Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-17 / 193. szám

1993. július 17., szombat oj Dunántúli rtapiö 5 Meddig vehető fel a nyeremény? Holnap az új VDN-ben Még a legkisebb nyeremény­nek is örül az ember, ha egyszer beüt a szerencse. Csak feledé­keny ne legyen és el ne keverje a nyertes szelvényét, mert fél évvel később már futhat a pénze után. Nem egy példa volt rá a lottózók, totózók körében, hogy a végén csak a szerencse szelé­vel kellett beérniök, mert az elévülés következtében nem fi­zették ki nekik a nyereményt. A szerencsejátékban úgy lát­szik, pech is lehet a szerencse. Aki a jogszabályokban, törvé­nyekben járatos, sehogy sem érti, miként lehetséges a Polgári Törvénykönyvben meghatáro­zott, legrövidebb egy éves elé­vüléssel szemben a lottónál és a totónál 90 nap, míg az Austria Lottónál 6 hónap az elévülés? A Szerencsejáték Rt. Területi Igazgatóságától megtudtuk, * hogy a játékok Részvételi Sza­bályzata szerint az elévülési idő 30 nap. A lottószelvény hátol­dalán 30, illetve 90 napos elévü­lés szerepel. Egy kis technikai hiba miatt ez a bedobandó szel­vényrészen van, így a fogadó nem tud róla, mikor fel szeretné venni a pénzt. Pécsett csak a Rákóczi u. 39-ben lévő fiókban lehet 30-90 nap között felvenni a nyereményt. Azután elvész. A gyakorlatban még létezik, hogy különösen indokolt esetben (külföldi tartózkodás, betegség stb.) egyéni elbírálás alapján 180 napot vesznek figyelembe. Kérdés, hogy ezek után melyik időpont a jogszerű, az 1, a 3, vagy a 6 hónap, és melyik felel meg a Polgári Törvénykönyv paragrafusainak? Vagy talán nem a magasabb rendű jogsza­bály az irányadó? Megérdeklődtük, hogy mi a helyzet az OTP-fiókokban az OTP felügyelete nélkül, önálló tevékenységként árusított Aust­ria Lottóval? A vásárolt szelvé­nyen nem szerepel az elévülés. A Lottó Únió kft. által irányított Austria Lottónál 4 hétig 5000 schilling összegig a helyszínen azonnal kifizetik a nyereményt, de ez után Budapestre küldik, ahonnan a jogosult részére meg- igénylik és visszautalják, majd névreszóló OTP deviza bank­számlát nyitnak. Egyébként 6 hónap az elévülési idő. Amennyire különböznek a nyeremények az egyes játékok­ban, úgy változik a nyere­mény-jogosultság elévülési ideje. A fogadószelvényt szer­ződésnek tekintik, de akkor mi­ért nem érvényesül a Polgári Törvénykönyv? Vajon joga van a fogadónak arra hivatkozva követelni az elveszett nyeremé­nyét? Rozvány György Fogd meg! Csibész! Linda szeme mindig a támadón * Szúnyogok és kullancsok reszkessetek! Légimentesítés a Balaton mellett * Lesz Dunántúl autópálya? A gazdasági társaság már megalakult * Dobozolt hadsereg Ezerhétszáz katona a világ minden részéről * ff Defektes” szekszárdi biciklitolvajok Mountain-bike tízezerért * Amikor a munkára lehet koncentrálni Nyári alkotótábor Pécsváradon A kollégium udvara a hatalmas diófával ideális környezet az alkotótábornak Fotó: Szundi György Dárdai nem lesz tovább játékosedző? Beremenden lázasan készülnek az NB Il-re Szűkülő szolgáltatások Mire ad választ a 09? Tűzgyújtási tilalom Az általános tűzgyújtási tila­lom továbbra is érvényben van - tájékoztatta a Földművelésü­gyi Minisztérium pénteken az MTI-t. Tekintettel az aszályos időjárásra és a közelmúlt több­szöri jelentős károkat okozó erdő- és mezőgazdasági tűzese­teire a tárca ismételten felhívja az ágazatban dolgozók, vala­mint a kirándulók figyelmét a március 27-én elrendelt tilalom betartására és arra, hogy ne dob­janak el égő cigarettát az erdők­ben, illetve eloltásukról minden esetben gondoskodjanak. (MTI) Húszéves a Leöwey Táncegyüttes Ma ünnepeli húszéves fennál­lását a Leöwey Táncegyüttes. A jubileum alkalmából 17 órakor kiállítás nyílik a gimnáziumban, ahová a régi tagokat is meghív­ták. 21 órakor kezdődik a jubi­leumi műsor a szabadtéri szín­padon, majd utána reggelig tartó bál lesz. Pandúr-jubileum A Pandúr bűnügyi magazin meghívására Pécsre látogattak Dunántúl rendőrfőkapitányai. A lapalapító dr. Huzik Veronika köszöntötte a vendégeket abból az alkalomból, hogy épp két évvel ezelőtt került nyomdába a népszerű újság első száma. A baráti hangulatú találkozón egyebek közt sok szó esett arról is, hogy az egyelőre csak a régi­óban megjelenő közkedvelt Pandúr rövidesen az egész Du­nántúl bűnügyi magazinja lesz, s a korábbinál jóval nagyobb példányszámban kéthetente je­lenik majd meg. Kánikula a hét végén Elég változatosnak ígérkezik az elkövetkező hét időjárása a megyében. Ezen a hétvégén visszatér a nyár, a térséget egyre melegebb, de már alacsony nedvességtartalmú léghullámok árasztják el. Emiatt a csúcshő­mérséklet sokfelé eléri, illetve meghaladja a 30 fokot. A jövő hét elején is még tart a kánikula, később azonban - egy érkező hidegfront hatására - jócskán visszaesik a hőmérsék­let. A hét derekától a felhőátvo­nulásokat szórványosan kiséri eső, zápor. A legmagasabb nap­pali hőméréklet ekkor már csak 25-26, majd 22 fok körül alakul. A hétvégi erős fölmelegedés, a kánikulai meleg keringési pana­szokat, vérnyomás-ingadozást, kisebb rosszulléteket okozhat. Aki teheti, töltsön minél több időt a szabadban, de ne a tűző napon. Csütörtök este, éjszakába nyúlóan mutatta be a tettyei ro­moknál a Pécsi Kisszínház Horvát Színháza a Muji- csic-Senker-Juranic szerzőtrió alkotta A kadét című „ka­baré-operett caroussel”-t, mi­ként alkotói nevezik. A rendező is Horvátországból érkezett, Zselimir Mesaric személyében. A kadét egyenesen a pécsi bemutatóra született mű, tehát, mondhatni friss. Vagyis inkább aktuális, illetve aktualizált, mi­után a darabban is szívesen esik egymásnak horvát és szerb. A cseh nem ilyen vehemens, ő in­kább zabái, a magyar pedig jobb híján főbe lövi magát. A felsorolt nemzetek fiai, ugye­bár, innen Közép-Európából származnak, aminek nagyobbik részét valaha úgy hívták, hogy Osztrák-Magyar Monarchia, ami már csak a neve miatt is igazságtalan képződmény volt (lásd horvát, szerb, cseh stb.). Pécsváradot rég felfedezték maguknak a képzőművészek. Régebben is dolgoztak itt fes­tők, szobrászok, ma is vannak, akiknek ez a hely nyújtja az ideális környezetet az alkotó­munkára. A Zengő, az erdők, köztük a gesztenyés, a tájba si­muló település ma is megihleti az alkotó embert. Ezen a nyáron több diákcsoport töltött itt mun­kával hosszabb-rövidebb időt. A múlt héten a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészka­ráról a Szépművészetek tanszé­kének első és harmadéves hall­gatói, tizenöt fiatal érkezett ide tíz napra, a szokásos nyári gya­korlatra. Morvay László grafi­kus főiskolásai valamint a nya­ranta pécsváradi házában dol­gozó Valkó László festő és a nyári hónapokban a szomszédos Erzsébeten dolgozó Pinczehelyi Sándor grafikus egyetemista növendékei. A helyet Császár Gábor, a tanszék tudományos segédmunkatársa választotta, aki korábban már dolgozott Pécsváradon: a gesztenyésben készítette képeit. A fiatalok a helyi szakközép- iskola és gimnázium kollégiu­mában rendezkedtek be. A kol­légiumban csak szállást kértek s kaptak 200 forintért. A kosztról maguk gondoskodtak. Az egye­tem illetve a tanszék csak napi 120 forinttal tud hozzájárulni a nyári gyakorlathoz, és a leg­szükségesebbeket, pl. a rajztáb­lát, festőállványt tudja biztosí­tani - a festéket, az egyéb kellé­keket a diákok maguk hozzák. Jó volna, ha a tanszék többet tudna segíteni, hangzik a jám­bor óhaj. Az olaj- és vízfestésen kívül azért más technikákkal, így rézkarccal, linóleummet­széssel, fametszéssel is foglal­A Monarchia manapság a vi­lágnak ebben a sarkában rop­pant népszerű. A „boldog béke­időket” és a népek nagy olvasz­tótégelyének ideálját látják bele sokan. Hogy ez mennyire nem így volt, annak kései felismeré­sét ma is nyögjük. Mindegy, a Monarchia felszínen remegő fényét azért még szerethetjük. Sőt, úgy hisszük, ismerjük is eléggé a Monarchiát, „milyen volt”. Honnan? Hát filmekből, operettekből, könyvekből. A kadét ezt a felszínes ismeretet tálalja újra, miután újat, mélyet nem képes a Monarchiáról el­mesélni. Mert mi volt - e szerint a verzió szerint - a Monarchia? Kadétiskola, garnizon, kávéház, kupleráj, színésznők ünneplése kifogott fogattal, katonatisztek, kipedert bajszok. Slussz. A kadét alkotói ezeket a to­poszokat, nagyon lelkiismerete­sen, leltárszerűen fel is villant­ják. Ezek a kis jelenetek azon­koznak. A résztvevők elmond­ják, az ilyen alkalomra szerve­zett tábor lehetőséget kínál arra, ami évközben, a rajztermek fa­lai között nem történhet meg. Nevezetesen a szabadban való rajzolásra, festésre. Többen dolgoznak kint a településen és annak környékén. Olajképeket festenek a régi részek zegzugos utcáin, képeiken felbukkan a Zengő változatos, gyümölcsök­kel, szőlőkkel tarkított vidéke, és a tájhoz harmonikusan il­leszkedő utcák, házak, A vár, a templomok, a vár falairól nyíló kilátás. Sokan választják a víz­festés technikáját, van aki csak vázlatokat készít. Van, aki egyáltalán nem a táj vagy a település megfestésével foglalkozik, hanem egy koráb­ban megkezdett munkával. Más helyben talált anyagokból dói­ban semmiféle történetet, konf­liktust nem csempésznek a da­rabba, sőt, egymásba kapcsoló­dásukat is csak folytonos zené­léssel és tánccal lehet megol­dani, ami egy idő után kicsit unalmas, lévén, hogy a rengeteg táncos (a Pécsi Művészeti Szakközépiskola végzős nö­vendékei) alig férnek el a szín­padon. Az előadás három nyelven, horvátul, magyarul és németül folyik, ami nem túl zavaró, mert a mű legfőbb üzenete, hogy „rossz dolog a háború”, ezzel az egy mondattal el is intézhető. A népes szerelőgárdából ne­héz kiemelni bárkit is, elmond­ható, minden színész átlagosan jó teljesítmény nyújt, de talán érzik, hogy ezt a darabot már maguk is sok verzióban látták. Emlékezetes marad mégis Da­mir Loncsar sokszerepes figu­rája és Fazekas Andrea ifjú primadonnája. Azt pedig még a gozik, és ezekből állítja össze térinstallációját. A tábor illetve művésztelep jellegű tevékeny­ség mégis minden szempontból hasznos - mondják a diákok, hiszen a megszokott otthoni vagy iskolai környezetből kike­rülve olyan körülmények között dolgozhatnak, ahol egyedül a munkára lehet koncentrálni. Jó volna, mondják, ha más egye­temekről is eljöhetnének kollé­gáik, így más iskolákkal, mód­szerekkel is megismerkedhet­nének. Pécs közelsége, a vi­szonylag olcsó szállás, a szép táj, a történelmi település és a szívélyes helybeliek vonzó kör­nyezetet jelentenek a képzőmű­vész növendékek számára, s mindez együtt előrevetítheti egy állandóbb nyári alkotótábor lét­rejöttét a festői Pécsváradon. G. O. Váry Éva Hermina Schrott szerepében búcsúzik a pécsi közönségtől Fotó: Tóth művészi áthallások ellenére sem tartom jó ötletnek, hogy a ren­dező az Anna-udvari Svejk-elő- adás fél stábját szőröstül-bőrös- tül átemelte A kadétba (pl. Stenczer Béla, Pilinczés József). M. K. Nem is olyan régen, ha vala­kinek dugóhúzóra vagy radiá­torra volt szüksége, csak feltár­csázta a Baranyaker Kereske­delmi Rt. Fix pont névre keresz­telt irodájának telefonszámát, ahol meg tudták mondani, a ke­resett termék Pécs melyik áru­házában és mennyiért kapható. A Kossuth Lajos utcai Fix pont irodát a közelmúltban be­zárták, és funkciójában is alakít­ják át. A bezárás okairól dr. Ozsváth Katalin a Baranyaker gazdasági igazgatóhelyettese elmondta, a magas fenntartási költségek (bérleti díj, telefondí­jak) miatt nem érte meg tovább működtetni az irodát. A bérleti jogot eladták, de a szolgáltatás nem szűnt meg, a száma (433-300) továbbra is hívható, a kereskedelmi osztály munkatár­sai adnak információt a keresett cikkről. Fel is hívtam, a kereskedelmi osztály munkatársainak azon­ban nem ez a fő feladatuk, és csak a Baranyaker boltokban kapható árukról rendelkeznek információval. Kár. Nagyon jó lenne, ha maradna ez a szolgál­tatás. Talán több kereskedelmi vállalat fenn tudna tartana egy ilyen profilú szolgáltató irodát. Kevesebb információt ka­punk a telefonos tudakozótól is. Régebben, ha a Kossuth Lajos utcai szabóság telefonszámát kérdezte valaki, a 09-en a tele­A Fogyasztóvédelmi Főfelü­gyelőség országos felmérésé­nek eredménye szerint aggasztó az autójavítással foglalkozó vál­lalkozók munkájukkal össze­függőjogi, igazgatási tájékozat­lansága. Bár az autójavítók többsége a rendelkezések durva megsértése nélkül végzi munká­ját, megfelelően sok lehetőség adódik a fogyasztók megtévesz­tésére is - közölte az MTI-vel a Főfelügyelőség munkatársa. A 413 vizsgált egység közül 39-ben voltak elégtelennek mondhatók a műszaki feltéte­lek. A felmérés szerint a felsze­reltség a néhány darabos villás­kulcs-készlettől a lézeres alváz­kiegyenlítőig terjed. A bizony­lati fegyelem rendszerint erősen kifogásolható, a tételes felsoro­lás helyett esetleg kódszámok­kal kitöltött számlák gyakran semmiféle utólagos észrevételre nem adnak módot a fogyasztó­nak. A szervizeknél kialakult tárgyalási stílus, ügyfélfogadás számos helyen lekezelő, pénz­centrikus, sértő. Az alkatrészcserék kiszámlá­zása ellenére sok esetben csak javítás történik, máskor javítás­fonos hölgyek kikeresték. Ma már ugyanezt lehetetlennek ítél­ték meg a pontos név, illetve a pontos cím hiányában. Ez az eset véletlen is lehetett, mert Horváth Józsefié, a telefonos szolgálat vezetője elmondta, a bejelentett üzleteket, iparoso­kat, foglalkozás alapján is meg tudják keresni. Közölni tudják a keresett te­lefonszámot, akkor is, ha csak azt az utcát ismeri az érdeklődő, ahol az ismerőse lakik. A név szerinti keresésnél azonban némi bonyodalmat okoznak a gyakori személynevek. Ha például Kovács Józsefet keresi valaki, akkor a tudako­zóban egy belső szabályozás alapján egyszerre csak négy te­lefonszámot adnak meg, hogy ne foglalják le túl sokáig a vo­nalat. Ha nem voltak jók a meg­adott számok, lehet újra tár­csázni a 09-et. A tudakozó közelmúltban bevezetett szolgáltatása a vára­kozás perceit elviselhetőbbé tevő zeneszó, de emellett mintha pusztán a telefonköny­vet helyettesítenék, pedig ma­radtak a régi szolgáltatások is. Úgymint a telefonos ébresztő, megtudhatjuk milyen számokat húztak ki a lottón, a színház és mozi műsorról, valamint az or­vosi ügyeletről is tudnak felvi­lágosítást adni. P. E. sál is megoldható esetekben is alkatrészt cserélnek alkalmaz­nak a szerelők. A szolgáltatást igénybe vevők becsapásának korlátlan lehetőségeit az alkat­rész-beszerzések teremtik meg. A „gyorsítottan” beszerzett al­katrészekre többszörös felárat számítanak, a normál árat fize­tők pedig gyakran a vállalt ha­táridőn túl is várakozhatnak. Az alkatrészek minősége rendsze­rint kifogásolható, hibásak, vagy rosszul méretezettek, mert jelentős részben KGST-piacról, vagy egyéni gyártóktól szerzik be őket. A szervizekben munka­lapot ritkán alkalmaznak, így a vállalás határidejének, várható összegének, a garanciális jo­goknak a rögzítése elmarad. A szolgáltatók, vállalkozók azonban maguk is gondokkal küzdenek. A végzős tanulók ál­talában azonnal saját üzletbe fognak. A vállalkozás bővítése már csak azért is rendkívül ne­héz, mert a kontárok jelentős munkalehetőségektől fosztják meg a törvényes munkavállaló­kat. A hitelfeltételek pedig ked­vezőtlenek, és emellett magasak az adók és a tb-járulék. (MTI) A Monarchia utolsó rúgásai Pécsi Kisszínház Horvát Színháza: A kadét A fogyasztóvédelem az autójavításról Sok a kifogásolnivaló a vállalkozók munkájában

Next

/
Thumbnails
Contents