Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)

1993-05-29 / 145. szám

6 uj Dunántúli napló 1993. május 29., szombat Fehér László festó'művész, Fehér Lépcsőit c. műalkotása eló'tt Fotó: Hári C. Péter Fehér László képei a Pécsi Galériában Átkelés a szocreál sivatagon Hatalmas fekete-sárga felüle­tek, jelképekké redukálódó formák - sivatagi atmoszférát lehelő táj, amelyben a tónusok éppolyan metsző, kíméletlen élességgel válnak el egymástól, mint ahogy a szurokfeketén, hi­deglelősen sivatagra zuhanó éj­szaka válik el a tűrhetetlen nap­pali forróságtól. A lélek tájai ezek is, de ame­lyekben a lélek csak összezsu­gorodva, didergetően műlékony egzisztenciájában lehet jelen, amelyben csak tűkarcolásnyi egzisztenciája van. Az 1953-as születésű Fehér Lászlónak Kaf­kát és Camus-t is fölidéző víziói vannak a monumentális em­lékművek korszakának, a „tapskorszaknak” az idejéből; ezek a Pécsi Galériában látható, döntően a legutóbbi, „sárga”-korszakából való mű­vek annak a szellemjárásnak az antiutópiáját jelenítik meg re­duktív festői eszközökkel, amit annakidején - pozitív utópia­ként - a „kommunizmus kísér­leteként” harangoztak be. A képek ennek a kisértetjá- rásnak a „korhű” stációi, amelyben a festő az ötvenes évek kultikus világára, mint egy önmagát antiknak és időtlennek hazudó korra tekint, egy lázá­lomba szédült, chirico-ian jeges és rideg klasszicizmusra. A „hétköznapi” ember viszolyog- tató banalitása a mérték, az közvetíti a világidegenséget, amely ezúttal nem hivatalok kafkai útvesztőiben fogan, ha­nem a semmibe vezető lépcsők, a halált lehellő emlékművek mellett. Az ugyancsak sikeresen al­kalmazott fotórealista technikát, majd a munch-i expressziót (Oszlopok) az utóbbi években „festőibb”, de festőiségükben is egyre redukáltabb, emblemati- kusabb eljárásmódok cserélik fel Fehér piktúrájában. Egy másfajta kísértetjárás - a fe­kete-sárga, végül fekete-fehér képek korszaka. Kísértetjárás, amelyben a „vi­lágidegen” emberi egzisztencia maga is kísértetté válik, „kísér­tet” bűnös magányában már gyermekként, (lásd Ünnep előtt című képét), vallási identitását keresve is parányként és kiszol­gáltatottan (Ima), a világ kris­tálygömbjével együtt is végte­lenül magunkra utalva, mikro- kozmikus kicsinységünkre ha- gyatkozva.(F7tt, lufiballonnal). Aránytalanul nagyra csak a kor bálványai - a zikkuratként emelkedő lépcsősorok, a gigan- tomán oszlopok, hidak nőnek. Az eltorzult, „sivatagi” ará­nyok (el)rettentő távlatokat nyitnak, ahol az árnyéknak tes­tesebb a valósága, a fénynek szikrázóbb egzisztenciája, mint a jelenidejű lélek emberforma látszatainak. Az időiségre is utaló „aránytévesztés” fekete iróniával telített - tragikuma, hogy e szenvedéssel való azo­nosulásra sincs esély. A most Munkácsy-díjjal is el­ismert művész néhány éve egyedül képviselte modem fes­tészetünket Velencében, de ezekben a napokban Washing­tonban, az IMF Visitors Cente­rében is látható munkája, ahol huszonnyolc kortárs magyar festő - köztük a pécsi Pinczehe- lyi Sándor - művészetéből kap­hatnak ízelítőt július 2-ig. Fehér László pécsi tárlatát június 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Bóka Róbert A Pesti Szalon könyvheti újdonságai Széppróza, verses-, esszé- és tanulmánykötet egyaránt szere­pel a Pesti Szalon Kiadó könyvheti kínálatában. Molnár Ferenc: Az éhes vá­ros és Kóbor Tamás: Budapest című regénye a kiadó most in­duló korrajz-sorozatában jelent meg. Minden bizonnyal az Ün­nepi Könyvhét egyik érdekes­sége lesz Babel 1920-as nap­lója. A mű első ízben jelenik meg magyar nyelven, és oroszul is csak 1990-ben látott napvilá­got. Egy másik különlegesség: Gombrowicz esszé-regénye, amelynek címe: Testamentum. A romániai magyar irodalmat két erdélyi szerzőnő képviseli. Cs. Gyimes Éva: Honvágy a hazában és Széles Klára: Sze- ged-Kolozsvár 1955-1992 című munkáját gondozta a Pesti Sza­lon. A Londonban élő Sárközy Mátyás novelláskötetét: Torkig Bizánccal és Csapiár Vilmos: Momi lába című kisregényét is a könyv ünnepére adták ki. Oravecz Imre: 1972. Szeptem­ber című csonkítatlan kötetét most olvashatják először a verskedvelők. Háy János ver­seskötetének címe: Marion és Marion, Kiss Gy. Csabáé: Kö- zép-Európa, nemzetek, kisebb­ségek. i A Pesti Szalon a JAK-kal kö­zösen jelentette meg Babies Imre: Két lépés függőhídon és Podmaniczky Szilárd - szegedi szerző - Haggyatok lótuszülés­ben című munkáját. Dragovácz Márk: Horvát asszony. Az ECCE HOMO sorozatból Pünkösd: a Szentlélek eljövetele jékáról: pártusok, médek, elami- ták, rómaiak, zsidók, arabok, krétaiak, és még ki tudná felso­rolni, hogy hány nyelvet beszé­lők Egyiptomból, Ázsiából, a Római Birodalom hatalmas te­rületéről a Jeruzsálembe érke­zett zarándokok közül. Azért ez a nap az egyház tanítói műkö­dése kezdetének, mert ezen a napon háromezer ember keresz- telkedett meg, s vált az egyház tagjává. A középkorban a Szentlélek, azaz a tanító harmadik isteni személy eljövetelét jelző szél­zúgás jelképezésére az evangé­lium előtt kürtöket és harsoná­kat fújtak meg. A lángnyelvek emlékére pedig égő kócot, ké­sőbb e veszélyessé válható szimbólum helyett rózsákat és ostyát dobáltak a nép közé. Né­hol fehér galambokat eresztet­tek szét a templomban, hiszen a Szentleiket leggyakrabban fe­hér galambnak ábrázolják. Pünkösdkor csendül fel min­dig a nagyszerű Veni sancte Spiritus, azaz Jöjj el Szentlélek kezdetű himnusz, amelynek szerzője vagy Hermann reiche- naui szerzetes (1504) vagy Szent Róbert francia király (1033), esetleg III. Ince pápa (1179). Maga a pünkösd név magyar elnevezés a görög péntekoste szóból ered, ami ötvenediket je­lent, s jelzi azt a húsvét utáni ötvenedik napot, amikor az Egyiptomból kiszabadult zsi­dók a Sinai-hegyhez érkeztek, ahol az Isten két kőtáblán nekik a tízparancsolatot adta. Pünkösd történetét egy közel kétszáz esztendeje írt köny­vecske így adja elő: „pünkösd napján a Szent lélek fölött égő nyelv alakban megjelent; és re- ászállván mindenikre, őket erő­vel és bölcseséggel eltöltötte, úgy, hogy kik előbb mind hi- tökben és tudományokban, mind bátorságukban és lelki erejökben igen is gyöngék vol­tak, most félretevén minden emberi tekintetet, a világ elibe bátran kiállottak, az akkor Jeru­zsálemben találkozott különféle nemzetek előtt nyilván hirdet­vén: hogy .. Jézus önnön ere­jéből föltámadott.. .Pünkösd napján a bérmálás szentségét szokta föladni a püspök, hogy valamint az apostolokra pün­kösdkor szállott a Szent Lélek, úgy a hívek is akkor teljenek be kegyelemmel, és erősödjenek a hitben.” dr. Csonkaréti Károly Oltár(i) asztalosok H arangokat nem vertek félre, tűzoltók szirénézó szerautói sem rohantak azon a szeles januári éjszakán, amikor a dorozsmai templom egyik mellékoltára porig égett. Olyan csöndben zajlott, a templom gondosai csak a haj­nali készülődéskor érezték lenge füstjét, kiáltó hiányát a József oltárnak. Láng nélkül hamvadt el. A közel háromszáz éves bútor építőanyaga a fenyő, meg a tölgy is, gyantaadta rugalmas­ságát elveszítve elfáradt, meg- taplósodott. A tüzek szülő­anyja, a parázs abban úgy lege­lészett, ahogy puskaporban siet a gyújtózsinór. Ä négyszer négyméteres építményből hajnalra kelvén egy szakajtókosámyi hűlő hamu maradt. És templomnyi gond, falunyi aggodalom. Lesz-e, s mikor annak mása? Boltban nem árulják! Él-e ah­hoz tudó mester? Hiánya han­gos szóval kiált. Mivel ősidők óta hívőhonos. Kain és Ábel oltáron mutat­ták be áldozatukat. Asztalszerű kőlap lehetett. Vörösmarty Za­lán futásában ........az oltár az istenadta föld.” A sokistenimádó rómaiak templomaikban díszes áldozati oltárokat építettek, amelyen a hívek ajándékaikat elhelyez­hették, felajánlhatták. Az oltár számtalan vallás minden korszakában a hívek, kivitelező iparosok, művészek áhitatos érdeklődésének a kö­zéppontjában állott. Ä címszenteknek emelt oltá­rokon innen, világi értelemben szóhasználatunk ma kicsit pa- tetikusnak tűnő szókapcsola­tokkal él. „A haza oltára, a szabadság oltára, a szerelem oltára, az önfeláldozás oltára.” T anítómesteremnek tör­vényt jelentő mentalitása szerint asztalos rnűhe- lyünk volt a munka temploma, gyalupadunk az oltára. Azon láblógatva üldögélni, abban fegyelmetlenségből fúróval, vésővel akármilyen kicsi karis- tolásnyi kárt ejteni igen nagy véteknek számított. Az volt a kenyérkereső szent oltárunk. Mert a pap is az oltárról él, mert a pap búzaföldje az oltár. Oltár szavunk a latin révén honosodott hozzánk. írásban először 1247-ben jelentkezik. Jó száz évvel később, a Jókai kódex az oltalom szavunkat rögzíti. Kézenfekvőnek lát­szik, hogy az oltár szóból kö­vetkezik, mivel tudjuk, hogy történelmünk egy időszakában minden oltáros hely oltalmat jelentett az üldözötteknek. Az oltárhistória számon- tartja, volt korszak, amelyben az oltár párkányzatába állati szarvakat erősítettek, hogy az üldözött abba kapaszkodhas­son, ha üldözői húzták, ránci- gálták az oltalmat törvényileg biztosító oltártól. Némelykor az üldöző, a győztes dühe nem tekintett szentséget oltalmat, vitte üldö­zöttjét oltárostól együtt. Az ol­tárkörüli oltalomkeresés máig nem múlott el. Oltári jelzőnk oktalan hasz­nálata most tünedzik el. Bálint Sándor Szegedi szótárában még: oltári részög vagyok. De élt szótáron kívüli használat­ban oltári kurva, oltári marha, oltári nagy, szép, stb. Divatja- ment, mint a bunkóorrú cipő­nek. Hanem a szellemileg leg­tisztábban tartott oltár körül is megterem, ha nem is burjánzik a babonaság. Legismertebb ezek közül a fájós fogra tett tömjén. De az álmatlanságtól szenvedő csecsemő szemének oltárterítővei való megtörlése gyógyulás. Az oltárdíszítő vi­rág lehullott szirmából teát főzni gyógyulás. A míg ezeket elősorolom, a presbitérium, a falu nem ült ölhetett kézzel. Az új oltár asztalosait ismer­ték. Szakmai hírük eljárt a vi­lág négy sarkába. Simon Fe­renc, az olaszok egyik új autó­típusához fából kanyarítja a fém szilárdságával vetekedő, meleg tapintásérzetet keltő kormánykerekeket, műszerfa­lakat. És a patikusi pontosság­igényű németek repülőgép múzeumának ő a propellerre - parálója, ami révén a vásárhe­lyi építésű sárkányrepülőgé­peknek a légcsavarkészítő mestere. Nagyobb vállalkozásaikban összekarolkoznak Petrov And­rás asztalosmesterrel, és mes­terszintig fölnőtt két fiával, Andrással, Tamással. Boltíves ajtók, ablakok, bank és boltberendezések so­rakoznak ki műhelyükből. A céhvilág minősítésével szólva remekes mesteri munkák. Nem érte őket váratlanul az oltárépítés ügyében való meg­szólítás. Nem kilincseltek, nem ültek a küszöbön a meg­bízásra várva. Életük során tán erre szed­ték össze minden szakmai tu­dásukat. Két-háromszáz év el­suhan, mire a sors kirendeli, hogy mai asztalos ilyen mun­kát művelhet a gyalupadján. nem ül dicsfény az arcukon, hogy ezúttal céhbelinek, a ná­záreti ácsnak, az egykori fában kenyerét keresőnek címére ké­szül az oltár. Magas fordulat­számmal működő, muzsikáló gyalugépük, cirkulájuk az én fülemnek is szép, de nem ma­gyarázok bele gregoriánokat, vasámapdélutáni litániákat. Ők sem ábrándoznak efféléket, ám tudják, alkotásuk hosszú időre szépséges megjelenésében az áhitatkeltés középpontjában áll majd. Oltalomkeresés, nyugalom- lelés, megbékélés, megvigasz- talódás zajlik majd nagy csöndben körülötte. K isebb regény terjedelme illene ahhoz, hogy ér­zékelni tudja az olvasó, milyen gondossággal mérték fel a szembenlévő mellékol­tárt, amely tükörképe volt az elpusztultnak. Minden szögle­tét, kiugróját, díszítményeit, faragványait, domborulatait mai technikával úgy megmun­kálni, hogy a réginek a haj­szálpontos mása, a liturgiái előírásoknak pontosan megfe­leljen. Mennyi színvázlatot nem sajnáltak, hogy mai festéssel a régi hamisítatlan hatását elér­jék. Hogy netáni rikító, elütő színeikkel templomi riadalmat ne okozzanak. Meg a szakmai önbecsülés, meg a mesteri am­bíciók, mind máködtek, akár más munkák esetén is. Márványt utánozni a faosz­lopon annak, aki tudja, nem kunszt. De olyan márványt bű­völni, amelyik akár a valódi, a fölszín alól visszacsillog, az már varázslat. Az oltározás különböző stá­diumában hívatlanul is beesek műhelytemplomukba, s bará­taim munkájuk látására. Érde­kelt régóta minden műveske­désük, akármilyen matériák­ban sikongott is gyalujuk. B eszélni a gépek zenéjé­ben nem sok alkalom adódik. Magamban stu- dírozom. Tán nem vagyok ve­lük elfogult, ha azt gondolom, tévutakon bukdácsoló társa­dalmunk egyengetését az asz­talos szakma remekes mestere­ire kellene bízni! Az asztalos mesterség nem ismeri a politikusi lárifári módszereket. Ami kiesik a de­rékszögből, az hibás. Ami nincs vízmértékben, az kajsza, ha elfűrészelik a fakötés rajzát, csavarodik a szerkezet. Ha szájtépős nyállal enyveznek, egy percig nem marad együtt az összekötni való anyag. Szó­noki fordulatokkal, ígéretek­kel, nem lehet oltárt építeni! Hanem ezeket, amikor ebédre leállnak a gépek, a ránkszakadt csöndben sem me­rem nekik elmondani. Bizo­nyosan kidobnának barátságuk kegykosarából, hogy a lábam se érné a földet. Menjenek el politikusnak? Nem tudják, hogy ekkora el­lenségük vagyok. Ártottak ők nekem valamikor? Tóth Béla « 4 4 Pünkösd a katolikus egyházi év harmadik legnagyobb ün­nepe. A Szentlélek Isten eljöve­telének emléknapja. Pünkösd vasárnapja jelenti egyúttal az egyház tanítói működésének kezdetét. Erre utal a pünkösdi szentmise olvasmánya az Apos­tolok Cselekedeteiből: „Egy­szerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak neves szél­vész közeledett volna, és egé­szen betöltötte a házat, ahol (a tanítványok) egybegyűltek. Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyi- ukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Lélek szólásra indította őket... Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg ve­rődött össze. Nagy volt a meg­döbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amit beszél­tek.” Szent Péter odaállt a tömeg elé, és beszélni kezdett Jézusról, amit mindenki ^megértett, pedig voltak ott Kis-Ázsia minden tá-

Next

/
Thumbnails
Contents