Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)
1993-06-16 / 160. szám (162. szám)
8 aj Dunántúli napló 1993. június 16., szerda Nem mindegy, mit írsz alá, de az sem, hogyan! Ha aláírunk valamit, az mindig bizonyos felelősséggel és nem egyszer kockázattal is jár. S most tessék! Itt egy újabb „kockázati tényező”. Megjelent ugyanis egy könyv, Az aláírás grafológiája címmel. Ha pedig valaki e könyvet elolvassa, bizonyosan kedvet érez majd arra, hogy minél több aláírást begyújtson környezetéből, majd alapos tanulmányozásuk után levonja az elemzett kézjegyek tulajdonosaira vonatkozó következtetéseit. De mi is ez a titkos fegyver? A grafológia a kézírás elemzésének tudománya. Azon a felismerésen alapszik, hogy a kézírás, ez a tanult tevékenység a felnőtté válás idejére automatikussá válik, s azok a sajátosságok, melyeket eközben felvesz, bizonyos tulajdonságokra, személyiségjegyekre, hajlamokra, képességekre utalnak. A kézírás és az egyén jellemző tulajdonságai közötti összefüggés lehetőségét már a 17. század elején felvetette Camillo Baldo, bolognai profesz- szor, s a grafológia a 19. század végére vált kiforrott, elismert tudománnyá. Az 1920-as évekre - amint a modem grafológiára nagy hatást gyakorló mélylélektannak - a grafológiának is komoly iskolája alakult ki hazánkban. 1930-ban jegyezték be az írástanulmányi Társaságot s nem sokkal ezután az íráskutató Intézetet. Aztán? Aztán sokáig mélységes csend. A grafológiát, a lélektanhoz hasonlóan, kiiktatandó, polgári áltudománynak minősítette a mindenüvé beférkőző politika. S bár pár esztendeje már néhány szakkönyv - jobbára reprint - is napvilágot látott, s több tanfolyamon is oktatják a kézírás elemzését, a törés hatása máig érezhető. Kétségtelen azonban, hogy a grafológia nálunk is reneszánszát éli, s nemcsak a női magazinokban. Most, hogy már nem babra, hanem privát profitra megy a játék, egyre több, komoly álláshirdetésben olvashatjuk: a jelentkezést kézírásban kérjük. Bizonyos, hogy ilyenkor a hirdetés feladója grafológushoz fordul, mert fontos számára, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal válassza ki a megfelelő embert. E reneszánszra érzett rá a budapesti Animus Kiadó az említett könyv megjelentetésével. A könyv tudós német szerzői pedig, mint írják, azért fordítottak kitüntetett figyelmet az aláírásokra, mert manapság egyre inkább tért hódít a gépi írás, egyre nehezebb hosszasabb kézíráshoz jutni, s ilyet kifejezetten kérni - mint egy álláshirdetésben - nem minden esetben lehetséges. Szerencsére azonban az aláírást még ma sem helyettesítik holmi számítógép billentyű megnyomásával, s az aláírás is sokmindent elárul gazdájáról, ha nem is annyira árnyaltan és pontosan, mint egy hosszabb folyamatos kézírás. A könyv azzal indul, hogy áttekinti azokat a fontosabb írásjegyeket, amelyek alapján a grafológus levonja következtetéseit. Ezt követően történelmi személyiségek, színészek, írók, festők, politikusok és „hétköznapi emberek” aláírásán mutatják be a szerzők, mire utalhat mondjuk a kezdőbetűk nagysága, az írás dőlésiránya, nyomása, olvashatósága, árkádos, girlandos vagy szögletes volta. Megtudhatjuk a két német grafológus vélekedését Napóleonról és De Gaulle-ról, Gorba- csovról és Elvis Presley-ről, Hitlerről és Greta Garbóról, Einsteinről és Marlene Dietrich- ről. A kiadó felkérte az egyik hazai grafológusképző iskola vezetőjét, írjon egy magyar fejezetet a német szerzők munkájához. W. Barna Erika „választottjai” közül említsük meg Petőfi Sándort, Márai Sándort, Karinthy Frigyest, Rákosi Mátyást, Esterházy Pétert, Hau- mann Pétert. Ha megkérdezik, mit kapunk a könyvtől, a recenzor válasza: elsősorban népszerű ismeretterjesztést, szórakoztató olvasmányt. Grafológussá - erre okkal figyelmeztetnek a szerzők is - nem válunk tőle. Ahhoz bizony kemény munka, sokéves tanulás szükségeltetik. Azt azonban senkisem tilthatja meg, hogy a könyv elolvasása után „szakértő” pillantásokkal méregessük felebarátaink aláírását. (Dr. Albert Lang - Alfonz Lüké: Az aláírás grafológiája 229 Ft.) Deák Lőrinc Október 1-jétől 10% áfa? A kormány úgy döntött, hogy október 1-jétől javasolja módosítani az áfatörvényt, de arra is felkészült, hogy képviselői módosító indítvány esetén már augusztus 1-jétől bevezesse a 10 százalékos adókulcsot, az eddig 6, illetve 0 százalék helyett. Ezt a kormányszóvivői tájékoztatón közölte a Pénzügyminisztérium illetékese. Bártfai Béla helyettes államtitkár arról is tájékoztatást adott, hogy 15 ezer forint jövedelemig, illetve nyugdíjig kompenzációra számíthatnak a polgárok. Az önkormányzati rendszer működési zavarai A szabadság édes mámorában elveszett az együttműködés szándéka is Saját intézmények hiányában a kistelepülések nagyobb szomszédaik szolgáltatásaira szorulnak. A szalántai óvodába is több településről járnak gyerekek. Fotók: Löffler Gábor Az önkormányzatokról rendezett fórumot a közelmúltban Pécsett az SZDSZ. A tanácskozáson részt vett Pálné dr. Kovács Ilona, az MTA Regionális Kutatások Központja Dunántúli Tudományos Intézetének igazgató-helyettese is. A helyi köz- igazgatás több mint másfél évtizede kutatási témája. Kandidátusi disszertációját is ebből a témakörből írta, s annak idején szakértőként részt vett az Önkormányzati törvény előkészítésében. Vele beszélgettünk az önkormányzati rendszer működésének zavarairól.- Az önkormányzatok működésének neuralgikus pontjaira egy elkövetkezendő kormányzati hatalomnak - legyen az bármilyen - valamiféle választ kell adnia - mondja elöljáróban. - Nagyon sok olyan működési zavar van, amely főként gazdasági válsággal, a pénzszűkével, az igazgatási ismeretek hiányával, az átmeneti helyzettel, az új modellel magyarázható. Ugyanakkor sok az olyan kardinális probléma is a területi igazgatásban, amelyeket csak a törvények módosításával lehet korrigálni. A centralizáció tünetei- Eléggé uralkodó nézet, hogy az Önkormányzati törvény alapjában jó, csak a későbbi szabályozás rontotta le a benne rejlő lehetőségeket.-A magyar önkormányzati törvény európai léptékben is rendkívül liberális, tehát lényegesen többet enged meg az ön- kormányzatoknak, mint amit általában a nyugat-európai területi közigazgatás. Ugyanakkor kerettörvény jellege miatt eleve magán hordozta a veszélyforrásokat, hiszen nem épültek bele garanciák arra, hogy a későbbi, immár nem kétharmados többséget igénylő központi jogalkotás nem korlátozhatja ezt az ön- kormányzati szabadságot. Az Alkotmány is, az Önkormányzati törvény is azt ígérte, hogy önkormányzat-uralmi lesz a magyar közigazgatás, a legtöbb helyi ügyet az önkormányzatok fogják gyakorolni, s ehhez képest az állam szerepe csak kisegítő lesz. Nem ez a tapasztalat. A centralizáció tünetei rendkívül erőteljesek. A későbbi hatásköri törvények már nem minden esetben az önkormányzatok hatásköreit állapították meg, hanem ágazatoknak alárendelt dekoncentrált közigazgatási szervek vagy a köztársasági megbízotti hivatal hatáskörébe adtak helyi ügyeket. Számos olyan feladat lett államosítva, amely korábban tanácsi, s elsősorban megyei tanácsi hatáskör volt. A belülről döntéseiben szabad önkormányzati szektor mellé - annak lehetőségeit szűkítve - kiépült egy kizárólag ágazati minisztériumoknak alárendelt területi szintű államigazgatási szektor. Miközben liberális az önkormányzati rendszerünk, mégis centralizált a területi közigazgatás. Ez a kettősség nemcsak ellentmondás, de nem is hatékony. A fel nem ismert egymásrautaltság- Az önkormányzatoknak azonban egymással is sok rendezetlen ügyük van.- Óriási politikai erénye köz- igazgatásunk modellváltásának, hogy történelmünkben először minden település - még a legkisebb is - megkapta az önkormányzás jogát. Igen ám, de az így szétforgácsolódott igazgatási rendszert most nem fogják össze integrációs csomópontok. Majd minden önkormányzat egy kicsit önmagába zárkózott, még ízlelgeti a szabadság édes mámorát, s annak semmiféle eleméről nem hajlandó lemondani az integráció javára. Pedig nyilvánvaló, hogy szükséges az együttműködés, az összefogás, a társulás a hatékonyabb, ésszerűbb működéshez, hiszen a kisebb települések önkormányzatai intézmények hiányában nem tudják az ellátást önmaguk megszervezni, rá vannak utalva a szomszédok szolgáltatásaira. Csakhogy az ilyen fajta együttműködés kérdéseit a jog jelenleg nem rendezi. Ezáltal kiszolgáltatott az intézményt használó önkormányzat és az állampolgár is. A szóba jöhető, illetve a korábbi integrációs csomópontok közül van is, meg nincs is a megye, felbomlottak a korábbi kiskörzetek, a szétesett a város- környéki és a társközségi szisztéma. Helyükbe léptek elvileg a körjegyzőségek, ám ez az integráció jóval lazább, mint az előző volt. Korábban volt 1500 tanács, s közülük 700 közös tanács volt. Most a 3100 települési önkormányzathoz képest 2000 jegyzőség van. Jellemző tendencia, hogy azok a községek is, amelyek körjegyzőségbe tömörültek, csak önálló jegyzőre várnak, s abban a pillanatban kiválnak. A jogi szabályozatlanság mellett tehát hiányzik az egyébként egymásra utalt önkormányzatoknak a rendezett együttműködési kapcsolatra irányuló szándéka is.- Miért nem lehetett ennek a kerete a korábbi hagyományok alapján a megye?- A megye korábban a kormányzat szándékközvetítője szerepét töltötte be, így alapvető ellenérzés volt - s maradt is még jócskán - vele szemben. Túl jól sikerült a megyék legyengítése Ezért lett a megye olyan köz- igazgatási egység a rendszerben, amely azokat a feladatokat látja el, amiket a települési ön- kormányzatok nem akarnak, vagy nem képesek ellátni. Mostanra kiderült, hogy túlságosan is jól sikerült a megyék legyengítése, s hogy valamit tenni kell velük. Mert valamiféle területi integrációra szükség van. Ha másért nem, hát azért, mert Nyugat-Európában azt tapasztalhatjuk, hogy a regionális köz- igazgatás szerepe erősödik az európai integrációs folyamatokkal párhuzamosan. Erre a magyar közigazgatás teljesen felkészületlen. A kormányzat ugyan a köztársasági megbízottakat szeretné legfőbb területi közjogi méltóságokként láttatni, de ez rendkívül nehéz lesz, mert például az Európai Régiók Gyűlése elfogadott egy chartát, amelyben egyértelműen benne van: a régiók együttműködésének alanyai csak a képviselettel rendelkező, választott testületek lehetnek. Ezek pedig - ha tetszik, ha nem - jelenleg nálunk a megyék közgyűlései. Karcsúsítani kell!- Amelyek gyakorlatilag funkciók nélkül maradtak. Mi lehet a további sorsuk?-A kérdés teljesen nyitott. Alapvetően két alternatíva van: a területi - regionális vagy megyei - képviselettel rendelkező szervek vagy a települési érdekeket fogják képviselni, vagy a kormányzat szerzi meg magának a megyei önkormányzatokat. Ez utóbbira egyértelmű szándékokat lehet érzékelni a Belügyminisztérium közigazgatás-korszerűsítési programjában, amely a megyék megerősítését az önkormányzatok jogainak és hatásköreinek korlátozásával látja megoldandónak. Én és intézményünk - a megyék szövetségének megbízásából már két éve dolgozunk a reformon - pont ellenkező véleménnyel vagyunk: a dekoncentrált közigazgatást - már 30 féle ilyen hivatal van! - és a köztársasági megbízottaknak már valódi politikai hatalommá felpumpált hatáskörhalmazát kellene célszerűen, alaposan karcsúsítani. Azok a döntések, amelyek főként politikai mérlegelés alapján születhetnek - regionális érdekek képviselete, munkaerő-politika, környezet- védelem stb. - kerüljenek ön- kormányzati hatáskörbe.-Az önkormányzatok tiborci panasszavakat hallatnak az állami finanszírozjásásukról.- A pénzhiány felemlegetése érhető és részint szükségszerű is, hiszen az önkormányzati rendszert éppen a gazdasági válság mélyén vezettük be. Több pénzt előteremteni aligha lehet, a finanszírozási rendszerben azonban igen is elképzelhetők alapvető módosítások, amelyek a gazdálkodás ésszerűségét, tervezhetőségét növelik az önkormányzatoknál. Kényszerpályák Egy teljesen más forrásszerkezet kellene. Jelenleg az ön- kormányzatok forrásaiban lényegesen nagyobb az állami támogatások aránya, mint a tanácsrendszer idején volt. Noha a támogatások többsége normák alapján jut az önkormányzatokhoz, azok mégis kényszerpályára kerültek, mert meglévő intézményeiket működtetniük kell, ugyanakkor az állami normatívák egyike sem finanszírozza teljesen a tényleges és kötelezően ellátandó funkciót. A fejlesztések finanszírozása látszólag a legdemokratikusabb: míg korábban a megyei tanács, most többségében a parlament osztja szét a támogatásokat. De ez a döntési mechanizmus lassú és nehézkes. Önmagában is nonszensz, hogy mindenféle helyi ismeret nélkül a parlament bíráljon el többezer támogatási kérelmet. Szinte természetes, hogy ezt döntéselőkészítés előzi meg, többnyire a Belügyminisztérium részéről. Ezáltal a támogatási rendszer centralizáltabb, átláthatatla- nabb, ellenőrizhetetlenebb, arctalanabb, befolyásolhatatlanabb és koncepciótlanabb, mint valaha. S nem lehet rá önkormányzati stratégiát építeni, mert évenként változik, milyen fejlesztéseket favorizál az állam. Helyben bölcsebben- Mi lehet a megoldás?- Az elosztás mechanizmusát is dekoncentrálni kellene. Ettől ugyan nem lesz több a kevés pénz, de az adott terület problémáinak közvetlen ismeretében térségi döntésekkel a kevesebb pénzt is célszerűbben, bölcsebben lehet felosztani. Felvethető a személyi jövedelem- adó önkormányzatoknál maradó hányadának növelése, illetve több központi adóbevétel megosztása. Ölyan struktúra kell, amelyben az államnak csak a kifejezetten hátrányos helyzetű önkormányzatokat szükséges támogatnia. Ehhez viszont az államháztartás reformja szükséges, mert helyi adóztatással az önkormányzatok aligha juthatnak számottevő pénzforráshoz, amikor a központi adóztatás minden helyi jövedelmet elszív. Ezt nem figyelembe venni, nem más, mint struccpolitika. Dunai Imre Állami céltámogatással épül Pécsett a Magyarürögi úti szennyvízhálózat. Ezzel a támogatási formával az a baj, hogy parlamenti odaítélésének mechanizmusa lassú és nehézkes. X *
