Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-18 / 162. szám (164. szám)

1993. június 18., péntek ül Dunüntült napiö 3 A volt laktanyában nem kaszálnak A volt pécsi Bajcsy-laktanya környékén élők közül egyre többen panaszkodnak légúti megbetegedésekre, allergiás tü­netekkel küszködnek. Az ANTSZ-től (volt Köjál) kapott tájékoztatás szerint a központi épület tetején lévő műszer a levegőmintából 50-100 km-re érvényesíthető levegőtisztasági és pollenérté­ket mutat ki. Egy-egy város­részre vonatkozó adattal nem rendelkeznek, minthogy a pol­lenek a légmozgás útján terjed­nek. Nem mindig a pollenkibo- csájtó hely a legveszélyesebb. A közölt adatok egész Pécs te­rületére érvényesek. Érdeklődtünk, hogy a gyó­gyító intézményeknek milyenek a tapasztalataik. A Pécsi Gyer­mekklinikán csak akut-ellátás­ban részesítik a panaszos bete­geket. A Gyermekkórház bizto­sítja a teljes gyógykezelést, mi­vel ellátási profiljuk kiterjed az allergiológiai megbetegedé­sekre is. Ebben az időszakban valóban magasabb az allergiás légúti megbetegedések, panaszok száma. A pollenjelentés szerint most van a fűfélék virágporzási főszezonja. Május végén és jú­nius első felében a legmaga­sabb, 57 a szálló pollenek száma, de ezek egész nyáron megtalálhatók. A feltételezett vadkender ideje még nincs itt. Az egész városban mind gyako­ribb az allergiás panasz, tünet, mint például a kötőhártyagyul­ladás, szénanátha és az allergiás asztma. A pollenérték majd egy megyényi területre vonatkozik, de ettől egy-egy mélyebben fekvő helyen ennél is nagyobb lehet a veszélyeztetettség. En­nek tudható be a kertvárosiak, így a laktanya környékén lakók panasza is. A volt Bajcsy-laktanya körüli tisztázatlan tulajdon-viszonyok is közrejátszanak a gondozat- lanságban. Pedig üzletek, vál­lalkozások találhatók ott, kollé­gium, kemping, barkácsköz­pont, fűrésztelep, sőt még vére­bekkel védett honvédségi terü­let is. A gaz mégis óriásira nő. Ki a terület gazdája? Több is van. A Városgondnokság még nem kapta meg gondozásra, csak amennyiben közterület lesz. A rendezetlen helyzet mi­att nincs, aki lekaszáltassa a fü­vet, a gazt, vagy gyomot irtson. A Pécsi Önkormányzat ren­deletben határozta meg a pol­lenveszély elleni teendőket. A rendelet kimondja, hogy min­denkinek a saját területén végre kell hajtani a gyomirtást, a fű­kaszálást, akár magántulajdo­nos, akár intézményi. A város tulajdonában lévő ingatlanon a Városgondnokság végzi el a parlagfű visszaszorítását. A rendelet abból indul ki, hogy a pollenveszély elleni védekezés, a kaszálás, gyomirtás, olcsóbb, mint a megbetegedések kezelé­sére, a gyógyszerekre fordított összeg. Rozvány György A hét törzs emlékére A fák a múltban gyökereznek Sokaknak mond még vala­mit: Erzsébet királyné fái... Talán ez is: hagyásfák. S mi­lyen kiterjedt hagyományai vannak nálunk annak, hogy egy-egy ismertebb történelmi személyiség - mint II. Rákóczi Ferenc, vagy Patkó Bandi - en­nek a derék fának az árnyéká­ban pihent, vagy éppen egyko­ron maga ültette volna. Régi és szép szokás a hoz­zánk képest néha kortalannak tűnő fákra bízni gondolataink megőrzését. Ezért nagyobb visszhangot érdemlő kezdemé­nyezése most Tóth Aladárnak, a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság területrendezőjének: emlékfa-ültetési akció a honfog­lalás közelgő 1100. évforduló­jára. Egyelőre szűkebb szakmai berkekben ismert a gondolat, egyebek között azért is, mert - hallottuk az ötlet szerzőjétől - gyakorlatilag csak az erdészek­nek van módjuk megfontolni a felhívást. A faültetés ugyanis a hét törzsnek állít majd emléket, s a felnövekvő, fává terebélye­sedő csemetecsoportnak előbb-utóbb nagyobb helyre lesz szüksége. „ ... saját elhatározásából és nem főnöki utasításra... ” - szól a felhívás az ország valamennyi erdészének. Hosszú életű fák ke­rülnek majd - remélhetőleg va­lóban minden erdészetünkben, azoknak valamennyi kerületében - a földbe, tölgyek és hársak. A baranyai kezdeményezéshez te­hát az állampolgárok közül csak kevesen csatlakozhatnak. A ké­sőbbiekben ugyanis a fák neve­lése, ápolása is hosszabb időt igényel, s ha „a hét törzs” nem válhat közüggyé, közkinccsé, akkor csak az erdészetekben tud­ják ezt a hosszú távú ápolást biz­tosítani. így egyszerű a válasz arra a kérdésre: hol lehet megfelelő számú csemetéhez jutni? Tóth Aladár véleménye: nincs az az erdész, aki a saját kerületében ne tudna ilyenekről! Meijük re­mélni, hogy ha valóban országos akcióvá szélesedik a megyénk erdőgazdaságából indult kezde­ményezése, elsőként Baranyából jelenthetjük: minden erdőkerü­letben elültették - nem főnöki utasításra - a hét honfoglaló törzs emlékét őrző, 1996-ra meggyökeresedett fákat! Mészáros A. Nemzetközi földrajzi szakülés A Janus Pannonius Tudomá­nyegyetem TTK általános tár­sadalomföldrajzi és urbaniszti­kai tanszéke nemzetközi, nyil­vános szakülést tart ma 9 órától 12.30-ig a JPTE Ifjúság útja 6. C épület 4. emeleti földrajzi előadójában. Előadók: prof Adam Jelonek (Krakkó), Lengyelország né­hány jellegzetes népesedési problémája címmel, dr. Czes­law Guzik (Krakkó), Agrárföld­rajzi kérdések Lengyelország­ban címmel, és prof. Robert Tych (Blackburg, USA), Etno- lingvisztikai problémák az USÁ-ban címmel. Népszerű a víkendvonat Kedvező fogadtatása volt a Dombay-tóhoz először indított víkendvonatnak. Múlt szombaton már reggel 7 óra előtt sokan várakoztak a pé­csi Főpályudvaron: üdülők, ki­rándulók, napi vendégek, fiata­lok, öregek. Simon György, a MÁV Pécsi Igazgatóságának osztályveze­tője figyelemmel kísérte az utasszám alakulását és a sikeres premiert. Már az első napokon észrevételezte az utazóközön­ség az esti visszatérő vonat hiá­nyát. A MÁV vezetői mérlegelve a felmerült igényt úgy döntöttek, hogy e hét végén, szombaton és vasárnap is 19.53-kor elindítják Pécsváradról a vonatot, amely 20.35-kor érkezik Pécsre. RGy. Rádiósjubileum Nyíregyházán A Pécsi Rádió hétvégi műsorából Kellemes délelőttöt igér a hallgatóknak a Pécsi Rádió szombati Jó pihenést! című ze­nés magazinműsorának, szer­kesztője Kovács Imre a zenéket válogató Kovács Attilával egye­temben. A nyitó hírcsokor és lap­szemle után hangképekben számolunk be Pécs város fel­ajánlása 50. évfordulójáról, a péntek esti Széchenyi téri püs­pöki nagymiséről és a felajánlás megújításáról. Foglalkozunk a Népi vallá­sosság a Kárpát-medencében című konferenciával, a mohácsi Határon innen-határon túl című rendezvénnyel és megtudakol­juk, hogyan szerveződik a ka­posvári püspökség. S még két cím az első órából: „Emlékké­pek az Európa Parlamentből”, ahol a pécsi stúdió munkatársa készített riportot. „A találkozó 17 pillanata” - avagy montázs a XII. Országos színházi talál­kozó hangszalagra rögzített in­terjúiból. A műsor második órájában: Vendégségben a budapesti Tö­rökvész utcában Zenthe Fe­rencnél. A Tenkes kapitánya Siklósra készül, hogy ő is segít­sen a nehéz sorsú siklósi váron, ahol 30 éve készült az azóta is sikeres filmsorozat. A hetvenen túl is fiatalos művész szívesen beszélt életéről, pécsi és siklósi emlékeiről. Bemutatjuk a Toldi Mik- lós-díjas Hang János pécsi isko­laigazgatót és a szombati maga­zinműsorban azt is elmondjuk, mit fogtak ki a baranyai horgá­szok az önállósággal. a hétvégi sportösszeállítás ismerteti a 900 éves Mohács sportfesztiváljának programját, kiemelve, hogy vasárnap a PMSC ellen mohácsi színekben játszik Détári Döme és az ola­szosan szólva: fantastico ... Nem árt az óvatosság, itt a nyár, az iskolai szünet nem kezdődhet komolyság elleni vé­delem, azaz a „100-as FAK­TOR” nélkül! - állítják a Pécsi Rádió szombat délutáni fiata­loknak szóló közszolgálati mű­sorának szerkesztői: Laci és Robi (Zsoldos és Kárász). Természetesen ismét elké­pesztő történetek elevenednek meg az adásban, például az első beszélgetés egy hihetetlennek tűnő találkozásról szól, hogyan reggelizett együtt egy magyar lány Michael Jacksonnal? Á folytatás sem lesz keve­sebb, hiszen még a Guiness re­kordok könyve sem számol be egy olyan szenzációról, mint például a pécsi Vegyipari Szak- középiskola diákjai produkál­nak: röplabdamérkőzés első vé­rig - azaz 24 órán át. A stúdió soros vendége el­mondja véleményt arról az állí­tásról is, miszerint tovább él a hagyomány: protekció nélkül szinte lehetetlen bejutni a Színművészeti Főiskolára. S ha a már a színi mesterségnél tar­tunk, egy igazi sztár, Eperjes Károly beszél kamaszkora leg­szebb nyaráról. Színházi találkozó - Pécs Katona és Bartók: Akárki Sínké László és Csákányi Eszter Fotó: Tóth László Az Akárki talán olyan régi, mint maga az emberiség. Első emlék róla a középkorból ma­radt fenn, s azóta időről időre megihleti a „modern” színpadi szerzőket is. így történt ez a fi­atal magyar drámaíró, Kárpáti Péter esetében is, akinek mora­litásjátékát a budapesti Katona József Kamrája és a dunaújvá­rosi Bartók Kamaraszínház tár­sulata mutatta be Zsámbéki Gábor rendezésében. Hogy miről szól a darab? Akárkiről - azaz mindenkiről. Lehetne neki bizonyára más címet is adni, csupa-csupa ba­nalitást, ’’így halunk meg min­den este”, mondjuk, amit min­denki tud, s amibe már lusták vagyunk minden alkalommal beleborzongani. Ezért jó mégis, ha nagynéha, például egy színházi előadás formájá­ban, szembesülünk életünk legnagyobb kérdésével: minek, mivégre, ha egyszer majd úgyis.. ? A színház szempontjából azonban van itt még egy, lega­lább olyan fontos kérdés: mi­ként lehet ezt a „sztorit” ezred­szer hitelesen és megrendítően eladni? Másképp ugyanis nincs sok értelme. Kárpáti természetesen mai Akárkit írt meg Emma (Csáká­nyi Eszter) személyében. Aki Pesten (hol is máshol...) él, elvált, nagylányát neve!(get)i, valahol egy lakásközvetítőnél húzza az igát, félbolond és nyomorult ügyfelek járulnak eléje, akikkel nem tud mit kez­deni. Ezenkívül még rengeteg dolga van, el kell mennie a Pa­tyolatba, lemosni az ajtófélfát, egyebek. Rögtön a darab elején érezzük, hogy ebből happyend nem sülhet ki. Ezt talán Csáká­nyi habitusa és játéka túlságo­san is nyilvánvalóvá teszi. A személyek, akik körbeveszik beszélnek hozzá, néha úgy tet­szik, értik is egymást, hogy mit beszél a másik, azonban ez nincs így. Akárki mégiscsak Valaki, aki titokzatos és meg- ismerhetetlen, ezért marad egyedül a világban. A népes szereplőgárdával, remek színészekkel - Sinkó László, Benedek Miklós, Máthé Erzsi, Szacsvay László, Bíró Krisztina, Bodnár Erika - dol­gozó előadás azonban csak az utolsó percekben, a halál utáni jelenetben lesz igazán kemény, addig kicsit forgatókönyv-sze- rűen folynak az események - úgy mint mindennapi életünk. De a szlogennel ellentétben, az élet mégse színház. (Méhes K.) Három vélemény a fesztiválról Vitathatatlanul fontos ese­mény volt Pécs és a megye kul­turális életében az elmúlt másfél hét, a XII. Országos Színházi Találkozó ideje. A szerdán be­fejeződött találkozóról olyanok véleményét kérdeztük, akik zsűritagként, nézőként, szerve­zőként tartottak ki rendületlenül a 15 hazai színház és a temes­vári társulat összesen 17 pro­dukciót felvonultató fesztiválja alatt. P. Müller Péter kritikus hiva­talból nézte végig az előadáso­kat, a zsűri tagjaként. A június 28-i eredményhirdetés előtt csak általános tapasztalatairól beszélhetett:- A válogatás megfelelő mó­don reprezentálta az idei évad kőszínházi kínálatát. A nagyon arányos összeállításban vidéki és fővárosi rendezők éppúgy he­lyet kaptak, mint neves művé­szek és pályakezdők, de a kü­lönböző műfajok is képviselve voltak. Mindez egy vidéki szín­ház évi repertoárjára emlékezte­tett. P. Müller Péter szerint az előadások mintegy harmada gyengének volt mondható, s hi­ányolta a fesztiválról a kiugró színészi, rendezői teljesítmé­nyeket is. Inkább a karakterala­kítások között talált emlékeze­tesekre. Úgy látja, ennek az az oka, hogy a mai magyar színházból hiányoznak a karizmatikus egyéniségek.- Voltak azonban művészileg magas fokon létrehozott előadá­sok is - mondta még. - Azt pe­dig igen kedvező tendenciaként értékelem, hogy a hazai, ha­gyományosan beszédközpontú színházban a látvány erőtelje­sebb szerepet kapott. A fesztivál egyrészt a szakma számára volt fontos: alkalmat adott arra, hogy a szakemberek találkozhassanak egymással. Az pedig kifejezetten ajándék Pécsnek, hogy a 11 nap alatt az ország vezető társulatait láthatta a közönség. H. I. Gy. Az utolsó előadás szüneté­ben, arra kértük dr. Stark And­rás pszichiátert, mondaná el vé­leményét mint néző a színházi találkozóról.- Láttam a temesváriak elő­adását, az Albee-darabot, a Botho Strauss-t, a Katharina Blum elveszett tisztességét, és ezt a mostanit, az Akárkit. Ügy gondolom, hogy Pécsnek na­gyon jót tesz ez a színházi talál­kozó. Azt sajnálom, hogy csak idén rendezik meg itt, és nem minden évben. Mert jó össze- mérési lehetőség lenne a pécsi színház számára is, biztos, hogy jó irányban serkentené. És jó ki­tekintés a helyi közönségnek.- Milyen színvonalúak voltak az előadások?- Igyekeztem biztosra menni, olyan darabokat kiválasztani, amelyekről azért sejtettem, hogy izgalmasak lesznek. Egy­ről nem tudtam, a temesváriak­ról, de mivel tavaly nagyon jók voltak a marosvásárhelyiek, akik itt szerepeltek két darab­bal, ezért most elmentem meg­nézni a Scapin furfangjait. Na­gyon szomorú, szívszorító elő­adás volt, mert benne volt az ak­tuális romániai helyzet, a rácsok mögöttiség, a gyanakvás, az ag­resszió, a kölcsönös vádasko­dás. Az Idő és a szoba például csalódás volt a Szikora János rendezte Nyár után. Többet vár­tam magától a darabtól és az ő rendezésétől. Az első felvonás még kicsit álomszerű, kicsit Tavaly Marienbados volt, de a második felvonásban, ahelyett, hogy az egész értelmet kapott volna, szétesett a számomra.-Mi volt a legnagyobb él­mény?- A legemlékezetesebb a Katharina Blum volt, talán azért, mert Bereményi Géza át­dolgozása olyan nagyszerűen idézte föl a mai magyar helyze­tet. Fantasztikus, sodró lendületű előadás volt, kitűnő színé­szekkel. Cs. L. Lezajlott a találkozó, meg­könnyebbülten sóhajthatnak fel a rendezők: sikerült. Simon Ist­vánt, a Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatóját az egész fesztivál szervezéséről, lebo­nyolításáról kérdeztük.- A Színházművészeti Szö­vetség tavaly ősszel keresett meg bennünket, vállalnánk-e a házigazda szerepét: örömmel mondtunk igent. Persze, csak részben sejtet­tük, ezzel mibe vágtunk bele. Ám végül is minden ment a maga útján, egyedül az volt za­varó, hogy április közepéig nem tudtuk, kik és hányán jönnek. Hogy miként sikerült, annak megítélése nem az én dolgom, túlságosan benne voltam az események forgatagában, hogy ezt megállapíthassam. Annyi biztos: a nagyszínház majdnem mindig telt házzal ját­szott, a kamaradarabokért pedig szinte verekedtek az emberek. Kell ennél több? És a visszajelzésekből tu­dom, hogy a vendégek, a szín­házak is jól érezték magukat Pécsett. Tordy Géza például egy es­tére jött eredetileg, de négy na­pig itt maradt.- El kell mondanom, mind­ebben nagy szerepe volt az írott és elektronikus sajtónak, ame­lyek folyamatosan, nap- ról-napra foglalkoztak a talál­kozóval, interjúkkal, kritikák­kal, programajánlókkal. Ez az érdeklődés a résztve­vőkben is jó benyomást keltett. M.K, helyeztek el az egykori műsorszóró üzem épületén, amely ma a Nyír­egyházi 107-es számú Ipari Szakkö­zépiskola és Szakmunkásképző Inté­zet TMK-műhelyének ad helyet. Hatvan évvel ezelőtt, 1933. június 18-án avatták fel Nyíregyházán az akkori legnagyobb teljesítményű vi­déki rádió-adóállomást. A jubileum alkalmából csütörtökön emléktáblát

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents