Új Dunántúli Napló, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-10 / 186. szám

1993. július 10., szombat uj Dunántúlt napló 9 Beszélgetés Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével A bölcsek köve nincs a birtokunkban — Elnök Úr! A mai képviselő minden korábbi elődjénél köze­lebb került a választókhoz az­zal, hogy a parlamenti üléseket a tévé és a rádió közvetíti. A közvéleményben már fel is me­rült, hogy némely honatya ösz- szetéveszti a közszereplést a szerepléssel. Nem gondolja, hogy a választópolgár negatív következtetésre jut a parlament életébe való bepillantás révén? Képviselői szerepértelmezések- Ez világszerte ismert prob­léma. Kétségtelen azonban, hogy nálunk néhány ok miatt még fokozottabban jelentkezik. Tény, hogy aki csak bepillant, vagy belehallgat a munkába, nemcsak az ismereteit gyarapít­hatja, hanem az ellenérzések erősödését is megélheti. Miért? Mindenekelőtt azért, mert mind a rádió-, mind a tévéközvetítés csak a törvényhozói munka egyes szakaszait mutathatja be. A képviselői, törvényalkotói te­vékenység fontos részét tevő bizottsági ülések a háttérben maradnak. De a plenáris ülé­seknek is csak egy szelete lát­ható, hallható. így aztán az ér­deklődő nem is mindig tudja pontosan, hogy miről van szó, illetve a törvényalkotás mely szakaszába kapcsolódik néző­ként, hallgatóként. Őszintén meg kell mondani, hogy még egy felkészült politikusnak is nehéz e részekből az egészre következtetni. Ezért mi azt ajánljuk a közve­títőknek, hogy mindig adjanak bevezető, átkötő szöveget a pontos tájékoztatás érdekében. Az is érthető, hogy az emberek egyfelől magasabb színvonalú vitát szeretnének, másfelől pe­dig közérthetőbbet. Nem köny- nyű e kettős követelménynek egyszerre eleget tenni. Átalakulásunkban viszonylag korán került sor a szabad vá­lasztásokra. Hiszen ez volt az egyik fontos feltétele a békés átmenetnek, s annak is, hogy létrejött a sokat emlegetett sta­bilitás. Ám ez azzal is járt, hogy nemcsak a választóknak volt kevés idejük ajelöltek és irány­zatok pontosabb megismeré­sére, hanem maguk a pártok is gyorsított menetben keresték azokat a személyeket, akik a népakarat szószólói lehetnek. És látjuk azt is, hogy felkészült­ség, szorgalom, tűrőképesség szempontjából is eltérések van­nak a képviselők között, pártke­retektől függetlenül. Döntő többségük vállalja és teljesíti nehéz feladatát, ám vannak olyanok, akiknek kisebb a te­herbíró képességük, vagy más­képpen értelmezik a képviselői felelősséget. A törvényjavaslat hosszú útja- Hány törvényt fogadtak el a mostani időpontig?-Június közepéig 329 új, il­letve módosított törvényt fogad­tunk el, valamint 278 ország­gyűlési határozatot. Tehát né­hány elvi állásfoglalással, nyi­latkozattal együtt több, mint 600 olyan jogszabályt alkotott a Ház, amely az országnak és ál­lampolgárainak a jövőjére meg­határozó hatású lehet. Én is kapok leveleket, ame­lyekben felvetik, hogy miért nem tárgyalunk le egyvégtében valamely javaslatot. Ha ezt ten­nénk, valóban könnyebben kö­vethetnék az útját. Ázonban ez nemcsak óriási időpazarlással járna, hanem gyakorlatilag is megvalósíthatatlan lenne. A törvényjavaslat ugyanis a beter­jesztés után a bizottságokhoz kerül, ott megtárgyalják és az így kialakított állásfoglalás is­meretében zajlik az általános, hasonlóképpen a részletes vita. Amíg a bizottságok módosító javaslataikat kialakítják, a ple­náris ülés mással foglalkozik.- Mit gondol, a mostani ház­szabálynak milyen szerepe van abban, hogy a T. Ház képe nem mindig méltányos módon ala­kul? Új házszabály az utolsó évben- A magyar parlament örök­lött házszabállyal dolgozik. Nem a szabadon választott tes­tület alakította ki. A kezdet óta tudjuk, hogy új házszabályra lenne szükség. Ez azonban csak kétharmados támogatással szü­lethet meg. Sokan felismerték a változtatásra érett pontokat - példaként éppen a napirend előtti felszólalásokat is említhe­tem az újraszabályozás sürge­tővé vált. Bizonyos szabályozá­sokat pártközi megegyezéssel elvégeztünk, most azonban már benyújtották a bizottságilag előkészített átfogó módosítást, amely reméljük, megfelelő tár­gyalások után, legalább a ciklus utolsó évében kedvezőbb vita­feltételeket teremt az eddigiek­nél.- Elnök úr, mivel indokol­ható, hogy oly sok törvényt mó­dosít az országgyűlés? Közte olyanokat is, amelyeket már ez a testület fogadott el?- Azzal, hogy a törvények je­lentős része öröklött és a parla­mentáris demokráciánkban a többpárti viszonyok közepette, a szabad piacgazdaság kereté­ben csak módosított változatban szolgálja a fejlődést. S mivel az új törvények megalkotása rend­kívül időigényes, ahol lehet, módosításokkal élünk. Lega­lább is egy ideig. Ami pedig az általunk hozott törvények mó­dosítását illeti, nos, nem állítjuk magunkról, hogy a bölcsek kö­vének birtokában vagyunk.- Vegyük például a szövetke­zeti törvényt.- Államjogi, gazdasági szempontból példanélküli ne­hézséggel álltunk szemben. Előttünk még senkisem vitte véghez, hogy miképpen lehet a kényszerszövetkezetek tagságát átvezetni a tulajdonosok kiválá­sát, illetve szabad szövetkezését biztosító formákba. Legfeljebb velünk párhuzamosan kísérle­teztek másutt is. Amikor a szö­vetkezeti törvény, illetve a kár­pótlással kapcsolatos törvény- alkotási igény fölmerült, akkor mind a gyors döntésnek, mind a hosszan érlelendő változatok kidolgozásának voltak szószó­lói. Az Országgyűlés az idő és a részletezés tekintetében egy­aránt közbülső megoldást vá­lasztott. Nem azért, mert min­denképpen a középúton kívánt maradni, hanem mert ez látszott célszerűnek. Vállalta, hogyha kell, módosítja a maga törvé­nyét. Akik ebben csak a negatí­vumot látják, azok számára hangsúlyozni kívánom: az ön­korrekció nem a gyengeség jele, hanem a demokrácia erejének a bizonyítéka. Hiszen azt tanú­sítja, hogy az országgyűlés a já­ratlan úton haladva tanul a ta­pasztalati tényekből s viszony­lag rövid időn belül képes felül­vizsgálni a döntéseket, sőt ki is javítani azokat, ha erre van szükség. A Atülés, zászlócserével- Szeretném véleményét kérni a frakcióváltásokkal, kiválások­kal, az immár divatnak is te­kinthető képviselői átütésekkel kapcsolatban. Nem gondolja, hogy az a képviselő, aki vala­mely párt politikája alapján, a választók ilyen vonatkozású bi­zalmából bekerül a T. Házba, éppen a választás legitimációját rúgja fel, amikor fogja magát és átül egy másik csoportosu­lásba?- A parlamentek nagy részé­ben erre adott a jogi lehetőség. A magyar jogszabályok sem tiltják. Más kérdés, hogy ki és mivel tudja indokolni az ilyen döntést. Mindenesetre a váltás indokoltságával kinek-kinek magának kell elszámolnia.- Önmaga, a lelkiismerete, vagy a választói előtt?- Azt hiszem, hogy ezeknek az átüléseknek a mértéke és a jelentősége kisebb, mint a zaj, ami kíséri őket. Király Ernő Szabad Gyógy a Parlament folyosóján beszélget MTI FOTÓ Határ a csillagos ég? Meddig növelhetők a közterhek? Sokan követték, követik fi­gyelemmel - nem minden ag­godalom nélkül - a parla­menti, önkormányzati vitákat illetékekről, pótköltségvetés­ről, közüzemi díjemelésekről. És sokakban megfogalmazó­dik a kérdés, hogy van-e va­lamilyen kézzelfogható, ob­jektív határa a közterhek nö­vekedésének? Az embernek óhatatlanul eszébe jut a régi tanmese a királyról, aki addig emelte az adókat, amig or­szága népe siránkozott miatta. S nyomban leállította az adóp­rést, amint az emberek vállvo- nogatva, nevetve fogadták az újabb adóterhek hírét... Van ebben némi igazság. A közterhek emelésének csakugyan van objektív ha­tára. Ehhez akkor jut el a tár­sadalom, amikor az állam ugyan különböző jogcímeken növeli az elvonást egyénektől, cégektől - de bevételeinek összege nem gyarapodik, sőt esetleg csökken. Sajátossága ennek a határnak, amelyhez - félő - közel vagyunk, hogy az adóztató hatalom csak utólag veszi észre. Akkor, amikor már átlépte. Az adó a cégeknek és az egyéni termelőknek - költség; ahogy költség számukra a tár­sadalombiztosítási díj, a nyugdíjjárulék, a vám vagy az ilyen-olyan illeték. Ha ezek a költségek átháríthatok a ter­melés következő „lépcsőjére” s végső soron a fogyasztóra (pl. azért, mert az előállító monopolhelyzetben van, mint a vasút, a villamosművek vagy mert a kinálatot jelentő­sen meghaladó a kereslet va­lamiből), akkor a termelő kez­detben nem sokat törődik az ilyen, nála csak „átfutó” költ­ségtételekkel. Kivételt jelentenek persze azok, akik külpiacra termel­nek, ahol áraikat nem tudják emelni. Az export pangása vagy visszaesése az első intő jel: a közterhek súlyát a külföldi vevő nem vállalja, s inkább onnan vásárol, ahol e terhek kisebbek. Vagyis a közterhek nagysága fontos versenyté­nyező. A következő intő jel: a bel­piacon is csakhamar korlá­tokba ütközik a költségek fo­gyasztóra hárítása. A vevő ugyanis - ha jövedelme nem tart lépést az árakkal -, mér­sékli fogyasztását, s elsősor­ban a számára nélkülözhető cikkek vásárlását mellőzi. Ez­zel visszaesik a forgalom, s csökkennek az ahhoz közvet­lenül kapcsolódó adókból származó állami bevételek. A további következmény: visz- szaesik a termelés, a foglal­koztatás, ennek nyomán ismét különböző állami bevételek esnek ki. Ekkor már a befekte­tők is visszavonulót fújnak; tőkét vonnak ki az országból, s általában hanyatlani kezd a bel- és külföldi befektetési kedv. Az állami bevételek fundamentumát jelentő gazda­sági pezsgés tehát hanyatlásba fordul. Erősödnek az adók le­gális elhárítását célzó törekvé­sek, egyidejűleg felduzzad a „második”, az adó eltitkolá­sára alapuló gazdaság. Ez a szféra pedig annak kínál előnyt, aki vállalja a cinkosság kockázatát, s megrendelőként nem kér számlát... Ilyenkor egyébként a nehezen ellen­őrizhető üzletek is hatalmasra nőnek, s a gazdaság áttekint­hetetlenné válik. Innen már csak egy lépés a határ, amikor megmosolyogják, kinevetik a gazdaság szereplői a hatósá­got. Mert tudják: „csak” ható­ság és nem mindenhatóság. Bácskai Tamás __ _ r Földgáz Eszak-Dunántulon Az észak-dunántúli régióban a földgázszolgáltatás szempont­jából még meglévő fehér folto­kat szándékozik felszámolni az Észak-dunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság - jelentette be az igazgatótanács első ülését követően Tamás Tibor vezér- igazgató. A tervek szerint az idén ti­zenkilenc Győr-Moson-Sopron megyei, nyolc Komárom-Esz- tergom megyei és hét Vas me­gyei települést kapcsolnak be a földgázellátásba. Földgázt kap egyebek között Komárom, Tata, Nyergesújfalu és Bicske. A vezérigazgató ugyanakkor azt is elmondta: nem céljuk valamennyi telepü­lést ellátni földgázzal, ahol ugyanis ez a megoldás gazda­ságtalan, ott más lehetőséget kell keresni. A szakemberek megítélése szerint a régió számára kedvező feltételeket, fejlesztési lehető­ségeket kínál, hogy ebben a tér­ségben épül ki az a gázszállító vezeték, amely a nyugat-euró­pai gázhálózathoz való csatla­kozást biztosítja. Határnyitás Dombegyházánál? A Békés megyei önkor­mányzat és az illetékes köz- társasági megbízotti hivatal szorgalmazza a dombegy­házi ideiglenes határátkelő megnyitását a július 15-e tá­ján várható újabb „törökjá­rás” elviselhetőbbé tétele érdekében — nyilatkozta az MTI munkatársának dr. Je­szenszky Géza, a Békés megyei képviselőtestület al- elnöke, aki egyben a gyulai határállomásnál kialakult nehéz helyzet megoldására alakított válságstáb veze­tője. Már a hét végén újabb török rohamra számítanak, így az esetleges magyar­román megegyezés révén a dombegyházi-kisvarjasi - a javaslat szerint csak a ro­mán és a magyar állampol­gárok által használható - átkelő lényegesen teher­mentesíthetné a gyulai-gyu- lavarsándi állomást. É vszázadok óta az lehetett polgár, akinek ugyan nem voltak feudális előjogai, anyagilag mégis független volt. Azaz polgár volt a városi iparos és kereskedő, ha vagyonnal rendelkezett. Függetlenségét az biztosította, hogy a termelés­ben, a gazdaságban működtetett vagyonából a mindenkori hata­lomtól független jövedelem származott. A múlt minden pol­gárságának tehát a tőketulajdon volt az alapja. A rendszerváltás után ezen évszázados tapasztalatokból és a modem fejlett társadalom gyakorlatának ismerethiányából fakadt aztán az, hogy a politikai pártok, a kormánykoalícióhoz tartozók éppen úgy, mint az el­lenzékiek, a társadalmi és gaz­dasági felzárkózásunkhoz elen­gedhetetlenül szükséges polgá­rosodást így képzelték el: egy­szerűen vagyonhoz kell juttatni a tömegeket. Ebből a logikából fakadt nálunk a kártalanítás ép­pen úgy, mint azok a privatizá­ciós formák, amelyek külön­böző kedvezményeket biztosí­tanak a vagyonhoz való jutás­hoz az állampolgárok viszony­Függetlenül politikáról, hatalomról Ki lehet polgár? lag széles rétegei számára. Eb­ben a tekintetben a csehek men­tek a legmesszebbre, akik egy­szerűen állampolgári alapon szétosztják a volt állami tulaj­dont. Nálunk is voltak és van­nak ennek hívei. A várakozásoktól eltérően alakul azonban az elmúlt évti­zedekben a nálunk fejlettebb vi­lágban a polgárosodás. Nem azok válnak a politikai hatalom­tól függetlenekké, de még va­gyonosakká sem, akik vagyont örököltek vagy az osztozkodás­ból részesülnek, hanem akik a társadalmi elit tagjaivá emel­kedtek. Viszonylag rövid idő alatt ná­lunk is ez vált a jellemzővé. Ha megnézzük, kik váltak a hata­lomtól gazdasági tekintetben függetlenekké, akkor két jel­lemző kategóriára bukkanunk:- Sok százezer ember lett szinte minden számottevő in­duló vagyon nélkül kisvállal­kozó. Elsősorban nem azok, akik kedvező vagyoni körülmé­nyek között indultak, kaptak, örököltek, hanem azok, akik vagy korábban kezdték az önál­lósulást, vagy ügyesek voltak. Az ügyességük megnyilvánul­hatott akár abban, hogy olyan lehetőségek kihasználásába kezdtek, amit még mások nem vettek észre, vagy amibe fogtak, sokkal jobban csinálták, mint a konkurenseik.- Sok ezer ember lett nagyon gazdag, mert ügyesen halászott a zavarosban. Nálunk az elmúlt évek gyors meggazdagodása ugyanis nem annyira a gazda­sági teljesítménytől függött, ha­nem sokkal inkább az összeköt­tetésektől. Aki ebben kételkedik, várja meg, mi lesz a mai milliárdosok többségéből, ha egyszer kon­szolidálódnak a viszonyok és csak a teljesítményből lehet majd megélni. A közelmúltban meggazda­godottak közül azonban hiány­zik az a réteg, amelyik a nyugati világban az új polgárok többsé­gét teszi ki, a szakmai elit, az ér­telmiség. A polgárosodás ügyét szolgálni kívánó illetékesek megfeledkeztek, helyesebben nem is ismerték fel a legfonto­sabbat: a modem világban a gazdasági függetlenségnek sokkal szilárdabb alapja a ké­pesség és a képzettség, mint a vagyon. Amíg korábban a lego­kosabb értelmiségi is sokkal ki­szolgáltatottabb volt, mint egy kisbirtokos nemes, korunkban - kiegyensúlyozott, normális gazdasági viszonyok között - még a szakmunkások java is független. Függetlenek, mert a munkaadójuk megbecsüli őket, hiszen ők hozzák a legtöbb hasznot neki. Ha mégsem, ak­kor az ilyen szakmunkásokat másutt tárt karokkal várják. Kevesen vették tudomásul, hogy korunk egyik legnagyobb felszabadulását az jelentette, hogy minden szakma elitje ke­resett kinccsé vált, hogy ezek a munkaadóval szemben erőfö­lénybe kerültek. A vállalkozó­nak nem is annyira tőkére, mint sokkal inkább jó munkaerőre van szüksége. A változás így is megfogal­mazható: a múltban vagyon kel­lett ahhoz, hogy valaki gazda­ságilag független, azaz polgár lehessen. Az alkalmazott nem lehetett az. A jelenkor fejlett társadalmaiban viszont a va­gyon nem megfelelő kezekben nagyon múlandó, olvadékony, a tudás azonban alkalmazotti stá­tuszban is függetlenséget jelent. Mindebből az következik, hogy a polgárosodáshoz sokkal inkább szükség van a jó iskola- rendszerre, az értelmiség, a szakmai elit anyagi és erkölcsi megbecsülésére, mint a vagyon osztogatására. Azaz, jórészt az ellenkezőjére annak, ami a mai magyar társadalomban történik. Dr. Kopátsy Sándor i í K 4 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents