Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)

1993-06-13 / 159. szám

MA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ANTAL, ANETT nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.46 nyugszik 20.42 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-től 18 óráig a 415-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: BÉKÉSSY GÁBOR A fejedelem Az Antal ősi név, amelynek jelentése egyelőre nem tisztá­zott, bár sokan a latin eredetre hivatkozva a latin fejedelem szóból eredeztetik. Az bizo­nyos, hogy Antonius az egyik híres római nemzetség neve volt, amelyből aztán személy­név lett. Jelentésére nézve még Victor Krugnál találunk utalást, szerinte az „ante” előljárószóra emlékeztetve az értelme „elnök, elöljáró”. A magyarországi ka­tolikus liturgikus naptárban Krisztus testének és vérének ünnepe (Űrnapja) és Páduai Szent Antal egyháztanitó emlé­kezete is ma van. O Kézműves tábor Kánban. Nem meghívóval, hívogatóval váiják Kánba azokat az érdek­lődőket, akik részt kívánnak venni a június 14-től 18-ig tartó kézműves táborban. A ma- gyarmecskei általános iskola kézműves műhelyének tagjai váiják a táborba barátaikat, is­merőseiket, akiknek kedvük van agyagozni, nemezelni, gyöngyöt fűzni és egyéb móká­kat űzni. O Gyermekszínjátszó feszti­vál. A Weöres Sándor gyer­mekszínjátszó fesztivál bemuta­tóira kerül sor ma Pakson, a vá­rosi művelődési központban. A bemutatókon fellépnek többek között az ostffyasszonyfai Veö- res Színjátszó Csoport, a látrá- nyi Rumli Pupendáré Csoport, az Inárcsi Színjátszók, a kapos­vári Bárczi Színjátszó Csoport, a debreceni Alföld Gyerekszín­pad valamint a Kunhegyesi Színjátszók. O Áldás szálljon ez házra. Vá­logatás jelent meg a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet gondozásában a magyar gyer­mek- és jeles napi dalokból és európai népek gyermekdalaiból. A daloskönyvet összeállította és válogatta dr. Várnai Ferenc. O „Szól a kakas már... Az igen népszerű, a nagykani­zsai Hevesi Sándor Művelődési Központban lebonyolított nép­zenei sorozat negyedik bemuta­tójára június 14-én, hétfőn kerül sor a kamarateremben. A Mu­zsikás Együttes mutatja be mű­sorát, közreműködik Tóth Il­dikó és Farkas Zoltán néptánco­sok. Időjárás Gyakran megnövekszik a gomolyfelhőzet és több helyütt számítani lehet záporesőre, zi­vatarra. Néhol jégeső is előfor­dulhat. Helyenként viharossá fokozódik az északnyugati szél. Vízállások: Mohács 302 cm, apadó, 22,4 fok, Őrtilos -68 cm, apadó, 18,0 fok, Barcs 60 cm, áradó, 17,2 fok, Drávaszabolcs 111 cm, apadó, 20,1 fok. 6 Új VDN von i KRÓNIKA VDI1I krónika! Smetana Ágnes és Horváth Márton Üvegművészek kiállítása nyűt meg tegnap a pécsi Parti Ga­lériában, a Káptalan utca 4. szám alatt. A munkák három hétig láthatók és meg is vásárolhatók. Képünkön a művészek és alkotásaik Fotó: Löffler Gábor 04 - 05 - 07 MAI MŰSOR Film O Mezőgazdaság diákszem­mel. Szép sikereket értek a pé­csi diákok a Mezőgazdasági Múzeum által meghirdetett „Hazánk mezőgazdaság diák­szemmel” elnevezésű országos pályázaton. Dolgozatával má­sodik díjat nyert Auth Szilvia, külön jutalmat kapott Czink Andrea es Lang László a Gyár­városi Általános Iskolából, va­lamint Tomola Tibor, az Isten­kúti Általános Iskola tanulója. O Halfogóverseny. A bissei Hunyadi HE június 19-én a bis- sei tavon nyílt felnőtt halfogó versenyt rendez. Részt vehet minden horgász, aki rendelke­zik állami horgászjeggyel. Ne­vezés a helyszínen 6,30 órától. A verseny 7 órakor kezdődik. Királyegyházán egy pajtában szénakazal gyulladt meg. A tűz veszélyeztetett egy teherautót és egy munkagépet, ám a sziget­vári tűzoltók gyors beavatko­zása következtében a gépekben nem esett kár. Dunaszekcső külterületén mikrobusz és egy személyautó ütközött. A Ford személygép­kocsi két utasa a kocsiba szo­rult, könnyebb sérülést szenved­tek. A mohácsi tűzoltók kiérke­zéséig a mentősök a sérülteket a kórházba szállították. Siklós-Gyüdön a Kossuth u. 39. szám alatt az istálló mellett lévő szalmakazal fogott tüzet. A tüzet a siklósi tűzoltók oltották el. Van ötös A 24. játékhéten egy darab öttalálatos szelvényt találtak, nyereménye a jövedelemadó le­vonása után 7 224 389 forint. A négyesekre 206 411 forintot, a hármasokra 1727 forintot, a ket­tesekre 80 forintot fizetnek. O Önkormányzati támogatás. A fiatal házaspárok első lakás­hoz jutásának önkormányzati támogatásáról készült második negyedévi névjegyzék terveze­tet hagyják jóvá a paksi önkor­mányzati képviselők a június 15-én megtartandó testületi ülé­sükön. A tanácskozáson többek között megtárgyalják még a PSE-ASE együttműködés szempontjait a közös labdarúgó szakosztály üzemeltetésére, va­lamint a katolikus egyházzal kö­tendő megállapodás tervezetét is. O Családi hétvége. Családi hétvégét szervezett a Magyar Vakok és Gyengénlátók Orszá­gos Központjának Tolna me­gyei szervezete ma Váralján, az ifjúsági táborban.. A szervezet a résztvevőknek biztosítja az ebédet, a programban szerepel felnőtteknek és gyermekeknek játékos ügyességi vetélkedő, va­lamint „Ki mit tud?”. O Óvoda társadalmi segítség­gel. A somogymeggyesi ön- kormányzat döntése értelmében még az idén megépül az óvoda a tavaly megvásárolt családi há­zas ingatlanon. A Fő utca 24-es szám alatt a szükséges bővítési és átalakítási munkákat még a nyáron elvégzi egy helyi vállal­kozó. Az önkormányzat számít a lakosság támogatására is, már csak azért is, mert ha felépül a gyermekintézmény, megoldó­dik a napközibe járó alsó tago­zatos iskolások ebédeltetése is. O Tv-adás Mohácsról. Az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója ma 18 órakor a tv 2-ön Mohács fennállásának 900. évfordulója alkalmából emlékműsort sugá­roz. Az itthon forgatócsoportja fél órás összeállításában csak arra vállalkozott, hogy felvil­lantson néhány epizódot, jelleg­zetességet a város életéből, ar­culatából, az ott élő nemzetisé­gek életéről. A műsor szerkesz­tője Kurucz Gyula, rendező Jós- fay György. O Aktfotók és festmények. „A gondolataimat megpróbálom le­írni, képen vagy festményen megmutatni, mert számomra ezek a kapaszkodók” - írja a Nagyatádon élő és alkotó Be- nács István, akinek kiállítását holnap nyitják meg a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelő­dési Központban. A művészi alkotásokat Prikk Imre tanár ajánlja a látogatók figyelmébe. Park: A kéz, amely a bölcsőt ringatja (lélektani krimi - f5, 7, 9). Jó idő esetén a 9 órai előadás a kertmoziban! Uránia: A dupla O kölyök (bűnügyi vígjáték - f5, f7, f9). Apolló: Hanta-palinta (francia vígjáték - 4, 6, 8). Apolló klubterem: Arizonai álmodzók. Rendezte: Emir Kus- turica (f6, 8. Pécsi Autósmozi, vásártér: Harapós nő. Fsz.: Anna Parri- laud (21.30). Szigetvár: Kampókéz (6, 8). Rádió PÉCSI RÁDIÓ 8.30 Magazinműsor. 10.00 Mű­sorzárás. 13.00 Horvát és szerb nyelvű műsor. 14.00 Német nyelvű műsor. 15.00 Kíván­ságműsor. 16.00 Pannónia Rá­dió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00 Regionális német nyelvű műsor. 19.00 Esti zene, sport, információk. 19.30 A MR német nyelvű műsora Pécsről. 20.00 A MR horvát nyelvű mű­sora Pécsről. 20.30 A MR szerb nyelvű műsora Pécsről. 21.00 Műsorzárás. Televízió MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1 8.05 Csodálatos a világ. Am. ism. film (ism.) 8.30 Vasárnapi turmix. 11.00 Hazanéző. 11.45 Zenebutik - Zenehíd. Juhász Előd műsora. 12.50 A 700 éves Svájc, Négynyelvű történelem egy hazában. 13.25 Csendül a nóta. 13.55 Gazdag part. Costa Rica. 14.31 Arthur C. Clarke ti­tokzatos világa. Angol ismeret- terjesztő dokumentumfijm.. 15.00 Sopianae Open 93. Ösz- szefoglaló a június 5-6-i golf bajnokságról. 15.40 „Familiy- fest 93’ az Egyesült Világért”. 16.35 Örömhír. Egyházi műsor. 17.00 Walt Disney bemutatja. 18.45 Szerencsekerék. 19.20 A HÉT. 20.00 Híradó. 20.25 Vá­zák meséi. Kentaurok lakomája. 20.45 Sztáro(c)k. Brian May. 21.15 A vidéki lány. Fran­cia-svájci film. 23.10 Ezredvégi beszélgetések. 23.45 Curtis Blow és a Grandmaster Flash. TV 2 8.05 Videák. Diákvideósok ma­gazinja. 8.30 Gyerekeknek. 9.00 Telejáték. 9.12 Ünnepi Ének. 9.15 Kakaókoncert. 10.00 Három kívánság. 10.50 Gólya­hír. Vetélkedő. 11.20 „Mily kedves a Te hajlékos”. Az iten- tisztelet kánonja. 11.50 Amed­dig a harang szól. 12.00 Nóta­szó a Kalocsa Csárdából (ism.) 12.15 Gazdaképző. 12.45 SOr- SOk. Munkavállalók maga­zinja. 13.25 K + P. Szolgálta­tóműsor. 13.50 Országjáró suli-buli. 14.30 ... és még egymillió lépés (ism.) 15.20 A színházi fesztivál mai programja A Pécsett zajló színházi ta­lálkozó mai programjában a bu­dapesti Vígszínház előadásában Bernstein: West side story című, kétrészes musicalját lát­hatják az érdeklődők. A darabot Eszenyi Enikő rendezte, az elő­adás megtartására technikai okokból nem Pécsett, hanem a Kaposvári Csiky Gergely Szín­házban kerül sor 18 órai kez­déssel. A Pécsi Kisszínházban (Anna u. 17.) 20 órakor a törzsasztal vendége Ascher Tamás. A Pécsi Művészetek Házában 20 órakor „Nem bánok semmit sem” címmel Vári Éva nagysi­kerű Edit Piaf-műsora hangzik el. Közreműködik Papp Zoltán és Háry Balázs. Mese Szaltán cárról (ism.) 15.43 Magyarország - Ausztria. Női röplabda EB-selejtező. 16.43 Geopolis. A France 2. vi­lágpolitikai sorozata. 17.30 Delta. Tudományos híradó. 18.00 Körzeti tévéstúdiók mű­sora. 18.43 Gyerekeknek. 18.55 Família Kft. 19.30 Kulcs a Manderley házhoz - avagy fe­dőneve Rebecca. Amerikai film. 2. rész. 21.20 Telesport. Benne: Női kosárlabda EB döntő. HBO 17.30 Babar: Királyi kísérlet. Francia rajzfilm. 18.00 Rendőr­akadémia 3. Am. vígjáték. 19.30 Rendőrakadémia 4. Am. vígjáték. 23.00 Az Ipcresdosz- szié. Angol krimi. MECSEK TV (Ma csak a megye kábelrendszerein) 19.00 Műsorismertetés. 19.04 Frakk, a macskák réme. 19.12 R. N. T. 19.30 Állatshow Mari- naland-ban. 20.05 Baranyai Magazin. Témáink: Kozármis- lenyi karriertörténet; ENSZ őr­naszádok Mohácson; Belvárosi parkolókálvária; Kirakat. 20.45 Jókis buli a középkorban - am. filmvígjáték. 22.15 Heti ho­roszkóp. 22.20 Erotika. DUNA TV 16.00 Hírek, műsorismertetés. 16.05 Évforduló. 16.10 Békére várva. Dokumentumfilm. 16.50 Vilárkórus 91. 17.35 Fekete Villám kalandjai. Kana­dai-francia tévéfilmsorozat. 18.00 Magyar évszázadok. II. Lipót a magyar nemesség. 18.20 Mesesarok. 18.35 Posta­bontás - Hírek. 19.00 Tiszta Amerika. Magyar film. 21.00 Látogatóban András Károly po­litológusnői. 21.20 Fiatal művé­szek hangversenye. 22.00 Du- nasport. Magyarország - Auszt­ria női röplabda EB-selejtező. 22.20 Évforduló. 22.25 Hírösz- szefoglaló. RTL 6.00 Játék gyerekeknek. 6.15 Bevberly Hills Teens (ism.) 6.40 Lucky Luke (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család (ism.) 7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek. 8.30 Dinoszauru­szok völgye. 9.00 Hanna-Bar- bera parti. 9.30 Scooby Doo. 10.00 Művészet és küldetés. 10.05 Csodálatos nő. 11.00 Vissza a múltba. 12.00 Tequila és Bonetti. 12.55 Az apám föl­dönkívüli. 13.25 A Munster csa­lád. 13.55 A rejtemes sziget. 15.50 Flash. 16.50 Északi-part. 18.45 Híradó. 19.10 Különeges nap. 20.15 Rudi Carrell-show. 21.55 Tévétükör - magazin. 22.40 Késői kiadás. 23.00 Forma-1. 0.50 4-es csatorna. 1.25 Borzasztó kedves család (ism.) 2.00 Ki itt a főnök? (ism.) 2.30 A Főnök (ism.) 3.25 Be­szélgetés (ism.) 4.15 Robbané­kony (ism.) 4.40 Gyilkosság a hobbija (ism.) Szigetvári sportsikerek A Magyar Értelmi Fogyaté­kosok Sportszövetsége és a Down Alapítvány az idén elő­ször rendezte meg Budapesten a Népstadionban az értelmi fo­gyatékosok országos atlétikai bajnokságát. A több mint 300 versenyző között a szigetvári Tinódi Lantos Sebestyén Álta­lános Iskola kisegítő tagozatá­nak tanulói is felsorakozhattak 4 sportolóból álló csapatukkal. A gyermekek utazási költségeit - iskolai támogatás híján - a he­lyi FIDESZ szervezet vállalta magára. Bence Roland (3 arany, 1 ezüst), Horváth Zsolt (2 ezüst, 1 bronz), Kuti Attila és Unger Melinda 1-1 bronzéremmel gazdagították a csapat érem­gyűjteményét. í í I H IjUf IÍC1 Ííi j Eladó 333 ö-öl szőlő hétvé­gi házzal Alsómakárban. Érdeklődni: Pécs. Táncsics M u. 55. (76705) Tóparti nyaraló befejezés előtti állapotban sürgősen áron alul eladó. ..Horgász­tó" jeligére a Rákóczi út 34. alatti hirdetőbe. A pogányi tónál festői kör­nyezetben 220 D-öl gyü­mölcsös kis faházzal, kúttá! eladó. 415-000 Balog Nán- dor. (7328) Fizetési könnyítéssel Bala- tonmárián vízközeli villa áron alul eladó. I.á: 2.3 M Ft. Telefon: 82/321-974 (T/228)________________ Felújításra szoruló kisebb házat vennék 600.000 Ft-ig. Pécs belváros előnyben Készpénz 76647 " jeligére az Uj DN Ferencesek u. 1. hirdetőbe. (76647) Körpanorámás Donátusi 7600-01 szőlő eladó. Érdek­lődni: 331-991 telefonon 16 óra után. (87780) Eladó Csányoszró.Szabad- ság u. 25. sz. közp. fűtéses családi ház nagy területtel. Érdeklődni: Szentlőrinc. Erzsébetu. 67. (863S7) Pécs közelében műhelynek való épület sürgősen eladó. Ipari áram. központi fűtés, víz van. Érdeklődni: min­dennap 18 óra után Mária dűlő 5-ben. (76616) Szlivennél két és félszo­bás. parkettás, telefonos la­kás eladó. Telefon: 313-307(76699) Bútorozott szobá ján. 15- tel kiadó. Érdeklődni: 72/331-685-ön de S-10-ig (76706) 48-as térnél összkomfortos garzon júl. 1-től kiadó. ..Bűtorozatlan 87410 'jeli­gére a Hunyadi úti hirdető­be (87410)* A SUSOGÓ étterem bérle- ú joga berendezés nélkül, kerthelységgel, privát par­kolóval 5 éves időtartamra átadó. Érdeklődni: 336- 021 tsz. 12 órától (86449) 5 db BMW felni 185x14 Semperit gumival, 1 db olaj­égő, Zsuzsi kötőgép áron alul eladó. (76741) Zöldséges standhoz vasáll­ványok, zsámolyok, reke­szek és mérleg ölesem el­adó. Pécs, Makarenko u. 7. Varga BUTOR-BALAZS Bútorok készpénzes vétele, eladása Kertváros Hajdú Gy. 50. Telefon: 441-691 este 19-20-ig. Honeveit jércék, tyúkok és kakasok eladók. Bárdosék Pécsvárad Telefon: 262 (87402) KLASS 2 m-es kombájn el­adó Bicsérd. Rózsa F. 85. (87380) Törzskönyvezett kaukázu­si juhászkölykök, valamint személy és vagyonvéde­lemre őrző-védő kutyák el­adók. Pécs, Bánya u. 4 (87375) Kárpótlási jegyet vennék napi áron készpénzért. 72/317-943(87223) Kárpótlási jegyet vennék napi áron készpénzért. 72/323-350(87224) Kamaz bili. 6 éves lejárt műszakival reális áron el­adó. 850-es Fiat Limusin egyben vagy bontva eladó. Pécs. Aknász u. 1/1. (87119) Szamarak. Skoda Favori­tok, Dáciák, 4 ütemű Wart­burgok. trabantok kész­pénzes vásárlása Tel. 72/314-427 6 éves Ford Sierra combi 2,3 0 törött karosszéria (ol­dal sérült) egyben vagy bontv a eladó. Megtekinthe­tő: Ford-Jakon Kft melletti Interglob telepen. Telefon 72/313-329. 10-17 között. (9004) Zárt dízel Aro bontva el­adó. Pécs. Bor u. 1/1. (86460) ÍPP2 p" SsS ÉPÍTŐIPARI művezetőt német munkára felveszünk. Német nyelvtudás szüksé­ges. Jelentkezés önéletrajz­zal, útlevéllel, bizonyítvány másolatával. Kőművesek, ácsok jelentkezését is vár­juk. Kisépterv Gmk Pécs. Szabadság u. 22. (87867) TORONYI)ÁRU kezelőt (30 tonnás. 50 m magas) németországi munkára fel­veszünk. Jelentkezés öné­letrajzzal, gépkezelői jogo­sítvánnyal. Pécs, Szabadság u. 22-ben. (87868) " REDŐNY, reluxa üzletkö­tőket felveszek. Telefon: 331-177(86455) WM UTAZZON velünk Isztambulba 06.15-én. Telefon: 461 -059.46) -064. Andina esküvői ruhaköl- csönző. Harkány. Damja­nich u. 4. 93-as év legújabb modelljei. A menyecskeru­ha kölcsönzési díja üzle­tünk nászajándéka. Min­denkit szeretettel várunk. (T/249) _______________ H OMOK. kő. sóder 444-444 1993. JÚNIUS 13., VASÁRNAP 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents