Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)
1993-06-12 / 158. szám
10 aj Dunántúli napló 1993. június 12., szombat A. Jelenkor júniusi számából A Pécsett szerkesztett Jelenkor júniusi számának szépirodalmi rovatában Takács Zsuzsának, a Hollandiában élő Kibédi Varga Áronnak és a múlt század elfelejtett, rejtélyes marosvásárhelyi költőjének, Lázáry René Sándornak a verseit olvashatják az érdeklődők. Itt kap helyet Forgách András kolozsvári útirajzának második része, valamint Zalán Tibor „lassú regényének” első fejezete Papírváros címen. Berták László Kabdebó Lórántnak adott interjúja, az Elveszett otthonok vezeti be azt a blokkot, amely a pécsi költő új kötetéhez kapcsolódó írásokat tartalmaz. Márton László és Somlyó György szonettekben válaszolnak Bertók László Ha van a világon tető című szonett-kötetére, s itt olvasható Csűrös Miklósnak a műről szóló méltatása is. A júniusi számban rendhagyó módon önálló egységet képeznek azok a politikafilozófiai írások, amelyek a Janus Pannonius Tudományegyetem Politikaelméleti Műhelyében születnek. Horkay Horcher Ferenc a 18. századi skót morálfilozófia gondolkodási paradigmáit ismerteti. Alexis de Tocquevielle a nagy francia forradalom hatásáról írott művének egy részletét közli a fordító, Hahner Péter, saját bevezetőjével. Bretter Zoltán két különböző, a nemzeti kérdésben elfoglalt múlt századi liberális álláspontot vet össze, Takáts József tanulmánya azt mutatja be, hogy milyen formában jelentkezett a kiegyezés utáni Magyarországon a konzervatív és liberális gondolkodásmód. Keszthelyi András kommentárral látta el az általa fordított és közölt Michael Oakeshott-esszét, amely a politikában érvényesülő racionalizmust kritizálja konzervatív szemszögből. * Somlyó György Hommage á B.L. A la maniére de B. L. Csak a veszett fejsze nyele. Csak a beomlott ház fala. Csak a felének a fele. Csak a kiszáradt tó hala. Csak az, amivel nincs tele. Csak az űzött hiány dala. A hallali, a hallala. Az ősz nyara, tavasz tele. Csak a nagyjának apraja. Csak a semminek hűlt helye. Csak a hely izzó szelleme. S ha ellene is, általa. Hogyha nem is volt eleje, itt a vége, fuss el vala. Csak száguld mint egy Jamaha Még egy Bertók László szonett; ugyanarra a két rímre Vagy tárgya van vagy alanya. . A kettőség egy eleme. Nem tudni: ama vagy eme. Azt se, hogy eme vagy ama. Ha van apa, nincsen anya. Ha csecsemő, nincsen neme. Nem tudni: igen-e, nem-e. S hogy sohase vagy valaha. Csak száguld, mint egy Jamaha, röpíti a percek szele. Halunk vagy nem halunk bele. Ha így - ha úgy - ha se - ha ha. Ide? oda? mindegy hova. A lényeg az, hogy eleve. Pákolitz István: Fertézet Nem az fertézteti meg az embert, ami a szájba bémegyen, hanem az, ami a szájból kijő. Máté 15.11. Fertéztetünk, barátim, napra-napra, bűzlik a pokol-hányadék-szöveg; erőszak tombol, komisz gyűlölet, fröcskölnek trágár-mosdatlan szavak; az újszülött fertézetet szopik, karátos-kincses nyelvünk megkopik, hajdanta-szép búzánk ocsú, törek; hét kövér kalászt hét sovány követ, fertéztet hazúg szó-sisera-had; tengerré nő a szutykos áradat, alámosvák a sziklaszirtkövek; szennyhullám csapdos a bástyafokig, a fertéztetett megháborodik: tenger bajunkra még mi rossz jöhet?! Kiállítási napló G. Heller Zsuzsa és Gábor Áron a kisgalériában G. Heller Zsuzsa: Babel Gábor Áron: Örvény I. Számomra szembeötlőnek tetszik Gábor Áron extatikus képi világának és G. Heller Zsuzsa kerámiából-porcelánból megalkotott bábeli világmodell- jének különös, költői egymásrautaltsága, egymást kiegészítő konfrontációja. Kezdhettem volna úgy is, hogy „két fiatal, tehetséges képzőművész” alkotásaiból nyílt kiállítás az elmúlt héten a Pécsi Kisgalériában, csakhogy eleget koptattuk már a könnyen kijátszható „fiatal” jelzőt, ami különösen akkor válik bizonytalan értelmű minősítésnek, amikor a szellemi frissességet korántsem az életkorbéli nóvumok hordozzák, hanem az elmélyült- ségen, önismereten alapuló, kimunkált teremtő lendület. Az egymásrautaltság fogalma önmagában is sokértel- műen metaforikus lehet, ha arra gondolok, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Stúdióban megfordulva mindketten tanítványai voltak Fischer Ernő festőművésznek, aki a művészetet mindig is egy mélyebb világismerethez vezető „teremtménynek” fogta fel, amelynek a törvényeit, konstrukcióját megismerni elegendő munkát ad egy életre; és egymásrautaltság - s ugyanúgy egymásra-felelés - olyan módon is, hogy Gábor expresszív, a tér magnetikus erővonalait kutató gesztusnyelve, lágy, áttűnő macska-szimbolikája és G. Heller makacs, semmiből növő, entrópikus kerámiatüskéi egymás kifordított tükreiként is értelmezhetők. Amott a megfékezett, síkba- kényszerített, a táblaképek síkságára elektromos idegességgel lecsapó, a villámok játékát idéző erő - maga az eresztékeit, határait vesztett vidám, szertelen örvény; emitt pedig maga a konok, a fényeket s a színeket is a hűlő anyagban megőrző s ott megalvasztó ősállapot: szarvaival a térbe ékelődő forma; megannyi füst-szín-, gyöngy- ház-szín, hús-szín ragyogású Unikornis, megannyi örvényeket útjára indító, örvényeket vető zátony. A sokműfajú Gábor Áron az „új festészet” egyik képviselőjeként a film, a video, a grafika nyelvét vegyítve építi a saját „vonalkódokba” rejtett Bábelét, eljutva Berlin, Helsinki, Gent kiállítótermeibe is; G. Heller Zsuzsa művészi formanyelve maga is csupa konfrontáció - a szerves és geometrikus formák randevúja. A művésszel az 1986-os Pécsi Kerámia Biennálén, mint Művészeti Alap, majd 1990-ben, mint a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyik díjazottjával találkozhattunk. Többek közt Zágrábban, Stuttgartban, Helsinkiben mutatta már be munkáit önálló tárlaton. Bóka Róbert A „Dráva-menti csoda” Pécsett Loncaric Dragica: Téli táj Vidám dudaszó fogadta június 9-én, a Nemes Endre Múzeum udvarán a horvát naív festők kiállításának megnyitójára összegyűlt közönséget. Újvári Jenő a Janus Pannonius Múzeum igazgatója bevezetőül köszönetét mondott mindazon jelenlévőnek; elsősorban Ante Soriénak a zágrábi Múzeumi-Galériai Központ igazgatójának, Barics Ernőnek a JPTE TK horvát tanszéke vezetőjének, Plaz- novszky Mihálynak a Veszprémi Múzeum volt igazgatójának, akik elősegítették a pécsi és a veszprémi kiállítás megrendezését. A horvát naív festészet hatvan évét átfogó reprezentatív pécsi kiállítással egyidőben ugyanis Veszprémben Ivan Lackovic Croatanak, az un. második generáció kiemelkedő alkotójának műveiből látható bemutató. A pécsi Nemes Endre Múzeum termeiben, Várkonyi György által rendezett kiállítást dr. Kurucsai Csaba a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. - A világ bármely múzeuma örömmel venné, ha a nyári főszezonban ilyen anyag állna a rendelkezésére - mondta, s reményét fejezte ki, hogy az utóbbi időben kiteljesedett horvát-magyar kapcsolatok e kiállítás alkalmával is tovább épülhetnek. Horvát részről Bozo Biskupic a Zágráb Megyei Közgyűlés alelnöke ismertette a Dráva menti síkság e csodálatos termékének, a naív festészetnek mintegy hatvan éves történetét. Zágrábban 1929-ben alakult meg a népi elkötelezettségű Zemlja (Föld) csoport, melynek titkára, a festőművész Krsto Hegedusic egy pici faluban, Hlebinében megismerkedett Ivan Generalictyal és Franjo Mrazzal, s a két tehetséges, fes- tegető parasztemberrel megalapította a Hlebinei Iskolát. Hegedusic nem próbálta befolyásolni a parasztfestők látásmódját, hanem bátorítást adott nekik, hogy úgy fessenek ahogy éreznek és gondolkodnak. Ä Zemlja csoport 1931-es zágrábi kiállításán szerepeltek először a hlebinei alkotóközösség tagjai. Témáikat a paraszti életből és a Bibliából merítették. Különösen kedvelték az üveg hátlapjára való festést, amit a falusi búcsújáróhelyek fogadalmi képein tanulmányozhattak. A naív festők első, háború előtti generációját, sok tehetséges fiatal követte: Drágán Grazi, Matija Skurjeni, Ivan Vecenaj, Katarina Henc, Mijo Kovacic, Eugen Buktena, Antun Bahunek, Josip Generálié, Ivan Rabuzin, Ivan Lackovic Croata, hogy csak a legismertebbeket említsük a kiállításon szereplők közül. A háború után a horvát naív festészet világszerte ismertté vált, és az állami támogatást is kapott. Jugoszláv csodaként emlegették a naív festészetnek ilyen páratlan virulását, de ma már kimondhatjuk, hogy ez a jelenség kizárólag horvát, Dráva-menti csoda. Ki a naív festő, milyen a naív művészet, nem is olyan könnyű meghatározni. Ma már a naív jelző nem annyira stílust, hanem hozzáállást, látásmódot jelent. „Az igazi naív festők aggályok nélkül, spontán frisseséggel alkotnak, szívük indulatától vezérelve. Eredetiségük és költői közvetlenségük, odaadásuk őszinteségével és álmaik öntudatlan fantasztikumával örvendezteti meg a nézőt.” - írja Oto Bihajli-Merin, a naívok világának kiváló ismerője. A július 5-ig látható pécsi kiállításon ebben a nagyszerű élményben lesz része az idelátogató közönségnek. Müller Zs. « 4 4
