Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
1993-07-12 / 188. szám
8 ü j Dunántúli napló 1993. július 12., hétfő Az elmúlt évtizedekben új utcák, város és falurészek épültek magánerőből Megtanulhatnák a politikusok Hazát épít, aki házat épít Ma már mind kevesebben vállalják a nagy kalandot, az építkezést Keserűséggel fűszerezett örömmel olvasom, hogy a kormány foglalkozik a lakásépítések fokozott támogatásának gondolatával. Jó harminc éve, minden rossz gazdaságpolitika közepette, abban láttam a legfontosabb reális jobbítási lehetőséget, hogy legalább a lakosság lakásépítkezéseit támogassuk. Meggyőződésem szerint ugyanis, hosszú távon nem kell félteni azt a népet, bármilyen rossz kormányzat is vezesse, amelyet hagynak építkezni. Ital helyett lakást Mint mindig, ezt a meggyőződésemet is gyakorlati tapasztalatok támasztották alá. Azt már akkor sokan felismerték a nyugati közgazdasági körökben, hogy a német gazdasági csodának az volt az egyik fő motorja, hogy a háború során elpusztult lakások helyett az újak millióit kellett gyorsan felépíteni. Ezen az alapon végeztem a 60-as évek elején felméréseket Tatabányán a bányászok között. Kiderült, hogy az a bányász, akik családi házat épített, 30 százalékkal több szenet termelt, mint az, aki ingyen kapott lakásban lakhatott a lakótelepen. Azt már csak a helybeli tapasztalat igazolta, hogy az előbbiek között kevesebb volt az alkoholista, kevesebb a válás. Könnyű volt kiszánptani, hogy az állam számára milyen jó üzlet volt a magánerős lakásépítés, hiszen az adott kamatkedvezmények tízszeresét hozta a többlet szén- termelés. Pár év múlva Bábolnán igazolódott be, hogy a nagyobb teljesítményre való ösztönzés és a tömény alkohol fogyasztásának visszaszorítása azzal sikerült, hogy a dolgozókat lakásépítésre szervezték. Mellékesen egy nagyon szép kertváros is felépült, aminek mai vagyonértéke talán nagyobb, mint az egész állami gazdaságé. Az építés -életforma Sajnos az akkori politika mindaddig ragaszkodott a családi házakkal szemben a házgyárban készített bérkaszámyák építéséhez, amíg futotta a pénzéből. Szerencsére a pénz elfogyott, és így indulhatott be a 70-es évektől kezdve a nemzetközi mértékkel mérve is nagyarányú lakásépítés. A csökkenő munkaidő, majd a növekvő infláció fokozta a lendületet. Számos olyan falut találtam, ahol ez alatt a húsz év alatt nagyobb lakásterület épült, mint előtte száz évek alatt. Nemcsak évente 60-70 ezer egyre nagyobb és egyre szebb családi ház épült, hanem a meglévőket is bővítették, szépítették. Nem is beszélve a nyaralók és hétvégi házak százezreiről. Ahhoz nem volt és máig sincs érzékük a gazdaságpolitikusainknak, hogy az építkezések nagyobb kereseti igényt, ennek következtében jobb munkahelyi teljesítményt váltanak ki, és hogy az építkezések közös munkába fogják össze nemcsak a családot, de a rokonságot, barátikört is. A házépítők nemcsak a ház, de a társadalom tégláit is egyre jobban összetapasztják. Amikor a rendszerváltozás végre lehetőséget teremtett arra, hogy a társadalom egészségesebben épülhessen, a kormányzat gazdaságpolitikusai, de még az ellenzéki pártoké is, tűrhetetlennek tartották, hogy az infláción ne csak az állam keressen, hanem a lakáshitelek adósai is. Törvényes úton, de minden idők minden törvényfilozófiájával ellentétben, egyoldalúan felbontották a lakossággal kötött hitelszerződéseket, bevezették az inflációval lépésttartó hitelkamatokat, de nem vezették be az ennek megfelelően növekvő béreket és nyugdíjakat. Ezzel a szorgalmas és takarékos családok százezreit hozták nehéz anyagi helyzetbe. Ennél is nagyobb bűn volt az, hogy elvették a lakosság házépítő kedvét. Ezek után ki bízhat abban, hogy a jelenlegi és a tervezett kedvezményeket nem fogja majd a következő kormány ismét semmisnek tekinteni? Az otthonokban dől el jövőnk Ki érez lelkiismeret furdalást azért, hogy azóta tört részére csökkent a kisemberek lakásépítkezése, viszont megsokszorozódott a kocsmaépítések száma? Akinek nincs birodalma a jövőben, akinek nem érdemes családi házra takarékoskodni, az a kocsmák forgalmát támogatja. Különösen igaz ez olyan nép esetében, amelyik a szebb és jobb lakásért, családi házért hajlandó szinte minden szabadidejét feláldozni. Márpedig a mi népünk megmutatta, hogy ilyen. Ezt nem látják be a politikusok, pedig irodalmunkból is tanulhatnának. A század legnagyobb magyar prózaírója, Móricz Zsigmond már hatvan évvel ezelőtt azt írta az általa szerkesztett Kelet Népe minden számának címszalagjára: Ne politizálj, építkezz! Kopátsy Sándor Máriagyűd egyik legszebb épülete Szép kert teszi a házat otthonná Néhány virágtól otthonosabbá válik a ház Sorház a szigetvári Damjanich utcában Fotók: Löffler Gábor és Szundi György
