Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-04 / 150. szám

1993. június 4., péntek oj Dunántúli napiö 5 Baranyai pedagógusok és a sztrájk Szalmából, hígtrágyából és adalékanyagból szervestrágya készül Nem lesz gond a hígtrágya? Tízezer pedagógus tüntetett nemrég Budapesten az Akadé­mia és a Parlament előtt, tilta­kozásul amiatt, hogy az 1992 nyarán elfogadott törvény, amely eredetileg ez év januárjá­ban lépett volna hatályba, a szakszervezetek által hozzájá­rult egy év halasztáshoz képest még egy év késedelmet szen­vedne. Ugyanis Szabó Iván pénzügyminiszter csomagterve 1995-re kívánja kitolni az új bértarifarendszer bevezetését. Benkő Gyulát, a Pedagógus Szakszervezet Baranya megyei szervezetének elnökét arról kérdeztük, hogy a megyében élő pedagógusok bére hol áll az országos szinthez képest.-Tulajdonképpen Baranya megyében is visszatükröződik az országos kép. Területenként Pedagógiai Nyári Egyetem Pécsett Már tradíció, hogy évente megrendezik Pécsett a Pedagó­giai Nyári Egyetemet. Idén jú­nius 30-án kezdődik az egy he­tes program, melyre még várja a megye, a régió, az ország érdek­lődő pedagógusainak jelentke­zését a szervező intézmény, az Apáczai Csere János Nevelési Központ művelődési háza. A kurzus az alternatív pedagógi­ákkal, a progresszív elméletek­kel és gyakorlati eredmények­kel ismerteti meg a résztvevő­ket, hazai és külföldi előadók segítségével. Kaposvár ellenében Pécs Kisdiákok számára országos természetvédelmi vetélkedő megszervezésén álmodoznak a Mecseki Kulturpark vezetői, ami egyelőre Baranya és So­mogy bevonásával sikerült is. Nemrégiben, a Madarak és Fák Napja alkalmából Pécsett és Kaposvárott a kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Házzal közösen szerveztek környezet­és természetvédelmi vetélkedő­sorozatot, melynek döntője jú­nius 7-én, hétfőn Pécsett lesz. A két város legjobbjai mérik össze erejüket amolyan akadályver­seny keretében, melynek indi- tóállomása a pécsi állatkert lesz. Elszámolható üzemanyagárak Június 1 -jétől megváltoztak az APEH által a magánszemé­lyek gépkocsihasználatának el­ismert üzemanyagárai. Az ólommentes benzinek közül a 91-es 71,50 forint, míg a 95-ös elfogadott ára 73,50 forint/liter. Az ólomtartalmú üzemanyagok közül az 92-es 74 forint, míg a 98 oktános benzin literjének el­fogadott ára 76,50 forint. A gázolajat 1-jétől literenként 60 forintos, míg az AROL-2T mo­torolajat 74 forintos áron szá­molható el. itt is eltérőek a bérek. Változó a kép az önkormányzatok intéz­ményekhez való hozzáállása te­kintetében is. Van olyan hely, ahol már most felhozták a bére­ket az új bérrendszer szintjére, rendezték a vezetők pótlékait, és van ahol nem. Vannak olyan önkormányzatok, ahol nincs pénz, és a hozzáállásuk sem olyan az oktatásügyhöz, mint kellene. Ha a megyei átlagot nézem, biztos, hogy nem va­gyunk az élen az átlagbéreket il­letően. Konkrét adatokkal nem tudunk előállni, hiszen évek óta nem készülnek statisztikák.-Honnan lehet akkor tudni, hogy hol áll a megye?- Egyrészt onnan, hogy azért vannak információink. Mint ahogy az elmúlt években mi is készítettünk intézményekre Harmincnyolc arany, 68 ezüst és 52 bronzérem. Rövi­den így összegezhető az 1993-as megyei borverseny végeredménye, amelyen zömmel a tavalyi szőlőter­mésből készült borok kerültek megmérettetésre. A májusi, pécsváradi verseny díjkiosztó ünnepségét tegnap délután a Baranya Megyei Köz­gyűlés épületében tartották. Megnyitójában dr. Kurucsai Csaba, a Megyei Közgyűlés al- elnöke azt kívánta, hogy a bor­termelők az 1996-ban me­gyénkben megrendezendő Bor­termelők Világkongresszusára úgy megerősödjenek, hogy méltó módon bizonyíthassák, mire képesek történelmi borvi­dékeinken. Majd Buzássy Lajos, a Szőlő- és Bortermelők Egye­sületének megyei elnöke szólt a a versenyre nevezett borokról. Jó-közepes minőségűnek érté­kelte a leadott mintákat, el­bontva, kulcsszámokra vetítve bértáblázatot. Ilyenek készül­nek más megyékben is, ennek alapján, a megyék között ter­jedő információ az, amiből le­het következtetni arra, hogy ál­lunk. Tehát intézményenként és területenként nagy differenciák adódnak, 1500-2000 forintos át­lagbér különbségek vannak a megyében.- Mi az őszre tervezett sztráj­kig a szakszervezetek teendője?- Megalakult az országos sztrájkbizottság, és a területi bi­zottságokat is létre fogjuk hozni. A tárgyalások a kor­mánnyal a nyár folyamán lezaj­lanak. A követelésünk, hogy 1994. január 1-én be kell ve­zetni az új bértarifarendszert. Hogy hogyan és miből? Segí­tünk kitalálni. mondta, hogy a megye területé­ről 89 termelő nevezett 159 bor­ral, melyeken kívül horvát, szlovén és olasz borok verseng­tek az érmekért. A Termelői Nagydíjat a vil­lányi Szőlő-Bor Kft. érdemelte ki öt aranyérmes borával. Négy aranyat Seusek Béla hosszúhe- tényi termelő, valamint a pécsi Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet ért el. A kutató termelői különdíjat is kapott. A Pannon- vin Rt. és Gere Tamás villányi termelő három-három arany­éremnek örülhetett, és ennyit ért el a horvátországi kutjevói kombinát is. A legmagasabb pontszámért 1969-es olaszrizlingjével a Pannonvin Rt. kapott Nagydíjat. A legmagasabb pontszámú vö­rösbor tulajdonosaként a villá­nyi Szakmunkásképző Intézet, míg a rosé bor kategóriában Polgár Zoltán villányi termelő kapott különdíjat. Balog N.- Milyen egy pedagógus­sztrájk? Hiszen nincsenek személyes tapasztalataink.- Amit én el tudok képzelni, hogy bezár az iskola és nem működik. Sok egyéb megoldás is szóba került, például az, hogy nem írunk be a naplóba, vagy csak megőrzést vállalunk, taní­tást nem. De sztrájk az, amikor nem működik a rendszer. Csak így elképzelhető.-Ez azt jelentené, hogy az óvodától az egyetemig minden bezár?-Igen, bár arról nem tudok nyilatkozni, hogy a felsőokta­tási intézményekben hogyan lesz, hiszen ők más szakszerve­zethez tartoznak, bár most szo­lidaritásukról biztosítottak ben­nünket. Trianon ellen, Pécsett A felvonulók egy része a szervezőket, a szervezők pedig a sajtót okolták azért, hogy az általuk vártnál is jóval keveseb­ben voltak kiváncsiak a több jobboldali szervezet által meg­hirdetett pécsi, Trianon-ellenes felvonulásra és „nagygyűlésre”. Mintegy hatvanan - főként ún. skinhead kinézetű ifjak és nyugdíjasok - gyülekeztek teg­nap délután fél ötkor a Búza té­ren, a Trianon-ellenes felvonu­lásra készülődve. A térről zász­lókkal és „Vesszen Trianon”, és „Mindent vissza” feliratú táb­lákkal vonultak a Király utcán át a Széchenyi térre, ahol - a korzózókat is számba véve, mintegy 500 ember előtt - öt órakor kezdetét vette a gyűlés. Süveges Szilárd főrendező, a Magyar Nemzeti Turánpárt ré­széről a 73 évvel ezelőtti tria­noni döntést idézte, amikor is a győztes antant hatalmak Ma­gyarország területének kéthar­madát, népességének pedig felét a környező államokhoz csatolták. A Szózat után a Mártírok Igazságtévő Bizottsága 80 esz­tendős elnöke, Bosnyák úr ka­pott szót, aki szomorúan állapí­totta meg, hogy a vártnál keve­sebben gyűltek össze, majd a magyar-ukrán szerződésre utalva feltette kérdéseit. Leg­enyhébb ezek közül: milyen jogon írnak alá szerződéseket egyesek, a nép megkérdezése nélkül? Hasonló kérdéseket fir­tatott Móré Csaba József, a Magyarok Nemzeti Szövetsége (MNSZ) országos elnöke, Sver- sics József, az 56-os Szövetség baranyai elnöke és Sasvári Ist­ván, az MNSZ megyei vezető­je is. A gyűlés vége felé a napok­ban az MDF-frakcióból kizárt országgyűlési képviselő, Király B. Izabella szólította maga köré az érdeklődőket, s mondta el nekik a tér egyik lépcsőjén ülve, nézeteit, többek között a Kár­pát-medence általa elképzelt jö­vőjéről is. P. Zs. „Környezetbarát, gazdaságos módszer a hígtrágya hasznosítá­sára” címmel tegnap gyakorlati bemutatót tartottak a Szentlő­rinci Állami Gazdaság tarcsa- pusztai területén. Dr. Jan Schulmann, a prágai székhelyű MANEKO cég ügyvezető igaz­gatója előadásában ismertette a hígtrágya hasznosítására kifej­lesztett új technológia lényegét, amellyel a kis szárazanyag tar­talmú, és eddig gondot jelentő, Csütörtök délelőtt tartotta ebben a tanévben utolsó ülését a Janus Pannonius Tudománye­gyetem szenátusa. Az elnöklő Hámori József rektor kilenc na­pirendi pontot terjesztett elő. Először - mivel a továbbiak­ban is aktuális volt - az Akkre- ditációs Bizottság állásfoglálá- sát hallgatták meg, mely a to­vábbiakban szabályozni fogja a tanszékké válás kritériumait. Leszögezték, hogy tanszék fel­állításához minimum három ok­tató szükséges, akik közül az egyik minősített, főállású egye­temi tanár kell, hogy legyen. Talán legfontosabb pontként került megvitatásra az önálló Művészeti Kar létrehozásának kérdése. Nos, a kérdés egyelőre kérdés maradt, mert bár az Akk- reditációs, Oktatási és .Gazda­sági Bizottság is melegen üdvö­zölte a létrehozandó, az ország­ban egyedülálló kar mögött álló szakmai-szellemi kapacitást, nem látták biztosítva gazdasági alapjait. A két előterjesztő, Ho- rányi Özséb bölcsészkari dékán és Keserű Ilona, a Művészeti Mesteriskola professzora azt hangsúlyozta, hogy a szenátus­környezetkárosító hígtrágyából beruházási szükséglet nélkül szilárd szervestrágyát állíthat­nak elő. Az új technológia be­vezetését a pécsi Pannónia In­nováció Rt. vállalta, a több mint félszáz résztvevő érdeklődésé­ből arra lehet következtetni, hogy a nyugaton is szabadal­maztatás előtt álló, a műtrágya felhasználást részben kiváltó ta­lálmány hazai elterjesztése rö­videsen megtörténhet. B. N. nak szavazatával voltaképp csak egy folyamat elindítására kellene igent mondania, -azaz formailag szentesíteni három, ma már működő művészeti tan­szék külön karrá való alakulá­sának támogatását. Lévén azonban, hogy az egyetem anyagi keretei kimerültek, s a folyamatos költségek fedezé­sére az előterjesztés nem tar­talmazott megoldási javaslatot, a döntést - egy új költségvetés szellemében - későbbre halasz­tották. Ez idő közben a rektor a művelődési tárca felé is képvi­seli az ügyet, s tájékozódik, mi­lyen központi keretből lehetne a létesülő kar számára pénzt sze­rezni. Az új előterjesztésnek nem csupán részletesebb, az egyszeri és állandó költségek tervét kell tartalmaznia, hanem pontosan leírnia, milyen diplo­mát is szerezhetnek majd a Mű­vészeti Kar hallgatói. Viszont háromszor is igent mondott a szenátus a Termé­szettudományi Karon létesí­tendő szakokra, azaz lesz egye­temi szintű matematika, graduá- lis és posztgraduális informati­kai tanárképzés is. M. K. Cs. L. Seusek Béla nyerte a legtöbb (nyolc) érmet Fotó: Szundi A megyei borverseny díjkiosztója Pécsett Szenátusi ülés a JPTE-n Még nincs döntés a Művészeti Kar sorsáról Gazdaasszonyt a gazdaember mellé Sikeres záróvizsgák a pécsszabolcsi szakiskolában Állami vizsgabizottság előtt mérettettek meg a Szabolcsi Ál­talános Iskola és Speciális Szak­iskola 10. osztályos tanulói. A 2 év elméleti és gyakorlati felké­szítés átfogó ismeretanyagából mind a 22 diák sikeres záró­vizsgát tett és gazdaasszony ok­levelet kapott. A szakképzés céljáról és eredményeiről kérdeztük Ist- vánder József igazgatót.- A gazdaasszonyképzést két évvel ezelőtt indította el az is­kola. A csökkent tanulói lét­szám, a középiskolai elhelye­zési nehézségek és a 16 éves tankötelezettségi korhatár te­remtették meg az igényt a 10 osztályos képzési formára. In­tézményünk ezt a felkészítést - általános iskolai keretek között- elsőként kezdte el az ország­ban, illetve hazai szinten nálunk a legnagyobb az osztály létszám. A képzés fő célja és értéke a családanyai szerepre való fel­készítés. A végzettség nem ad szakképesítést, de 8 különféle szakmai előképzettséget te­remt. A tegnapi elméleti záró­vizsgán és a megelőző 6 napos gyakorlati vizsgákkal egész­ségügyi, állattenyésztési, ker­tészeti, sütés, főzés és varrás ismereteikről adtak számot a tanulók. A záróvizsga minisztériumi társelnöke, dr. Papp Miklósáé, a Budapesti Kertészeti Egyetem tanára örömmel látja az elért eredményeket:-Sok mindent tanultak meg a diákok, amit az otthoni ha­gyományok a mai rohanó világ­ban nem biztosíthatnak szá­mukra. Ez a végzettség nem csak a fiatalok öntudatát növeli, hanem a későbbi pályaválasz­táshoz is segítséget ad. A vizsgabizottság elnöke, Litter József, a Szentlőrinci Új­helyi Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola igazgatója elégedett volt a diákok felkészítésével és ismereteikkel:-Az iskola a gazdaasszony­képzéssel olyan feladatra vál­lalkozott, mely pedagógiai, ok­tatási, nevelési és szakmai szempontból is hangsúlyozott. Ezzel a tevékenységével az in­tézmény nem csak Pécs városá­nak, hanem az országnak is egyik alapvető értékévé vált. H. Z. J. Tanári hangverseny Sásdon A zeneiskolai tanévtől .hang­versennyel búcsúzott a Sásdi Zeneiskola 9 fős pedagógus kol­lektívája tegnap este a helyi ró­mai katolikus templomban. A művészi színvonalon megszó­laltatott hangszerekkel, Bach, Schubert és más neves zene­szerzők művein át nyolc darab­bal ismerkedhetett meg a zsúfo­lásig megtelt templom közön­sége. Kedvező körülmények közt hét tanszakon folyt az oktatás az intézményben az elmúlt évtől vásárosdombói tagozattal. A növendékek száma 143-ra emelkedett, akik közül 123-an tettek sikeres hangszeres vizs­gát. Megyeri Tiborné r i

Next

/
Thumbnails
Contents