Új Dunántúli Napló, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
1993-05-28 / 144. szám
1993. május 28., péntek ü j Dunántúlt napló 21 Az TJj DN politikai vitafóruma Pragmatista és következetesen atlantista A magyar külpolitika Gorbacsov - Jelcinről Mihail Gorbacsov volt szovjet államfő a De Volkskrant című holland napilapnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy az április 25-i oroszországi népszavazás eredménye nem szolgálhat alapul Borisz Jelcin orosz elnök politikájának folytatásához. „A Jelcin által győzelemnek feltüntetett népszavazási eredmény félrevezető” - jelentette ki Gorbacsov, kifejtve, hogy „Jelcin ugyan a szavazatok 57 százalékát kapta, de ez csak 40 millió szavazatot jelent a szavazati joggal rendelkező. „Jóllehet a 88 régió közül negyven ellenzi Jelcin gazdaságpolitikáját, mégis milyen következtetésre jutottak az elnök munkatársai? - folytatta Gorbacsov. - Azt a következtetést vonták le, hogy semmit sem kell megváltoztatni, és hogy Gajdarnak (az előző reformista miniszterelnöknek) vissza kell térnie a hatalomba. Ez ostobaság és demagógia”. (AFP) Eszkimóország Kanadában Brian Mulroney kanadai miniszterelnök kedden történelmi megállapodást írt alá, amelynek értelmében a kanadai eszkimók - Magyarországnál huszonötször nagyobb - sarkvidéki területeket kapnak tulajdonukba, és így a világon a legnagyobb területtel rendelkező „földbirtokosokká” válhatnak. Új karmelita kolostor Az egykori auschwitzi haláltábor mellett Tadeusz Rakoczy bielskoi megyéspüspök felszentelte a karmelita nővérek új kolostorát. A karmeliták ügye világvisszhangot keltett, miután zsidó szervezetek követelése, és a velük kötött megállapodás ellenére nem költöztek ki a haláltábor területén létesített kolostorukból. A problémát végül magának a pápának kellett megoldania, aki megkérte az apácákat, hogy a békesség érdekében vagy térjenek vissza anyakolostoraikba, vagy foglalják el helyüket a számukra néhány száz méterrel odébb, a tábor területén kívül épített új épületben. Az új kolostorban 25 apáca számára van hely,de eddig csak öten költöztek ide,a többiek ugylátszik várakoznak. Az új, demokratikus Magyarország külpolitikájának felvázolására törekszik Washingtonban kiadott tanulmányában Joseph Kun, a Szabad Európa Rádió volt vezető elemzője. A magyar születésű politikaszakértő kötete hézagpótló abból a szempontból, hogy alkalmasint elsőként dolgozta fel időrendi sorrendben, túlnyomó- részt magyar sajtóforrások, magyar politikusok személyes közlései alapján azt a hároméves folyamatot, amelyben 1989-1992 között alapvetően megváltozott a szuverénné vált magyar külpolitika iránya és - nagyrészt - szereplőinek gárdája. Teljes függetlenséggel A szenvtelen tárgyilagosággal megírt tanulmány (a mai magyar olvasónak talán meglepően) emlékeztet arra, hogy milyen békés, szinte baráti légkörben ment végbe 1989-ben a rendszerváltozás, amelynek során - mint írja - Antall József, a kiemelkedő, 1956 után bebörtönzött ellenzéki politikus és tudós lett a kormányfő. A könyvéhez anyagot Budapesten gyűjtő Kun értesülései szerint a mesteri stratégaként ismert kormányfő áll 1990 óta az ország minden külpolitikai döntése mögött; ezek a döntések az ő katolikus és pragmatista politikai filozófiáját tükrözik. A döntések meghozatalában barátainak szűk csoportja segíti, akikkel rendszeresen tanácskozik vasárnap délutánonként otthonában: Jeszenszy Géza kül- ügy-, Für Lajos honvédelmi miniszter, Kodolányi Gyula államtitkár és mások. A szerző az Antall-kormány jelentős sikerének tartja, hogy idősebb demokráciához méltó professzionalizmussal lépett fel az 1991-es moszkvai puccs alatt, majd idejében felismerte a szovjet utódállamokhoz, főként Ukrajnához fűződő kapcsolatok fontosságát. Kevésbé látja szerencsésnek a többi szomszédhoz fűződő viszony alakítását, megállapítva: „Magyar politikusok bizonyos, belső használatra szánt megfogalmazásai csak növelték a románok (és mások) gyanúját a magyar törekvésekkel szemben. Antall József gyakran idézett kijelentése, hogy lélekben a világ 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, valószínűleg táplálhatta e gyanút.” A szovjet csapatok kivonása, a VSZ, a KGST feloszlatása után a magyar kormány teljes függetlenséggel léphetett fel a nemzetközi porondon, és a Nyugat felé irányuló külpolitikát alakított ki, hangsúllyal a demokráciákhoz fűződő politikai és gazdasági kapcsolatokon - állapítja meg, azzal, hogy bár különös hangsúly esik Németországra, a magyar1 külpolitika kezdettől atlantista, következetesen törekszik az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok fejlesztésére. Akciók és visszhangjuk Kun végigköveti a diplomáciai akciókat, azok visszhangját. A kommentár nélküli idézetek is világosan mutatják, hogyan hárította el a Nyugat Magyarország, illetve a visegrádi országok meg-megújuló kezdeményezéseit az EK-hoz való gyorsabb közeledésre csakúgy, mint a a fejlődésben előreháladt három új demokráciával való szorosabb biztonságpolitikai együttműködésre. A szerző szerint a térség minden országát, hozzá a szovjet utódállamokat is magában foglaló Észak-atlanti Együttműködési Tanács megalakítása világosan jelezte, hogy nem adnak előnyt a visegrádiaknak. Magyarország valószínűleg akkor csalódott a legjobban várakozásaiban, amikor a boszniai tragédiánál kitűnt: a közép-európai államok nem számíthatnak biztosan segítségre, sem a NATO, sem az EBEÉ és az EK részéről, ha regionális válság tör ki, ha nemzetbiztonságuk veszélybe kerül - írja. Kun felidézi, hogyan tolódik a közép-európai országok EK-tagsága is legalább 2000-ig, míg a Közép-európai Kezdeményezésről megállapítja: annak jövője a boszniai válság miatt bizonytalan, és az együttműködés jövője függ attól, hogy a két fő támogató, az olasz kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank folyósít-e nagyobb összegeket a programokra, mielőtt helyreáll a stabilitás a térségben. Magyar szempontból fontos, de külföldön nem egészen értett belső politikai viták közvetetten befolyásolhatják a külpolitikát - olvasható a kötetben, amely példaként hozza fel a médiavitát, amelyben felszínre kerültek a mély ellentétek Antall József és Göncz Árpád között, a Csurka-ügyet, vagy a nagymértékű személyi változásokat a külügyminisztérium vezető munkatársai között. Pozitív bizonyítvány A magyar-amerikai politikaszakértő árnyalt és lényegében pozitív „bizonyítványt” állít ki az új magyar kormány külpolitikájáról, bár szokatlan módon néhány SZER-tanuimány kivételével teljesen mellőzi külföldi szakértők, a világsajtó, illetve magyarországi, nem a kormánykoalícióhoz tartozó források véleményét. Tanulmányát azzal zárja, hogy - amint az események mutatják - térségünkre néézve a nacionalizmus a legnagyobb veszély, és Magyarország, a többi új demokrácia fennmaradásához a Nyugat tevékeny támogatása nélkülözhetetlen. Heltai András Rassmussen dán miniszterelnök a Christiansbourg palotában fogadta május 25-én Antall József miniszterelnököt A hét képekben A német kancellár, Helmut Kohl (jobboldalt) gesztikulál Klaus Kinkel belügyminiszter előtt a parlament szerdai vitája során, amelyben élesen behatárolták a Németországba belépő idegenek számát. Közel ötezer baloldali tüntető, akik ellenzik az új törvényt, blokád alá vette a kormánynegyedet, hogy megakadályozzák a képviselők bejutását. A guatemalai elnök, Jorge Serrano sajtókonferenciát tart május 25-én, miután magához ragadta a hatalmat és egy katonák által támogatott váratlan államcsínnyel feloszlatta a parlamentet, a legfelsőbb-, és az alkotmánybíróságot. Serrano azt mondta, részlegesen felfüggeszti az alkotmányt, és 60 napon belül alkotmányozó gyűlést hív össze. Egy ismeretlen férfi holtteste fekszik az autóban Quadalajara nemzetközi repülőterénél hétfőn egy lövöldözés után, amelyben Quadalajara római katolikus bíborosa, Juan Jesus Posadas Ocampo, hat más személlyel együtt életét vesztette valószínűleg két kábítószerkereskedő banda közötti leszámolás során. Hitelkártyája és 2317 dollár adóssága van Ki a tipikus amerikai? Tipikus németről vagy éppen oroszról is nehéz beszélni, tipikus amerikairól még nehezebb. A mai USA-polgárok 19,6 százalékának ereiben csörgedezik német vér, míg angol mindössze 11 százalékban. A New York Times az átlagszámok alapján akarta meglelni a tipikus amerikait, akinek hitelkártyája és 2317 dollár adóssága van. A tipikus amerikai férfi 71, a nő 62,5 kiló. Naponta 48 percet tölt az autójában, 216 percet a televízió előtt, és 12 percet szán az újságok átböngészésére. Az amerikaiak 71 százaléka tartozik valamilyen egyházhoz, de csak 42 százalékuk megy vasárnap templomba. A New York Times összeállításának legelképesztőbb mondata: a tipikus amerikainak nincs fegyvere. Hát akkor kié az a 200 millió darab lőfegyver? Ámi nincs az összehasonlításban: 36 millió amerikainak nincs biztosítása, 18 millió nem, vagy nem igazán tud írni és olvasni. Az iskolások 22,4 százaléka nem fejezi be tanulmányait. 1,9 millió(!) fiatal amerikai tartozik a különböző bandákba. Tízmillió amerikai tinédzser évi 126 millió nemi aktust hajt végre, ebből egymillió terhesség, 490 ezer szülés, 406 ezer legális abortusz és 134 ezer vetélés származik. Egy ötéves prognózis szerint az USA lélekszáma a jelenlegi 255 millióról 2050-re 300 millióra emelkedik, de a legújabb előrejelzés már ezt a számot is 383 millióra módosította. Akkor 82 millió olyan amerikai lesz, aki 1995 után érekezett az országba, vagy bevándorlók leszármazottja. Amerikai javaslatok az ENSZ-békefenntartás reformjára Válságközpont és megelőzés Az ENSZ 10 000 békefenntartó katonája helyett az év végére százezren lehetnek. Alapjában át kell szervezni az ENSZ tevékenységét, hogy igazán sikeresek legyenek az akciók, amelyeknek immár milliárdos költségei még mindig csak töredékét teszik ki a fegyverkezési kiadásoknak. Michael Renner, a befolyásos washingtoni Worldwatch Intézet kutatója kötetében alapvető változtatásokat javasol az ENSZ-nek: állítsanak fel központot, amely folyamatosan figyelemmel kíséri a nemzetközi feszültségeket és előre jelzi a várható válságokat a Biztonsági Tanácsnak. Párhuzamosan az ENSZ a világ különböző térségeibe küljdön ki válságkezelő bizottságokat, amelyek a feleket tárgyalásokba vonva megakadályozzák, hogy a feszültségek kirobbanjanak, erőszakba torkolljanak. Ugyanakkor háborús veszély esetén, illetve az adott kormány kérésére megelőzésre telepítsenek békefenntartó csapatokat, amelyek jelenlétükkel elejét veszik a harcoknak. Az elgondolás szerint ENSZ-gyámság alá kell helyezni olyan országokat, ahol a többéves hadviselés után tartós erőfeszítésekre van szükség a béke helyreállításához, a polgári élet újraszervezéséhez. A kutató azt ajánlja, hogy az ENSZ békefenntartó egységeinek mintegy kétharmada álljon önként jelentkezett katonákból, illetve polgári szakértőkből, akik el tudják látni a különböző, sokrétű feladatokat, míg a fennmaradó részt a tagországok által rendelkezésre bocsátott harci egységek tegyék ki. Különösen fontos, hogy az utóbbiak kiképezve készenlétben álljanak és szükség esetén napok alatt a helyszínre érkezhessenek - szemben a jelenlegi helyzettel, amikor legjobb esetben is hetekre, de inkább hónapokra van szükség a felkészüléshez, a megfelelő határozatokhoz. A jövő békefenntartóinak szükség esetén készen kell állniuk a fegyveres harcra is az ENSZ által kitűzött célok érdekében, de feladatuk a szembenálló felek lefegyverzése, a választások, az emberi jogok érvényesülésének ellenőrzése is. Mint Renner rámutat, a drámaian változó helyzet tükrében az alapvető reform aligha halasztható: az ENSZ fennállásának első 40 évében összesen 14 békefenntartó akciót szervezett - ugyanakkor az elmúlt 5 évben ugyanannyit, köztük a három legnagyobbat, a sokezres létszámú, milliárdos költségű kambodzsai, Szomáliái és jugoszláviai akciót. Míg nemrég az ENSZ-nek alig 10 000 katonája szolgált a világban, számuk már az idén elérheti a 100 000-et és a következő esztendőkben tovább nőhet. Ez kétségkívül tovább növeli a nem csekély költségeket, ám e páratlanul hasznos kiadások még mindig eltörpülnek a világ fegyverkezési költségei mellett, tűnik ki a kötetből. Az ENSZ békefenntartási kiadásai 1987-1992 között hatszorosukra, 1,4 milliárd dollárra nőttek - miközben a világ évente csaknem 1,000 milliárdot adott ki fegyverkezésre. A legutóbbi, 1991-es kimutatások szerint minden dollárra, amelyet az ENSZ tagállamai békefenntartásra fizettek be, 1877 dollár jutott katonai célokra. A tagállamok egyébként ma is több, mint 600 millió dollárral vannak hátralékban a béke- fenntartás költségeire és a gondok csak nőnek: Oroszország - rendhagyó módon - megvétózta a Biztonsági Tanács határozatát, amely a ciprusi akció költségeit sok év után a részvevők helyett a tagállamokra hárította volna. Heltai András i ft > ft
