyt ad szavának és véleményé­nek. Minden szervnek jól felfo­gott érdeke, hogy figyeljen rá és észrevételeit hasznosítsa munká­jában. Érdeke úgy dolgozni, hogy ne kerüljön negatív példa­ként az ombudsmannak az em­beri jogok érvényesüléséről szóló parlamenti beszámolójába. Koós Tamás „Ragaszkodunk a bértáblázat bevezetéséhez” Vakáció sztrájk-készültségben Számol a pénzügyminiszter, számolnak a szakszervezetek: mennyi pénz kell a közalkalma­zottak bértáblázatának beveze­téséhez. A végösszeg 40-50 mil­liárd között mozog. Ennyi szük­séges ahhoz, hogy a törvényben meghatározott fizetéseket 1994. január 1-jétől megkapják a pe­dagógusok, a levéltárosok és a könyvtárosok. Az érintett érdekképviseletek - a Pedagógus Szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete illetve a Köz- gyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete - a folyamatban lévő tárgyalások esetleges eredménytelenségével is számolva sztrájkbizottságot hoztak létre.- A bértáblázat bevezetése - vagy be nem vezetése - mint- egy egymillió közalkalmazottat érint. A jövő év elején történő bevezetésben voltaképp min­denki egyetért, a „miből"-t ille­tően azonban eltérőek a véle­mények - összegezi a pillanat­nyi helyzetet Sző Hősi Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet fő­titkára. Szabó Iván pénzügyminiszter úr álláspontja szerint az önkor­mányzatoknak kell előteremte­niük a béremeléshez szükséges pénzt, akár hitelekből is. Szerin­tünk ez elfogadhatatlan, mert a képviselő-testületek nagy része már így is eladósodott, fdléres gondokkal küzd. Mindez a jövő évi költségvetés kapcsán meg­tárgyalható; az érdemi eszme­cseréhez azonban tudnunk kell, hogy mit tervez a kormány 94-re, mennyi jut a pedagógu­sok bérére, az oktatási intézmé­nyek dologi kiadásaira. Úgy véljük tehát, hogy pusztán a bértáblázatról önmagában nem lehet tárgyalni.- Mikor folytatódnak tárgya­lásaik a kormányzat képviselői­vel?-Várhatóan napokon belül, ígéretünk van arra, hogy ekkor választ kapunk az említett leg­fontosabb kérdéseinkre.- Hogyan ítéli meg a megál­lapodás esélyeit?- A legutóbbi eszmecsere al­kalmával Szabó Iván részéről valódi tárgyalási szándékot éreztünk. De azt meg kell momdanom, hogy mi ragaszko­dunk a bértáblázat általános be­vezetéséhez! Részmegoldá­sokba, például abba, hogy csak a pályakezdők vagy csak a fiatal pedagógusok bérét emeljék, nem tudunk belemenni. Az ilyen megoldás éppen a nyugdí­jazás előtt álló idősebb kollégá­kat hozná lehetetlen helyzetbe.-S ha a tárgyalások zá­tonyra futnak?- Akkor sajnos elő kell ven­nünk a sztrájk-tervet.- Lehetséges, hogy tanítási szünettel kezdődik majd az új tanév?-Erre csak a legvégső eset­ben kerülhet sor. Szabó Margit I * k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents